2010. szeptember 25., szombat

Stef Penney: Gyengéd, mint a farkasok

"Kanada 1867: Ahogy a tél egyre szorosabban markolta Dover River elszigetelt települését, egy asszony élete legveszélyesebb útjára indul. Egy férfit brutálisan meggyilkoltak, a nő tizenhét éves fia pedig eltűnt. Az erőszak régi sebeket tép fel, és lángra gyújtja a kisváros mélyen ülő feszültségeit. Vannak akik meg akarják oldani a bűntényt, mások csak ki akarják használni. Hogy fia nevét tisztára mossa, az asszonynak nincs más választása, mint, hogy kövesse a halott férfi kunyhójától induló nyomokat, és északnak induljon az erdőbe, és az azon túli kietlen tájra."

A legnagyobb gondom a regénnyel, hogy nem teremtette meg azt az atmoszférát ami elhitetné velem, hogy valóban az 1870-es években járunk. Igaz, hogy vannak indiánok, igaz hogy vannak farkasok és az is igaz, hogy ott voltak az akkor jellemző alapvető problémák, és konfliktusok , ám mindezt nem éreztem igazinak. Mindemellett én kicsit zavarónak találtam a különböző nézőpontok váltakoztatását, ami összezavarhatja az első oldalakon a naiv olvasót. Szerintem a szerzőnek ennyire nem kellett volna belebonyolódnia a sztoriba, de ettől függetlenül jó kis történettel állunk szemben, csak egy kicsit túl hosszúra sikeredett.

A szereplők között sem találtam olyan embert, akivel szimpatizálni tudtam volna, de ez nem is meglepő hiszen rengeteg karakter jelenik meg a regényben. és ahogy haladunk előre egyre több és több új ember tűnik fel a színen. Az egyetlen kulcsfigura az édesanya, akit a szerző ki is emel úgy, hogy külön fejezeteket szán neki. Véleményem szerint azért lett ő a fő alanya a történetnek, mert a szerző az anyja lelki tusáját szerette volna kiemelni az egész regényben, akinek fő célja hogy tisztára mossa fia nevét.

A történet végig rideg és hideg, farkasok üvöltenek az erdőben, amitől feláll a szőr az olvasó hátán (na persze csak képletesen, hiszen nem gondolhatjátok, hogy szőrös a hátam :D), de sajnos ez nekem most kevés volt ahhoz, hogy igazán élvezhessem a könyvet. Tudomásom szerint ez volt a szerző első könyve, ami akár sikeres is lehetett volna, ha nem visz bizonyos dolgokat túlzásba. Szerintem a kicsivel kevesebb több lett volna. :)

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

2010. szeptember 22., szerda

Kedves naplóm! 1. rész

Valamikor azt ígértem, hogy egy új sorozatot fogok elindítani a blogomon. Szegény olvasóim már lehet, hogy epekedve várják ezeket a bejegyzéseket és én galád még életjelet sem adok magamról. Pedig azok a fogaskerekek dolgoznak ám, csak az olvasok ezt nem láthatják. :) De neked elárulom kedves naplóm, hogy is állnak a dolgok. Néhány ismerős tanácsára vettem a bátorságot és összeírtam egy pár kérdést, amit egy jó pár kiadónak elküldök majd és ezek alapján fogom majd megírni a bejegyzéseimet. Képzeld naplóm, sokan kérdezték hogy melyik lesz az első kiadó, akiről írni fogok? :) Én meg úgy döntöttem hogy az lesz az első aki először fog válaszolni a levelemre. :)

Na, kedves napló mára ennyi, majd még jelentkezem. :)

Egy újabb körkérdés egy kis játékkal fűszerezve! :)

Először is szeretném megköszönni Nimának és Erikának, akiktől kaptam ezt a körkérdést! :)

Az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár október 9-én könyves napot szervez mindenféle programmal. Habár sajnálom hogy nem lehetek ott
, de a játékban azért szívesen részt veszek. Többek között ezeket a fogalmakat is meg fogják vitatni kerekasztal beszélgetés keretében, amikről most én is asszociálok öt szóban:

1. olvasás: fantázia, pléd, kandalló, forró tea, nyugalom

2. kortárs magyar irodalom: szélsőséges, meghökkentő, furcsa, szókimondó, ismeretlen

3. e-book: kütyü, letöltés, kisbetűk, olvashatatlan, kényelmetlen

4. könyves blogok:
pénztárcám, közösség, ismerkedés, barátság, kritikák

5. könyvtár: könyvillat, könyvek, kategória, csend, könyvtárosnénik

És én az alábbi öt könyvesblogger asszociációjára lennék kíváncsi:Joeymano, Dün, Horida, Ppayter, Márti.

Remélem ti s részt vesztek a játékban. :)

2010. szeptember 14., kedd

Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

"1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története."

Kicsit félek az olvasóim reakciójától, ugyanis ez a regény nekem nem nyerte el úgy a tetszésemet, mint ahogy a többi könyves bloggerét. Azért azt szeretném kihangsúlyozni, hogy a borító valóban mesés és valóban csalogató, aminek én áldozata is lettem, de a tartalomtól nem dobtam hátast. Rettenetesen tetszett, hogy a történet levelezések formájában bontakozott ki előttünk, habár bevallom derekasan, hogy az elején többször is vissza kellett lapoznom mire rájöttem, hogy ki kivel van, vagy ki kicsoda. De a külcsín mind nem elég, ha a belbecs az olvasónak nem tetszik. Na jó, azért ez így nem teljesen igaz, mert voltak olyan részek, amikben szívesen elmerültem, de összességében elmondhatom, hogy olvastam már sokkal jobbat is. Kicsit úgy éreztem, hogy a könyv utolsó harmadánál elfogyott volna a szufla, ezért ezeknél a részeknél el is vesztettem az érdeklődésemet.

A történet a második világháború végén játszódik, amikor is Juliet kap egy levelet bizonyos Dawsney uraságól, aki a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagja és arra kéri Julietet, hogy ismerkedjen meg velük közelebbről. Ezekből a levelekből kiderül, hogy a kis szigetecskét, ahol ezek az emberek laktak, megszállták a németek a háború alatt. Szépen lassan a folyamatos levelezgetésen keresztül az olvasó megismerheti az egyes szereplők személyiségét és életét is. És itt jön a második bökkenő, hogy én egyik szereplővel sem tudtam azonosulni, valahogy egyiket sem éreztem közel magamhoz. Annyira távolinak éreztem őket, mint amennyire tőlünk van Amerika.

És akkor most jöjjön a konklúzió: a regény ötletes, egyedi megvalósítással, de a végére a szerzők türelme elfogyott, mint ahogy nekem is. De ez ne riasszon el senkit sem, mert nem mindenkinek ugyanaz tetszik, lehet, hogy a kedves olvasómnak pont ez lenne az ideális könyv. ;)

Értékelés: 5/2,5

Mások is olvasták:
Olvasónapló: ITT
Ilweran: ITT
Margófirkák: ITT

2010. szeptember 12., vasárnap

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál

"Marilla és Matthew, az Idős testvérpár elhatározzák, hogy örökbe fogadnak egy árvát, hogy segítsen nekik a ház körüli teendők ellátásában. A vonattal azonban a kért jókötésű fiú helyett legnagyobb megrökönyödésükre egy vézna, répavörös hajú kislány érkezik, akinek ráadásul be nem áll a szája. Első gondolatuk, hogy másnap visszaküldik a gyermeket az árvaházba, ám Anne úgy határoz, hogy maradni akar, hiszen a szigeten „oly tág tere nyílik a képzeletnek". Kezdeti vonakodásuk dacára Marilla és bátyja hamarosan már el sem tudják képzelni az életüket a bátor, életteli, fantáziadús és zavarba ejtően őszinte kislány nélkül. Anne érkezése olyan gyökeres változásokat hoz életükben, amilyenekről még csak nem is álmodtak."

Lucy Maud Montgomery nevével valamikor kislánykoromban találkoztam először. Emlékszem, hogy az egyik osztálytársnőm adta kölcsön az Anne sorozat első két kötetét, én meg épp valami fránya betegséget kaptam el, így kénytelen voltam otthon dekkolni és olvasni. :) Borzasztó volt nekem. :D Sajnos, akkoriban a többi része nem volt meg neki, de ma már lehetőségem van arra, hogy az összeset elolvassam, mert itt fekszenek a polcomon. Micsoda remek hír. :)

Az An
ne otthonra talál című könyv először egy lányoknak szóló újságban jelent meg apró részletekben. Ám az írónő annyira beleszeretett a karakterekbe, hogy úgy gondolta megérdemelne az egész egy teljes könyvet, így a történeteket összefűzte olyan formában, hogy regényként is megállja a helyét. A szerző több kiadóhoz is elküldte a munkáját, de sajnos ezek a próbálkozások sikertelenek voltak, ezért egy időre félrerakta a könyvet. Pár évvel később újra előhalászta a polca mélyéről, egy kicsit átírta, majd újra megpróbálkozott a kiadónál, ami végül elfogadta az új változatot. Az első kiadás 1908-ban látott napvilágot (102 éves, WOW!) és a mai napig folyamatosan megjelennek újra kiadásban.

Miért is szeretem Anne világát? Mert a főhősünk képes a legegyszerűbb dologból is igazán nagyszerűt kihozni. Végtelenül fantáziadús és hihetetlenül cserfes kislány, hiszen még a bolhából is képes elefántot csinálni. :) Mindemellett muszáj megemlíteni Matthewt és Marillát is. Matthew a csupaszív ember, aki mindig csodálattal és büszkeséggel tekint az ő örökbefogadott lányára. Marilla, habár szíve mélyén ő is igazán szereti Annet, mégis inkább a szigorúbb oldalát mutatja meg.

Na persze nem szabad szó nélkül hagyni a történetet sem, hiszen a szerző remekül ábrázolja Avonlea minden egyes zugát. Remek leírások találhatóak a regényben, amelyek annyira részletgazdagok, hogy szinte már mi is ott vagyunk, mi is együtt lépkedünk Anne-nel a Zöldmanzárdos-házban. Igen (*sóhaj*), még ezek miatt a leírások miatt vagyok oda ezért a könyvért, hiszen ki ne szeretne a képzeletében ilyen helyeken csatangolni.

"A kislány azóta figyelte, hogy elhaladt mellette, és most is követte a tekintetével. Matthew nem nézett rá, de ha ránézett volna, akkor sem látta volna, milyen is valójában. Egy átlagos megfigyelő azonban egy tizenegy év körüli, nagyon rövid, nagyon szoros és nagyon csúnya sárgásfehér gyapjúszövetből készült ruhába öltözött kislányt látott volna, akinek kifakult, valaha barna zsirárdikalap ült a fején. A kalap alól minden tévedést kizárva két vastag, hosszú vörös hajfonat bukkant elő. Apró arca fehér volt és vékony, telis-tele szeplőkkel, szája, szeme nagy, ez utóbbi bizonyos megvilágításban vagy hangulatban zöldnek, máskor szürkének tetszett.
Ennyit láthatott volna egy átlagos megfigyelő, de egy éles szemű még azt is észrevette volna, hogy a kislány álla hegyes és határozott, hogy óriási szeme elevenséget és életerőt sugároz, hogy ajkának lágy vonala kedves és kifejező, homloka pedig széles és telt, egyszóval a mi jó ítélőképességgel megáldott megfigyelőnk arra a következtetésre jutott volna, hogy nem mindennapi lélek szorult ebbe a gazdátlan gyermeklányba, akitől a félénk Matthew Cuthbert oly nevetségesen rettegett."

Ha még soha nem volt részed Anne csodálatos világában, akkor itt az ideje hogy ezt sürgősen bepótold, ugyanis soha nem késő. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Könyvespolc: ITT
Meseanyu: ITT

2010. szeptember 9., csütörtök

Nagyító alatt

Álmomban a fejembe fészkelte be magát egy ötlet, és nem hagyott egész reggel nyugodni. Az elkövetkezendő hetekben-hónapokban minden egyes kiadót nagyító alá fogok venni, vagyis egy rövidebb ismertetőt kaptok az adott könyvkiadóról és általuk kiadott szerintem legjobb könyvekből. Remélem csatlakoztok ti is a két hetente hétfőként megjelenő bejegyzéshez. :)


Amennyiben valakinek a témával kapcsolatban van esetleg ötlete, észrevétele az nyugodtan ossza meg velem. :)

2010. szeptember 7., kedd

Várkonyi Hajnal: A kis időutazó

"Mit tehet egy könyvmoly kisfiú, aki bátyja haragja elől az ágy alá menekül? Például behunyhatja a szemét és olvasmányai egyik színhelyére képzelheti magát… De mi történik akkor, ha ez olyan jól sikerül, hogy valóban ott is terem? Természetesen pánikba esik. Első ijedtségéből felocsúdva minden adandó alkalmat megragad, hogy új képességét kihasználva visszatérhessen a múltba. Indulj Te is időutazásra a történelemrajongó kisfiúval, és élj át vele együtt sok felejthetetlen kalandot!"

Amikor még fiatal kis csirke voltam nagyon szerettem az ifjúsági regényeket. Az osztályból én jártam a legtöbbet a helyi könyvtárba, ahol órákat üldögéltem a könyvek előtt, miközben próbáltam kiválasztani, hogy melyikhez is lenne egyáltalán kedvem. Ezért is esett a választásom Várkonyi Hajnal első regényére, mert egy kis időre visszaakartam repülni az időben, mint ahogy a főszereplő tette.

A kiadó kisebb átalakuláson vett részt, nem csak a honlap változott, hanem az új könyvek köntöse is. A megszokott nagy alakú formát, leváltották egy kisebbre és kényelmesebbre, emiatt az olvasó szívesebben fogja a kezébe. Ráadásul A kis időutazó című ifjúsági regényben szép illusztrációk is vannak, amik feldobják a regény hangulatát. Plusz pont a kiadónak. :)

A történet egy Duncsili nevezetű kilencéves kisfiúról szól, aki képes utazni az időben. Ő és a barátai megfordulnak az ókorban, találkoznak Kolumbusszal miközben épp felfedezi Amerikát és meglátogatják Mátyás királyt is. Aranyos, érdekes történet, habár örültem volna hogyha kicsit többet tudunk meg a szereplőkről, kicsit több háttér információt kapunk, hiszen mindjárt az első oldalakon elkezdünk repülni az időben. De ettől függetlenül ajánlom minden anyukának, aki szeretné meglepni csemeteijét egy kis olvasmánnyal, mert már az öcsém is ekképpen fogalmazott miután elolvasta a könyvet: "Tetszett! Izgalmas volt". És higgyétek el ő tényleg tudja mit kell olvasni. :D

A könyvért köszönet a
Novum Pocket kiadónak!

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták: