2014. november 27., csütörtök

Ann Leckie: Mellékes igazság

"Egy Breq néven ismert katona egy távoli, havas bolygón egyre közelebb kerül küldetése teljesítéséhez. 
Egykor Toren Igazsága volt: egy gigantikus űrhajó mesterséges intelligenciával, amely több ezer katonát kapcsolt össze, hogy közösen szolgálják a Radch-t, a hatalmas birodalmat, amely meghódította a galaxist. 
Most azonban egy árulás miatt felborult a rend, és Breq magára maradt egy törékeny emberi testtel, megválaszolatlan kérdésekkel és csillapíthatatlan bosszúvágyával."

Be kell vallanom, hogy a Mellékes igazság azon regények közé tartozott, amit úgy kerülgettem mint macska a forró kását. Mint tudjátok a sci-fi nem igazán az én műfajom és bár az utóbbi időben sokkal több ilyen regény fordult meg a kezemben, mégis Csilla ajánlása kellett hozzá, hogy bele merjek kezdeni. Cseppet sem bántam meg, hogy halgattam rá, sőt, Ann Leckie regényét egy hatalmas sóhajjal tettem le azzal a gondolattal, hogy bár a kezemben lenne már a folytatása.

"A test meztelenül, arccal lefelé feküdt, halott szürkén, körülötte vér pettyezte a havat."

Breq egy férfi testére bukkan a hóban, akiről kiderül, hogy valójában nem is halott, főhősünk pedig ismeri őt, méghozzá közelről. Ezzel a lépéssel kezdődik el ez a különleges történet, ráadásul a szerző egyszer a jelenben másszor a múltba repít vissza minket. A jelenben azonban Breq már nem egy űrhajó mesterséges tudata, hanem egy hús-vér testben lévő ember akinek célja, hogy megtalálja a legveszedelmesebb fegyvert és felhasználja a saját céljaira. A múltban viszont ő Toren Igazsága, egy hajó akinek számos "mellékese" van, azaz tudatuk össze van kötve, ugyanakkor képesek egyénileg  érzékelni és tapasztalni dolgokat. Toren Igazsága és még számos hozzá hasonló hajó egy birodalmat szolgálnak közösen: Radch Birodalmát. Radch jelenleg fénykorát éli, ám a háttérben már belviszályok zajlanak, amibe maga  Toren Igazsága is belekeveredik.

A lassan kibontakozó cselekmény rengeteg kérdést vet fel az olvasóban és hazudnék ha azt mondanám, hogy számomra mindez könnyű volt. Be kell ismernem, hogy a regény világa újdonsággal hatott rám és többek között ezért is érzem úgy, hogy elsőre nekem ez nehéz volt. Nehezen szoktam meg azt, hogy nincs benne nemiség, azaz nem különböztetünk meg nőket és férfiakat. Mindemellett viszont teljesen lenyűgözött, hogy bár Toren Igazsága egy személynek mondható, mégis számos teste él és ezért képes egyszerre több helyen lenni, vagy akár több embert megvédeni. Csillogó szemekkel  mélyedtem bele a történetbe és csak arra vártam, hogy még többet és többet tudjak meg Radch Birodalmáról és mindenki másról, ami nem csak a történetnek, hanem Breq személyének is köszönhető. 

Először furcsálltam az időben való ide-oda ugrálást, de csak azért, mert narrátorunk két személyben jelenik meg, egyszer Breq-ként, másszor meg Toren Igazságaként. Ahhoz, hogy megértsük az egyiket mindenképpen ismernünk kell a másikat. A narrátor egy kedvelhető, szerethető figura, akinek a jelleme, gondolatai oldalról- oldalra bontakoznak ki előttünk. A Mellékes igazságról akkor áll össze a teljes kép, ha az első szótól az utolsóig mindent elolvastunk, mert addig az egészből mindig csak egy újabb és újabb szeletet kapunk meg, az író nem lövi le előre a poént. És miközben várjuk, hogy a kirakós darabkái összeálljanak, addig mi egy percig sem fogunk unatkozni, mert az utolsó oldalig számos olyan esemény történik, ami csak még inkább fokozza az izgalmakat. 

A regény világa számomra zseniális volt, csupán csak egyetlen egy gondolat kattogott a fejemben, hogy eddig miért is nem mertem ehhez hasonló könyvet a kezembe venni. Mert ez jó. Rohadt jó. Van benne politika, hatalmi játszmák, űrhajók, de mindez olyan mennyiségben amit még az én ízlésemnek is befogadható volt, egyszóval ebben a műben minden összhangban van és megcáfolja mindazt, amiről én eddig a sci-firől, mint műfajról gondoltam. Olyan szinten a hatalmába kerített, hogy napokig képtelen voltam új regényt a kezembe venni. Mi ez, ha nem szerelem első olvasásra?

Ha nem lenne egyértelmű a soraimból, akkor most elmondanám, hogy imádtam a Mellékes Igazságot, a világért ami kibontakozott előttem és a szereplőkért akik mindezt benépesítették. A cselekmény elgondolkodtató, egy percre sem lankadhat a figyelmünk, úgyhogy összességében van benne minden, ami egy jó regény ismérve, én pedig csak ajánlani tudom mindenkinek.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2014. november 19., szerda

Jackie Bouchard: Megmentőm, Maybe

"Jane egyszerre veszíti el a férjét és imádott kutyáját, ráadásul ugyanabban a végzetes betegségben, de bármilyen gyalázatos is (mondaná az anyósa), a kutyáját sokkal jobban gyászolja. Miután végigszenvedi a temetési szertartásokat (egyiket amiatt, mert kényelmetlen a magas sarkú cipő, a másikat amiatt, mert a kisállattemetőből hazafelé a beagle már nem fog ott ülni mellette az anyósülésen), és elcseni férje hamvainak egy részét, hogy majd a tengerbe szórja őket egy hawaii szigeten, elhatározza, hogy visszaköltözik szülővárosába, San Diegóba, ahol várja őt az óceán és a legjobb barátai. Azonban a sors úgy hozza, hogy ideiglenesen nagybátyja isten háta mögötti panziójában kell dolgoznia, amit tiszta szívből utál (kivéve a sütést). És bár szilárdan elhatározza, hogy nem kell több kutya, a sors ismét helyette dönt, és egy különleges kóbor kutyát, Maybet sodorja az útjába."

Jackie Bouchard regénye egyike volt azoknak, amit nagyon vártam az őszi megjelenések közül. Az oka pofon egyszerű, magam is nagy kutyabarát vagyok, ezért úgy gondoltam, hogy a téma ideális lehet, ráadásul egy igazán csajos történetre számítottam a fülszöveg alapján, ami szintén az egyik kedvencem. Bár valóban kutyaközpontú az sztori, mégis csalódás volt számomra, amit mindjárt ki is fejtek bővebben.

A történet valójában roppant egyszerű: Jane egyedül marad, mert hirtelen elveszti kutyáját és férjét. Miután túl van a temetésen el kell döntenie, hogy mit is tervez a jövőjével. Bár első gondolata az, hogy visszaköltözik San Diegóba, az élet mégis teljesen másfelé sodorja, mégpedig nagybátyja panziójába ahol ideiglenesen kell majd dolgoznia, mint szakács. Ugye milyen jól hangzik? Szerintem is. 
A legegyszerűbb az lesz, ha a regény legnagyobb problémájával kezdem, mégpedig főhősünkkel, Jane-nel. Sajnos, annyira negatív és antiszociális személyiség, amivel én már nem tudtam azonosulni, sőt, kifejezetten antipatikussá vált a szememben, ami miatt még a regényt sem tudtam megkedvelni. Már az elejétől kezdve képtelen voltam elfogadni azt, hogy bár nem szerette már a férjét, mégsem gyászolta egy pillanatra sem, valahogy elképzelhetetlen számomra, hogy valaki ilyen könnyedén túl tudjon lépni hatévnyi házasságon. Számomra szintén bosszantásra adott okot az élethez és az emberekhez való hozzáállása is. Higgyétek el, igazán kellemetlen alak ez a Jane és ez a fajta személyiség nem tett jót a regénynek.

De hogy mondjak valami jót is a könyvről. Önmagában a cselekmény kellemes és igazán jó kis csajos történet, de igazán klasszá akkor vált volna ha Jane személyisége egy kicsivel kedvesebb, melegebb. Számomra jó volt olvasni a panzióról és Mayberől is, szívesen olvastam volna még ennél is többet róluk. A mellékszereplők nagyon szívélyesek és szerethetőek, ők azok akik miatt tényleg érdemes volt elolvasni a könyvet. Mivel a történetet Jane tolmácsolásában ismerjük meg, ezért töménytelen mennyiségben kapjuk az arcunkba a gondolatait önmagáról, az életről és ebben az esetben kivételesen jobban örültem volna, ha nem ő a mesélő. A szerelmi szál elhanyagolható, inkább szól a kutyáról, Mayberől és a gazdája hozzávaló viszonyához, mint szerelemről. 

Jackie Bouchard regénye egy erős közepes, ami köszönhető egyrészt a hangulatnak és a mellékszereplőknek, másrészt a cselekménynek és a humornak, kár hogy Jane személyisége ennyire lehúzza. De mindezektől függetlenül ajánlom kutyabarátoknak, mert ők aztán száz százalék hogy nem fognak csalódni a könyvben. 


Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

2014. november 12., szerda

Megan Abbott: Riválisok

"Addy Hanlon mindig is Beth Cassidy legjobb barátnője és hűséges másodkapitánya volt. Utolsó előtti gimis tanévüket megkezdve ők uralják a suli rendkívül jelentős, rettegett és rajongott szurkolócsapatát – egészen az új, fiatal edzőnő érkezéséig. 
Addy meg a többi pomponlány hamar a hidegvérű és tiszteletet parancsoló Colette French edző hatása alá kerül. Egyedül Beth nem hódol be a Mesternek, és titkos, ám elvetemült hadjáratot indít, hogy visszaszerezze megrendült elsőségét. 

Amikor egy tragédiát követő rendőrségi nyomozás szálai az edzőnőhöz és csapatához vezetnek, Addy megpróbálja kideríteni a haláleset mögött rejtőző igazságot – s megtanulja, hogy a hűség és szeretet határmezsgyéje veszélyes terület.

Megan Abott ebben az érdekfeszítő lélektani thrillerben a tinédzserkor leghevesebb érzelmeit, a barátság, a becsvágy és a hatalomvágy természetét mutatja be, miközben kíméletlenül és érzékenyen tárja fel a kamaszlányok lelkének sötét zugait.
A Riválisokat a Krimiszerzők Társasága a legjobb thriller kategóriában Acéltőr Díjra jelölte, a 2013-as Anthony-díjon a legjobb regények listájára került, a Booklist az év egyik legjobb krimijének, az Amazon pedig az év egyik legjobb könyvének nevezte."

Borzasztóan el vagyok csúszva az általam olvasott regények értékelésével, hiszen a Riválisok című könyvet sem mostanában fejeztem be, de azért igyekszem behozni az elmaradásaimat. Egyelőre többet olvasok, mint írok, ami végül is nem baj, de jó lenne ha a kettő szinkronban lenne egymással.

A történetet végig az egyik pomponlány, Addy szemszögéből ismerjük meg. Addy és Beth már kiskoruk óta a legjobb barátnők, ám meglehetősen fura és ijesztő kapcsolatot ápolnak. Mind a ketten keményen helyt állnak a gimnáziumi szurkolócsapatban, amelynek a kapitánya maga Beth. Ám ez az elsőség azonnal megszűnik, amikor megérkezik az új Mester a csapathoz, és a lányok hamarosan az edző bűvkörébe esnek. Beth helyzetét nem könnyíti meg egy rejtélyes haláleset sem, amelynek minden szála érdekes módon az új edzőnél fut össze.
Az volt az első gondolatom amikor befejeztem a könyvet, hogy ez elég fura. Fura volt a történet, a hangulat az összes szereplővel együtt. Megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem a könyv iránt, pedig taszított, ellenszenvesek voltak a karakterek, ám én mégis olvastam és csak olvastam a könyvet. Az a sok beteg elme, ami megfordul a cselekményben igazán vonzóvá teszi a könyvet, azt gondolom, hogy mindegyikre ráférne egy kiadós pszichiátriai kezelés. Nem igazán tudom elhinni, hogy szinte mindegyik tizenhat éves lány súly-, vagy alkohol problémákkal küzdene, pedig a Riválisok pontosan ezt a képet mutatja felénk. A történet teljes mértékben arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy a mai fiatal lányok minden értelemben rosszak és többek között emiatt is lesz egyfajta negatív hangulata az egész regénynek.

Merthogy a hangulat az elejétől a végéig, sötét, depresszív és lehangoló, ami miatt totálisan be tud szippantani a könyv. Mondanám, hogy a cselekmény is egy meghatározó pontja a regénynek, de az nem lenne igaz. Mivel a mű első felében nem igazán történik semmi, ellenben a fennmaradó részben már valóban úgy érezhetjük hogy egy jól megírt thriller van a kezünkben. Nekem a befejezés nem okozott túl nagy meglepetést és a végére én egy kicsivel többet vártam volna, mert ha már egy sztori ennyire beteg, akkor legyen a vége is az. Nem igaz? Dehogynem.
A másik amit mindenképpen szeretnék kihangsúlyozni, hogy ez nem egy ifjúsági regény annak ellenére, hogy fiatal lányok a főszereplők. Sőt, én kifejezetten csak felnőtt olvasóknak ajánlanám.

És akkor nézzük a szereplőket. A könyv kulcsfigurái egyértelműen Addy, Beth és a Mester, a többiek csak egyszerű mellékszereplők, sok feladatuk nincsen. Addy közel került hozzám, bár megszeretni nem tudtam. Egyáltalán nem tudtam megérteni a cselekedetei mögött meghúzódó motivációt, sok esetben én biztosan másképpen döntöttem volna, de ennek ellenére azért szurkoltam, hogy rájöjjön az igazságra és megtalálja önmagát. Beth karaktere már nehezebb téma, őt egyszerűen rühelltem. Önző és elkényeztetett, tele rossz és helytelen döntéssel, viszont a szerző remekül kitalálta és megformálta az ő alakját, a legjobban sikerült karakter.

A Riválisok végül azért kapott egy erős négyest, mert a hangulat és az a néhány szereplő, akit kiemeltem nagyon jól meg vannak írva, miattuk érdemes volt végig olvasni a könyvet. A cselekmény a regény második felétől már izgalmasabb és szórakoztató és mivel a téma is igazán különleges ezért azt mondom, hogy érdemes egy próbát tenni vele. A furcsasága miatt pedig különösen lehet szeretni.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

2014. november 5., szerda

Olvasnám

Nima legutóbb panaszkodott, hogy nem talált a "Jönnek a polcomra" című bejegyzésemben olyan könyvet, amit őt is érdekelte volna, ezért most csak és kizárólag olyan regényeket gyűjtöttem össze, amik a fantasy vagy sci-fi műfajában fognak megjelenni és én tervezem őket elolvasni.

Ben Aaronovitch: Soho felett a hold 

"Peter Grant közrendőr hamar rájön, hogy a dzsessz-szaxofonos Cyrus Wilkinson nem szívroham áldozata lett. Valaki vagy valami a londoni Soho utcáit járja, és az a különleges képesség vonzza, amely elválasztja a nagy zenészeket az átlagosaktól. Petert nyomozása során felettese, Thomas Nightingale – Anglia utolsó bejegyzett varázslója – és Cyrus volt szeretője, az ellenállhatatlan Simone Fitzwilliam segíti. Miközben egyre jobban elmélyed az ügy felgöngyölítésében, bekerül a képbe egy zseniális trombitás, Richard „Lord” Grant is, aki egyébként Peter apja. A rendőrmunka már csak ilyen: többnyire rendfenntartás, időnként igazságszolgáltatás, és karrierenként egyszer talán bosszú.

Az angol Ben Aaronovitch regénye méltó folytatása a nagy sikert aratott London folyóinak, amely az urban fantasy és a krimi szellemes ötvözeteként keltett feltűnést."

Brian McLellan: Vérrel írt ígéretek

"„A királyok kora lejárt – és én fojtottam vérbe.”

Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.

Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.

A külső és belső ellenség szorításában vergődve, felerősödnek a rémült suttogások pusztításról és halálról, és a földre visszatérő egykori istenekről. Persze, ezek csupán babonás vén parasztok legendái – modern, tanult emberek már nem hisznek az ilyesmiben. Pedig talán jobban tennék…"

Az idei év legjobban várt regénye :):

Peter V. Brett: A sivatag lándzsája

"Az emberiség számára bealkonyodott. Az éjszakát vérengző démonok uralják, amik a világ egyre fogyatkozó népességére vadásznak. Az emberek kénytelenek már-már feledésbe merült mágikus jelek védelmébe húzódni. A legendák szerint élt egyszer egy Szabadító, egy nagy tábornok, akinek sikerült az egész emberiséget egyetlen sereggé kovácsolnia, és így legyőznie a démonokat. Vajon a Szabadító visszatérte is csak egy legenda volna? Talán nem. Ahmann Jardirnak, a sivatag harcosának sikerült Krázia törzseit egy démonölő sereggé egyesítenie. A férfi Shar’Dama Kának, azaz Szabadítónak kiáltotta ki magát, és két ősi kincs, egy lándzsa és egy korona is a birtokában van, amikkel alátámasztotta hatalmát. Az északi népek viszont a saját Szabadítójukban hisznek: a Rovásemberben, egy sötét, félelmetes idegenben. Egykor a Shar’Dama Ka és a Rovásember barátok voltak, most viszont halálos ellenségek. Miközben a régi szövetségek próbatétel elé kerülnek, és új barátságok jönnek létre, mindenki előtt rejtve marad egy új démonfaj érkezése, ami sokkal ravaszabb és halálosabb, mint bármi, amivel az emberek mindeddig találkoztak."

William Gibson: A periféria

"Flynne Fisher az országút szélén tengeti életét a közeljövő Amerikájában, ahol az illegális drogfőzésen kívül már alig akad munka. Korábban sokat keresett harci felderítőként egy online shooterben, de ezekről a játékokról le kellett mondania. Mégis egy brutális gyilkosság szemtanúja lesz, amikor kivételesen helyettesíti a bátyját virtuális biztonsági őrként.
Wilf Netherton a hivatása szerint jelentős befolyással rendelkező publicista, aki az egyik ügyfele testvérének haláláról értesül egy olyan társadalomban, ahol belenyúlni a múltba csupán egy hobbi a sok közül. Hetven évvel később, egy lassú apokalipszist elszenvedő Londonban él, ahol a dolgok egyelőre még bíztatóak a vagyonosok számára. Igaz, a szegények legtöbbje már nem él.
Flynne és Wilf találkozni fognak egymással. Időutazással, szellemekkel, harci drónokkal, bérgyilkos robotokkal és kleptokratákkal teli történetük során a nő világa teljesen és visszavonhatatlanul meg fog változni, a férfié pedig szembesül azzal, hogy a múltat átírni rendkívül veszélyes.
William Gibson tizenöt év után jelentkezik ismét klasszikus értelemben vett sci-fivel, és újfent bizonyítja, hogy a zsáner kortárs nagyságai közé tartozik."

és legvégül pedig egy Ad Astra regény, ami bár lehet hogy nekem nagy falat lesz, azért mindenképpen teszek vele egy próbát. :) (magyar borító még nincs)

Ramez Naam: Nexus

"Kaden Lane fiatal tudóspalánta. Egy olyan illegális csoport tagjaként tevékenykedik, amelyik a köztudatban csak drogként ismert, Nexus 3 nevű nanotechnológiás szer fejlesztésein dolgozik. A Nexus lehetővé teszi, hogy az emberek programokat futtassanak a fejükben, egyesítsék a tudatukat, vagy akár átvegyék az irányítást mások felett. A fiú rövid úton szembe találja magát a világot mozgató titkos erőkkel, amelyek egy humán-poszt humán háború felé sodorják az emberiséget.

A szerző egyedi módon vegyíti a buddhizmust a transzhumanizmussal, történetének helyszínéül pedig az élettől lüktető, ellentmondásos nagyvárost, Bangkokot választotta. Itt, a Szukcsai-piacon vásárolt fejlesztésektől bárki erősebb, félelmetesebb lehet, vagy éppen szabadon bőrszínt változtathat. Kaden csak a saját leleményességében, és az Új Fenyegetések Igazgatóságának mindenre elszánt, csalódott ügynökében, Samben bízhat, ugyanis ha az általa kifejlesztett Nexus 5 rossz kezekbe kerül, az beláthatatlan következményekhez vezet. A technológia magasabb szintre emelheti az emberiséget, vagy kipusztíthatja azt. Egy biztos: új világrend van születőben, ám a jelek szerint nem lesz békés az átmenet."

2014. november 3., hétfő

Rick Yancey: Az ötödik hullám

"Hogy a végsőkig kitarts, olyan célt kell választanod, amelyért az életedet is feláldoznád. 

Az első hullám nyomán sötétség támadt. 

A második hullámot csak a szerencsések élték túl. 
A harmadikat pedig a szerencsétlenek. 
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! 
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán. 
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.

Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?"

Bár, már több mint egy hete, hogy kivégeztem az Ötödik hullámot, de sajnos csak most jutottam el odáig, hogy valamit írjak is róla. Mióta elolvastam Susan Collinstól az Éhezők viadala trilógiát, azóta vagyok teljes szerelemben a disztópiák iránt, ezért ha lehetőségem adódik rá, vagy egy újabb ígéretes regényt találok ebben a műfajban, azonnal rám tör a "most azonnal" érzés. Az Ötödik hullám különösen ellenállhatatlannak bizonyult, hiszen földönkívüliek próbálják meg elpusztítani a világot, ami rendkívül izgalmasnak hangzott. És hogy az volt-e? Az hamarosan kiderül.


"Tudod milyen az, amikor azt mondogatod magadnak, hogy van választási lehetőséged, de valójában nincs is? Csak mert létezik alternatíva, nem feltétlenül vonatkozik rád."

Képzeld el, hogy egy nap megjelennek a földönkívüliek az égen, hetekig csak várnak és nem történik semmi, majd egy váratlan pillanatban elmegy az áram, nem lesz térerő, nem indulnak az autók és megkezdődik a harc a bolygóért. Lehetetlen megállapítani, ki az ellenség és ki a barát. Cassie küzd önmagáért, az öcséért és a bolygóért. Egyedül az egész világ ellen, amikor találkozik Evannel. Csupa kérdés a srác, de a legfontosabb: vajon meg lehet-e bízni benne? 
A szerző a történetet több szemszögből mutatja be, ami meglehetősen sokat javított a történeten, mivel Cassie karakterével már a kezdetek kezdetén hadilábon álltam. Nem mondom, hogy jobban kedveltem volna a másik főszereplő, Zombi karakterét, de egy hajszálnyival jobb volt Cassie személyiségénél. A könyv legnagyobb és egyben egyetlen hibája a szereplők, akiket sem megkedvelni, sem utálni nem tudtam, egyszerűen semmilyen érzelmet nem tudtak kicsikarni belőlem, ami ennél a műfajnál szerintem az egyik legfontosabb. Sajnos emiatt a történet sem hatott úgy rám, ahogy általában a disztópiák szoktak. Mondhatnám, hogy túl száraz és egysíkú volt amiatt, hogy nulla érzelemmel viseltettem a szereplők iránt, de ez azért nem lenne teljesen igaz, mivel a hangulat az ott volt rendesen.

Igen, a hangulat az, ami maradéktalanul levett a lábamról. Teljes mértékben át tudtam érezni azt, ahogy a földönkívüliek széttiporták a földet. A küzdelem az élelemért, a túlélésért, a bizonytalanság érzése ami hatalmába kerít, mind- ind érezhető. Mondhatni átütő. De számomra még ez is kevés volt ahhoz, hogy lenyűgözzön a történet, mivel a cselekmény sodrása felért egy hullámvasúttal. Hol jó, hol rosszabb, hol izgalmas, hol lanyha, de semmiképpen sem volt a kettő egyensúlyban, ami szintén zavaró volt számomra, bár tény hogy a szereplők személyisége ezt is képes volt felülmúlni. És végül ott van a háttér kidolgozása, amin érezhető hogy sokat dolgozott a szerző. Remekül van felépítve az, ahogy megszálltak minket a földönkívüliek, szinte minden általam feltett kérdésre megkaptam a választ és már csak abban bízom, hogy a következő kötetben a másik fajról is többet olvashatunk.

Az Ötödik hullám végül egy erős hármasra zárt nálam, hiszen elég vegyes érzésekkel fejeztem be. Ugyan a könyv rendkívül ötletes, a nyomasztó atmoszféra, a bizonytalanság és a fura szereplők pedig különlegesség tették volna, ha azok az apró hibák nem lennének. Mindenesetre azért egy próbát szerintem megér mindenkinek.

"Most már katonák voltunk, lehet, hogy az utolsó katonák, akik még harcolni fognak, a Föld végső és egyetlen reménye, amelyet a bosszúállás szelleme kovácsol egységbe."


Bár engem nem győzött meg, mégis úgy látom, hogy a szerzőnek azért sikerült berobbannia a hazai piacra, mivel mások értékelései mind arról tanúskodnak, hogy van igény rá kis hazánkban. Az én értékelésem pedig csak egy a sok közül, szóval ha szereted a disztópiát, a földönkívülieket, akkor olvasd el mindenképpen. 

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:


A képek forrásai: tumblr.com