2013. január 31., csütörtök

Marissa Meyer: Cinder

"126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet."

Friss, ropogós megjelenés, hiszen valamikor decemberben került a könyvesboltok polcaira. Ám amióta megláttam az előrendelések között, azóta fentem rá a fogam, annak ellenére, hogy ez egy ifjúsági regény. Az már csak hab volt a tortán, hogy mindenki ódákat zengett róla, ezért tudtam, hogy nekem is el kell majd olvasnom. És most meg is tettem.

"– Az a terve, hogy a jövőben minden döntést átenged a tanácsadójának?
– Nem – felelte a herceg, és megengedett magának egy fagyos mosolyt.- Előbb-utóbb beszerzek majd egy feleséget erre a célra."

Az első oldalakon mindjárt belecsöppenünk egy különleges világba, ahol végtagokat szerelnek fel és le. Igen, ez egy kicsit talán bizarrul hangzik első hallásra, de ha az ember kiborg akkor már annyira nem is tűnik annak, és mivel a főhősnőnk félig robot - félig ember, ezért jobb ha mindjárt hozzá is szokunk a fel- és lecsatolható testrészek gondolatához. A könyv világa  színes és különleges, de nem lennék meglepve ha hamarosan mi is egy hasonló világban élnénk le hátralevő éveinket. 

Könnyen bele lehet rázódni a történetbe annak ellenére, hogy az eleje nem bővelkedik eseményekben. Ha viszont egyszer elkezded, akkor onnantól fogva már letenni sem tudod. Képes olyan hamar beszippantani ez a világ, hogy sikerül kizárnod a külvilágot magad körül és annyira belemélyedsz, hogy az apró hibák felett is képes vagy szemet hunyni. Higgyétek el velem ez történt. Az elején mindig olyan nehezen szántam rá magam, olyan nehezen akaródzott a kezembe venni, mert tudtam ha egyszer belekezdek akkor végem van, addig nem teszem le míg a szemem bírja. Tele van apró kis hibákkal, könnyen megfejthető csavarokkal, de még ez sem szegte kedvemet. Na jó, egy kicsivel több titokzatosságot még simán elviselt volna, hogy ne legyen minden annyira egyértelmű, de a lényeg, hogy gördülékeny, olvasmányos és magával ragadó a történet.

A szereplők éltek, mindegyikük színes és különleges. A párbeszédek fenomenálisak voltak benne, főleg Cinder és a herceg között. A legnagyobb erőssége a könyvnek, hogy a karakterek érzelmeit képes közel hozni hozzánk, legyen szó szomorúságról, boldogságról vagy akár haragról, az olvasó akkor is át fogja érezni és képes lesz velük együtt érezni. A szerelmi szál szerencsére nem kerül túlságosan előtérbe, pont annyit csöpögtetett belőle az írónő, amit még a történet könnyen elvisel. Sőt, igazság szerint még a végén izgulhatunk is, hogy beteljesül-e majd, ami eddig nem történt meg.

"Ott.
Az a pillanat. Az a mosoly.
Újra és újra. És újra."

Összességében a Cinder igazán erős kezdése egy négy kötetes sorozatnak, aminek az alapja teljesen valóságos és elképzelhető, a történet viszont szórakoztat és olvasmányos, a karakterek szerethetőek és szerintem ennél már nem is kellhet több. Most már csak egy kérdésem maradt: mikor jön a folytatás? 

U.I.: A könyv folytatásainak a Piroska és a farkas (Scarlet), Rapunzel (Cress), az utolsónak pedig a Hófehérke és hét törpe (Winter) meséje szolgál majd alapul.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Szilvamag: ITT
Roni: ITT
Amadea: ITT

2013. január 29., kedd

Irodalom, mint divat


Ez a bejegyzés elsősorban a hölgyeknek fog kedvezni, de a férfiak is nyugodtan vethetnek rá egy pillantást, mert némelyik ruha költemény igencsak szemet gyönyörködtető. 

Valamiért soha nem fordult meg a fejemben, hogy a divatot összeházasítsam az irodalommal, pedig ahogy ezeket a képeket elnézegetem, valójában nem is tűnik annyira rossz ötletnek. Remélem ti is találtok magatoknak kedvetekre valót, nekem meg van már a személyes kedvencem. 

 Klasszikus mesekönyvekből összevarrt ruha.

 Sylvia Plath könyve alapján tervezte, a Cool lányok.

Deathly Hallows alapján készült.

 50 darab romantikus könyvből készült a fenti képen látható csoda darab.

 Gabriel García Márquez A 100 év magány alapján készítette, Tata Christiane.

Jennifer Pritchard Couchman készítette az egyik kortárs meséből.

 Moby Dick alapján készítette Angela Cockayne.

 Középfölde egy kicsit másképp. (A személyes kedvencem)

 Gyűrűk Ura alapján készült, de én valahogy messziről kerülném.

 
Szerintem ehhez nem kell túl sok mindent írnom. :)

Forrás: Flavorwire.com

U.I.: Ha valakit egy kicsit komolyabban érdekel a dolog, itt vannak vásárolható példányok.

2013. január 26., szombat

S. J. Parris: Eretnek

"Giordano Bruno - egykori szerzetes, költő, tudós és mágus, a római inkvizíció szemében eretnek - keresztülvág Európán, nehogy hitéért, miszerint a Föld kering pályáján a Nap körül, megégessék. Mert ennyi is elegendő lenne, hogy máglyára kerüljön, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy előszeretettel tanulmányozza az okkult filozófiákat és a mágia gyakorlatát.

S.J. Parris magával ragadó regényében éppen ez a ritka tudás utáni vágya hajtja az Erzsébet-kori Angliába, ahol váratlanul beszervezik kémnek és titkos ügynöknek, és immár kettős megbízatással érkezik Oxfordba, az egyetemi városba. Hivatalosan egy királyi vendéget kísér el útján, és mellesleg a kopernikuszi világegyetem-elméletről tart előadást és vitát. Nem hivatalosan azonban a királynő ellen szervezett katolikus összeesküvést kell feltárnia és lelepleznie. Küldetését drámai fordulatok nehezítik: hátborzongató gyilkosságok sora és egy okos, szépséges lány felbukkanása is mind hátráltatják őt szokatlan munkájában. Ahogy Bruno szeme előtt kezd összeállni a gyilkosságok közti kapcsolat, arra is rádöbben, hogy Oxfordban senki sem az, akinek mutatja magát. Ráadásul a gyilkos, akit meg kell állítania, az eretnekség és az igazság keskeny mezsgyéjének megszállottja."

Lassan már egy hónapja, ha nem több ideje, hogy ezt a könyvet kiolvastam, de sajnos idő hiányában még csak most jutottam el odáig, hogy pár sort írjak róla.

A legszembetűnőbb, hogy ebben a könyvben az írónő nem egy fiktív szereplőt mozgat, hanem egy valódi hús-vér történelmi személyt, mégpedig Giordano Brunot. Ő volt a reneszánsz kor egyik legnagyobb alakja, aki egyszerre volt filozófus és szerzetes. Sőt, nem csak ő, hanem a másik két személynek is fontos szerepe volt a történelmünk során. Ennek tudatában nagy kíváncsisággal álltam neki a mű olvasásának.

"– Láthatod, Bruno, hogy csakis csalódás lesz osztályrészed, ha az asszonynépet a társalgás erényéért próbálod megismerni."

Be kell vallanom, hogy nem a könyv fülszövege hozott engem lázba, hanem a könyv trailere. Igaz, ami igaz, túl sok mindent nem árul el a történetről, de a zene és a belőle áradó borongós hangulat mind arra sarkaltak, hogy elolvassam a könyvet. Ráadásul köztudott, hogy eddig nem sok történelmi krimi fordult meg a kezeimben, ami pedig mégis megakadt bennük az sose végezte kiemelkedő helyen a kedvenceim listáján, de S. J. Parris regénye meglepően jól sikerült, és kifejezetten élveztem az események minden sorát, annak ellenére hogy néhol egy kicsit megakadt a történet. A történet lendületes, eseménydús, emiatt nem lehet egy percig sem unatkozni, így annak semmiféleképpen nem ajánlanám a könyvet, aki esetleg jobban szereti a "lassú víz partot mos" típusú sztorikat.

Mindenképpen szeretném pozitívumként kiemelni a regény stílusát, hiszen az írónő remekül adja vissza nekünk a kor hangulatát. A helyszínek  is magával ragadóak, az 1580-as évek Angliáját ismerhetjük meg mélyebben, márpedig nekem ez az egyik kedvenc helyszínem. A karakterábrázolás is kiemelkedő, a főszereplő kidolgozása igazán alaposra sikerült, és bár nekem néhol egy kicsit pipogya, ennek ellenére mégis kedvelhető. Az egyik kedvencem lett John Underhill karaktere, ő talán még erősebbre is sikerült, mint Bruno doktoré. Tetszett, ahogy megpróbálta magából a legtöbbet kihozni és megpróbálja az akkori modern felfogások szerint felnevelni a lányát. 

"- Ezek itt elméletileg Anglia legokosabb férfijai, Bruno doktor, és esküszöm, mosónők nem lelik ekkora örömüket a rosszindulatú pletykálkodásban, mint ők."

Összességében kiváló történelmi krimi, ami nem csak hogy korhű, de még izgalmas és szórakoztató is. Mindenképpen ajánlatos elolvasnia a műfaj kedvelőinek, mert biztos, hogy nem fognak egy cseppet sem csalódni. És hogy hol van a folytatás? Fogalmam sincs, de én már nagyon várom.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

2013. január 25., péntek

2013. január 19., szombat

Karen White: Hazatérés

"A húszéves Cassie Madison elhagyja szülővárosát, a Georgia állambeli Waltont, és soha többé nem akar visszatérni. Ám amikor egy családi tragédia hazaszólítja, szakítania kell New York-i életével, hogy szembenézzen mindazzal, amit egykor maga mögött hagyott… 

Cassie mindent elkövet annak érdekében, hogy új életet kezdjen New Yorkban: beleveti magát a munkába, és levetkőzi déli akcentusát. Ám egy késő éjszakai telefonhívás felszínre hozza mindazt, amit megpróbált elfelejteni. Nem beszélt a húgával, Harriettel, amióta a testvére elcsábította a vőlegényét, és hozzáment feleségül. Most azonban Harriet azzal a hírrel jelentkezik, hogy az apjuk haldoklik. 

Cassie hazaindul, és az egyetlen dolog, amely még az édesapja halálánál is jobban megrémiszti, a találkozás Harriettel és a családjával, amely akár az övé is lehetne. Ám képtelen ellenállni az unokahúgai és az unokaöccse szeretetének, ahogy annak is, hogy otthonának tekintse a városkát, ahol az emberek egymás hogyléte felől érdeklődnek, és a kérdésükre valóban őszinte választ várnak. Miközben meg kell küzdenie egy elfelejtett baráthoz fűződő egyre meglepőbb kapcsolatával és a családot fenyegető tragédiával, Cassie rádöbben: önmagunk elől nem menekülhetünk el, és az otthonunkat nem törölhetjük ki a szívünkből."

A megérzésem vezérelt odáig, hogy ezt a könyvet levegyem a polcomról. Biztos voltam benne, hogy kiváló választás lesz, ez pedig nem állt messze az igazságtól. 

Nagyon kedves gesztus volt az írónőtől, hogy az első oldalakon néhány szót szól hozzánk, az olvasóhoz, hogy megtudjuk miként született ez a történet, miért dolgozta át és miért ebben a formában kapjuk kézhez.

"Amikor a múlt sebei felszakadnak, akkor kezdődik el a gyógyulás."

Karen White története lehetne akár egy hétköznapi egyszerű történet is, de ebben az esetben sokkal többről van szó, hiszen nem csak bemutatja egy család újraegyesítését, hanem megmutatja milyen lehet az igaz szerelem, vagy amikor valaki megtalálja azt az utat, ami mindig is ki volt előtte kövezve. Annak ellenére, hogy igen lassan indul el a történet, mégis hamar el lehet veszni benne. Úgy éreztem ez az én regényem lesz, és bíztam benne hogy ez az érzés végig velem fog maradni. Ám valahol a közepe tájékán úgy voltam vele, hogy nem bírom tovább, az író talán túl sokat akart és ettől kicsit megfáradt a történet. Ahelyett, hogy elkezdte volna beindítani az eseményeket, inkább húzta-vonta, ez pedig rontott valamelyest az élményen. Szerencsére egy ponton kilibbennünk az állóvízből és újra visszatérünk a régi mederbe. Érdemes türelmesnek lennünk, mert a vége mindenért kárpótol minket.

A könyv fő erőssége meglepő módon nem a történet, hanem a helyszínek és a karakterek adják meg az egésznek a savát-borsát. Érezhető, hogy az írónő hatalmas hangsúlyt fektetett a megfelelő helyszínek és a szereplők ábrázolására. Utóbbiak igazán remekül vannak kidolgozva, mindegyik igazi hús-vér ember lesz az olvasó szemében, talán Cassie testvéréből Harrietből kaphatunk volna egy kicsit többet, de így sem panaszkodhatok. Imádnivalóak voltak a Cassie és Sam között zajló párbeszédek, a csipkelődések és a humor mind-mind a történet javára váltak. Egyszóval a szereplők miatt érdemes elsősorban ezt a könyvet a kezünkbe venni.

"Találj rá a szívedre, és hallgasd meg, így nem tévedhetsz."

A Hazatérés szerintem remek könyv a hibái ellenére is, ezért meleg szívvel ajánlom minden hölgytársamnak, mert valószínűleg sokan megtalálják majd benne azt, amitől ez a regény kedvenccé válhat. Habár részben szomorú, mégis sikerült Karen Whitenak úgy adagolnia a humort, hogy a végeredmény annyira mégsem viseli meg az olvasót. Igaz, hogy az összhatás csupán egy erős négyes az én szememben, de ez csak az aprócska hullámvölgy miatt van és ez ne riasszon el senkit sem, mert érdemes legalább egyszer kézbe venni.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

2013. január 16., szerda

JÖN! JÖN! JÖN!


Örömmel tudósíthatom kedves olvasóimnak, hogy január 22.-én megjelenik Borbíró Borbála-sorozat második része. 

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse

"Egy közönséges halandó a vámpírok kitüntetett figyelmét, a hirtelen haragú és goromba főnököt és az állandó életveszélyt is átoknak tartaná, ám Borbíró Borbála számára mindez a hétköznapi élet része.

Amikor azonban Magyarország egyetlen még aktív szolgálatban lévő vámpírológusa szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten próbálja rábírni, hogy meneküljön, kénytelen beismerni, hogy valami nincs rendben körülötte. Ráadásul már a főnöke taplóságában sem bízhat – Attila kezd egyre különösebben viselkedni.

Peche mindenkinek lehet. Ilyen mérvű balszerencsét azonban csak egy átok okozhat. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, és Bori túlélési esélyei egyre halványulnak – ám felvágott nyelvére a végsőkig számíthat...

Magyar nyakba magyar szemfog!"

Ajjj de várom már! :)

2013. január 13., vasárnap

Gondolatok a könyvtáramból


Most, hogy sikerült magam utolérni az újévben, - persze még mindig van három bejegyzés, amit meg kellene írnom - végignyálaztam az összes általam gyakorta látogatott könyvesblogger oldalát. Meglepve tapasztaltam, hogy szinte mindenki előállt valami tervvel az új évre, velem ellentétben.

Nem mondom, hogy irigykedve olvasgattam ezeket a bejegyzéseket, merthogy semmiféle motivációt nem érzek most ezzel kapcsolatban. Én is sokszor úgy indultam neki egy új évnek, hogy egy rakat tervem volt előre, de be kell, hogy valljam eddig még egy darabot sem sikerült belőle teljesítenem. Mindig volt egy gyönyörű listám arról, hogy miket akarok olvasni, vagy milyen könyveket akarok megvenni, de mindig volt valami ami közbeszólt. Egy ideig sikerült betartanom az általam felállított listát, de aztán jöttek azok a fura érzések, kényszerek hogy akkor ezt nekem most olvasnom kellene, vagy már megint nem a terv szerint haladok, hanem a saját fejem után megyek. És jött a sikertelenség érzése, ami lelkiismeretfurdalással együtt érkezett, ezért idén úgy döntöttem, hogy semmilyen tervet nem kovácsolok magamnak, hanem aszerint olvasok, ahogy nekem jól esik. Igaz, ami igaz hogy egy kicsit meg is van kötve a kezem, hiszen majdnem az összes könyvem (egy doboz kivételével) még dobozban pihen, ezért egyelőre csak azokat a regényeimet tudom olvasni, amik kint vannak a polcon. Ez két dolog miatt is kiváló, egyrészt nem igazán tudok könyvet venni, mert nincs hova rakni, másrészt valamilyen szinten arra kényszerít, hogy előbb azt olvassam ki, ami előttem van. Nagyszerű! Nekem elhihetitek. 

Lassan egyébként eljutok odáig, hogy a recenziós könyveket is le fogom építeni magam körül. Sajnos egyre kevesebb időm van rá, egyre többször nem készülök el időben és ez nem csak engem érint rosszul, hanem a kiadót is. Habár eddig negatív tapasztalatom nem volt egyikkel sem, mindegyik megértő és türelmes volt velem szemben, de a kérdés mindig ott lebeg a fejem felett, hogy meddig? Ezért úgy döntöttem, hogy egy darabig leállok és tényleg csak azokra a könyvekre koncentrálok, amit  olvasni akarok. Lehet, hogy ennek az lesz a következménye, hogy egyre kevesebb mondanivalóm lesz majd a számotokra, sőt akár az is előfordulhat, hogy az oldal megszűnik egy időre, de egyelőre semmit sem vegyetek készpénznek, hiszen most minden olyan bizonytalan. Ennyi. 

Lehet túl mereven veszem ezek a dolgokat, de van egy pillanat az életemben, amikor mindent nyűgnek érzek magam körül és én most jelenleg semmi mást nem akarok, csak szárnyalni a szabadban.

2013. január 11., péntek

Kristin Harmel: A felejtés édes íze

"A frissen elvált Hope McKenna-Smith egyedül neveli tizenkét éves kiskamasz lányát, Annie-t, és az anyagi nehézségek ellenére is igyekszik életben tartani a családi cukrászdát, igaz, egyre fogyatkozó reménnyel. Mert bár az Esthajnalcsillag a turisták és a helybéli lakosok szerint is Cape Cod egyik legnépszerűbb helye, mégsem hoz annyi bevételt, amennyi elegendő lenne a megélhetéshez, a havi törlesztőrészletek kifizetéséhez.
Hope-ot kétségek gyötrik, hogy megérte-e a szülés miatt félbehagyni a jogi egyetemet, aztán évek múlva kiszállni a férjével közös vállalkozásból, és magára vállalni a családi hagyomány folytatását, az édesanyjától és a nagyanyjától tanult cukrászmesterséget. Ha szemet hunyt volna Rob félrelépése felett, ma is az ügyvédfeleségek biztonságos, kiszámítható életét élhetné.
Magányos küzdelmét nagyanyja, a francia származású Rose súlyosbodó Alzheimer-kórja is nehezíti. Aztán az idős hölgy egyik ritka tiszta pillanatában arra kéri, hogy utazzon el Párizsba, és derítse ki, mi történt a második világháború és a holokauszt idején elveszett családtagjaival. Hope, aki korábban mit sem sejtett nagyanyja múltjáról, vonakodva bár, de repülőre ül, aztán nyomozásba kezd a Fény Városában.
Keresése nyomán hetven éve eltemetett családi titkok, három világvallás ínycsiklandó süteményreceptekben megtestesülő hagyományai, és egy csodálatos, elpusztíthatatlan szerelem bukkan fel a múltból, örökre megváltoztatva a zárkózott és folyton tépelődő Hope egyhangú napjait."

Kristin Harmel regényét születésnapomra kaptam meg. Valójában fogalmam sem volt arról, hogy miről szól a könyv, de a cím és a borító meggyőzött arról, hogy bizony a polcomon a helye. A karácsony elteltével úgy éreztem, hogy teljesen helyénvaló lenne, ha most olvasnám el, hiszen a karácsonyi sütemények, a fenyőfa illata, a hó még nem múltak el teljesen. 

Szeretem azokat a könyveket, amelyek az első pillanattól kezdve képesek elvarázsolni. Ha nem is a történettel, akkor is jó, ha van egy apró dolog, egy mozzanat amibe bele tudsz kapaszkodni, ami húz magával és arra késztet, hogy tovább olvass. Nálam ezt a sütemények jelentették. Minden sorában, minden fejezetében még a hangulatában is szerepeltek ez az aprócska édességek. Sőt, hogy beavassalak titeket egy óriási nagy titokba, a süteményeknek bizony közük van az események alakulásához is, egyszóval igazán fontos szerepet kaptak. A történetet két személy tolmácsolásában ismerhetjük meg, egyikük maga Hope, míg a másik az ő nagymamája. A váltás szerencsére nem ér minket váratlanul, ezért hamar hozzá tud szokni az olvasó. 

Az író komótosan vezet be minket a történetbe, szépen lassan mutatja be nekünk a szereplőket, a helyszínt, nem pörgős a felvezetés. Az olvasó hirtelen elkezd izgulni, esetleg nem is akarja majd letenni a könyvet, mert többet és többet akar megtudni a családról, a NAGY titokról. Az írónő egy darabig kellőképpen fenn tudja tartani a feszültséget, egészen a könyv harmadáig, ahol be kéne következnie a csúcspontnak. De csak kéne, mert Kristin Harmel úgy döntött, hogy tesz még bele egy-két csavart, ami nem igazán a történet javát szolgálja. Ne értsétek félre az írásomat, hiszen ez egy remek könyv, de szerintem egy kicsit túlírta az írónő, ami miatt a végkifejletet képtelen voltam már olyan mélységben átérezni, mint amennyire kellett volna, pedig ez egy csodálatos történet a szerelemről, családról és a szeretetről.

A könyv legnagyobb erőssége egyértelműen a hangulat, ahogy mindez elénk tárul, hiszen ezt a történetet már sokan megírták előtte, de nem így, nem ebben a formában. Sokkal elviselhetőbb egy olyan köntösben olvasni ugyanazt, ahol nem vágnak képen a történelem eseményei, ahol esetleg boldog lehet a végkifejlet.

A könyv külalakjával kapcsolatban annyi megjegyzésem lenne, hogy míg a Piooner kiadó igazán fontos hangsúlyt fektet a megjelenésre, addig ugyanez sajnos nem mondható el a helyesírásról. Számos elütés, hiba található benne, amit már nem csak ennél a regénynél vettem észre, hanem máshol is felfedeztem ugyanezt. Elég idegesítő tud lenni olyankor, amikor szinte minden klappolna mindenhez, és ilyen apróságokkal képesek elrontani az egészet. 

Összességében nagyon jó kis könyv, mind hangulatban, mind történetben. Ajánlom azoknak, akik szeretnék jobban megismerni a történelmet, de azoknak is, akik még hisznek az igaz szerelemben és abban, hogy mindez meg is valósulhat.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

2013. január 10., csütörtök

20 regény, amit minden nőnek el kell olvasnia


A minap egy olyan listába sikerült belebotlanom, ami felsorolja hogy melyik az a húsz könyv, amit egy nőnek az életében feltétlenül el kell olvasnia. Igyekeztem mindegyiknek megtalálni a magyar megfelelőjét, remélem sikerült. Kíváncsi vagyok ti mit gondoltok erről, illetve ha van saját könyvlistátok, akkor írjátok meg nyugodtan megjegyzésbe. 

1. Mary Gaitskill: Bad Behavior


2. Margaret Atwood: The Edible Woman


3. Virginia Woolf: A világítótorony (To the Lighthouse)


4. Zadie Smith: Fehér fogak (White teeth) 


5. Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet (The Golden Notebook)


6. Djuna Barnes: Éjerdő (Nightwood)


7. Anais Nin: Vénusz Deltája ( Delta of Venus)


8. Lorrie Moore: Self - Help


9. Dorothy Parker: The Portable Dorothy Parker


10. Colette: The Complete Claudine


11. Mary Karr: The Liars' Club


12. Alice Walker: You Can’t Keep a Good Woman Down


13. Janet Malcolm: A hallgatag asszony (The Silent Woman) 


14. Jennifer Egan: A Visit from the Goon Squad


15. Kelly Link: Magic for Begginers 


16. Flannery O'Connor: The Complete Stories


17. Susan Sontag: Against Interpretation


18. Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége (The Unbearable Lightness of Being)

 
19. Toni Morrison: Sula


20. Dorothy Allison: Bastard Out of Carolina

Ezek közül némelyik írónak ugyan jelent meg itthon könyve, de sajnos nem az, ami a felsorolásban benne van. De ezek közül én szívesen elolvasnám Virginia Woolf, Zadie Smith és Margaret Atwood könyvét.
  
Forrás: Flavorwire.com

2013. január 5., szombat

Megjelent,


egy újabb könyv, úgy hogy nagy csend vette körül, pedig az egyik kedvenc sorozatomnak a befejező része. Ha tudtam volna, akkor lehet hogy már a fa alatt lehetett volna, de így egy kicsit többet kell várnom rá. :)

Bree Despain: The Savage Grace - Farkashalál
"Egy gyötrődő lélek. Egy lehetetlennek tűnő választás. És egy végső összecsapás.
Miközben Grace Divine a benne egyre jobban elhatalmasodó vérfarkasátokkal küzd, végre megtalálja a bátyját – de csaknem minden mást elveszít közben.
Szerelme, Dániel nem képes visszaalakulni emberré, Sirhan halála is közeleg, így Grace-nek egyre kevesebb ideje van, hogy megállítsa Caleb Kalbit és démoncsapatát. Ha elbukik, családja és szülővárosa is elvész. Minden rajta áll.
A Dark Divine trilógia utolsó része választ ad arra, hová is vezet Daniel és Grace szerelmi története."




Ezt pedig olvassátok, mert jó, legalábbis én biztosan fogom. :D

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik
 
"Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni.
Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni?
Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a „Játékot”, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre.
Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?"

2013. január 3., csütörtök

Itó Projekt: Harmónia

"Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Tuan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?"

Igazság szerint már legalább két hónap telt el ha nem több, hogy ezt a könyvet olvastam, de még mindig elevenen él bennem az az érzés, ami akkor tört elő belőlem amikor a regény utolsó oldalához értem. Néha az ember nem is gondolja, amikor a kezébe vesz egy könyvet, hogy az milyen hatással lesz majd rá, vajon mit fog átélni rajta keresztül. Naiv voltam, mert azt hittem könnyű falat lesz, gyorsan kiolvasom és hamar túl leszek rajta, de nem. Ha a történet annyira nem is ragadott magával, de a hangulat, a belőle eredő atmoszféra viszont már annál inkább. 

"A szeretettel telt biokrata társadalom nyolcvan százaléka rózsaszín épületekből és levendulaszagból áll."

Mikor ez a könyv megszületett az író már halálos beteg volt és az érzés, ami elhatalmasodott rajta, átüt minden soron. Nem is a történet az, ami nyomasztja az embert, hanem az atmoszféra, amit az író megteremtett. Akkor abban a pillanatban amikor olvastam, érzelmileg nem voltam igazán a toppon, így a Harmónia nem javított rajta, sőt. Néha kellett, hogy egy-egy napra vagy akár egy hétre félre tegyem, mert féltem hogy túlságosan elsodor érzelmileg.

A könyv legnagyobb erénye, hogy teljes mértékben képes megváltoztatni az olvasó szemléletmódját. Képes rávilágítani olyan dolgokra, amelyeket előtte azért nem vettünk észre, mert hétköznapjaink megszokott részévé váltak már. Megmutatta milyen lenne a Föld, ha túl tökéletes lenne, milyen lenne ha minden rendben lenne. Ez a fajta tökéletesség teljesen idegen a számomra és én biztos, hogy nem is érezném jól magam, mert most pont az a jó, hogy minden annyira kiszámíthatatlan.

"Amikor nem velünk beszélgetett, Miach egy padon ült a parkban, ahol gyerekek játszottak, és csendesen könyvet olvasott. Amennyire mi tudtuk, ez a szövegolvasás a papírból készült halott médiumon volt Miach egyetlen hobbija."

A Harmónia nem az a fajta könyv, amin csak úgy átrobog az ember. Néha nekem is meg kellett állni egy-egy pillanatra, hogy visszakerüljek a valóságba. Érzelmileg engem hazavágott rendesen, úgyhogy valószínűleg nem egy hamar fogom újraolvasni, de pont ettől lesz értékes, hiszen hatással van az olvasóra


Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Nita: ITT
Szeee: ITT