2012. április 28., szombat

Catherynne M. Valente - Marija Morevna és a Halhatatlan

"Marija Morevna gyerekkorában tanúja lesz annak, ahogy madárból emberré változott jóképű fiatalemberek feleségül veszik a nővéreit. Amikor pedig lassan feltárul előtte az orosz mítoszok láthatatlan világa, érte is eljön Halhatatlan Koscsej – hogy nagy hatalmú mesebeli lények és törékeny emberek játszmájának, sodró lendületű történetének részese legyen."

Az életem során nem túl sok népmese feldolgozása akadt a kezembe, sőt, ha jobban belegondolok eddig még egyetlen darabot sem sikerült elolvasnom. Mindig is szkeptikusan álltam hozzá az ilyen jellegű regényekhez, mert a "feldolgozás" szó nem mindig tud bizalomgerjesztően hangzani. Ilyenkor félő, hogy valójában nem lesznek képesek újat mutatni az olvasónak. De Catherynne M. Valente olyan jól össze tudta mosni a valóságot a népmesével, hogy észre se vettem, mit is tartok a kezemben. 

The Firebird (vitaliyv.deviantart.com)
"Egy tengerparti városban, amelyet egészen bizonyosan sosem illettek olyan burzsoá névvel, mint Szentpétervár, állt egy hosszú, keskeny ház egy hosszú keskeny utcában. Az egyik hosszú, keskeny ablakában egy világoskék ruhás, fakózöld papucsos leány figyelte a megérkező új szomszédot: egy nagyon magas és sovány öregasszonyt, aki fekete gyapjúruhában bőröndjét szorongatta, és a dereka olyan vékony volt, hogy Marija két kézzel körbe érte volna."

Marija Morevna gyermekként nézi végig, ahogy a madarak a fáról lerepülve, gyönyörű férfivá változnak és elveszik az ő nővéreit. Ekkor határozza el, hogy ő nem lesz gyanútlan és kilesi majd a leendő férjét. Ám a sors mindent megváltoztat és nem látja pont azt a madarat, aki érte jött. A prológust elolvasva féltem, hogy valami teljesen mást kapok, mint amire számítottam. De mire is számítottam valójában? Igazán magam sem tudtam, csak azt gondoltam, hogy ez biztos jó lesz. Azt már az elején le kell szögeznem, hogy ez a könyv nem olyan, amit bárhol bármikor képes leszel olvasni. Ehhez kényelembe kell helyezned magad, lehetőleg csend vegyen körül, ugyanis minden érzékeddel koncentrálnod kell, mert ha csak egy pillanatra is, de elvesztheted a fonalat. És ha elveszted, akkor nehéz visszazökkenni. 

Koschei & Maria Morevna (msh.deviantart.com)
Catherynne M. Valente története egyszerre sötét és színes. Sötét a témája és a hangulata, viszont színes a gyönyörűen megfogalmazott mondatok miatt. A kettő kombinációja igen élvezetes egyveleget alkot, mert hiába érezzük borongósnak a történetet, mégsem ránt minket bele, pont a tálalás miatt. A dallamos mondatszerkezetek, a csodás leírások élvezetessé teszik az olvasást, megkönnyítik a fantázia szárnyalását. Kellemes, elgondolkodtató és ami a legérdekesebb, hogy minden embernek mást tud nyújtani. Minden korosztály más következtetést fog levonni. A különlegesség nem csak az írásmódból fakad, hanem azokból a lényekből is, akik megfordulnak benne. Személyes kedvencem lett a domovaja, aki kis házi manóként szolgál abban a házban, akivel házasságra lépett (igen, jól olvasod) és ha maga a ház megsérül vagy megbetegszik, akkor a domovaja is átéli ezeket a borzalmakat. Csodálatos már maga az elgondolás is.

"Egyszer csak Zvonok, a domovaja ott ült a bőrönd fedelén. Cipője újonnan és kifényesítve csillogott, bajszát gyönyörűen beolajozta.
- Nem megyek veled - mondta komoran a házimanó. - Ezt meg kell értened. A házhoz fűz a házasság, nem hozzád. Még ha ki is mennél a mezőre, és tánccipőt ígérnél nekem, úgy szólítanál, akkor sem mennék."

Andrej Meshhanov - Domovoj
Fontos, hogy legyen az embernek kellő háttértudása az orosz mitológiából, különben könnyen a sötétben tapogatózhat, miközben olvassa a könyvet. Ebből kifolyólag rengeteget bűvöltem az internetet, hogy minden információ a birtokomba kerüljön. A mai napig nem vagyok meggyőződve arról, hogy sikerült mindent kikeresnem és teljes mértékben megérteni a történetet. Ezért biztosan elő fog még kerülni a könyv és még számtalanszor el fogom olvasni  azért, hogy minél inkább megértsem a könyv mondanivalóját. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többet akart nekem üzenni, mint ahogy az első olvasatra kiderült számomra.

Kleinheincz Csilla lenyűgöző munkát végzett a fordítással. Megmutatkozik benne a saját írói vénája is, mert enélkül szerintem nehéz lett volna visszaadni az eredeti hangulatát. Egy kicsit éreztem is rajta, hiszen előtte már olvastam tőle az Ólomerdőt. Persze ez egyáltalán nem a mű hátrányára volt, sőt, kifejezetten jót tett a műnek.

Catherynne M. Valente elvitt egy olyan helyre, ahonnan nehéz visszazökkenni. Hogy mit fogok ezután olvasni? Még magam sem tudom, de hogy bátrabban veszek majd a kezembe orosz irodalmat, az is biztos.


Értékelés: 5/5


Mások is olvasták:
Profundus Librum: ITT


2012. április 26., csütörtök

Richelle Mead: A szukkubusz dala

"Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz.
Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.
A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan."

A Tövisek hercege után nagyon nehezen találtam meg azt, amit olvasni szerettem volna. Három könyv is a kezem ügyébe került, de valahogy egyik sem volt az igazi, egészen addig míg Richelle Mead regényébe bele nem kezdtem. Amikor elolvastam az első sorokat már tudtam, hogy megleltem azt, amire most igazán szükségem lehet. Egyből beszippantott a történet és a szívem is örömujjongásba kezdett. 

"– A szerelem ritkán tökéletes – jegyezte meg Carter. – Az emberek szívesen gondolják azt, hogy annak kell lennie, de áltatják magukat. Mert a szerelem tökéletessége éppen abban rejlik, hogy tökéletlen."

Nekem pöttyet jobban tetszett, mint a Vámpírakadémia. Az okát teljes mértékben nem tudnám megfogalmazni, de mindenképpen humorosabbnak, sziporkázóbbnak és elevenebbnek éreztem ezt a könyvet. A történetvezetés gördülékeny és pörgős, nem volt olyan oldal, ahol hangosan ásítottam volna, mert felért egy koffeinnel teli kávéval. Az sem igazán érdekelt, hogy nagyjából sikerült megfejtenem a megoldást, mert nem arra koncentráltam. Helyette inkább élveztem ezt a furcsa történetet, ahol a főszereplő könyvimádó, ahol megfordul egy igazi író, angyal és démon barátok és persze az elmaradhatatlan vámpírok és nemphilimek is megjelennek.

Természetesen nem Richelle Mead írta volna, ha ebben a történetben sem bukkantak volna fel a vámpírok a szukkubuszuk mellett (jelentése: a férfiak energiáját szívja el, miközben mind a ketten a gyönyörben úsznak). Nem mintha gondom lett volna ezzel, sőt kifejezetten élveztem, hogy több lény is bekerül az egyébként sem unalmas történetbe. Annak ellenére, hogy Georgina valójában maga is "vámpír" és az ördögnek dolgozik, mégis nagyon szerettem a karakterét. Életrevaló, okos és a sziporkázó párbeszédeivel hamar meg lehet kedvelni, legalábbis velem ezt történt. Másik nagy kedvencem Seth volt,  az író. Igazság szerint sok szerepet nem kapott, de valahogy mégis ő az egyetlen, akit még szeretnék kiemelni. A vonzódásom onnan ered, hogy magam is szívesen részt vennék abban, ahogy egy neves író megalkotja élete művét.

"Vámpírok. Komolyan, néha mintha az óvodában lennék."

Richelle Mead felnőtt könyve teljes mértékben betalált nálam és biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is kiválóan megleszünk, csak jöjjön gyorsan a folytatás. 

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Gretty: ITT

2012. április 25., szerda

Mobil könyvtárak a világ körül

A mobil könyvtár valójában egy mozgó könyvtár. A tervezők úgy alakították ki, hogy könnyen hozzá lehessen férni a rajta megpihenő könyvekhez. Feladata, hogy a könyvek azokhoz az emberekhez is eljussanak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak bemenni a helyi könyvtárakba, mint például:  fekvő betegek, nyugdíjasok vagy a fogyatékosok. A legelső mobil könyvtár 1858-ban jött létre Angliában, egy ló vontatta szekérre voltak felpakolva a szabadon válaszható könyvek sokasága. Később 1905-ben a Washington Megyei Könyvtár létrehozta az első automobil könyvárat, melynek a célja, hogy a város összes pontjában eljuttassa a könyvtárban található könyveket.
A XXI. században is vannak mozgó könyvtárak, némelyik még mindig elvégzi azt a szerepét, amiért eredetileg kitaláltak, de manapság már inkább csak helyi látványosságként szolgál. 

19. század
 1905

 1916

1927

 1941

1953

1957

1967

1980

és a XXI. század:






És még egy rakat képet tudtam volna feltenni, de azért visszafogtam magam. 

2012. április 23., hétfő

Kedvcsináló

Teljesen bele vagyok feledkezve Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan című könyvbe. Képtelenség ezt a könyvet, akár egy percre is lerakni és hogy miért? Helyettem inkább az idézetek beszéljenek:

"– Nagyon makacs csontjaid vannak! – morogta Csajnik. – Mintha egyáltalán nem akarnál összezsugorodni! Pimasz leány, miért akarsz olyan magas lenni?
– Másként nem érném el a legfelső könyvespolcot – ellenkezett Marija, mire a domovoj vállat vont, mintha csak azt mondaná: A lányok és a többi óriásnépség rejtélyesek és kifürkészhetetlenek."

"Egy tengerparti városban állt egy hosszú, keskeny ház egy hosszú, keskeny utcában és egyik hosszú, keskeny ablakában ott ült Marija Morevna, zokogását munkaruhájába fojtva, és nem nézett ki a lombos fákra. A téli hold letekintett rá, és ezüst kezével megsimogatta a haját. "

"Zemlegyed többé-kevésbé úgy nézett ki, mintha egy különösen rosszul fejlett és ronda tölgyfa szenvedélyesen szerelembe esett volna egy kősziklával, és mindkettejük nagy erőfeszítései árán egyetlen gyermeket hoztak volna világra. "

"Puffadt, fehér gyapotnövények integettek körülöttük, akár az apró felhők. A nap vállukra tette a kezét és előretaszigálta őket. A hótól csíkos hegyek idegenül és soványan emelkedtek körülöttük, mintha egy éhező ember aludt volna a föld alatt, s bordái átütötték volna a követ. Egy mélykék folyót követtek, amely szeszélyesen szelte át a rétet, benne halak fickándoztak, mintha nem is álmodnának arról, hogy szigonyosak járhatnak arra."

2012. április 20., péntek

Dilemma

Holnap kicsattogunk a könyvfesztiválra és azaz elhatározás fordult meg a fejemben, hogy csak egy darab könyvet fogok venni. Mivel erős vagyok és bátor, ezért bízom abban, hogy képes vagyok ezt a feladatot végrehajtani. Viszont nem tudom melyik legyen azaz egy darab könyv és ebben kérem a segítségeteket. Kíváncsi lennét ti melyiket választanátok?


2012. április 19., csütörtök

A világ legszebb nyilvános könyvtárai

Tudom, tudom megint egy könyvtári bejegyzés, de ezek a képek olyan gyönyörűek és nem lett volna szívem nem megmutatni nektek.
Mindemellett fogalmam sem volt róla, hogy vannak nyilvános könyvtárak, ahova mindenféle kötelezettség nélkül bemehetsz. Igaz, nem túl sok van a világon, de azért érdemes rájuk vetni egy-egy pillantást. Ha jól tudom itthon nincs is ilyen, ugye? 

 Old Market Könyvtár, Min Buri, Bangkok

Alexandriai Könyvtár, Alexandria, Egyiptom

Vennesla Könyvtár és Művelődési Ház melyet Helen & Hard tervezett, Vennesla, Norvégia

                          Nemzeti Könyvtár, Site Richelieu, Párizs, Franciaország

Villanueva Nyilvános Könyvtár, Villanueva, Kolumbia

 A Dán Királyi Könyvtár (a Black Diamond), melyet Schmidt, Hammer és Lassen tervezett, Koppenhága, Dánia

Amszterdam Nyilvános Könyvtár

 Sendai Mediatheque, Toyo Ito tervezte, Sendai, Miyagi prefektúra, Japán

 José Vasconcelos Könyvtár, Mexikóváros, Mexikó

Rijksmuseum Research Könyvtár, Amszterdam

 New York Nyilvános Könyvtár, New York City

Royal Portugál olvasóterem, Rio de Janeiro, Brazília

Bristol Központi Könyvtár, Bristol, Egyesült Királyság

Forrás: Flavorwire.com 

2012. április 17., kedd

Mark Lawrence: Tövisek hercege

"Óvakodj a Tövisek Hercegétől…
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?"

A Tövisek hercege kisebb port kavart bennem, mert nem tudtam eldönteni, hogy beszerezzem-e vagy sem. Hogy miért? Mert attól tartottam, hogy Brent Weeks koppintás lesz és valahogy nem fűlött a fogam egy olyan regényhez, ami egy másik könyvre hajaz. Az igazság az, hogy hatalmasat tévedtem. Ugyanis a két könyv nem hogy nem hasonlít egymásra, de még közük sincs egymáshoz. Először is ott van mindjárt Mark Lawrence, akinek olyan stílusa van, hogy ha még a történet nem is lett volna érdekes, akkor is odaszegezett volna. Egyszerűen leírhatatlan, amit átéltem a sorai által. A második legfontosabb dolog pedig a főszereplő, aki szerintem senkivel sem hasonlítható össze.

Féltem, mert első szám első személyben íródott és nem sűrűn találkoztam még ehhez hasonlóval ebben a műfajban. De most, hogy a végére értem, tudom már, ezt így kellett megírni. Ellenkező esetben nem lett volna ennyire hatásos az egész történet. Gy. Horváth László, akinek a fordítást, köszönhetjük nagyon jó munkát végzett. Jól tette a kiadó, hogy őt kérte fel. Elkapta mind a hangulatot, mind a hangnemet amiben íródott és egy ilyen regény esetében ez nagyon fontos szempont. Itt és most szeretnék fejet hajtani előtte, mert nélküle nem lenne ennyire élvezetes a történet. Ha már szót ejtettem a fordításról, akkor szeretném megemlíteni a könyv borítóját, ami engem teljes mértékben megfogott, azt sugallja, hogy mennyire jó lesz majd ez a történet. És mikor megfogtam elhittem neki, egyből éreztem, hogy nem nyúltam mellé. 

"Annyit mondhatok, hogy mérhetetlenül hosszú ideig semmi mást nem láttam, csak ennek a pogánynak a szemét, semmi mást nem hallottam, csak a lélegzetvételét, egyetlen izmom sem mozdult csak a szívem."

Na, de kanyarodjunk vissza a történethez, ami egyszerűen letehetetlen. Ritka amikor egy-egy oldalt újra olvasok és ez nem azért van, mert nem értettem, hanem egyszerűen csak féltem, hogy hamar vége lesz. A történetvezetés gördülékeny, nincs olyan oldal, amin unatkoztam volna. Sőt, nem is lehet kiszámítani, hogy mi fog történni a következő oldalakon. Klisék helyett számos meglepetéssel találhatjuk szembe magunkat, amik közül egyet sem szeretnék megemlíteni azért, hogy meghagyjam nektek a felfedezés örömét. A hangulata mély és depresszív, ami mellé érdemes egy kis Saltillot hallgatni, mert segít abban hogy még inkább átéld a történetet. De vigyázz, mert könnyen a mélybe ránt, ahonnan nehéz lesz visszamászni.

Jorg, aki a történet mozgatórugója nagyon jól el lett találva. Egyszerre emberi, de mégis különleges, furcsa, ám mégis megdöbbentő, utálatos, és ennek ellenére mégis szeretjük valamiért. Szerettem, mert hitelessé tette ezt az egyébként sem könnyű történetet. Na persze a többi karakter sem elhanyagolható, de érezhető, hogy az író Jorgra fektette a legtöbb hangsúlyt. Ami engem leginkább meglepett, hogy olyan emberekért vérzett a szívem, akiket utálnom kellene. És mégsem így történt. Azt hiszem ezt szerettem a legjobban Mark Lawrenceben, hogy azokból az szereplőkből is tudott valakit csinálni, akik valójában meg sem érdemelték volna.

"Vannak viták, amikor késre van szükség, hogy az ellenfél elevenébe vágjunk, és van, hogy egy bölcs kövével kell fejeket betörnünk."

Mark Lawrence regénye után nehezen találtam olyan könyvet, amit érdemesnek találtam arra, hogy olvashassam. Annyira megragadott a Tövisek hercege, hogy kellett egy pár nap mire átlendültem rajta. Végre egy ízig-vérig fantasy, ami képes még újat mutatni.

A folytatásra augusztusig kell várni és remélem a Fumax kiadó gyorsan kiadja nekünk. A könyv címe King of thorns a borítója pedig ilyen lesz:


Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Nima: ITT

2012. április 15., vasárnap

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

"A Sparrow család asszonyai nemzedékek óta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek. Valamennyien március havában születtek, és mire betöltötték tizenharmadik életévüket, különleges képességük mágikus erővel tőrt rájuk. Elinor, a nagymama szó szerint megérzi a hazugságot. Jenny, a lánya ismeri mások álmait, Stella, az unokája – aki éppen a tizenharmadik születésnapját ünnepli – döbbenten ismeri fel, hogy előre látja mások halálát.
Miközben Stella újonnan megismert képességével igyekszik megbirkózni, csaknem végzetes félreértés történik: látomása gyilkosság vádjával börtönbe juttatja az apját. A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege."

Alice Hoffman nem igazán a szívem csücske, mivel az Átkozott boszorkák nem volt nagyon az ínyemre, ezért szkeptikus voltam a címben említett könyvvel kapcsolatban is. De mivel a hangulatom pont ilyen regényre vágyott, ezért úgy voltam vele, hogy akkor megpróbálom. Mit veszíthetek, nem igaz?

Az az igazság, hogy nem igazán tudom megfogalmazni mi volt benne az ami megfogott. Sok hasonlóság van az Átkozott boszorkák és A tizenharmadik boszorkány között, de az utóbbi mégis egy teljes hosszal vezet. Mind történetileg, mind hangulatilag, mind egyéb tekintetben sokkal-sokkal jobb lett. De lehet, hogy most értem meg és csak most tudom értékelni az ilyen hangulatú könyveket. És hogy pontosan miről is beszélek? Van valamiféle varázsa, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan számomra. A gyönyörű leírások szó szerint elvittek egy teljesen más világba. Nem igazán érdekeltek az apró kis hibák, egyszerűen csak hagytam, hogy sodorjon magával a történet. 

A fülszövegben olvashatjuk, hogy gyilkosság is történik a könyvben, ami arra enged következtetni, hogy egyfajta nyomozás is lesz benne. De tévedtek , kedves olvasóim. Ugyanis a nyomozás teljes mértékben háttérbe szorul, sőt , igazság szerint el is veszik a történetben. Ami igazán lényeges és ebben a könyvben a központi téma, az a Sparrow család történelme. Ne értsetek félre , engem egyáltalán nem zavart, hogy nem krimibe hajló a regény stílusa, csak nem szeretném ha a fülszöveg mindenkit félre vezetne. Persze vannak benne még apró furcsaságok, de egyáltalán nem érdekelt, nem foglalkoztam velük. Annyira belemerültem a szavakba, a varázslatba, az apró kis mozzanatokra, hogy képes voltam kizárni mindent mást, ami esetleg szúrhatta volna a szememet. 

A szereplők közül Stella volt az egyetlen, akit nem tudtam megkedvelni. Sajnos sokszor szúrta a szememet, rengetegszer követett el olyan butaságokat, amiket biztosan meg fog bánni, ha majd egyszer felnő. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki követ el hibákat, de néha olyan szívesen meglegyintettem volna. Stella jelleme volt az egyetlen, ami igazán frusztrált, még úgy is, hogy igazán érdekes képességet kapott, de erről nem szeretnék egy betűt sem ejteni.

"Bárki azt hihetné, hogy a belső ürességtől az ember könnyűnek érzi magát, pedig elviselhetetlenül nehéz."
Alice Hoffman kellemes meglepetést okozott, amin magam is meglepődtem. Ezek után elgondolkodom, hogy nem lenne-e érdemes újra próbálkoznom Joanna Harris: Csokoládé című könyvével. 

U.I.: Majd' elfelejtettem. A borító szerintem iszonyatosan passzol a könyvhöz. Fantasztikus.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Amadea: ITT
Lobo: ITT
Nima: ITT
Joeymano: ITT
Heloise: ITT

2012. április 13., péntek

Jane Green: Anyósok városa

"Hárman voltunk ebben a házasságban…
Emlékszem, amikor Diana hercegnő szomorú, nagy szemekkel felnézett a kamerába és elmondta az immár hírhedtté vált szavakat, én pedig azon tűnődtem, hogy mi a csudáról beszél, és csodálkoztam, hogy lehetett ilyen hihetetlenül teátrális. Most pedig, hetekkel a saját esküvőm előtt pontosan tudom, hogy mire gondolt. Az egyetlen különbség, hogy nekem nem egy szeretővel, hanem, egy matriárkával van dolgom. Őszintén mondom, nem tudom eldönteni, melyik rosszabb."
Ha az ellentétek vonzzák egymást, Ellie és Dan egymásnak vannak teremtve. Ellie - egy elit londoni szállodalánc marketing menedzsere - ösztönember; a televíziós producer Dan pedig mindent előírásosan csinál. Ellie úgyszólván árva - tizenhárom évesen veszítette el az édesanyját, apjával szinte sosem találkoznak -, Dan felső középosztálybeli családja viszont nagyon is összetartó. Kezdetben Ellie végtelenül boldog, hogy befogadja a Cooper família, s amolyan megtalált anyaként öleli magához Dan anyját, Lindát. Ám csakhamar rájön, hogy Linda "anyáskodása" lényegesen tolakodóbb annál, amivel akár a legjobb meny is megbirkózhatna. Mi a csudáról beszélhet Dan naponta kétszer az anyjával? És Linda miért hívatja ki Ellie-t egy fontos megbeszélésről valami semmiség miatt? És hogyan lesz a tervezett bensőséges polgári esküvőből királyi menyegzővel vetélkedő, estélyi ruhás társasági esemény? És mi lesz, amikor megszületik az első unoka?"

Jane Green nevével akkor találkoztam először, amikor elolvastam tőle a Nők városát. Már akkor is idétlennek találtam ezeket a címeket, azóta sem változott a véleményem. Ennek ellenére mégis elhatároztam, hogy igyekszem beszerezni az összes művét, mely megjelent magyarul, mert nagyon megszerettem az írónőt. Ennek egyszerű oka van, mégpedig az, hogy úgy szórakoztat, hogy közben észre se veszem, hogy már a könyv felénél járok. Ez az Anyósok városával sem történt másképp. Mikor már azt hittem, hogy már nem tud mivel előrukkolni az írónő, akkor tutira beletesz egy hatalmas csavart, amin megdöbbenhetek.

Az Anyósok városában, ahogy a cím is utal rá, az anyós-meny kapcsolatot mutatja be. Aki már férjhez ment, biztos tudja miről beszélek. Sokan vagyunk, akik néha falra mászunk tőlük, és számos vicc tárgya is, nem véletlenül. Jane Green remekül ábrázolja ezt a fajta kapcsolatot, igazán sikerült rátapintania a lényegre. Kirázott a hideg a sok hasonlóságtól, valószínűleg ezért is kötött le annyira. Kíváncsi voltam, hogy meddig tud elmenni egy ilyen kapcsolat. Hogy lehet megoldani ezeket a dolgokat? Mindemellett még le is kötött. Megnevettetett, és még egy kicsit sírtam is. 

Ellie az a fajta személyiség, akivel teljes mértékben képes voltam azonosulni. Vele együtt átéltem a sok viszontagságot, ami megtörtént vele miután bekerült a férje családjába. Minél inkább megpróbált megfelelni anyósának, annál inkább kudarcba fulladt ez a kapcsolat. Érdekes volt látni Ellie személyiségfejlődését, hogyan változott át, hogyan lett belőle veszekedő hárpia, mindez egy személy miatt. Később azon kaptam magam, hogy azon töprengek, hogyan lehetne megoldani mindezt másképp, mert azért ezt valahogy meg kell oldani. Nem lehet egyfolytában csak harcban állni egymással. Nemde? Ebből kifolyólag nem csak olvastam a könyvet, hanem elkezdtem elemezni magamban a történteket, aminek eredménye az lett, hogy levontam bizonyos következtetéseket.

Az Anyósok városa mondanivalója arról szól, hogy hogyan próbáljunk együtt élni anyósukkal. Még ha tudjuk is, hogy nehéz, mégis meg lehet oldani, vagy így, vagy úgy. A kérdés csak az, hogy mi lesz a végeredmény.

Mostanában valószínűleg ehhez hasonlatos könyveket várhattok tőlem, melynek oka a hirtelen jött tavasz, ami számomra azt üzeni, hogy itt a szerelem, a romantika ideje, amit a madarak csicsergése hozott el nekem.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2012. április 11., szerda

Könyvespolcaim

Kivételesen nem más könyvespolcával szeretnék ékeskedni, hanem az enyémmel. Ilyen még úgysem fordult elő a blogom történetében, igazándiból nem is értem miért, de most végre elétek tárom, az én kis kincses ládikómat.

Mivel különböző helyeken leledzenek az én kis kedvenceim, ezért viszonylag sok képet kaptok most ebben a bejegyzésben. Bízom benne, hogy egyszer majd, amikor nagy leszek, lesz egy szép helységem, ahol az összeset sikerül majd rendszereznem. Addig is élvezem a káoszt. :)


2012. április 9., hétfő

Gail Carriger: Soulless - Lélektelen

"Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála cukorszörptorta?"

Szerintem sokan vagyunk, akik örömmel fogadták a hírt, hogy idén a könyvhéten a kezünkben foghatjuk a könyvet. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy előolvasója lehettem ennek a fantasztikus regénynek. Mert bizony az volt! Nem volt olyan sora, amit ne élveztem volna. Humoros, könnyed és olyan korban játszódik, ami egy kicsit a szívem csücske.

A történet színtere a XIX. századi Anglia, amivel Gail Carriger azonnal le is vett a lábamról. Most persze legyinthetnétek, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni, de higgyétek el, tévedtek. Ez a könyv felfrissíti a könyvpiacot. Nem csak azért, mert szórakoztat és megnevettet, hanem egyszerűen jól érzed magad közben. Legszívesebben egész nap benne lennél, mert nem kell foglalkoznod a hétköznapokkal. Nem fog felidegesíteni az a sok ember a tolongó buszon, nem fog idegesíteni az otthoni munka. Főzni kell, de kit érdekel, ha olvasni is lehet. Inkább olvasod Alexia és Lord Maccon izgalmas történetét, akik között sziporkázó párbeszédek zajlanak.

A szerző remekül ír, gördülékenyen, izgalmasan. Mert nem elég a jó párbeszéd, ha a történet mit sem ér. Nem igaz? Hidd el, ebben a könyvben nem fogsz csalódni, hiszen megkapsz benne mindent, amire szükséged lehet. A szereplőket könnyen meg lehet szeretni, Alexiát azért, mert eszes és izgalmas, míg Lord Maccon az igazi férfi megtestesítője. Ketten együtt olyan párost alkotnak, mely tovább növeli a regény színvonalát. Annak ellenére, hogy a könyvben vámpírok és vérfarkasok vannak, mégsem éreztem azt, hogy ezzekkel már találkoztam, lerágott csont az egész,  mert egyedien és különlegesen vannak tálalva. Egyszóval a könyv egyszerűen csillagos ötös.

"- Mindenképpen muszáj beszélnem Lord Akeldamával.
Miss Hisselpenny arcán, ha ez lehetséges, még az eddiginél is nagyobb aggodalom tükröződött.
– Muszáj? Formabontóan iszonyú jelenség."

Amint beszerzem a könyvet biztos, hogy újra olvasom. Először is, mert utálok gépről olvasni, másodszor a papír mást élményt nyújt, mint a számítógép. kijelzője :) Meg különben is, ez a könyv megérdemli, hogy újra és újra elővegyük.

Ha szeretnéd aláíratni a saját példányodat akkor a könyvhéten megteheted 2012. április 21.-én 14-15 óra között a Könyvmolyképző standjánál. És ez itt most a reklám helye. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
SzAngelika: ITT
Gretty: ITT 
Lobo: ITT

2012. április 7., szombat

Selmeczi Mari: Randevú a Broadwayn

"Jack Strimmer, a középkorú, sikeres Broadway-rendező egy új musical bemutatására készül, amelyben Thomas Banks, a körülrajongott bonviván és a színház új üdvöskéje, a gyönyörű Fanny Caron játsszák a főszerepet. Jack boldogan éli kétlaki életét: otthon szerető, szép, fiatal feleség és két aranyos gyerek várja, egyébként pedig egyik színésznő követi a másikat az ágyában. Fannyt is kiszemelte már magának, ám ekkor borzalmas dolog történik: Thomast megmérgezik - csak a gyors orvosi beavatkozás menti meg az életét -, és a fiatal színésznőt is támadás éri. A rendőrség nyomozni kezd a két gyilkossági kísérlet ügyében. A szálak a távoli múltba és távoli országokba vezetnek, és a hősöknek mélyen eltemetett, megrázó családi titkokkal kell szembesülniük. De vajon elégtételt lehet-e venni a múltért?"

Selmeczi Marival a Libriben találkoztam. Megfogtam, beleolvastam és azt gondoltam magamban, hogy ez jó lesz, hiszen mindjárt az első oldalon felnevettem. Igyekeztem hamarjában beszerezni, ha már szerelem volt első látásra. Bizseregtek az ujjaim azért, hogy végre elkezdhessem, ami rég történt meg velem. Amilyen nagy hévvel kezdtem neki, olyan rossz szájízzel váltunk el egymástól.

A történet New Yorkban játszódik, melynek főszereplője egy középkorú rendező. Ez viszonylag jól hangzik, nézzük csak mi sült ki ebből. Először is érdekes és szórakoztató, érdekfeszítően mutatja be nekünk a Broadway világát, de egy olyan férfival a főszerepben, aki egyszerűen elviselhetetlen. Képtelen voltam magam túltenni azon, hogy folyamatosan azt kellett olvasnom, milyen úton-módon próbálja meg önmagát kielégíteni. Rengetegszer kellett elolvasnom, hogy mennyire szexéhes őrült és hogy álmaiban is azon fantáziál, hogy az új színésznőt, hogyan tudná magáévá tenni. Nincs problémám az ágyjelenetekkel, különben el se olvasnám a romantikus irodalmat, de ez egyszerűen már az elviselhetetlen határát súrolta. Ha valaki megkérdezné mi a könyv legkritikusabb pontja, egyből rávágnám, hogy maga a rendező.

Jack Strimmer nem más, mint egy egoista, önző férfi, akinek az agyában csak a szex jár. Sajnálom, hogy ilyen karakterre lett felhúzva az egész történet, mert maga a környezet, ahol játszódik igazán érdekesre sikeredett. A krimi szál nagyon ütős és jól is van felépítve, ezt nem is tagadom. Ha összességében nézem a könyvet, akkor valójában nem érzek vele kapcsolatban semmi gondot. De tényleg. Selmeczi Mari jól ír, csak ne ilyen karaktert tett volna a középpontba, akit szerintem egy női olvasó sem fog szeretni. A könyvet sziporkázó párbeszédek, rengeteg csavar jellemzi és a színházi élet titkaiba is betekintést nyerhettek. Ha esetleg valakit elsősorban ez érdekel, és szemet tud hunyni a szereplők felett, akkor nem lesz gondja, biztosan tetszeni fog neki.

Kivételesen nem szeretném értékelni, melynek nyomos oka van. Sajnos nem tudok elszakadni Jack Strimmer karakterétől és nem lenne fair, ha emiatt húznám le az egészet. Biztos vagyok benne, hogy számos olyan olvasója lesz, aki szeretni fogja a könyvet, mert már most is olvashattok jobbnál-jobb értékeléséket, többek között a molyon.

Értékelés:

Mások is olvasták:

2012. április 5., csütörtök

Ki vagyok? 5


Igaz már kiolvastam a könyvet, de kit érdekel. :D A másiknak meg épp a minap kezdtem neki, úgyhogy most kettő olvasmánnyal fogok előállni. :)

Az első:

Az oldalaimon egy nő életével ismerkedhettek meg, aki nem csak fontos szerepet tölt be, de egy igen komoly betegséggel is küzd. A harc nem csak a kórság ellen folyik, hanem önmaga megtalálásáért is. A varázsszó: a szórakoztató.  

Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya


A második:

A történetemben egy kis hölgy áll a középpontban. Különleges képessége van meglátni bizonyos dolgokat. Ennél többet nem is szeretnék nektek elárulni, tudom hogy így is kifogjátok találni. :) A szó, pedig a: boszorkányság.

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány