Olvasószoba

Jamie Ford: Hotel az Édes és Keserű út sarkán

2012-01-29T21:21:00.001+01:00

"Jamie Ford nagyszerű regénye, a Hotel az Édes és Keserű út sarkán első oldalain Henry Lee az egykor a japán negyed kapujának számító Panama Szálló előtt összeverődött tömegbe botlik Seattle-ben. A szálloda évtizedek óta be volt deszkázva, most azonban új tulajdonosa hihetetlen felfedezést tett: olyan japán családok hátrahagyott holmijára bukkant, akiket a II. világháború alatt összetereltek, és internálótáborba zártak. Az új tulajdonos egy japán napernyőt nyit ki Henry szeme láttára. Ez az egyszerű látvány az 1940-es évekbe röpíti vissza a férfit, amikor az élete tele volt zűrzavarral és izgalommal, és az apjára emlékezteti, akit teljesen lekötött a Kínában folyó háború és az a cél, hogy a fia amerikaiként nőjön föl. Miközben az előkelő Rainier általános iskolában kap "össztöndíjat", ahol a fehér srácok semmibe veszik, Henry megismerkedik Keiko Okabéval, egy kis amerikai japán diáklánnyal. Az elsötétítések, a kijárási tilalom és az FBI rajtaütéseinek káosza közepette Henry és Keiko között szoros barátság - és ártatlan szerelem alakul ki, amely legyőzi óvilágbeli őseik régi keletű előítéleteit. Miután Keikót és családját evakuálás címén begyűjtik és internálótáborba zárják, a lánynak és Henrynek csak az a remény marad, hogy egyszer majd véget ér a háború, és egymásnak tett ígéretüket valóra válthatják. Negyven év múlva Henry Lee, aki bizonyos benne, hogy a napernyő Keikóé volt, átkutatja a szálló sötét, poros alagsorát az Okabe család holmija és egy rég elveszett tárgy után, amelynek értékét fel sem tudja mérni. A megözvegyült Henry még mindig keresi a hangját, a szavakat, amelyek megmagyarázhatják nacionalista apja tetteit, a szavakat, amelyek áthidalhatják a szakadékot önmaga és modern felfogású amerikai kínai fia között, a szavakat, amelyek segíthetnek abban, hogy szembesüljön sok évvel korábbi döntéseivel."

Jamie Ford regényét már akkor kiszúrtam magamnak, amikor még csak hirdették, hogy meg fog jelenni. Amióta megláttam a karácsonyfa alatt egyfolytában csak kacsingatott rám, ezért úgy döntöttem, hogy minél hamarabb el fogom olvasni. Tatiana De Rosnay könyve után viszont nem vagyok benne biztos, hogy ez igazán jó választás volt. Ugyanis mind a két könyv ugyanabban a korszakban játszódik csak két különböző kontinensen. Ezért néha sajnos akaratlanul is, de összehasonlítottam a két könyvet. Míg Tatiana De Rosney regénye lendületesebb volt, addig Jamie Ford története lassabb mederben folyt, ezért kicsit vissza kellett fognom a tempóból.

A történet itt is két különböző időszakban játszódik, melyekben elénk tárul az 1942-es és az 1986-os évek Amerikája. Főszereplőnk, Henry Lee múltja akkor elevenedik meg ellőttünk, amikor elsétál a Panama Szálló mellett, ahol olyan tárgyak bukkannak fel a múltjából, melyek meghatározóak voltak az életében. Innentől kezdve csöppenünk bele az ő történetébe, hol a múltban, hol a jelenben követve őt. Jamie Ford ezzel a történettel egy fantasztikus regényt adott a kezünkbe.

Egyetlen egy apró hibája volt a regénynek, mégpedig a lassúsága. Ha azt hiszed, hogy lerágod majd az összes körmödet a könyv olvasása közben, akkor csalódni fogsz, mert ez a regény nem az izgalmakról szól, hanem inkább Henry és Keiko életéről és szerelméről. A kérdés csak az, hogy a végén újra egymásra találnak majd?

Igazság szerint nem ez a legfontosabb kérdés, hiszen a történet több komoly téma körül forog; barátságról, háborúról, családi viszályról és hasonló dolgokról olvashatunk. Az elénk tárt emberi sorsok néha igazán szívszorítóak tudnak lenni, emiatt előfordult, hogy megjelent a gombóc a torkomban.

"Henry nézte, ahogy több tucat másik családdal együtt beterelik őket a vonatba. Fehér kesztyűs katonák gumibottal a kezükben a sípjukba fújtak, és fölemelték a botjukat, amikor becsukódtak az ajtók. Henry még ott lődörgött a beszálló hely mellett, búcsút intett nekik, amikor a vonat elhagyta az állomást, és eltűnt a szeme elől. Meleg könnycseppek törölt le az arcáról, a szomorúsága feloldódott a következő vonatra váró családok tengerében. Családok százainak, ezreinek tengerében."

A cím és a borító igazán passzolnak a regényhez, teljes mértékben visszaadják a történet hangulatát. Ez egy igazán fontos momentuma a könyveknek, hiszen a külső néha igazán be tudja csapni az olvasót. De higgyétek el, ebben az esetben ezek teljesen rendben vannak.

Csak akkor vedd a kezedbe, ha nem feltétlenül izgalomra vágysz, hanem inkább csöndre és nyugalomra. Egyébként pedig jó kis történet ez, főleg azoknak, akik nem ismerik annyira Amerika történelmének ezt a szakaszát.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:

Várólista csökkentés 2012 és 12 könyv 12 hónap

2012-01-26T10:16:00.000+01:00

Tavaly már egyszer belefogtam. Gondolom sokan emlékezhettek is erre a posztra: ITT. De valamilyen oknál fogva a tizenkét könyvből csak egyet olvastam. :) Valahogy soha nem volt kedvem egyikhez sem. De idén más listát állítottam össze:

Idén még jelentkeztem Zenka eseményére is. Ami nem más, mint hogy a 12 hónap alatt 12 könyvet kell elolvasni különböző műfajban. Reméljük ezt is sikeresen fogom teljesíteni, hiszen elhatároztam, hogy idén minden eseményt kivégzek. Hajrá!

Tatiana de Rosnay: Sarah kulcsa

2012-01-18T21:48:00.001+01:00

"Párizs, 2002. Julia Jarmond amerikai újságírónőnek cikket kell írnia az 1942-es nagy párizsi razzia évfordulója alkalmából. Ezzel kapcsolatos kutatásai során lassan feltárulnak előtte azoknak a szörnyű júliusi napoknak az eseményei, amikor sok ezer zsidót, köztük több mint négyezer gyermeket hurcoltak el, és zártak be napokra, rettenetes körülmények között a Téli Kerékpárstadionba, hogy onnan vigyék őket tovább a lágerekbe. Döbbenten tapasztalja, hogy még hatvan év elmúltával is milyen mély hallgatás övezi ezt a témát a franciák körében. És rájön, hogy a férje családja is súlyos titkot takargat. Párizs, 1942. július 16. Kora hajnalban francia rendőrök dörömbölnek egy Marais-negyedbeli lakás ajtaján. A kis Michel rémülten bújik el kuckójában, a faliszekrényben. Tízéves nővérkéje, Sarah, úgy hiszi, ott biztonságban lesz, amíg délután vissza nem jön érte. Rázárja öccsére az ajtót és magával viszi a kulcsot. Nem tudja, hogy ahová ő megy, onnan nincs visszatérés."

A fülszöveg elolvasása utána mindenképpen be akartam szerezni a könyvet, mert roppantul érdekelt a francia történelem. Valamikor még az iskolában biztosan tanultam róla valamennyit, de ilyen megvilágításban mint ahogy a regény ábrázolja még soha sem volt hozzá szerencsém. A történelem miatt már megérte olvasni, de arra senki nem készített fel, hogy ennyire meg fog viselni. Először is, mert egy kislányról szólt. Másodszor pedig olyan mélységben ír a háborúról Tatiana De Rosney, amitől még jobban magába szippantja az olvasót.

A történet két különböző időszakban játszódik, így összefonódik a jelen és a múlt. 1942: Saraht és családját a francia rendőrség letartóztatja, de mielőtt engedelmeskedne a rendőröknek, a testvérét bezárja egy kis szekrénybe, hogy majd később visszajöjjön érte.
2002: Julia Jarmond írónőt felkérik arra, hogy írjon az 1942-ben történt eseményekről. Mindeközben a családjával egy másik házba szeretnének költözni, melynek története szorosan összekapcsolódik Sarah múltjával.
Bár a szerző kikötötte, hogy a könyvben szereplő események és szereplők mind csak a fantáziája szülöttei, ezek mind valós történelmi eseményekhez kötődnek. Amikor olvasod nem tudod, hogy hol van a határ a fikció és az igazság között. A fájdalom olyan szinten tárulkozik ki előttünk, hogy a szívünk nekünk is majd meghasad. Legszívesebben eldobtam volna, de valami mindig visszahúzott. A történet egyszerre lebilincselő és borzalmas. A Sarah kulcsa annyi érzelmet mozgatott meg bennem, amit még egyetlen könyv sem tett meg soha. Amúgy volt egy-két dolog ami kicsit szúrta a szememet, de a regény olyan hatással volt rám, hogy simán szemet tudtam hunyni felettük. Annak ellenére, hogy milyen hatást gyakorolt rám és sokszor félve lapoztam a következő oldalra, mégis kedvenc könyv lett. Hogy miért? Mert a Tatiana De Rosnay kiválóan tárja elénk a francia megszállás időszakát, muszáj olvasni és még tovább olvasni. Ennyi.

Meg kell említenem azt az aprócska dolgot, ami szúrta a szememet, hogy teljes képet kapjatok a regényről. Számomra Julia kislánya, Zoé volt a kakukktojás. A korához képest én túlságosan érettnek találtam őt. Még anyja helyett is anyja volt, amivel én nem tudtam azonosulni. Biztos vannak ilyen emberek, csak nem az én környezetemben. Ezért Zoé szerepe számomra egy kicsit hiteltelenné vált.

"Amikor először fedeztem fel Párizst, a kontrasztok varázsoltak el. A póriásabb, kevésbé kifinomult városrészek az én szívemhez közel álltak, mint a pompás haussmanni sugárutak. Mindent tudni szerettem volna ellentmondásairól, titkairól, meglepetéseiről. Huszonöt évembe telt, hogy beleolvadjak ebbe a világba, de sikerült."

Azon pedig egyáltalán nem csodálkozom, hogy a franciák nem beszélnek erről az időszakról. A helyükben én is megpróbálnám magam elásni, mert mások helyett is szégyellném, hogy képesek voltak megtenni ezeket a dolgokat. Képesek voltak csak úgy elmenni a segítségre szorulók mellett még ha parancsot teljesítettek is. Remélem a jövőben ehhez hasonló események nem fognak megismétlődni.

A Sarah kulcsa egy olyan regény, amely egészen biztosan mindenkiből kivált valamit, nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Legalább egyszer érdemes elolvasni.

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Chris: ITT
Könyvesem: ITT

Vrábel Krisztina: Főzd magad!

2012-01-11T18:00:00.001+01:00

Eredetileg nem akartam ezt a bejegyzést megírni, mert valahogy nem éreztem azt, hogy a címben szereplő könyv illeszkedne a blogom profiljába. De a kisördög csak nem hagyott békén, folyamatosan a fülembe duruzsolt. Így most tessék: Vrábel Krisztina szakácskönyvének értékelése következik:

Ennek a könyvnek a története igen egyszerű. Egyszer valamilyen gyorsan elkészíthető vacsorát szerettem volna összedobni, mert a 8 hónapos kis Pöfi mellett igencsak nehéz pepecselős munkát elvégezni. Így jutottam el a Dolce Vita honlapjához, ahol elém került a Sütőtök csirkével című bejegyzés, ami azonnal levett a lábamról. Két dolgot szeretek egy receptben: ha finom a végeredmény, és ha mindezt még egyszerű is elkészíteni. Sose szerettem a sok lépésből álló recepteket, mert erre nincs ingerenciám. Mivel nagy sikert ért el a sütőtökös recept, ezért folyamatosan nézegettem fel az oldalra, a férjem pedig ezt kilesve úgy gondolta, hogy megfelelő ajándék lesz számomra Vrábel Krisztina szakácskönyve. És valóban.

Mióta megkaptam azóta folyamatosan megfordul a kezemben. Nagyon igényes kiadvány, gyönyörű! A fényképek szépek, a receptek egyszerűek. Már jó párat megcsináltunk és eddig egyik sem sikerült félre. Érthetőek és világosak. Az első oldalakon megtudhatjuk, honnan jött az ötlet, hogy Krisztina maga állítsa össze a boltban kapható terméket, illetve egy-két információt kapunk arról, hogy hol lehet beszerezni a szükséges alapanyagokat. Semmi sallang, semmi mellébeszélés, egyszerű és következetes.

Azonban egy dolgot tudnod kell, mielőtt elrohansz megvenni a könyvet. Ebben a szakácskönyvben főleg olyan ételek vannak, amelyeket te is könnyen meg tudnál venni valamelyik boltban vagy áruházban. Többek között vajat, mascarponét, különféle májkrémeket vagy éppen egy friss croissantot. De miért is tennéd, ha te magad is meg tudod csinálni őket? Ha kedvet kaptál, vagy meguntad a bolti, mindenféle adalékanyaggal összehordott élelmiszereket, akkor valószínűleg ez a szakácskönyv jó választás lesz neked.

Amit mi már kipróbáltunk és leteszteltünk:
-Citromos-gyömbéres vajkrém: körülbelül 10 perc alatt elkészült és friss kaláccsal valami iszonyat finom. Tuti siker.

-A sült krumpli kicsit másképp ;)

-Diókrém: különleges és ízletes, karakteres ízű. A szilveszteri vendégség egyik nagy sikere.

-A fűszersók közül mi a citromos-rozmaringosat készítettük el, mely kevés ráfordítással fantasztikus karácsonyi ajándék lett

Mindezek mellett még készítettünk kókusztejet, csirkemájkrémet, cantucci kekszet, baguettet és a ropogós grissiniket. Egyikkel sem lőttünk mellé.

Ha szeretnéd magad kipróbálni, ha leakarod nyűgözni a rokonokat/barátokat, akkor szerintem érdemes beszerezned a Főzd magad szakácskönyvet, biztos hogy sikered lesz.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Bree Despain: The Lost Saint - Fehér farkas

2012-01-09T21:00:00.004+01:00

"Amikor Grace úgy döntött, hogy Daniel szerelmét választja, akaratlanul is kiszolgáltatta bátyját, Jude-ot a farkasnak. Grace mindenre hajlandó, hogy bátyját megtalálja, még arra is, hogy egy jóképű idegennel összefogjon, aki megígéri, hogy segít neki. De ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy éled fel Grace-ben a farkas, és kapcsolata Daniellel egyre inkább széthullik."

Sokakkal ellentétben én kifejezetten élveztem már az első részt is, ezért száz százalékosan biztos voltam benne, hogy el fogom olvasni a következőket is. Bree Despain ebben a részben is hatalmasat alkotott és ez még jobban is sikerült, mint az előző.

A történet olvasása közben úgy éreztem, mintha az író összeszedte volna magát egy kicsit. Talán meghallgatta, elolvasta a neten fellelhető különféle kritikákat. Ez a kötet ugyanis sokkal eseménydúsabb, izgalmasabb és a szereplők is jobban ki lettek dolgozva. Nem is beszélve a gördülékenységéről, könnyedségéről. Ami meglepő, hiszen a folytatások nem mindig szokták felülmúlni az első részeket. Az író által megteremtett világ is kezd egyre izgalmasabbá válni, hiszen érdekesebbnél érdekesebb lények jelennek meg a történetben. A Fehér farkas határozottan jobb, mint a Fekete Bárány, a kérdés már csak az, hogy a harmadik kötetben mi fog történni.

Grace naiv, nagyon is, de ki ne lenne az ebben a korban? Nem mondom, hogy nem idegesített néha, de ha belegondolok, hogy ifjúkorban milyenek a fiatalok, akkor azt kell hogy mondjam, nagyon is jól lett ábrázolva. Most már kezdek képet kapni arról milyen is, ki is ő valójában. Viszont Daniel számomra még mindig titokzatos, nem igazán tudom hova tenni. Néha nagyon össze tudja kuszálni a gondolataimat egyes cselekedeteivel és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy tényleg jó fiú.

Kiemelkedő a történetben, hogy az írónőnek sikerült megvezetnie, nem is kicsit. Biztos a figyelmetlenségem volt az oka, de nem sikerült megfejtenem a csavart. Megtanultam, hogy nem mindenki az aminek mutatja magát és néha egy történet vége olyan tud lenni, hogy azonnal rögtön kell a folytatás.

"Egyáltalán nem éreztem magam olyan nagy biztonságban. Mert hát mi van olyankor, amikor az elveszett bárány visszajön, a jó pásztor meg nincs sehol? Sőt, mi van ha ez a bárány egyáltalán nem bárány? Mi van, ha valójában ő a farkas?"

Bree Despain sorozatának második része jobb, sokkal jobb, mint eddig. Ha ez így folytatódik, akkor függő leszek, nem is kicsit.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Gonoszkaktusz: ITT
Gigi olvasmányai: ITT

Lakatos István: Dobozváros

2012-01-05T21:30:00.001+01:00

"Lakatos István meseregényében egy nem túl szép napon egy Zalán nevű kisfiúékhoz beállít egy Székláb nevű öregember, és azt állítja, hogy a szülei már nem az igaziak, hanem másolatok. Székláb elmeséli a kisfiúnak: szüleit elrabolták a dobozvárosiak, ezért vele kell mennie. Zalán nem tehet mást, mint útra kel az ismeretlen öregemberrel, mert csak így lát esélyt arra, hogy viszontlássa az igazi szüleit. Miután alaposabban megismerkedik Székláb birodalmával, egy családnyi vízi manóval és Jónással, a kecskével, még előtte áll, hogy sárkányokkal is találkozzon Dobozvárosban. Lakatos István könyve kalandos, varázslatos és szívhez szóló történet tíz éven felüli gyerekeknek."

Lakatos István nevével akkor találkoztam először, amikor megjelent első képregénye, a Lencsilány. Mivel hihetetlen sikert ért el nálam ez a rövidke kötet, tudtam, hogy azonnal be kell szereznem a megjelenő regényét is. Igen jól olvastad! Most nem képregénnyel állt elő, hanem egy regénnyel.

Teljes mértékben meglepődtem amikor először megpillantottam, mert nem gondoltam, hogy ez ilyen vaskos kötet lesz. Na jó, annyira nem vaskos, de közel 312 oldal. A kiadás az valami eszméletlen jóra sikeredett. Igényes borító kemény fedéllel, fantasztikus a belseje, gyönyörű rajzokkal van tarkítva. A fekete-fehér illusztrációk pedig segítenek abban, hogy még könnyebben magunk elé tudjuk képzelni az amúgy sem szegényesen kidolgozott helyszíneket, a főbb karaktereket. Természetesen a rajzok hasonlítanak a Lencsilányban megismert rajzokra, ami nélkül nem maradhat el egyetlen Lakatos István könyv sem.

A történet eleje nekem valahonnan nagyon ismerősnek tűnt, mintha már valahol találkoztam volna vele. Aztán egy kis kutakodás után rájöttem, hogy Neil Gaiman Coraline című regényére hajaz. Legalábbis nekem hangulatra rettenetesen közelített hozzá. Mindemellett igazi letehetetlen könyv annak ellenére, hogy a célközönség a tíz éves korosztály. Ugyanúgy tudtam én is élvezni a felnőtt fejemmel, mintha gyerekként olvastam volna. Persze ehhez az is kell, hogy egy kicsit szeressük az elrugaszkodott dolgokat, hiszen ebben a kötetben egyszerre találhatóak meg a sárkányok, vízimanók, egyszóval a természetfeletti lények.

Zalán karaktere iszonyat jól sikeredett. Igazi gyerek. Na persze nem csak Zalán, hanem az összes szereplő kiváló. Szívem csücske Székláb, akit néha olyan szívesen megszorongattam volna, mert olyan igazi öregapós. A szereplőkkel bejárjuk Tolnát-baranyát, miközben megpróbáljuk megmenteni a világot és Zalán szüleit. Alapvetően ifjúsági regény, de mégis van benne egy kis kalandregény is. Olyan izgalmasra sikeredett Lakatos István regénye, hogy kénytelen voltam együltő helyemben olvasni.

"– Tudod, biztosan neked is vannak olyan nadrágjaid, amiknek a zsebébe mindenféle holmit pakolsz – anyukád nyilván azt mondaná rájuk, hogy haszontalan ócskaságok, de szerintem nem, mert bármikor szükség lehet rájuk. – Persze. Gyufásdobozok, üveggolyók, törött játékkatonák és kiszáradt, döglött bogarak. A döglött bogarak a leghasznosabbak, mert a lányokat meg lehet velük dobálni."

Lezsák Levente könyve után jó volt újra meseregényt olvasni. Élveztem minden sorát, mert amikor ilyen regényt olvasok, akkor egy kicsit mindig visszarepülök a gyerekkoromba.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Évzárás

2012-01-01T20:00:00.001+01:00

A 2011-es évben összesen 78 darab könyvet sikerült elolvasnom, ami a 2010-es évhez viszonyítva sokkal több lett. Kíváncsi leszek, hogy idén vajon mennyit sikerül majd elolvasnom.

És most nézzük, mi is történt pontosan tavaly a könyvek világában:

Az év egyik nagy kedvence: Sinead Moriarty, akinek az összes magyarul megjelent regényét elolvastam.

Az év legjobb könyvei, mert hogy több is volt: Kerstin Gier: Rubinvörös, Sarah Addison Allen: Csodálatos Waverly-kert és Karen Morning sorozata.

Az év legnagyobb csalódása: Emily Giffin: Szerelem kölcsönbe. Mert eszméletlenül borzalmas és unalmas.

Tavaly végre megismerhettem Szabó Magda és Kosztolányi Dezső írásait is. Mindkettőjük kellemes csalódást okozott nekem, és biztos vagyok benne, hogy számos könyvüket fogom még elolvasni.

Karin Alvtegen még mindig brillírozik, az összes könyve egyszerűen letehetetlen.

2011-ben jó pár képregény is felkerült a molyos Olvastam polcomra (Walking Dead, Hetalia...), ezt a listát idén szeretném még inkább szaporítani. :)

A blog statisztikáit meglesve úgy találtam, hogy az alábbi könyv után érdeklődtek a legtöbben: Torey Hayden: Szellemlány.

A legtöbben a könyv.miner, Amadea és a Nyuuz oldaláról kattintanak hozzám, amit szeretnék nekik megköszönni.

És hogy mi vár rátok az új évben? Hmm, még magam sem tudom. Egyelőre még a blog vezetése se nagyon akaródzik nekem. Állítólag Miamonától elkaptam valami vírust, ami blokkolja a blogírásért felelős agysejteimet. Azt mondják, hogy ha továbbítom valakinek, akkor megszűnik ez a fránya betegség. De ki legyen az áldozat? Ígérem, amint kigyógyultam ebből rengeteg bejegyzéssel foglak benneteket kárpótolni.

Ami biztos! Szeretném befejezni Anne Mccaffrey sárkányos sorozatát, illetve el akarom kezdeni a George R.R. Martin regénysorozatát is. Idén is jelentkeztem Lobo várólista csökkentésére, mely a 2012-es év legnagyobb kihívása lesz, hiszen idén nem sikerült sajnos befejeznem. És ha minden igaz, akkor 2012-ben sokkal kevesebb könyvet fogok venni és csökkentem az itthoni olvasatlanok számát. ÁMEN! :)

Sikerekben gazdag Boldog Új Évet kíván Olvasóinak és blogtársainak az Olvasószoba szerkesztője Christina! :)

Eredményhirdetés!!!

2011-12-17T08:54:00.001+01:00

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett a játékban. Nagyon boldog vagyok, mert rengetegen játszottatok a könyvjelzőért. :)

A játék nyertese nem más, mint: Gretty Gratulálok! :D

A nyertes kiválasztásához a random.org oldalt használtam.

Katt a nagyobb képért!

Játék utolsó napja

2011-12-16T12:59:00.005+01:00

Figyelem! Figyelem!

Ma éjfélig tudjátok még elküldeni a helyes megfejtéseket, ezért aki szeretne megnyerni ezt a helyes kis könyvjelzőt, az iparkodjon nekem elküldeni a helyes megfejtéseket.

A játékot az alábbi linken találod: ITT

Georgette Heyer: Különös özvegység

2011-12-14T21:15:00.000+01:00

"Elinor Rochdale nem abba a hintóba száll, amelyet érte küldtek, így nem reménybeli munkaadójánál, hanem a rossz hírű és romlott, ám éppen halálán lévő fiatal Eustace Cheviot birtokán találja magát. Eustace Cheviot unokabátyja, Lord Carlyon meggyőzi Elinort, hogy pusztán anyagi megfontolásból menjen feleségül unokaöccséhez. Reggelre Elinor gazdag özvegy, de egy nemzetközi kémjátszma kellős közepén találja magát: betörők, hívatlan vendégek és gyilkosság zavarja lelki nyugalmát. És Mr. Carlyon nem hagyja békén."

Amióta olvastam a Francia négyest, azóta szeretném begyűjteni az összes Georgette Heyer könyvet. A kérdés csak az, hogy miért? Hát azért, mert az írónő regényei egyszerre bájosak, szórakoztatóak és humorosak. A Különös özvegységben szintén nem csalódtam, Georgette Heyer ebben a kötetben is hozta a megszokott formáját.

A történet az eddig megszokott regényeihez képest nem csak romantikus, hanem titokzatos is. Nem csak arról szól, hogyan keres magának egy fiatal nő férjet, hanem a főszereplő egy különös rejtélybe is belecsöppen, amire fényt kell derítenie. Igaz, nem sok Heyer regényt olvastam eddig, de azt elmondhatom , hogy számomra eddig ez a legjobb. A karakterek kellően érdekesek, a párbeszédek pörgősek és humorosak, a történet izgalmas és ettől lesz még letehetetlenebb.

Egy valamin viszont nem igazán tudom túltenni magam. Nem értettem meg Elinort. Nem értem, hogy mászhatott bele ekkora kalamajkába. Tudom, hogy ez csak egy történet, de ha beleképzelitek magatokat a hősnő helyébe, akkor ti is ugyanezt tennétek? Mert szerintem nem. Elinor meglepően magabiztos bizonyos helyzetekben, de amikor az elején dönteni kellett volna, hogy mit tegyen, mégis azt az utat választotta, ami a legtávolabb állt tőle. Engem érdekelt volna a miért? Miért döntött végül így? Mert akkor éppen gyenge volt és hirtelen kellett választania? Ebben sosem leszek száz százalékosan biztos, hiszen erre nem kaptam egyértelmű választ.

Ennek ellenére mégis maximális pontszámot kap tőlem, mert Georgette Heyer regényeit még mindig jó olvasni. Olyan régi, olyan XIX. századi, amibe mindig jó egy kicsit elmerülni.

Értékelések: 5/5

Mások is olvasták:
Könyvesem: ITT

Lezsák Levente: Emerson & társa

2011-12-09T22:00:00.002+01:00

"Van egy ország, Mordia, ahol sohasem süt ki a nap, ahol mindig borongós az idő, és ahol az embereknek soha sincsen jókedvük. De még egy árva huncut pillanatra sem. És így megy ez már emberemlékezet óra. Egészen addig, amíg valami szörnyű dolog nem történik: IV. Burgum, Mordia királya egy reggel JOBB LÁBBAL kel fel!"

Ha Szilvamag nem olvasta volna Lezsák Levente könyvét, akkor biztos vagyok benne, hogy jó messzire elkerültem volna. Annyira kedvcsináló, hangulatos bejegyzést írt róla, hogy muszáj volt beszerezni.

Amikor megérkezett és kinyitottam a hatalmas borítékot, meglepődtem. Meglepődtem, mert olyan vékonyka a könyv, hogy azt hittem kifújja a szél a kezemből. Az Emerson & társa röpke száznegyven oldal, amely csodás fényes papírra van nyomtatva és gyönyörű rajzokkal van illusztrálva. A rajzokat Cserkuti Dávid készítette (Unicum reklámok, valaki?), ami tökéletesen illik a meseregényhez.

Ahhoz képest, hogy ifjúsági regény, én az első szótól az utolsóig minden sorát élveztem. Rengeteget mosolyogtam, néhol hangosan fel is nevettem a történeten. De hát ezen nem is kell meglepődni, hiszen szerethetőek a karakterek, izgalmas és humoros a történet. Na meg persze van benne minden, ami szem szájnak ingere: gonosz cselszövő, tündér, varázsló, királyok, királyfik és királylányok. Igazándiból nem tudok belekötni, de nem is akarok, ez a regény így jó ahogy van és most reménykedek, hogy nem ez az utolsó történet, ami Lezsák Levente tollából íródott.

"..Mert az tudvalévő, hogy a királyok megküzdenek a sárkányokkal, gonosz varázslókkal, elbánnak az országot fenyegető ellenséggel, de a feleségétől még a legvitézebb is úgy fél, mint a tűztől."

Olyan régen került már a kezembe élvezhető meseregény, ezért Lezsák Levente könyve igazi felüdülés volt számomra. Egy kicsit visszarepített a gyerekkoromba mikor még hittem a tündérekben, a királyokban és a fehér lovon érkező királyfiban.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Szilvamag: ITT

Karácsonyra könyvjelző?

2011-12-07T15:38:00.005+01:00

Mióta elindítottam az Olvasószobát még egyszer sem fordult elő játék a blogon, ezért gondoltam ideje lenne elkezdeni. Jobb később, mint soha. :)

Nincs más dolgotok, mint két kérdésre válaszolni és elküldeni nekem az alábbi email címre: csanadik kukac gmail pont com.

1. Hol játszódik A szél árnyéka?

2. Hogy hívják Karen Marie Moning hősnőjét?

A szerencsések között az alábbi könyvjelzőt fogom majd kisorsolni:

A megfejtések beküldési határideje: december 16.

Karin Alvtegen: Árnyak

2011-12-06T22:46:00.003+01:00

"Gerda Persson egyedül él, így a hiánya napokig nem tűnik fel senkinek. Amikor végül rátörik stockholmi otthonának ajtaját, ő már halott. A lakásban tökéletes rend és tisztaság uralkodik, s minden jel arra mutat, hogy az elhunyt után nem maradt rendezetlen ügy. Ám amikor a szociális munkás kinyitja a hűtőszekrényt, hihetetlen látvány tárul a szeme elé: a gép dugig van egy rendkívül népszerű Nobel-díjas író gondosan befóliázott, névre dedikált könyveivel. Vajon milyen titkokat rejt e különös, zúzmara lepte gyűjtemény? Mit mond el Gerdáról és Axel Ragnerfeldtről, a magának való íróról, akit egy egész nemzet istenít?"

Ha meglátom Karin Alvtegen nevét az új megjelenések között, akkor tudom, hogy hamarosan én is el fogom majd olvasni a legújabb könyvét. Az írónő regényei egyszerre letehetetlenek és különlegesek, ezért lett az egyik nagy kedvencem.

Most is nehezen találom meg a szavakat, mert lehetetlen leírni azt az élményt, amit nyújtott nekem. Olyan hétköznapian indult az egész. Van egy nő, aki megpróbálja felfedezni és megérteni egy halott ember életét. A kutatása olyan titkokat fed fel amire az ember nem is gondolna. Ezek a titkok azok, amikre az olvasó nem is számít, még csak nem is sejti őket. Legalábbis bennem fel sem merült, hogy ilyen csavarokra lehet majd számítani. Sokáig nem is értettem, hova fogunk majd kilyukadni, hiszen egyre több és több ember bukkant fel a történetben, akiknek köszönhetően újabb szálak bonyolították az egyébként is szövevényes cselekményt.

Ne tévesszen meg senkit sem a borító, mert ez sem igazi klasszikus krimi, hanem inkább lélektani. Persze vannak hullák benne, némi vér, meg csupa olyan dolog, ami egy krimit nagyszerűvé tesz. Az első oldalaktól kezdve a feszültség áthatja a történetet, amitől az olvasónak tutira feláll a hátán a szőr. Hiába nem történt még semmi különös, mégis érezzük, hogy rengeteg minden fog még következni a történet hátralévő részében. Ennek oka a feszültség folyamatos fenntartása egy-egy mozzanattal vagy elejtett megjegyzéssel, amelyektől ugyan még mindig nem fog összeállni a történet, viszont a hatás garantált.

Most így a végére azt is megsúghatom, hogy Karin Alvtegen magyarul megjelent könyvei közül eddig ez vezet magasan a toplistán. Így aki most ismerkedik az írónő könyveivel az elsőként ezzel kezdje.

Az Árnyék igazi hajtépős könyv, ezért gyenge idegzetűeknek nem ajánlott. Aki viszont nem fél egy kis izgalomtól, annak viszont kötelező. :)

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Miestas: ITT

Benedek Elek: Szélike királykisasszony

2011-11-30T13:00:00.000+01:00

"Volt Tündérország királyának egy gyönyörűséges szép leánya, akinél szebbet a világ nem látott, s aki olyan sebesen tudott szaladni, mint a szél. Nem is volt más az ő neve: Szélike királykisasszony.
Egyszer kihirdetteti a király az országban, még azon is túl, hogy annak adja leányát, aki a futásban elhagyja: de úgy próbáljon szerencsét akárki, hogy ha leányát el nem tudja hagyni, karóba kerül a feje.
Hiszen próbáltak szerencsét királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigány legények, de karóba is került a feje valamennyinek…"

Szerintem nincs olyan ember, aki ne találkozott volna valamilyen úton-módon Benedek Elekkel, hiszen gyerekkorunk egyik meghatározó alakja a meséin keresztül. Mivel nekem is nagy kedvencem, ezért rettenetesen örültem mikor megláttam, hogy mit hozott nekem a posta.

A könyv kívül-belül igazi kincs. A borítót Zubay Sándor festménye díszíti ami szerintem mesésre sikeredett (ami végülis nem hátrány egye mesekönyv esetében :D ). Legalábbis nem csak én, de kislányunk is áhítattal gyönyörködött benne. Ahogy belelapoztam a könyvbe rájöttem, hogy nem csak a borító, de az oldalak szerkesztlse is kiváló. Minden sarokban díszes grafika található, illetve az oldalszámokat két hattyú fogja közre. Összegezve én is és kislányunk is meg voltunk elégedve. :)

De mi van a tartalommal? A gyűjteményben harminchat mese található, melyek között felfedeztünk olyat is, melyet már gyerekkorunkban hallottunk vagy olvastunk, de persze előfordult olyan is mellyel most találkoztunk először. Mindegyik történeten jól szórakoztunk az urammal, először is mert megtaláltuk benne a kedvenc meséinket, másodszor pedig az író stílusa az, ami emeli a mesék színvonalát.

Egyszerűen jó volt kicsit visszarepülni a gyerekkoromba. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Carolyn Baugh: Kairói kertváros

2011-11-26T11:53:00.001+01:00

"Az amerikai egyetemista lány arab nyelvet tanulni érkezik Kairóba. Azonban a legtöbbet erről a világról azoktól a nőktől tudja meg, akikkel a nyüzsgő Kertváros negyedben ismerkedik össze, és akik őszintén elbeszélgetnek vele egy-egy csésze tea mellett - legalábbis ami az egyiptomi muszlim nő életét illeti. Szeretni és élni, gúzsba kötve a rideg szabályoktól - anyák mesélnek házasságukról, férfiakról, mindarról, amit csak a messziről jött embernek mernek bevallani."

Nehéz olyan regényről írni, mellyel maximálisan meg vagyok elégedve, mert ilyenkor nem könnyű szavakba önteni az érzéseimet és a Kairói kertváros esetében most pont ez történt. Nem csak maga a történet, de rögtön az elején a külcsín is teljesen magával ragadott.

Hat egyiptomi nő életét követhetjük nyomon ebben a néhol megdöbbentő történetben egy Kairóba utazott amerikai nő tolmácsolásán keresztül. A névtelen mesélő segítségével bepillantást nyerhetünk az egyiptomi nők mindennapjaiba és az őket körülölelő kultúrába.
A fejezetekből áradó hangulat változik a történet előrehaladtával, hol elborzadtam, hol nevettem, de egyszer sem tudtam közömbös maradni a szereplők sorsa iránt. Az írónő olvasmányosan, gördülékenyen tárja elénk a legfájdalmasabb témákat is, így talán még az érzékenyebb lelkűek is könnyebben emészthetnek meg bizonyos témákat.
A szerző megidézi nekünk Egyiptom hangulatát, könnyedén oda tudtam képzelni magamat. Összességében elmondhatom, hogy Kairói kertváros egyszerre volt lebilincselő, érdekfeszítő és szórakoztató. Nem volt olyan pillanata, amit ne élveztem volna.

"Az idő, a por és a kipufogógázok ostromát kiállt házakat és zömök villaépületeket elegáns minták díszítik. Garden City utcái elszabadult kígyókként tekergőznek a Nílus mentén futó Kuaszr al-Ajni utca körül. A széles, nehéz levelű fák elterelik a figyelmet a szétszórt szemétről és a töredezett járdákról."

Sok szereplő bukkan fel a regényben de értelemszerűen az előbb említett hat egyiptomi nő kapja a legfőbb szerepet. Mindegyikük belopta magát a szívembe, őszinte vallomásaik érzelmeket csalnak ki belőlünk, hol sírunk, hol nevetünk velük. Engem elborzasztott az, ahogyan a társadalom bánik velük és amit a kultúrájukból fakadóan elvárnak tőlük. Az írónő nem ítélkezik, meghagyja az olvasónak a feladatot, hogy elgondolkodjon ezekről a komoly dolgokról.

Érdemes figyelmet szentelni Carolyn Baugh regényének, mert európai szemmel sok meglepő vagy megdöbbentő dologgal fogunk találkozni. Ha úgy érzed, hogy az életed mélyponton van, akkor nem kell más tenned, mint elolvasni ezt a könyvet és hidd el nekem, hogy másképpen fogsz értékelni nagyon sok dolgot. Ajánlom minden lánynak, nőnek és asszonynak.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Halász Margit: Éneklő folyó

2011-11-23T18:10:00.000+01:00

"A Tisza-parton mit keresek? Ady költői kérdésére végre megszületett a költői válasz Halász Margit kisregényében. A mesefolyam magával ragadja a déli verőn álmodozót, megmutatva, mennyi mítosz, legenda, szépség és báj lakozik a Gémes kút, malom alja, fokos, Sivatag, lárma, durva kezek világában, ahol a vad csókok mögött igazi zabolátlan szenvedélyek munkálnak. A falusi rajztanárnő és a cigány festőművész reménytelen szerelmének tragikus krónikájában a magyar népmese és az európai kultúra meghatározó forrásainak a görög mítoszok és a keresztény hitvilág elbeszélői hagyományai örvénylenek."

Ha a Gyöngyhomok öt homok gyöngyöt kapott, akkor az Éneklő folyó hatot érdemel. Sokkal összetettebb, fantasztikusabb és érdekesebb volt számomra, mint Halász Margit általam olvasott előző könyve.

A történet egy boldogtalan házasság és egy szerelmi háromszög elbeszéléséről szól. A befejezés ugyan szomorú, ám az események láncolata igencsak humorosan van tálalva míg eljutunk a kezdetektől a végkifejletig. Halász Margit stílusa ebben a kötetben is különleges és a történetszövése is hasonló a korábban megismerthez. Csodálom, ahogyan az egyik meséből a másikba csöppenünk, miközben a történet mégis egyben marad. A leírások és a szebbnél szebb gondolatok mind-mind segítenek abban, hogy jobban érzékeljük, lássuk és halljuk azt, amit a szereplők. Ez a történet egyszerre mesés és dallamos, olyan amit az ember biztos, hogy nem csak egyszer, hanem majd százszor is el akar olvasni.

"Vladimir pedig olyat tett, amit hosszú hónap óta soha, egyszerűen elmosolyodott. Illetve belemosolygott égszínkék szemével a lány barna szemébe, és a két színből egy szempillantás alatt egy soha nem látott harmadik szín keveredett. És utána, ha egymás szemébe néztek, nem a másik szemének valódi árnyalatát látták, hanem azt a tavasz vegyítette bűbájos színt."

Míg a Gyöngyhomoknál úgy éreztem, hogy az írónő túlírta a történetet, addig az Éneklő folyónál ez meg sem fordult a fejemben. Pont olyan hosszú, amilyennek lennie kell. Annyi szereplő van benne, és annyi esemény fordul meg benne, amennyit elbír a történet.

Halász Margit könyvét azoknak ajánlom, akik nem csak egyszerűen olvasni akarnak egy történetet, hanem el is akarnak merülni benne.

Értékelés: 5/6

Mások is olvasták:
Lobo: ITT
Heloise: ITT

Halász Margit: Gyöngyhomok

2011-11-18T22:22:00.004+01:00

"A Kétvízközt áll egy hatalmas sárgabarackfa, melynek gyökerei alatt félzsáknyi kincs van elrejtve, a lápi sellő fia ásta el oda összegyűjtött gyöngyeit - meséli estéről estére a Homokhát egyik legendáját hét gyermekének Ördög Rozál, aki maga is mesésen kalandos élettel a háta mögött ismerkedett meg szerelmével, Négyökrű Mihállyal. A hét gyermek felnő, de a 20. század Magyarországán mindegyiküknek tapasztalnia kell, bármerre fordul is a történelem kereke, boldogulásuk kulcsát - a kincset - csak a mesék világában találhatják meg. Halász Margit édes-bús - egyszerre mitizáló és mítoszromboló - történetében a Duna-Tisza köze homokján élő család generációkon átívelő, fordulatos, érzelmekkel teli legendáriumával ismerkedhetünk meg."

Halász Margit könyveit azóta szerettem volna elolvasni, mióta Lobo olyan fenségeseket írt róla. A kíváncsiságomra hallgatva, úgy döntöttem hogy nemsokára eleget is teszek eme óhajomnak, így hamarosan kezembe került a Gyöngyhomok, illetve az Éneklő folyó.

A Gyöngyhomok felnőtteknek szóló mese, mely mind nyelvezetében, mind történetében igazán különlegeset nyújt az olvasóknak. Halász Margit úgy tudja csűrni-csavarni a szavakat, hogy még a lélegzetünk is elakad. Nem létezett olyan pontja a történetnek, amit ne tudott volna még tovább fűzni az írónő. Egyszerre nyűgözött le és egyszerre fojtott meg az a sok-sok esemény kétszáztíz oldalon keresztül. Annak ellenére, hogy néhol túl van írva a történet, én mégis maximális pontszámot fogok adni, mert még ilyen egyedi nyelvezettel bíró, meglepő történettel nem találkoztam és az élmény amit nyújtott felejthetetlen volt számomra. Néhány véleményt olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy míg mások humorosnak vélték a történetet, én bizony pont az ellenkezőjét éreztem. Valóban igyekezett az írónő viccesen tálalni bizonyos helyzeteket, de én ezeken nem tudtam mosolyogni. Sőt, kifejezetten elkedvetlenedtem egy-egy fejezet végén.

"Gyenizse Katica ártatlan életének legnagyobb tragédiája az volt, hogy gyönyörűnek született. Hullámos szőkés vörös hajzuhatag keretezte hófehér arcocskáját, melyre a tavaszi napfény sárgásbarna ujja huncut pontocskákat pingált. Mintha nem lett volna elég szép szeplők nélkül is az a gyerek! Hófehér bőrén átlátszottak az erek, aki belenézett tengerkék szemébe, azt sodorta az ár."

Halász Margit regénye igazi közkincs a számunkra. És nem csak azért, mert egyedi stílussal írja meg a történeteit, hanem azért is, mert úgy képes a régi és a modern stílust ötvözni, hogy az nekünk olvasónak is szórakoztató legyen.

Egyszerűen jó ebben a történetben benne lenni.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Lobo: ITT

Novemberi kívánságlista

2011-11-16T13:22:00.006+01:00

No comment.

Havas Dóra: Lila Füge -Szakácskönyv

"Az egyik legnépszerűbb hazai gasztroblog a Lila Füge - szerzője, Havas Dóra pedig az egyik legismertebb gasztroblogger. Kimondottan könnyen elkészíthető, fantáziadús, izgalmas, szerethető receptjeit ezrek olvassák naponta az interneten. Most végre csokorba gyűjtötte legújabb kedvenceit - 75 olyan ételt, melyek még sehol nem voltak olvashatók. A szerző utánozhatatlan, és oly népszerű stílusában megírt recepteket a blogtól megszokott, kiemelkedően magas színvonalú fotók egészítik ki ebben a látványos, tartalmas és jól használható szakácskönyvben."

Mautner Zsófia: Gyere velem főzni

Különleges hozzávalókból izgalmasat főzni? Erre sokan képesek. De ahhoz Mautner Zsófia kell, hogy egészen hétköznapi hozzávalók lényegüljenek át mesterkonyhai fogásokká. Viszlát, homár - szervusz, karalábé! A Chili&Vanília blog szerzője könyvében vadonatúj receptek sokaságával hívja ízes és sikeres felfedezésekre olvasóit. Nyugodtan bízzák rá magukat! Ebből az új könyvből főzni olyan, mintha ott állna mellettünk egy segítőkész barátnő.

Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai

"Camorr városa épp olyan, mint középkorunk Velencéje - leszámítva furcsa és felkavaró épületeit, melyeket egy ősi, idegen faj emelt, az árnyékukban megbúvó méregkeverő fekete alkimistákat és a mindenki által rettegett varázslókat. Ebben a városban él az ifjú Locke Lamora, aki csak annyiban emelkedik Camorr több százezer lakója fölé, hogy bármelyiküket bármikor képes becsapni művészetté fejlesztett szélhámosságával. Senki sem sejti, hogy a legendás Camorr Tövise, a legyőzhetetlen kardvívó, a szegények barátja, a mestertolvaj, akinek a falak sem jelentenek akadályt, nem más, mint a jellegtelen külsejű, a víváshoz alig értő Locke Lamora. és bár valóban a gazdagoktól lop - hiszen ki mástól lenne érdemes? -, a szegények soha nem látnak a zsákmányból egyetlen rezet sem. Locke ugyanis kizárólag saját magának, valamint szorosan összetartó csapatának, az Úri Csirkefogóknak dolgozik. Camorr ősi városának szeszélyes és színes alvilága az egyetlen hely, amit a tolvajbanda tagjai valaha otthonukként ismertek, ám most egy titokzatos háború darabokra szaggathatja ezt a világot. Locke és barátai gyilkos játszmába keverednek, és hirtelen a puszta létükért kell küzdeniük."

Claudia Carroll: Ha ez a mennyország, kérem vissza a pénzem

"Gondolná valaki, hogy a Paradicsomban élni dögunalom? Legalábbis Charlotte-nak ez a tapasztalata, mikor végzetes autóbalesete után odakerül. Mígnem izgalmas feladatot kap: visszatérhet a földre... őrangyalként. Ám az örömbe némi üröm vegyül, mert a számára kijelölt védenc nem más, mint hűtlen szerelme, James, aki közvetve felelős az ő tragédiájáért. Így aztán nem csoda, ha eleinte igazából nem is védelmezni, hanem inkább megleckéztetni szeretné csalfa kedvesét. Charlotte lassanként beletanul az őrangyal szerepbe, segít anyjának, nővérének és legjobb barátnőjének is, ám kis híján öngyilkosságba kergeti Jamest. De minden jó, ha a vége jó... a dolgok jóra fordulnak, és Charlotte is elnyeri jutalmát."

Karen Kingsbury: Mint pitypang a szélben

"A négyéves Joey boldogan él szüleivel Floridában. Jólét, biztonság, szeretet veszi körül. Nem sejti, hogy a két ember, akiket a legjobban szeret a világon, nem az igazi szülei, kisbaba korában fogadták örökbe. Egy nap megszólal a telefon, és a családi idillnek vége szakad. Joey vér szerinti szülei vissza akarják kapni a kisfiút. A nevelőszülők dermedten, értetlenül állnak a tények előtt, hiszen biztosak voltak benne, hogy kiegyensúlyozott életüket nem rendítheti meg semmi és senki. A kétségbeesett nevelőapa veszélyes tervet forral, hogy megmentse családját. A bestseller regényből film is készült Mira Sorvino főszereplésével. "

És és és amit igazán várok az ez (halkan megsúgom, hogy már előrendeltem :)):

Imre Viktória Anna: Kísértés Rt.

"Mit tehet egy sikeres bérgyilkosnő, ha egy amúgy is fárasztó nap után hat dekoratív munkatársa kíséretében megjelenik a lakásában az ördög? Esetleg a másik oldalára fordul és alszik tovább, erősen győzködve magát, hogy csak képzelődött. Sajnálatos módon Serene Nightingale ennyivel nem intézheti el a Pokol pofátlan, narcisztikus és mellesleg igen jóképű Nagyurát. Lucifer ugyanis nem merő szórakozásból keresi fel éjnek évadján: Serene lelkéért verseny folyik közte és a mindenható Anyaúristen, Pandora között. Ha a Teremtő nyer, a világ fele megszabadul a gonosztól. Ha Lucifer, akkor a démonúr a száműzetése óta először térhet vissza legálisan a Mennybe. A tét tehát nagy, ám talán nem meglepő, hogy Miss Nightingale hócipője két perc alatt tele lesz a túlvilági cirkusszal. Vissza akarja kapni az eddigi életét: egyetemre akar járni, a bátyját bosszantani és tovább ölni embereket pénzért. Idegesítik a lépten-nyomon felbukkanó angyalok, démonlányok de leginkább a Halál sakálvigyorú női megtestesítője kezdi ki türelmét. Miközben újabb és újabb gyanútlan halandók keverednek bele a Londonban folyó hatalmi harcba, szép lassan Serene is elveszíti önmagát s hogy védtelenül maradt lelkéért végül melyik fél nyúl gyorsabban, az csak a szerencsén és kifinomult taktikázáson múlik. "

Françoise Dorin: Prücsök

2011-11-14T21:30:00.000+01:00

"Egy nő, egy férfi és Ő. A harmadik. Aki hat hónapos, és nem az a bájos, imádni való, csicsergő-gügyögő baba. Inkább maga a PROBLÉMA. A törékeny zsarnok, Ophélie. Paule sem az az angyali, fahéj illatú nagymama. Egy nő, akinek hivatása van, aki járja a világot, és most, negyvenhárom évesen egy új kapcsolatban épp megtalálja a boldogságot. És ekkor pottyan hozzá ez a batyu. Ophélie, a Prücsök, Paule sosem látott unokája."

Ez a regény annyira ígéretesnek tűnt a szememben, hiszen a fülszöveg alapján egy kis csöppségről szól, vagy legalábbis szólna. Egy biztos, én elhittem, hogy elsősorban ő lesz majd középpontban, de egy kicsit csalódnom kellett, mert a történetben a nagymami szerelmi életét ismerhettem meg. Vajon kellett ez nekem? Egyáltalán nem. De ha már egyszer a kezembe vettem akkor fejezzük is be, nem igaz?

A történet kiválóan indult. Adott egy nő, aki épp szerelmi életét éli, mikor betoppan egy vadidegen, egy kis batyuval a hátán. Azaz egy kis csöppséggel, aki nem más, mint az ő unokája. És a jól megérdemelt szabadságnak egyszer csak vége szakad, jönnek az álmatlan éjszakák és a megoldandó kérdések. Na de akkor hol itt a probléma? Mert hát sajnos azok vannak. Eleinte letehetetlennek és humorosnak véltem a történetet, ám egy idő után legszívesebben félbehagytam volna. Először is frusztráltak a szereplők, másodszor az író enyhén bő lére eresztette a történetet. Néhol enyhe késztetésem támadt arra, hogy kihúzzak egy-egy mondatot, mert úgy éreztem, hogy túlságosan csapong az írónő. Illetve ami még hajtépést okozott nálam, az az erőltetett humor. Igen, emlékszem mit írtam az elején, hogy milyen vicces és szórakoztató, de a végén már itt is átestünk a ló túloldalára. Nem is beszélve a főszereplőkről.

A történetben két fontos személyiség van. Paule, a bizonytalan, aki nem tudja mi lenne a helyes. Megadni magát a szerelmének vagy inkább hagyjon fel mindennel és nevelje unokáját. Hiszen egyszer már elrontotta és most végre kapott még egy esélyt, hogy kijavítsa a hibákat, amiket a lánya nevelése közben elkövetett. Habár romokban hever az élete, mindent megtesz azért, hogy ebből kikecmeregjen. Egyszerűen csak a túlélésért küzd. És ott a férfi, aki nem képes elviselni, hogy élete nőjének valaki más is van az életében. Én még ilyen öntelt férfit nem láttam. Paule helyében, már rég jól fenéken rúgtam volna. Még hogy válasszon közte és Ophélie között? Hát kihalott már ilyet? Borzalom.

Végül arra jutottam, hogy jó lett volna ez a történet, hanem lett volna ennyire túlírva, ha nem ilyenek lettek volna a szereplők és nem lett volna ennyire egyszerű a vége. Annyira kár érte.

U.I.: És hogy ezek után mire föl a hármas? Mert az első százötven oldal annyira, de annyira jó volt.

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

Csapó Tamás: Lángoló Budapest

2011-11-11T22:28:00.000+01:00

"Háború, szerelem, lojalitás. Vajon létezhet-e mindez együtt, egy időben, egymás mellett? Szoboszlay Tamás százados egy osztrák katonai kórházból tér haza Budapestre, miután felépült súlyos sérüléseiből. Ám ahová megérkezik, már nem az a Magyarország, ahonnan háborúba indult. A hazája feletti hatalomért küzd egymással a „szövetséges” nyilas hatalom és a szovjet hadsereg, és neki el kell döntenie, melyik oldalra álljon – vagy egyszerűen megmaradjon magyarnak. A döntést nehezíti, hogy embersége az üldözött zsidók védelmére sarkallja, nem törődve saját érdekeivel, sorsával. És ebbe az amúgy is kaotikus és embert próbáló életszakaszba érkezik meg a szerelem."

Igazság szerint a borítóra lettem figyelmes, na meg a címre. Valami azt sugallta, hogy nekem ezt a regényt feltétlenül el kell olvasnom. Hogy miért? Először is, mert szeretem az olvasmányos történelmi regényeket, másodszor pedig ez a történet Magyarországon játszódik. Ja és nem mellesleg az író nem álnévvel adta ki élete első regényét. Fantörpiküs, akarom mondani fantasztikus.

A történet ugyan nehéz, de Csapó Tamás megoldotta, hogy az olvasmányos és érdekfeszítő legyen. Bevallom, mindjárt az első sorokkal képes volt magával ragadni, olyannyira, hogy egy percre se szakadtunk el egymástól. A regény hangulata, a régi Magyarország, a rengeteg elfeledett utcanév, mind azt akarta hogy többet és többet tudjak meg a történet szereplőiről. Tudni akartam mi lesz a vége, miként alakul majd a szereplők sorsa. A történet előrehaladtával egyre többször kerestem fel az internetet, egyre jobban belemélyedtem a múltba.

De egy apró hibát szeretnék azért megjegyezni, mert mégiscsak szúrta a szememet. Ez pedig nem más, mint a túl sok utca név. Némely leírás annyira részletes volt, hogy szinte térképet lehetett volna rajzolni belőle, ami mind szép és jó, de nekem ez egy kicsit sok volt. Mindenesetre ez apróság, könnyen el lehet siklani felette.

Csapó Tamás sikeresen visszavitt a múltba, elhittem minden sorát. A regényen érezhető a rengeteg aprólékos háttérmunka. A szereplők illeszkednek a korba és még a romantika is úgy volt tálalva, hogy ne legyen a történet kárára. A cselekmény érdekes, izgalmas és kiválóan megállja a helyét történelmi regénynek is.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

Nevada Barr: 13 1/2

2011-11-08T21:29:00.000+01:00

"Mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy minden, amit az eddigi életedről tudtál, hazugság? Hogy élnéd túl ép lélekkel, ha szörnyű gyilkosságok emléke és egy javítóintézet komor valósága jutna osztályrészedül a boldog és gondtalan gyermekévek helyett? Dylan élete 11 éves korában borzalmas rémálommá változik. Egy tragédia és a múlt árnyai felnőtt koráig kísértenek, mígnem találkozik a szintén hányattatott sorsú Pollyval és csodálatos kislányaival, és az élete új értelmet nyer. Pollyt azonban saját múltjának démonai és a titkolózások egyre bizalmatlanabbá teszik. Vajon képes ennyi szörnyűséget, titkot és félelmet túlélni egy kapcsolat? És vajon képes túlélni az igazságot?"

Mostanában egyre jobban bejönnek nekem a hátborzongatós történetek. Szeretem, amikor pattanásig feszülnek az idegeim, ha egy könyv képes a figyelmemet fenntartani egészen a befejezésig. Ráadásul nagyon jókor jött Nevada Barr regénye, mert éppen erőteljes olvasási válságban szenvedtem.

Nevada Barr könyve számomra letehetetlen kategóriába tartozik. Habár végig tudtam, hogy ki mozgatja a szálakat, hogy mire számíthatok, mégis végigizgultam a több mint háromszáz oldalas regényt.

A történet három szereplő körül bonyolódik: ők Polly, Dylan és Richard. Polly múltja súlyos titkokat rejt, de ő képes volt kitörni, megváltozni és új életet kezdeni. Dylan és Richard pedig testvérek. Dylan a gyilkos és Richard a titokzatos. Ha igazán figyelünk a történetre és igazán megdolgoztatjuk az agysejtjeinket rájöhetünk, hogy valami nem stimmel. Nem minden az aminek látszik. Nevada Barr úgy szőtte a szálakat, hogy bizalmatlanságot és kételkedést ébresszen az olvasóban. Az első oldaltól az utolsóig gyanakszunk és próbáljuk összerakni a kirakós darabkáit. Neked kedves olvasóm, vajon sikerül megfejteni és rájönni az igazságra?

Egyértelműen a legmagasabb pontszámot kapja tőlem a regény. Kellenek az ilyen feszültséggel teli történetek az unalmas szürke hétköznapokra. Ha egy kis borzongásra vágysz, akkor Nevada Barr könyve biztos, hogy jó választás lesz.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Francica: ITT
Csenga: ITT

Könyv, amit nagyon szeretnék

2011-11-07T08:34:00.002+01:00

Ma reggel megláttam a Kelly oldalán és szerelem lett első látásra. Kicsi szívem neki állt repdesni örömében. Filmen már láttam, most ideje lesz majd könyvben is olvasni. :)

"Julia Child 1948-ban érkezett diplomata férje oldalán először Franciaországba. Egy szót sem tudott franciául, soha addig nem kóstolt egyetlen francia ételt sem, ráadásul főzni sem tudott. Ám ahogy kezdett elmélyedni a nyelv tanulásában, ahogy kezdte megismerni a franciák életmódját és konyháját, szenvedélyes érdeklődés gyúlt benne az ország és lakói iránt, a főzés pedig életre szóló hivatásává vált. Ebben a könyvben Julia Child elsősorban franciaországi kalandjait meséli el: feltárul előttünk a háború utáni Párizs a híres Cordon Bleu főzőiskolával, az eldugott kisvendéglőkkel és a külföldiek pénztárcájához mért elegáns éttermekkel. Juliával együtt kilátogatunk Marseille nyüzsgő halpiacaira, végigjárjuk Provence kisvárosait, megcsodáljuk a kiépülőben levő francia Riviérát, megismerünk híres séfeket és a helyi konyha minden csínját-bínját értő egyszerű parasztasszonyokat. A szeretett férjével Európa más országaiba tett közös utazásaikról szóló tudósításokból kiderül az is, milyennek látta kontinensünket akkoriban egy érdeklődő amerikai. Az emlékirat egyben beszámoló arról, milyen hányattatások után sikerült kiadni a francia szerzőtársnőivel közösen írt, ma már alapműnek számító, kétkötetes angol nyelvű nagy francia szakácskönyvet, és hogyan lett Juliából Amerika első televíziós sztárszakácsa."

Egyelőre csak kívánságlistás. :)

Díj, díj és DÍJ :)

2011-11-06T18:03:00.002+01:00

Köszönet érte Nimának, aki nem felejtett el. :) Jól eső érzéssel töltött el, mert néha magányosnak érzem magam a nagyok között. :)

Postafordultával küldöm az alábbi személyeknek:

Joeymano: mert hiányoznak a bejegyzései. :)

Szilvamag: mert néha olyan könyvekre bukkanok nála, ami mellett biztos elmennék. :)

Borostyán: mert olyan ízlése van, amiben én még nem csalatkoztam. :)

Kate Chopin: Ébredés

2011-11-05T08:08:00.000+01:00

"Edna Pontellier huszonnyolc éves, kétgyermekes, előkelő nő a 19. század végi Amerikában. Tizenévesen már angol klasszikusokat olvas, és politikai, teológiai kérdésekről vitatkozik. Messzire csapongó lelkét, élénk szellemét, vibráló műveltségét azonban a korabeli nők számára kiszabott társadalmi korlátok miatt örökre el kell temetnie: házasságkötése után meg kell elégednie a kizárólagos feleség- és anyaszereppel. Egy nyár, melyet a New Orleans melletti Grand Isle tengerpartján tölt, újra megpendíti lelkében az elfeledett húrokat, ráébred arra, hogy szűkre szabott életénél többre, másra is vágyik. "

Vannak olyan pillanatok amikor el kell szakadnom egy kicsit a jelentől és vissza kell repülnöm éveket, századokat, hogy közelebbi képet kaphassak a régi a világról. Kate Chopin regényéről úgy gondoltam, hogy tökéletes választás lesz, ám egy kicsit csalódnom kellett. Teljes mellbedobással kezdtem bele a történetbe, mert nagyon ígéretesnek tűnt. Egy darabig. Adjunk a történethez egy nőt, egy férjet, egy szeretőt, néhány gyereket és barátokat. Találjuk ki, hogy ez a nő egyszer csak rájön, hogy nem ezt az életet akarja élni, nem akar ennek a férfinak a felesége lenni és annyira nem akarja a gyerekeit nevelni. Ő semmi mást nem akar, mint a saját életét élni és a szeretőjével lenni. A regényben szépen lassan a tudatára ébred a nő, hogy mi is az ő életcélja. Felébred álmából, mint Csipkerózsika és ebben nagy segítségére van egy férfi, egy barát, egy késői szerelem. Ezt a történetet közel kétszáz oldalon keresztül olvashatjuk, ami nekem még így is hosszúnak tűnt.

Kate Chopin bátor volt, hogy akkoriban papírra merte vetni ezeket a gondolatokat. Manapság nem ritka ha egy házasság tönkremegy, ha egy nő elhagyja gyermekeit, de régen ez valóságos bűnnek számított. Hiszen Edna fogta magát és saját döntéseket hozott, melyeket alapján szó nélkül megvetetették abban az időben. Nem elég, hogy más férfit szeret, de még otthonát is elhagyja. Ez a könyv megmutatja milyen volt a XIX. században nőnek, asszonynak lenni és ráébreszti az olvasót arra, hogy mennyi minden változott azóta. Nem mondom, hogy nem volt érdekes, de Chopin nem tudta úgy megírni, hogy az engem teljes mértékben lekössön. Sajnálom, mert a téma érdekfeszítő, csak nem így, nem ebben a formában.

Edna nem egy mintaanya. Nem tudta teljes szívvel szeretni gyermekeit. Szívesebben élvezte volna a szabadságot, szívesebben választotta volna a számára kedves dolgokat. Ráébredt, hogy valójában hazudott saját magának és a férjének, hiszen az élete hazugságra épült, soha nem volt szerelmes és soha nem is szerette a férjét. Úgy érezte elnyomás alatt él és megpróbált kitörni ebből az élethelyzetből. Edna személyiségváltozása sorról sorra kibontakozik, lényegében ez adja a történet gerincét. Egy nő, aki megpróbálja megszínesíteni a szürke hétköznapokat.

Fantasztikus volt magát az Ébredést végigélni, de a regény néhol unalmas és döcögős, ezért a végére csak egy hármast tudtam adni. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy érdemes legalább egyszer elolvasnia minden nőnek, lánynak és asszonynak.

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

Lobo után szabadon :)

2011-11-04T08:37:00.023+01:00

Nemrég olvastam Lobonál ezt a kérdéssort és úgy gondoltam biztosan nem fog haragudni rám, ha én is csinálok egy ehhez hasonló bejegyzést. :)

Mostanság kicsit eltűntem, mert közbe szólt az élet, ezért most ezzel a röpke bejegyzéssel szeretném jelezni, hogy itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok. Sőt nem csak ragyogok, de még az ihlet is visszatért az ujjam hegyébe. :)

1. A könyvek, amiket épp olvasok

Jelenleg a Prücsök van terítéken, egész ígéretesnek tűnik és reménykedem benne, hogy ez így is marad. Mindemellett folyamatos olvasás alatt van Barátnőim az anyaság első évéről című könyv, mert ez nem olyan amit hamar és gyorsan lehet olvasni. Ahogy nő a kismanó úgy veszem a kezembe újra és újra.

2. A legutóbb befejezett könyv

Tegnap olvastam ki a Nevada Barr: 13 1/2 című könyvét. Rettenetesen tetszett, izgalmas és letehetetlen, de majd később olvashattok róla bejegyzést. ;)

3. A következő könyv, amit olvasni szeretnék

Rengeteg olvasatlan könyv fekszik még a polcomon, úgyhogy van miből választanom. Hogy éppen mikor mit olvasok, azt az aktuális hangulatom fogja majd eldönteni. Addig is íme néhány példa, hogy mikre fogom rávetni magam a következő napokban. :)

4. A könyv, amit utoljára vettem

Nagyon régóta fájt már a fogam Anna Gavalda: Szerettem őt című könyvére. Gavalda nagy kedvenc és előbb-utóbb szeretném beszerezni majd az összes művét. Így most ő rá esett a választásom, amikor el kellett döntenem mi is kerüljön a virtuális kosaramba.

5. A legutóbb kapott könyv

Jajj, hát az elmúlt hetekben csak jönnek és jönnek a könyvek. Úgyhogy a postás szerintem már nem csak a nevemet, de már az állandó csomagokat is unja. Viszont a kutyáink annál boldogabbak, mert legalább rendszeresen betudják bizonyítani nekünk, hogy mennyire tudják őrizni a házat és leüvölteni a gyanútlan betolakodót fejét.

Ha kedvet kaptál te is, akkor ne fogd vissza magad, írj te is ilyet a blogodba. :)

Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol

2011-10-24T11:46:00.006+02:00

"A kissé önbizalom-hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról, elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról tudósít, éjszaka ír: álnéven Cicamaca botrányos kalandjait szövi és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját. Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint az első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön."

Azok, akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseimet tisztában vannak vele, hogy mindig is szerettem a romantikus könyveket. Hogy miért? Olyasfajta varázslat lengi át a történeteket, amik kicsit elrugaszkodnak a valóságtól és a női lelkem imádja, ha egy könyvnek happy end a vége. Rachel Gibson regényét már azóta kinéztem magamnak, mióta az előző kötetről annyi jó olvastam. Most adott volt a lehetőség, hogy egyet én is kezembe vehessek. Megbántam? Nem. Élveztem? Annyira nem, de mégis volt valami ami arra késztetett, hogy végigolvassam.

A történet egyértelműen hasonlít Suzan Elizabeth Phillips könyveire. A téma ugyanaz, a karakterek ugyanazok, amivel még nem is lett volna bajom, ha valóban jól ki lett volna dolgozva a történet. Nem mondom, hogy nem szórakoztam jól az olvasása közben, mert akkor hazudnék. De nem nevettem annyit, nem izgultam. hogy vajon mi lesz a vége, és a karakterek sem voltak érdekfeszítőek. Tele van klisékkel. Az eleje nagyon jól indult, ezt be kell ismernem. Ahogyan Jane és Luc élcelődtek egymással akkor szórakoztatóak voltak. Ám amikor szembetalálkoztam egy olyan szexjelenettel, amitől még az ágy is vörös lett amin feküdtem, akkor egy pillanatra felötlött bennem, hogy abbahagyom. Nem mintha zavarna egy-egy ágyjelenet, de ebben a kötetben ezt egy kicsit erősnek éreztem.

Viszont az írónő stílusa elkapta a figyelmemet. Pörgős, gördülékeny és olvasmányos. Roppant fantáziadús, azt el kell ismernem, főleg az ágyjelenetnél amibe igencsak belepirultam. De hiába a remek stílus, ha a történet meg rövid. Az a kétszázhatvannégy oldal viszonylag kevés volt, túl hirtelen lett vége. Egy kis csavar itt vagy ott azért még jöhetett volna.

A bejegyzésem ellenére mégis azt gondolom, hogy számos hölgynek lesz az egyik kedvenc könyve. Rachel Gibson jól ír, de nem mondom hogy szaladni fogok, hogy a következő regénye is meg legyen.

Értékelés: 5/3,5

Mások is olvasták:
Chris: ITT
Sorolvasó: ITT

Októberi kívánságlista

2011-10-19T20:27:00.005+02:00

Mivel még tart a könyvvásárlási böjtöm, ezért egyelőre csak egy virtuális polcon tárolom a beszerzendő könyveket.

Íme az e havi lista:

Harlan Coben: Vér a véremből

"Elég egy váratlan hajnali telefonhívás és egy rég nem hallott a hang a vonal másik végén, hogy Myron Bolitar, a keményöklű játékosügynök ismét egy első ránézésre megoldhatatlan rejtély kellős közepén találja magát. Nyolc éve, hogy utoljára találkozott a gyönyörű Terese Collinsszal, aki most arra kéri, utazzon Párizsba. Myron sejti, hogy nem csupán egy romantikus randevú várja a szerelem városában, ám amikor a repülőtérre érve rendőrök fogadják, majd hamarosan kiderül, hogy Terese az első számú gyanúsítottja egy gyilkosságnak, úgy érzi, zsákutcába került. Nem ismeri sem a nyelvet, sem a szokásokat, így aligha tud bármit is kinyomozni. De mielőtt alaposabban végiggondolhatná a helyzetet, történik valami, ami új megvilágításba helyezi az ügyet."

Carolyn Baugh: Kairói kertváros

"Az amerikai egyetemista lány arab nyelvet tanulni érkezik Kairóba. Azonban a legtöbbet erről a világról azoktól a nőktől tudja meg, akikkel a nyüzsgő Kertváros negyedben ismerkedik össze, és akik őszintén elbeszélgetnek vele egy-egy csésze tea mellett – legalábbis ami az egyiptomi muszlim nő életét illeti. Szeretni és élni, gúzsba kötve a rideg szabályoktól – anyák mesélnek házasságukról, férfiakról, min darról, amit csak a messziről jött embernek mernek bevallani. "

Karin Alvtegen: Árnyak

"Gerda Persson egyedül él, így a hiánya napokig nem tűnik fel senkinek. Amikor végül rátörik stockholmi otthonának ajtaját, ő már halott. A la kásban tökéletes rend és tisztaság uralkodik, s minden jel arra mutat, hogy az elhunyt után nem maradt rendezetlen ügy. Ám amikor a szociális munkás kinyitja a hűtőszekrényt, hihetetlen látvány tárul a szeme elé: a gép dugig van egy rendkívül népszerű Nobel-díjas író gondosan befóliázott, névre dedikált könyveivel. Vajon milyen titkokat rejt e különös, zúzmara lepte gyűjtemény? Mit mond el Gerdáról és Axel Ragnerfeldtről, a magának való íróról, akit egy egész nemzet istenít…?"

Ree Drummond: Tűsarkúban a prérin

"Ree Drummond az a nő, akit a világ követ. A The Pioneer Woman című blogjára havonta 22 milliószor kattintanak rá, a világ 25 legbefolyásosabb bloggere között tartják számon, míg a családi kategóriában a második legnépszerűbb blog az övé. Milliók kíváncsiak arra öt földrészen, mit és hogyan főz; mit mutat meg a fotóin a farmról és az övéiről; hogyan boldogul a gyerekneveléssel, hiszen mind a négyet ő tanítja otthon; mit gondol a családról, az életről, a világról. Olvassák, utánozzák és szeretik. Van már eladási listát vezető szakácskönyve, kedvelt mesekönyve, tévés főzőműsora, és a róla készülő film főszerepére már kiválasztották Reese Witherspoont.
De mindez nem alakult volna így, ha egy éjszakán nem szeret bele pillanatok alatt egy vérbeli cowboyba. Olyan ez a szerelem, amilyen csak a regényekben létezik. Ám ez a könyv éppen arról szól, hogy igenis van ilyen szerelem a mindennapokban is.
Receptekkel a világ egyik legnépszerűbb gasztroblogjáról!"

Kathleen Flinn: Éles kések, vidám könnyek

"Mihez kezdjen az ember, ha harminchat évesen váratlanul azzal a hírrel szembesül, hogy távollétében kipenderítették meglehetősen unalmasnak tartott, ám mégiscsak jól fizető menedzseri állásából? Nyilván gőzerővel új állás után néz, talán azt sem bánja, ha munkahelye ezúttal kicsit még unalmasabb, fizetése pedig alacsonyabb lesz a koráb ban megszokottnál.
Csakhogy Kathleen Flinnt nem ilyen fából faragták. Úgy érzi, a kétségbeesés még várhat, ő inkább nekilát, hogy a kapott végkielégítés összegéből végre megvalósítsa élete nagy álmát: megtanuljon főzni. Nem is akárhol: megtakarított dollárjaival a zsebében, csekély francianyelv-tudásával Seattle-ből Párizsba indul, hogy a világhírű Le Cordon Bleu szakácsiskolában sajátítsa el a francia konyha rafinált fortélyait és utolérhetetlenül gazdag ízvilágát. "

Boyd Morrison: Bárka

"VALÓBAN LÉTEZETT NOÉ BÁRKÁJA?
SŐT A MARADVÁNYAI A MAI NAPIG FELLELHETŐK?

Dilara Kenner, az ambiciózus régésznő apja szívfájdító titkot hagy a lányára, mielőtt meghal: a legendás történelmi relikvia, Noé bárkájának ponto s helyét jelölő térképet.

Minden idők legmesésebb bibliai tárgya már sokakat megigézett az évszázadok folyamán. Amikor Dilara nekikezd a kutatásnak – az egykori hadmérnök, Tyler Locke segítségével –, őt magát is borzongással tölti el a gondolat, hogy ő lehet az, aki a maradványokat feltárja.

Ám baljós erők gyülekeznek a háttérben, halálos céllal és halálos eltökéltséggel: mindenáron ők akarják rátenni a kezüket elsőként a relik viára.

Helikopter-baleset az Atlanti-óceán fölött – az Ararát csendes lejtői: amíg egyik helyszínről a másikra eljutunk, számtalan izgalmas esemény történik ebben az akciódús regényben, amely a pergő kalandokat lenyűgöző, valós történelmi adatokkal fűszerezi. A Da Vinci kód óta nem született ilyen érdekfeszítő és elgondolkodtató könyv ebben a műfajban."

Erica Bauermeister: Ízek életre-halálra

"Lillian, az elismert séf gyerekkora óta a legtöbb időt a konyhában tölti, hogy megfejtse az ételek szívet-lelket gyógyító és emléket idéző titkait. Hogy ezt a tudást és a főzés szeretetét átadja másoknak is, főzőtanfolyamot indít az éttermében.
Minden hónap egyik hétfő estéjén nyolc tanítvány gyűlik össze. Köztük van Claire, aki a kisgyerekei mellett igyekszik ismét rátalálni önmagára; Tom, az ügyvéd, akinek az életét felforgatta a gyász; Antonia, az olasz konyhatervező, aki nemrég költözött Amerikába; Carl és Helen, az idős házaspár, akiknek a kapcsolatuk olyan fordulatokat is rejt, amelyeket a csoport többi tagja álmában sem sejtene. Valamennyien azért érkeztek, hogy megtanulják a Lillian lélekkel teli fogásai mögött rejlő művészetet, ám gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy a konyhán túl is keresik a receptet valamire.
Lillian olyan ételek elkészítésére tanítja meg őket, amelyek aromája és technikája nem hagyja érintetlenül életük rejtett zugait sem. Így lassanként, egymás után változtatja meg őket mindannak az íze, illata és textúrája, amit maguk alkotnak."

Kepes András: Tövispuszta

"Kávéfoltos levelekből, megsárgult, tépett szélű dokumentumokból, elrongyolódott naplókból és felesleges tárgyak szagából próbálom összerakni ezt a történetet. Mindent én gyűjtöttem a behívóparancstól a kitelepítési határozatig és az egymásnak ellentmondó önéletrajzokig, a koronás ezüstkanáltól a tulipános ládáig, a chanuka gyertyatartótól a vásári Krisztus-képig és a felfújható Buddháig. Ahogy elnézem, jó mocskos kis történet lesz, tele vicsorral és könnyes röhögéssel, szerelemmel, gyilkossággal, barátsággal és árulással, fordulatokkal és közhelyekkel. Akár egy szappanopera. Vagy mint a történelmünk. De, azt gondoltam, valakinek el kell mesélnie, hátha az igazság helyett mondogatott és a valóság helyett megélt történetek összeillesztve valósággá válnak.
A könyv egyik hőse én vagyok. Hogy melyik, azt egyelőre nem árulom el. Nagyjából mindegy is. Ne reménykedj, nem fogsz rájönni. Egyes szám harmadik személyben írok magamról, kellő távolságtartással és öngúnnyal, ahogy ilyen esetben elvárható, azontúl persze mély együttérzéssel és önámítással, helyenként önimádattal, ahogy magunkkal bánni szoktunk."

Georgette Heyer: Különös özvegység

"Sorsfordító tévedés

Elinor Rochdale nem abba a hintóba száll, amelyet érte küldtek, így nem reménybeli munkaadójánál, hanem a rossz hírű és romlott, ám éppen halálán lévő fiatal Eustace Cheviot birtokán találja magát.

Fontos döntés

Eustace Cheviot unokabátyja, Lord Carlyon meggyőzi Elinort, hogy pusztán anyagi megfontolásból menjen feleségül unokaöccséhez. Reggelre Elinor gazdag özvegy, de egy nemzetközi kémjátszma kellős közepén találja magát: betörők, hívatlan vendégek és gyilkosság zavarja lelki nyugalmát. És Mr. Carlyon nem hagyja békén…"

Rebecca James: Gyönyörű bajkeverő

2011-10-17T21:28:00.001+02:00

"Katherine Patterson egyedül neveli kislányát. Csak pár év telt el azóta, hogy középiskolásként, a sajtó zaklatásai elől menekülve, nevet változtatott, s nagynénjéhez költözött. Az új iskolában igazi kívülállóként mozog, de barátokra vágyik. Az iskola nagyhangú, életvidám sztárja Alice Katherine legnagyobb meglepetésére elhívja őt a szülinapi bulijára. Hamarosan elválaszthatatlanok lesznek, s ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a lány elmeséli Alice-nek, hogy kicsoda is ő valójában: évekkel korábban húgát, aki nagy zenei tehetségnek számított, és aki a család kedvence volt, brutálisan meggyilkolták, s Katherine felelősnek érzi magát húga haláláért. Ám amikor újdonsült barátnője együttérzés helyett manipulálni kezdi őt és az érzéseit, Katherine felfedezi: a lány nemcsak nagylelkű és elbűvölő tud lenni, hanem kifejezetten durva és aljas is. Egyre több furcsa titokra derül fény Alice-szel kapcsolatban. Mikor pedig Katherine más barátokat is talál, sőt, új párjával családalapításba kezdenek, megtapasztalja, hogy Alice nem tűri, ha kihagyják valamiből, s a bosszúja halálos is lehet."

Mivel könyvstopot vezettem be az elmúlt hónapokban, ezért csak az online könyvesboltok polcait nézegethetem, miközben a billentyűzetemre csorgatom a nyálamat egy-egy megjelenés miatt. Rebecca James regénye is hasonlóképpen került a képbe, a címre hamar felfigyeltem.

A történet három szálon fut melyekben Katherine jelene és múltja elevenedik meg előttünk. A múltat boncolgató szálakban nem csak az Alice-szel való kapcsolatát ismerhetjük meg, hanem azt is, hogyan vesztette el egyetlen testvérét. Eleinte zavaró volt az idősíkok közötti ugrálgatás, ám idővel ráhangolódtam, és kifejezetten vártam, hogy a következő fejezetekben mi fog történni. Rebecca James történetvezetése kiváló, a hangulat kellően borongós, a sztori pedig érdekfeszítő. Egyszerre vonz és taszít. Letehetetlen. Tele van csavarokkal és fordulatokkal és hogy ne legyen egyhangú a vége, természetesen egy meglepő fordulattal zárta le az egészet. Mindezektől függetlenül, mégis hiányérzetem maradt a végére, hiába pörgős maga a történet, ha folyamatosan azt érzed, hogy nincs teljes mértékben kidolgozva. Én bizony rövidnek éreztem ezt a kétszáznyolcvan oldalt.

A főszereplő aztán megszenvedett mindenért, sajnáltam és együtt éreztem vele. Habár ez csak egy fikció, mégis annyira valóságosnak tűnt, hogy az ember akaratlanul is együttérzést táplál Katherine iránt. Az ő karaktere jól felépített, de Alice-ről ez már nem mondható el teljes mértékben. Az ő szerepe egy beteges nőszemély lenne, ami itt-ott átjön ugyan, de én mégsem éreztem őt olyan veszélyesnek, mint ahogy kellett volna. Sokkal baljósabbra, sötétebbre alkottam volna az ő karakterét az író helyében. Több teret engedtem volna neki, hogy sokkal jobban kibontakozzon a mentális zavara.

A hiányosságok ellenére mégis alig bírtam letenni. Az írónő remekül ébren tartotta a figyelmet egészen a történet végéig. Rebecca James első könyve remekül debütált és biztos vagyok benne, hogy a következő könyvében kiküszöböli az apró-cseprő hibákat.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Csenga: ITT

Gondolatébresztő 3. fejezet

2011-10-12T19:30:00.003+02:00

avagy, mit ne olvassunk fel gyermekünknek...

Biztosan veled is előfordult már, hogy éppen egy rettenetesen jó könyvet olvasol, valami izgalmas résznél tartasz, de a csemetéd úgy dönt önhatalmúlag, hogy most akar enni, játszani vagy éppen csak egy kicsit nyöszörögni. Ilyenkor persze kiver a frász, mert pont most tartasz annál a bizonyos jelenetnél, amikor lerágod mind a tíz körmödet, de most várnod kell arra, hogy a csöppség újra álomba szenderüljön.
Vagy éppenséggel fogod, és felolvasod neki is. Hiszen ez a legegyszerűbb mondja annak, hogy te is jól érezd magad és a babád is. Ő hallhatja a gyönyörű hangodat, te pedig haladsz a könyveddel, nem igaz? Na de mint mindennek, ennek is lehetnek a veszélyei, mert pont olyan jelenet lesz, amit az ő apró füleinek nem kellene hallania. Gondolok itt szaftos szexjelenet önfeledt ecsetelésére (bizony megtörtént :) ), vagy csúnya szavak folyamatos emlegetésére.

Mindezek után érdemes végig gondolnod, hogy megéri-e hangosan felolvasnod vagy inkább megvárod, míg újra nyugodtan bele feledkezhetsz a könyvedbe. Te melyiket választanád?

Maria Murnane: Papíron príma

2011-10-11T19:50:00.001+02:00

"Waverly Bryson húszas évei végén járó sikeres fiatal nő, akinek majdnem mindene megvan: álomállás a sportpíár területén, két igazi barátnő, és egy bár, ahol mindenki ismeri. Ami hiányzik viszont: egy jegygyűrű. Miután azonban faképnél hagyják az oltárnál, már nem is hiányzik neki annyira. Nem mellesleg rengeteg dolog köti le szabad vegyértékeit: távol élő kissé problémás papája, új munkahelyi riválisa, és a szűnni nem akaró félelem, hogy az élete nem úgy alakul majd, ahogy ő tervezte... vagy ahogy kellene.Hogy megőrizze humorérzékét, Waverly édes-keserű, a szingli életet kifigurázó, vicces "Édesem-üzenetek" irogatásába kezd, melyekből reményei szerint egyszer talán képeslapsorozat születhet.Amint Waverly visszabotorkál a randik porondjára (kalandorok és farmersortosok kíméljék!), magán- és szakmai élete majdnem összecsattan."

Az előzőleg olvasott regény után egyértelmű volt, számomra, hogy valami könnyed olvasmányt fogok keresni magamnak és a Papíron príma című könyv már azóta érdekelt, mióta Szilvamag oldalán találkoztam vele.

Ritkán szoktam említést tenni a kiadványok külcsínéről, de ebben az esetben muszáj néhány szót ejtenem róla, mert ez a könyv kívül-belül remek. Gyönyörű borító, gyönyörű belső. A kiadó remek munkát végzett, akárhonnan nézem. Ráadásul akárhogy csűrtem-csavartam, se a borító, se a könyv gerince nem hajlott, nem sérült meg. Teljes mértékben meg vagyok vele elégedve.

A történet rém egyszerű. Van egy nő (Waverly), vannak barátnők, adott egy munkahely, számos csalódás és persze szerelmek. Ezek pedig együtt összegyúrva egy kellemes és fogyasztható egyveleget alkotnak. Az ilyen történeteknél nem minden esetben a végkifejlet számít, hiszen általában eléggé kiszámtíhatóak. Ilyenkor az a lényeg, hogy jutunk el A pontból B pontba, mert azt meg lehet írni rém unalmasan és rém szórakoztatóan is. A Papíron príma című könyvről elmondhatom, hogy szórakoztató volt. Nem mellesleg érdekes, humoros és a végén még egy kicsit izgulhattunk is, hogy vajon úgy alakulnak majd az események ahogyan azt elképzeltük.

A főszereplő Waverly, ő áll az események középpontjában. Ritka furcsa csaj, igazán esendő, de mégis szórakoztató. Kicsit kétbalkezes, de még az ilyen helyzeteket is képes humorosan felfogni és saját magán is nevetni. Habár némely részt kicsit erőltetettnek éreztem, mégis sikerült Waverly szerepével azonosulnom. Tetszett az esetlensége, hétköznapisága. Egyetlenegy dolog tűnt fel, hogy túl sokszor mondja el mi van éppen rajta, vagy mit fog felvenni, hogy áll a haja, milyen smink volt rajta. Szerintem a történet szempontjából teljesen lényegtelen, hogy aznap mit viselt.

Sokat nevettem és mosolyogtam olvasás közben, ezért elmondhatom hogy a könyv elérte célját, azaz szórakoztatott. Így ha neked is csak erre van szükséged, akkor biztosan állíthatom, hogy Maria Murnane a te íród. ;)

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:
Szilvamag: ITT

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

2011-10-07T19:28:00.000+02:00

"Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával."

Soha nem gondoltam volna hogy ez a regény egyszer eljut hozzám, mivel egyszer sem akadt a kezembe, sőt még az interneten se bukkantam rá. Valahogy mindig elbújt a könyvesboltok polcainak mélyén, mintha szándékosan került volna engem, hogy egyszer csak váratlanul a kezembe akadjon. Pedig az ilyen témájú könyvek mindig is vonzottak, de ez az egy elkerülte a figyelmemet.

A történet nem túl egyszerű, hiszen egy olyan anyáról szól akinek szembe kell néznie a fia tetteivel, az életével és a családjával. Ez a könyv egyfajta önvallomás. Nehéz és súlyos. Bátorságra vall, hogy képes volt szembe nézni a gondokkal, és ennyire őszintén leírni a problémákat. Ha azt írnám, hogy nem éltem bele magam ebbe a helyzetbe, akkor hazudnék nektek és magamnak is. Sokszor elképzeltem magam ugyanebben a szituációban, mivel én magam is anya vagyok. Most még egyfajta rózsaszín köd vesz körül, hogy majd az én gyerekem okos és szép lesz. De ilyenkor jön rá az ember, hogy a köd mögött ott van a valóság is, még ha egy kicsit megrázó is. Habár eleinte nem volt ínyemre a regény, mert száraznak és ettől unalmasnak éreztem, de a fejezetek végén mindig kaptunk egy kis morzsát abból, hogy valójában miről is szól ez az egész. Emiatt folytattam és folytattam, a végén már nem bírtam letenni, egyszerűen muszáj volt végigolvasnom, hogy megtudjam (még ha tudtam is, hogy mi lesz a vége) mi lesz a befejezés. Hátborzongató és egyben lebilincselő. Annyira őszinte és hiteles a történet, hogy többször is megfordult a fejemben, hogy vajon az írónő nem saját életéből merítette-e az ötletet.

Nincs igazán sok szereplője a történetnek, de az a kevés is bőven elég. Teljes mértékben sikerült átéreznem Eva helyzetét, de ebben nagy segítségemre volt az írónő. Hétköznapi és esendő. A férje viszont egy vakegér, aki nem képes a fától az erdőt meglátni. Rengeteg indulat keringet bennem miatta, legszívesebben felpofoztam volna. Szegény Eva megpróbált mindent megtenni, hogy felnyissa Franklin szemét, de ő csak hajtogatta a butaságait. Áááá, még most is forr bennem a düh miatta.

Összefoglalva ezt az egész maszlagot, muszáj legalább egyszer mindenkinek elolvasnia. Hogy miért? Mert ez a könyv maga az élet. Lionel Shriver regénye nem kislányoknak való, őszinte, megrázó könyv anyáról és fiáról. Olyan, amit soha az életben nem fogsz elfelejteni, annyira felkavaró lesz.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:
Katamano: ITT

Anne McCaffrey: Sárkányröpte és Sárkányhajsza

2011-10-04T13:47:00.004+02:00

"Benden Sárkányfészek lovasainak szemében Lessza nem más, mint egy rongyos szolgáló. Fél életében azokat szolgálta, akik elárulták az apját és elbitorolták földjeit. Most azonban eljött az idő, hogy Lessza ledobja az álcát, és visszaszerezze, ami jogosan az övé.

Minden megváltozik azonban, amikor találkozik a sárkánykirálynővel. A közöttük kialakuló kötelék örökre megváltoztatja mindkettejüket, és védelmet nyújt, amikor évszázadok óta először a világukra tör a külvilági fenyegetés, amely esőként záporoz a földre, és mindent felemészt, amihez csak hozzáér. Valaha a sárkányok és lovasaik óvták a Pernt a gyilkos szálaktól, de manapság alig maroknyian vannak csupán. Lesszának saját és sárkánya életét kell kockára tennie, ha meg akarja menteni a világát."

"Újabb fordulat telt el, és ismét halálos, ezüstös szálak hullanak az égbõl. A merész sárkánylovasok újra felszállnak, sárkányaik tüzet okádva csapnak le, hogy elpusztítsák a csillámló fenyegetést, még mielőtt földet érne és elemésztene mindent. F’lar, a bendeni sárkányvezér azonban tudja: más módot kell találnia, hogy megvédje Pern világát – még mielőtt a lázongó múltlakók még nagyobb viszályt szítanának, és testvére, F’nor elindulna a bolygó történelmének legveszedelmesebb vállalkozására."

Sárkányok mindig is voltak és mindig is lesznek. Sajnálatos módon a hazai könyvpiacon igen kevés olyan fantasy könyv van, amelyben megtalálhatóak a sárkányok, pedig mennyi jó regény van ebben a témában. A Delta Vision gondozásában kiadott Anne McCaffrey sorozat viszont bitang jó, olyannyira hogy végén te magad is egy sárkányra áhítozol.

A világ amelyről a regény szól, különleges és érdekes. Ki hallott már olyanról, hogy bizonyos időközönként a Rőtcsillagról (bolygó) szálak hullanak azért, hogy egy másik planétán lévő élőlényeket elpusztítson. És a szálak elpusztításában senki más nem tud segíteni, mint a sárkányok. Sárkányok, akik nem csak zöld, hanem kék, barna, bronz és arany színben is megtalálhatóak. Egyszóval olyan világ tárulkozik ki előttünk, amelybe érdemes belecsöppenni. Anne McCaffrey stílusa olvasmányos, gördülékeny és magával ragadó. Arról nem is beszélve, hogy a történet izgalmas, letehetetlen és fordulatokban gazdag.

A Sárkányröpte és a Sárkányhajsza között óriási különbség van. Míg az egyik egy kicsit lassabb mederben folyik, addig a másikban szinte száguldunk. Az első kötetben megismerkedünk a bolygóval, az emberekkel a sárkányokkal és a közöttük lévő kapcsolattal. Ezzel ellentétben a második kötetben sokkal több fordulat történik, az írónő több figyelmet szentel a politikának és az emberi kapcsolatoknak is. Ebben a kötetben már megjelenik egy kis árnyalt romantika is, így azoknak sem kell visszarettenniük, akik esetleg ezt nem bírják. Viszont ami szemet szúrt, hogy a Sárkányhajszában rengeteg név szerepel a Sárkányröptével ellentétben, ami enyhén frusztráló volt. Iszonyatosan tartani kellett a tempót különben hajlamos az ember elveszíteni a fonalat emiatt. Hiányoltam egyfajta összefoglalót a könyv végén, melyben megtalálható az összes alag (település) és az uralkodóik, sokat segített volna az eligazodásban.

Rengeteg szereplő vonul fel a történetben, ezért én csak kettőt emelnék ki belőle. Lessza és párja F'nor, ők ketten vezetik a történet fonalát. Ők azok, akik megmentenek településeket, embereket, sárkányokat és uralkodókat. Olyan szereplők, akikben nincsen semmi rossz, soha nem követnek el hibákat, mindenben igyekeznek a legjobbat kihozni. Ez így kicsit hamisnak tűnhet, hiszen olyannyira tökéletesek, hogy az már hiteltelenné válhat, ám ebben a sorozatban mégis szerethetőek. Lehet, hogy valahol, valamilyen más történetben ez erőltetettnek hat, de itt passzol a történethez. Együtt izgulunk, harcolunk és drukkolunk velük.

Összességében ez egy igazi fantasy, igazi fantasy rajongóknak. Kötelező darab. Habár nincsen benne mágia, de a sárkányok varázslatos világa is képes magával ragadni az olvasót.

Anne McCaffrey világa olyan olvasóknak való, akik egy lenyűgöző, élvezetes, fordulatokban gazdag történetre vágynak.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Lobo: ITT és ITT

Emily Giffin: Szerelem kölcsönbe

2011-09-30T09:00:00.001+02:00

"Rachel tehetséges, fiatal ügyvédnő, New York egyik legjobb jogi cégénél dolgozik. Karrierje sikeres, de szerelmi élete nem alakul valami rózsásan: közeledik a harmadik X-hez, de még mindig szingli. Korábbi nagy szerelme, Dex éppen arra készül, hogy elvegye a legjobb barátnőjét, Darcyt. Rachel megbízható barát, sosem ártott másoknak, így esze ágában sincs keresztbe tenni a házasulandó párnak, azonban amikor harmincadik születésnapján egy kicsit többet iszik a kelleténél, bevallja Dexnek, mit érez iránta. Döbbenten állapítják meg, hogy a férfi is szereti őt. Közeledik az esküvő napja, és Rachel egyre erősebben érzi, választania kell, el kell döntenie, hogy a lelkiismeretére hallgat, vagy inkább a szívére. Megérti, hogy a jó és a rossz között sok esetben nincs világos határvonal, és az embernek időnként mindent kockára kell tennie azért, hogy önmaga lehessen."

Annyira jó lett volna valami könnyed olvasmányt olvasni Deborah Harkness regénye után. Az a tömény 700 oldal eléggé lefoglalt jó pár napra, ezért azt gondoltam, hogy ha romantikus könyvet olvasok, akkor sikerül elszakadnom a boszorkányok világából. Ám ahelyett, hogy kikapcsolt volna, jól felbosszantott.

A történet egy harmincéves nőről szól (Rachel) aki egyik pillanatról a másikra hirtelen rájön, hogy szerelmes a barátnője vőlegényébe. Miközben ők az esküvőjüket szervezik, addig Rachel és A vőlegény folyamatosan összejárnak, persze nem azért, hogy bélyeggyűjteményt nézegessenek. Ezzel idáig nincs is probléma, de kérdem én hol érdekel engem, hogy a csaj mennyire szenved? A könyv első 30 oldalán azt kell olvasnunk, hogy Rachelnek milyen élete volt, majd a következő 400 oldalon milyen élete van. Azaz neki semmi nem sikerül és mindig csak a második a barátnője után és ezt hol valamelyik barátjával beszéli meg, hol pedig velünk az olvasóval. De efölött még talán képes vagyok szemet hunyni, ha legalább a történet vicces lenne vagy érdekfeszítő, de NEM. Egyik sem. Kérdem én: miért nem lehetett ezt megírni ennél szórakoztatóbban? Nem lenne ez rossz, ha egy kicsit feldobta volna a történetet egy kis színnel, konfettivel. Roppant szomorú vagyok, hogy erre pénzt és időt szakítottam.

De ez még semmi, hisz itt van nekünk Rachel a főszereplő, aki idegesítő és nyámnyila. Brr. Nem képes kiállni önmagáért, folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő mindig csak a második és második. De ha így érzi akkor miért nem szól be a barátnőjének, miért nem tesz azért hogy ne csak második legyen a ranglétrán. Nem értem. Aztán ott van a munkahely, amit szintén utál, de akkor miért nem próbál változtatni. Azt hiszem Rachel mazochista, vagy legalábbis szeret szenvedni különböző formákban. Hát ez szuper. De legalább A vőlegényt képes magának megszerezni. Remek!

Összességében rém unalmas könyv volt, és higgyétek el ebben a műfajban van ennél sokkal, de sokkal jobb is. Úgyhogy lehetőleg ezt kerüljétek el messzire vagy csak a filmet nézzétek meg, mert ott legalább bele lehet pörgetni, nem úgy mint a könyvben. Ezen kívül még egy Emily Giffin könyv van a polcomon, ha az is ilyen lesz akkor a tűzbe dobom őket, az egyszer biztos.

Értékelés: 5/2

Most biztos azon gondolkodtok mire föl a kettes értékelés. Azért mert annyira gonosz nem vagyok, hogy egyest adjak neki. :)

Mások is olvasták:

Gondolatébresztő 2. fejezet

2011-09-28T13:32:00.004+02:00

Avagy, hogyan menjünk könyvesboltba egy csöppséggel...

Gondolom számtalanszor megfordult a fejedben, miközben otthon ringatod következményed popsiját, hogy milyen jó lenne elszaladni valamelyik üzletbe, mondjuk egy könyvesboltba. Megsúgom neked, nincs lehetetlen. Te is ugyanúgy megteheted mint bárki más, csak komoly előkészületek szükségesek. A legeslegfontosabb az etetés: enélkül el ne merj indulni, különben egy bőgő csomaggal kell rohangálnod valamelyik áruházban, amely komoly következményekkel járhat.
Cumi: ami mindjárt második a fontossági sorrendben. Arra az esetre, ha a babád úgy döntene hogy elkezd nyafizni, vagy sírni, ilyenkor jól jönni a cumi, amit a szájába lehet adni.
Pelus csere: habár nem garantált, hogy útközben nem fog becsinálni, de azért érdemes egyet megejteni otthon indulás előtt. Illetve fontos, hogy magaddal is vigyél legalább kettő darab pelenkát, végszükség esetére.
Textilpelenka: na ennek a szerepe igencsak fontos lesz az út során, mert előfordulhat hogy csemetéd szájából bőséges mennyiségben és esztétikusan távozik nyál. És tudom, hogy mindent meg fogsz tenni azért hogy szép legyél ezért kerüljük el, hogy a ruhádon mindenféle foltok jelenjenek meg.
Hordozóeszköz: érdemes kenguruban vagy kendőben cipelni gyermeked. Egyrészt sokkal kényelmesebb, másrészt kisebb helyen is elfértek a közlekedési eszközön. Nem hiszem, hogy lelkileg felkészültél volna egy 15 kilós babakocsi ide-oda cipelésében, ráadásul biztos hogy valamelyik utas lábán átfogsz menni minimum háromszor.

Ha úgy érzed, hogy mindent megtettél azért, hogy elindulhassál, akkor érdemes lesz lelkileg is felkészülnöd, hiszen hosszú útnak nézel elébe. Mert természetesen mindenki a te csemetédben fog gyönyörködni. Megnézik milyen cuki az orra, a keze, azon fognak sápítozni milyen pici a lába vagy csodálkozva merednek a hosszú hajára. Szóval nem lesz egy rövid menet. De ha bejutottál a könyvesboltba, akkor ezt a sok borzalmat máris el fogod felejteni, hiszen végre egy üzletben vagy, ahol emberek vannak. Emberek, akik hozzád beszélnek, nem gügyögnek, nem sípitoznak, nem áhítoznak, hanem beszélnek. Hozzád, emberi nyelven. Ugye milyen jó érzés?

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

2011-09-26T20:23:00.001+02:00

"Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra. A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. "

Vannak könyvek amik akarják, hogy megvegyük. Vannak könyvek amik akarják, hogy egyből elolvassuk. Deborah Harkness regénye számomra pontosan ilyen volt, ezért abban a pillanatban ahogy megjelent, már másnap mentem is érte.

A történet igazán combosra sikeredett, mivel közel 700 oldalon keresztül merülhetünk el ebben a különös világban, ahol vámpírok, démonok és boszorkányok élnek. De én valahogy nem éreztem a könyv tömörségét, számomra érdekes és olvasmányos volt. Nem mondom, hogy nem voltak hibái a történetnek, de sokkal több pozitívumot tudok felsorolni, mint negatívumot. Ahogy elnéztem a többi könyvesbloggert - ugyanis a molyon nyomon követem a többieket - sokan fogják az ellenkezőjét írni annak, amit én most elregélek nektek. :)

Mindjárt az első oldalakon magával sodort ez a különös történet, ezért igyekeztem minden alkalmat kihasználni, hogy hamar a végére jussak. Igazán összetett, hiszen a mágián kívül találkozunk még benne történelemmel, tudománnyal, genetikával és romantikával. Az utóbbit igazán elhanyagolhatna volna az írónő, mivel egyáltalán nem illett bele a történetbe. Sokkal érdekesebb volt a rejtély megfejtése, mint arról olvasni hogyan csöpögnek benne a főszereplők (ami néhol nevetségesre sikeredett). Ezenkívül izgalmas, fordulatos, helyenként egy kis meglepetéssel fűszerezve. És ha ez még mindig nem lenne elég ott van a jógázó vámpír, vagy a szereplők bor iránti szeretete, ami első olvasásra furcsa lehet, de aztán rájössz hogy ez is beleillik a történetbe.

Diana Bishop olyan boszorkány, aki nem hajlandó használni a képességét, ám az mégis fel-feltör benne. Számomra érdekes volt, ahogy megpróbál ellenszegülni a saját erejével, miközben az megpróbál kiszabadulni belőle. Furcsának hathat, de számomra viccesek voltak azok a jelenetek, amikor a mágia különböző formában jelent meg, pedig Diana nem hogy nem akarta, de nem is tudta, hogy ilyenre is képes. Na és itt van nekünk Matthew, az 1500 éves vámpír, aki különös módon vonzódik a jógához és a borhoz. Ő az a férfi, aki majd segíteni fog a boszorkány hősnőnknek, hogy megtalálja önmagát. Bár eleinte csak barátként kezelik egymást később szerelem lesz ebből. Ez az a pont, amire én csak a szememet forgattam és azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy miért? Ezért az egy dologért kár, mert ha ez nem lett volna számomra tökéletes lett volna az egész történet.

A regény utolsó sorait olvasva rájöttem, hogy ennek a könyvnek lesz még folytatása, amit most sajnálattal vettem észre. Hogy mikor jelenik meg a következő rész, arról halvány lila gőzöm sincs, de remélem minél hamarabb. Vagy legalábbis bízom benne, hogy nem lesz úgy elodázva, mint Patrick Rothfuss A szél neve című könyve.

Deborah Harkness könyve igazi bestseller lehet, de hát miért is ne lenne másképp, hiszen a regény tele van megnyerő elemekkel: Oxford, rejtett titkok, titkos társaságok, mágia és még sorolhatnám, de ennek ellenére mégis úgy érzem sokan lesznek azok, akik másképp fognak erről vélekedni. :)

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:

Kívánságlista

2011-09-20T10:19:00.002+02:00

avagy mi kerül egy molyoló virtuális kívánságlistájára.

Mostanában igencsak nehéz helyzetben vagyok, mert havonta csak egy könyvet vehetek így nagyon meg kell gondolnom mi kerüljön a kosaramba. Emiatt egyelőre csak egy virtuális polcra kerülnek azok a könyvek amiket előbb vagy utóbb, de meg szeretnék vásárolni.

Íme a szeptemberi kívánságlista:

Julie Orringer: Láthatatlan híd

"András építészhallgatóként éppoly hirtelen csöppen a ’30-as évek Párizsi bohéméletébe, amilyen önkéntelenül ragadja később magával a századközép világégése, hogy munkatáborról munkatáborra sodródva, küszködve kapaszkodjon az egyetlen szerelembe: élete legnagyobb ajándékába…
Klára még szinte gyermek, mikor az erősödő szélsőséges eszmék Magyarországáról – saját sorstragédiája után – Párizsba kénytelen menekülni, egyik pillanatról a másikra felnőtté válva, hogy ott megismerje Andrást, és életük egymáséba gubancolódjon…
Tamás és Ibolya a háború gyermekei; miközben szüleik a földi poklokkal csatáznak értük és egymásért, mindnyájuk túléléséért, ők olyan emlékekre tesznek szert, melyek generációk sorsában hagynak kitörölhetetlen nyomot, amit nem moshat el sem az óceánnyi távolság, sem a részvétlen idő…"

Rebecca James: Gyönyörű bajkeverő

"Katherine Patterson egyedül neveli kislányát. Csak pár év telt el azóta, hogy középiskolásként, a sajtó zaklatásai elől menekülve, nevet változtatott, s nagynénjéhez költözött. Az új iskolában igazi kívülállóként mozog, de barátokra vágyik. Az iskola nagyhangú, életvidám sztárja Alice, Katherine legnagyobb meglepetésére, elhívja őt a szülinapi bulijára. Hamarosan elválaszthatatlanok lesznek, s ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a lány elmeséli Alice-nek, hogy kicsoda is ő valójában: évekkel korábban húgát, aki nagy zenei tehetségnek számított, és aki a család kedvence volt, brutálisan meggyilkolták, s Katherine felelősnek érzi magát húga haláláért. Ám amikor újdonsült barátnője együttérzés helyett manipulálni kezdi őt és az érzéseit, Katherine felfedezi: a lány nemcsak nagylelkű és elbűvölő tud lenni, hanem kifejezetten durva és aljas is. Egyre több furcsa titokra derül fény Alice-szel kapcsolatban. Mikor pedig Katherine más barátokat is talál, sőt, új párjával családalapításba kezdenek, megtapasztalja, hogy Alice nem tűri, ha kihagyják valamiből, s a bosszúja halálos is lehet…"

Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol

"A kissé önbizalom hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról – elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról – tudósít, éjszaka ír: álnéven „Cicamaca” botrányos kalandjait szövi… és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját. Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában, és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint azt első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön…"

Allison Pearson: Csak tudnám, hogy csinálja

"Ismerjék meg Kate Reddyt, aki befektetésialap-kezelő, két kisgyermek édesanyja. Öt különböző időzónában kilencféle devizát tud átszámítani, és képes fél óra alatt megfürdeni, felöltözni, s gyerekeket megmosdatni, felöltöztetni és elindulni otthonról. Kate krónikus időhiányban szenved, úgy számolja a másodperceket, mint más a kalóriákat. Folytonosan rohan egyik értekezletről a másikra, észben kell tartania a jelentéseket az ügyfeleknek, a gyerek születésnapi tortáját, a tengerentúli telefonhívást, a betlehemes játékot, megnézni a Dow Jones-indexet, intimtornát végezni, időt szorítani a szexre. Mindehhez adjunk még hozzá egy számító nevelőnőt, aki úgy bámulja Kate mellét, mint árut a kirakatban, egy szenvedő – valóban szenvedő – férjet, egy csöndesen rosszalló anyóst, két követelőző gyereket és egy elektronikus szerelmet. Kate annyi labdával zsonglőrködik, hogy valamelyik egy napon elkerülhetetlenül leesik a földre."

Gondolatébresztő 1. fejezet

2011-09-14T20:04:00.003+02:00

Avagy tippek és trükkök arra, hogyan olvasson egy kismama egy örökmozgó baba mellett...

Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor először vettem kezembe könyvet a kislányom születése után. Ráadásul pont egy félbemaradt olvasmányomat kellett befejezni, úgyhogy minél előbb szerettem volna pontot tenni a végére. A kisasszony már az ágyban, gondoltam lesz egy lélegzetvételnyi időm arra, hogy azt a hátralevő harminc oldalt gyorsan átrághassam. Hahaha, jó vicc volt. Rimánkodtam, hogy most az egyszer ne ébredjen fel, azt a félórányi időt még bírja ki. Egyébként Melissa Marr könyvét olvastam akkor mikor kórházba kerültem, így sajnos nem volt időm befejezni, eddig. Itt volt a lehetőség, úgyhogy gyorsan lekaptam a polcomról. Kellemes csend, nyugalom, az uram mellettem fetreng, könyv a kezemben, elnyúlok az ágyon közben sikeresen túljutottam az első mondaton. És akkor abban a pillanatban egy halk nyöszörgésre leszek figyelmes, természetesen a kis hölgy úgy gondolta, hogy a sziesztámnak itt és most vége. Anya gyorsan a kiságyhoz rohan, cumi be a szájába, egy kis buksisimogatás, hatalmas vigyor a képemen amikor látom, hogy visszaszenderedik. Kéz a könyvben és olvasok tovább. :) Azóta persze már tökélyre fejlesztettem az olvasási képességemet. :)

Ágyban: eleinte örülünk, ha testünk minden porcikája vízszintesbe kerül, ám a későbbiekben kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az esti órákban mélyebben belemerüljünk egy-egy könyvbe. Ne lepődjetek meg, ha férjetek néha nehezményezi, hogy egy könyvvel bújtok ágyba, nem pedig vele. :)

Alvás közben: igyekezzünk minden lehetőséget kihasználni, ezért mindig kéz közelben legyen az aktuális olvasmányunk. Így ha csöppségünk bármikor álomba szederül, mi csak gyorsan előkapjuk és már olvashatunk is.

Fürdőben: ooohh igen (*hatalmas sóhaj*). Imádom. Na ilyenkor jön a férj, aki őrködik a csöppségünk álma felett. Mi pedig végre vehetünk egy kellemes meleg fürdőt könyvvel a kezünkben, ennél nincs is jobb a világon.

Babakocsi tologatása közben: eleinte remekül beválhat, de a csöppség növekedésével egyenes arányban nő a kíváncsisága is. Előfordulhat, hogy alvás helyett inkább a borítót figyeli nyitott szájjal és árgus szemekkel.

Evés közben: valószínűleg az első hetekben örülsz, ha egy-két falatot le tudsz majd nyelni úgy, hogy közben nem kell öt percenként rohannod egy üvöltő csomaghoz, ám hidd el, később evés közben is képes leszel olvasni.

Szoptatás közben: azt hiszem egy könyvfüggő igen hamar rájön arra, hogy a babája ilyenkor a legnyugodtabb. Úgyhogy érdemes ezt a pillanatot is kihasználni kedvenc időtöltésünkre. :)

Keresd az Olvasószoba oldalán kéthetente szerdán. :)

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

2011-09-11T10:07:00.000+02:00

"Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd."

Valójában Passuth László egyik könyvét kezdtem el olvasni pár nappal ezelőtt, amivel nem is volt problémám, érdekes regénynek tűnt az is. Ám az élet néha közbeszólhat, akár örömöt vagy bánatot hozva. Nálunk most az utóbbi szólt közbe, ezért a hangulatom miatt valami borúsra vágyakoztam, így esett a választásom Zafón könyvére.

A történet fantasztikus, már akkor elrabolta a lelkemet, amikor beléptünk az Elfeledett könyvek temetőjébe. Izgalmasnak és ötletesnek találtam a bevezetést, különlegesnek éreztem, hiszen ki ne vágyna egy olyan helyre, ahol egyedi regényekre lelhet. Mindeközben úgy éreztem, hogy egyszer valahol, valamikor megtalálom a nekem szánt könyvet. Ám ahogy haladtunk a sorokkal, és elértem a történet feléig azon kaptam magam, hogy néhol unom a könyvet és csak azért olvasom, hogy eljussak a végére. Olyan érzés kerített a hatalmába, mintha az író maga se tudta volna mit tegyen, ezért megpróbálta kitölteni a hiányzó sorokat. A vége újra pörgős lett, tele lendülettel, izgalommal és élettel. Úgyhogy most már biztos vagyok abban, hogy az eleje és a vége született meg először a könyvnek, a közepét pedig úgy ahogy összerakta az író.

Fura, hogy szinte az összes könyvesblogger odáig meg vissza volt tőle, én meg nem éreztem azt, amit a többiek. Zafón valóban gyönyörűen ír, de nekem valami hiányzott belőle a fent említett hibákon kívül. Lehet, hogy egyszerre túl sokat akart, túl sok mindent szeretett volna belevegyíteni a történetbe, hiszen volt benne krimi, romantika, humor, azaz szinte minden. Még most is, ahogy írom a sorokat azon töprengek, vajon valóban megéri-e azt a négyest, de azért bízom benne hogy a következő regényében sikerül az általam felfedezett hibát kiküszöbölnie.

A szereplők közül nekem Fermín volt a kedvencem. Olyan férfi volt aki fittyet hányt mindenféle rosszra és képes volt mindent optimistán nézni. Ráadásul a megjegyzései is szórakoztatóak voltak. A többiekről nem tudok nagyon nyilatkozni, a főszereplőbe nem tudtam beleélni magam, nagyon távol álltam tőle.

"A két ködalak, apja és fia, lassan belevegyül a Rambla forgatagába. Lépteik zaját örökre elnyeli a szél árnyéka."

Carlos Ruiz Zafón könyve a hibái ellenére is elgondolkodtató és szórakoztató volt, kiváncsian várom mit alkotott az Angyali játszmában.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

Stippi: ITT

Katamano: ITT

Joeymano: ITT

Miestas: ITT

F-Andi: ITT

Nima: ITT

Zakkant: ITT

Amadea: ITT

Lobo: ITT

Zenka: ITT

Joanne Harris: Kékszeműfiú

2011-09-03T12:26:00.001+02:00

"Élt egyszer egy özvegyasszony, akinek három fia volt: Fekete, Barna és Kék.
Fekete volt a legidősebb: mogorva és agresszív. Barna volt a középső gyerek: félénk és lassú felfogású. De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos."

Minden akkor kezdődött amikor port törölgettem otthon. Gondoltam beleolvasok némelyik szerzeményembe, vagy csak elolvasom a fülszöveget, de a Kékszeműfiú első pár sora arra késztettet, hogy kiolvassam ezt a könyvet. Igazság szerint nem vagyok egy nagy Harris rajongó, sőt, eddig egy regénye sem tetszett, nem is értem miért vásároltam meg ezt tőle.

A történet sokkal többről szól, mint amit a rövid fülszöveg sejtet. Sajnálom, hogy a kiadó csak ennyit hintett el belőle, na nem mintha nem lenne figyelemfelhívó, de a történet jóval többel kecsegtet mint amit ebből a megtudunk. BB, azaz a kékszeműfiú, - ahogyan ő hívja magát rosszfiukrock@webjournal.com blogos oldalon - életét ismerhetjük meg az általa írt bejegyzésekből. Megismerjük az életkorát, munkahelyét és azt is, hogy még mindig az édesanyjával él, aki röviden szólva igencsak nem normális. BB első ránézésre normálisnak tűnhet, szolid, egyszerű és visszahúzódó, ám ahogy haladunk a történetben rájövünk, hogy sokkal több van benne, mint amit eredetileg gondoltunk. A fikcióiból az olvasónak kell kitalálni, hogy mennyi a valóság és mi az igazság, a kérdés csak az, hogy képesek vagyunk rájönni hol a kettő között a határ.

A Kékszeműfiú súlyos, nagyon súlyos könyv. Olyan amit nem lehet egyszerűen megemészteni és elfelejteni. A hangulat, a történet, minden rátelepszik az emberre és hiába próbálsz tőle elszakadni, egyáltalán nem megy könnyen. Hiába nem akarsz többet és többet megtudni mégis valami arra késztet, hogy ne tedd le a könyvet. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mi lesz ebből a végére, hiszen mikor már azt hittem mindent tudok, akkor mindig történt valami meglepő, ami teljesen felborította az általam összerakott képet. Rengeteg fordulat van benne, azt hiszem talán egy kicsit túl sok is, véleményem szerint ennyire nem kell megcsavarni egy történetet. Igaz, hogy a kirakós játék összes darabja a helyére került, de vajon a miértre kapott válasz az teljes mértékben kielégíti az olvasót? Mert azért bennem maradt még egy-két megválaszolatlan kérdés.

Néhány blogger véleményét elolvastam, miután befejeztem a könyvet, mert kíváncsi voltam arra, hogy más is hasonlóképpen érzett, őket is felkavarta vagy csak én voltam ennyire érzékeny. Ami meglepett, hogy sokan unalmasnak vélték, ami enyhén szólva is érdekes, mert szerintem nem volt olyan pillanata a könyvnek, ahol ne lett volna történés. Én inkább az utolsó oldalakra mondanám, hogy az írónő időhúzásként berakott egy-két felesleges blogbejegyzést. És mégis ezek ellenére is azt tudom mondani, hogy ez a könyv kiváló a maga műfajában. Nem is emlékszem mikor volt olyan utoljára, hogy képes voltam sötétben egy olvasólámpával a kezemben éjfélig fennmaradni csak azért, hogy megtudjam mi a sztori vége.

Na és a szereplők, akikről illene néhány szót ejtenem, de ezekről nem lehet, hiszen mindegyik valamilyen formában elmebeteg. A kékszeműfiútól egyenesen kirázott a hideg, Albertineról nem is beszélve. De ez a történet nem is arról szól, hogy megkedveljük a főszereplőket.

"Beteg virág vagyok…
Mindazonáltal nem azok vagyunk-e mind?"

Joanne Harris első olyan regénye, ami tényleg sikert ért el nálam. A kérdés már csak az vajon találnék-e még hasonlót az általa írt könyvek közül. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Nita: ITT

Cseri: ITT

Karen Marie Moning sorozat

2011-08-30T21:32:00.004+02:00

"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta. A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába..."

Annyi mindent hallottam már erről a sorozatról a moly nevezetű bolygón, hogy úgy éreztem sokat veszítenék azzal, ha kimaradna az életemből. És valljuk be azért nem álltam messze az igazságtól. :) A végén már Nima egekbe magasztaló bejegyzései tették fel az i-re a pontot, így hamarosan az én kezembe is odakerült a sorozat első-két kötete. Megsúgom, azóta már a harmadik részt is megvettem. :)

A történet igazán különleges, hiszen hol hallottunk vagy olvastunk olyat, hogy egy könyvben nincsen jó, csak gonosz tündér. Igen kedves olvasóim jól olvasták, egyszerűen az írónő megfeledkezett a jó tündér szerepéről. Itt zárójelben meg is jegyzem, hogy V'lane a kedvencem aki szexszel öli meg az embereket, számomra annyira bizarr, hogy már vonzó is egyben. Na de visszatérve a történetre, a szerző stílusa gördülékeny, a könyv olvasmányos és letehetetlen. Persze nem szabad megfeledkezni a humorról sem, ami szintén felejthetetlen a könyvben. A szerző elrepít minket Írországba, lehetetlen nem érezni és látni, szinte a szemünk előtt lebeg. Ráadásul annyira valós a történet, hogy az ember egy pillanatra elgondolkodik azon vajon nem-e valóssággal áll szemben. Karen Marie Moning hihetetlenül jól osztja a lapjait, semmit sem kapunk meg egyszerre, mindenből egy kicsit, hogy az olvasónak legyen min agyalnia. Persze egy öt kötetes sorozat esetében ezt el is várja az ember.

A helyszín mellett természetesen nem szabad megfeledkezni a főszereplőről sem. Kérem szépen ez a nő már annyira kiborító, hogy pont ettől lesz kedvenc. Borzasztó a hülye rózsaszín és öltözködési mániájával, sikítófrászt kaptam amikor azt ecsetelte éppen milyen ruhadarab van rajta és hogyan illeszkednek egymáshoz. Ilyen idegesítő, frusztráló nőszeméllyel még nem találkoztam egy könyvben sem. :D De ahogy minden ez is elmúlik egyszer, hiszen a történet haladtával Mac személyisége szépen lassan megváltozik, már nem az lesz akit az elején megismertem. De erről ne is beszéljünk többet, mert a végén még elmesélek mindent. :) És itt van még Jericho Barrons, a fickó, akiről azt hisszük, hogy ismerjük, de végül kiderül hogy mégsem. Titokzatos, sármos, olyan férfi akitől a nők egy része biztos, hogy szívéhez kap.

A lényeg, hogy ebben a sorozatban valahogy passzol minden mindennel. A helyszín tökéletesen illik a hangulathoz, hiszen a történet amellett hogy humoros mégis szürke és borongós, mint úgy általában Írország. Mac ahogy az esetlenségével átveszi maga is az írek stílusát és a tündérek akik szépen beleolvadnak ebbe az egészbe. Nagyszerű, nagyszerű kérem szépen. Ha ajánlom kellene valamit valakinek ez a sorozat biztos, hogy benne lenne. :)

"
– Azt szeretném, hogy… hogy is mondjátok ti ezt… legyünk barátok.
– Az elmebeteg erőszakoskodóknak nincsenek barátaik.
– Nem ajánlottam volna fel, ha tudom, hogy elmebeteg erőszakoskodó vagy."

Karen Marie Moning tud valamit, írni legalábbis biztosan. :) Na meg persze feldobni az unalmas szürke hétköznapokat. Használata: szürke esős időben, de mondhattam volna depresszió ellen is, egy a lényeg: szórakoztat teljes mértékben. És ha az én ajánlom nem lenne elég olvasd el a többiekét is. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Katamano: ITT

Jennifer Donnelly: A tearózsa

2011-08-26T21:10:00.001+02:00

"A regény a XIX. század végi London szegénynegyedébe kalauzolja az olvasót, ahol Fiona Finnegan és népes családja kemény munkával próbál előrejutni. A lány közben saját vállalkozásról, szerelmével közös életről álmodozik. Mikor úgy tűnik, nincs menekvés Fiona tizenhét évesen új életet kezd Amerikában, és munkájába hatalmas lelkesedéssel veti bele magát. Hamarosan mindent elér, amiről csak álmodni lehet, de rá kell ébrednie, hogy senki sem menekülhet el a múltja elől."

Lassan vége a nyárnak, elmúlnak a nyaralós-napozós napok, ami azt jelenti, hogy újra bejegyzések tömkelege fog várni titeket. Remélhetőleg. Jelen pillanatban négy darab könyv bejegyzésével vagyok elmaradva, amit igyekszem mihamarabb pótolni. :)

A Tearózsa már nagyon régóta várta, hogy elolvassam de valahogy sosem érkezett el a megfelelő pillanat egészen mostanáig. Nem is értem miért pont ezt vettem le a polcról, hiszen abszolút nem erre vágytam, nem is erre volt szükségem, mégis ez maradt a kezemben.

A történet a 19. századi Angliában és Amerikában játszódik, ahol egy különös lány, Fiona Finnegan életét ismerhetjük meg. A történet az első oldalakon még lassú mederben csordogál, ezért számtalanszor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom itt és most, ám valahogy mégse tettem mert a regény hangulata és a színhelyei viszont varázslatosak. Eleinte nem érdekelt a lány és családja sorsa, nem értettem hova akarunk majd kilyukadni a végére, emiatt kezdett egy kicsit felbosszantani. De ahogy haladtunk hirtelen minden borongóssá és szürkévé változott, már semmi sem volt olyan tökéletes, minden összezavarodott és ez volt az a pillanat amire végig vártam, innentől kezdve tudtam hogy az írónő levett engem a lábáról. Végre sikerült magam beleélni a történetbe, most már én is izgultam. Izgultam, hogy Fiona megvalósíthassa az álmait és rendeződjön a sorsa. Ám, az utolsó száz oldalra elfogyott a lendület, mintha az írónő már nem tudta volna hogyan folytassa, ezért hibát hibára halmozott. Kiszámítható és összecsapott lett, amit rettentően sajnáltam, mert majdhogynem tökéletes lett.

Mint ahogy írtam az írónő remekül visszarepített a XIX. századi Angliába. Érezhető az aprólékos háttérmunka, szinte semmi kivetnivalót nem találtam benne. A szereplők is jól illeszkednek ebbe a történetbe. Ha a romantika nem kapott volna akkora hangsúlyt (amit néha erőltetettnek éreztem), akkor mint csupán történelmi regény is simán megállta volna a helyét. Sőt, lehet, hogy akkor eléri nálam a tökéletes szintet. Ritkán szoktam kifogásolni a romantikát, aki ismer tudja, hogy ez a műfaj a szívem csücske, de ebben a könyvbe valahogy nem illeszkedett be.

Szerencsémre nem számítottam semmire, - egyszerűen csak kezembe akadt és ott is ragadt egy időre -, így nem csalódtam, sőt, kifejezetten felüdülés volt a múltban lézengeni, sétálni és érezni a kor hangulatát. A történet izgalmas, fordulatos, igaz hogy néha kiszámítható, de ez most valahogy nem érdekelt, csak egyet akartam, hogy nekem is legyen egy saját Teaházam.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Olvasokkk: ITT
Amadea: ITT

Libba Bray: Az az édes, távoli harang

2011-08-13T21:57:00.001+02:00

"Gemma Doyle élete fenekestől felfordult, mióta belépett a Spence Akadémia baljós falai közé. Meggyilkolták az anyját, az apja az ópium rabja lett. Gemma soha nem sejtett erőt fedez fel magában, amelynek segítségével szembeszáll a csípős nyelvű és rosszindulatú iskolatársnőivel, és hűséges barátnőt farag belőlük. Eközben megnyílik előtte egy elvarázsolt világ, a birodalmak, amelyben elszabadult a fekete mágia. Gemma a fenyegető veszélyek ellenére uralma alá hajtja a varázserőt, és páratlanul izgalmas kalandok során szokatlan szövetséget köt az akaratos Felicityvel és a félénk Ann-nel. Valami vonzza Kartikban. Az egzotikus fiatalember egy titkos társaság tagja, akit a szigorú viktoriánus társadalom szabályai eltiltanak tőle, de akihez mégis gyengéd szálak fűzik. Gemma kettős élete most ér a fordulópontjához: egyszerre készül elhagyni a Spence Akadémiát, hogy első londoni báli szezonja alkalmával bevezessék a társaságba és férjet keressen. Ugyanakkor rendet kell teremtenie a birodalmakban, ahol szövetségük negyedik tagja, a gyönyörű Pippa élőhalottként megrekedt, és ahol titokzatos erők támadása fenyeget. Veszélyekkel dacolva, két ellentétes világ határmezsgyéjén egyensúlyozva próbálja a maga és barátnői életét megmenteni és a boldogság útjára terelni."

Ez a kötet is azok közé tartozik, amit már nagyon régóta vártam/vártunk, hiszen ez az egyik legjobb sorozat befejező része. Egy kicsit aggódtam is , hiszen az előző kötetet valamikor másfél évvel ezelőtt olvastam, így fogalmam sem volt mennyire fogok emlékezni a részletekre. Szerencsére nem volt gondom. :) Nem tudom ki mennyire van tisztában a könyv méreteivel, de azért elmondanám, hogy ez egy FÉLTÉGLA! Szó szerint hatalmas. De hála a Könyvmolyképző kiadónak olyannyira remek a kivitelezése, hogy akárhogy csűrőd-csavarod a könyvet nem esik szét, nem törik meg a gerince. Hihetetlen. Ennek köszönhetően gyönyörűen és hibátlanul áll egymás mellett a trilógia összes része.

A történet olvasásával szépen lassan kell haladni, oldalról oldalra. Ki kell élvezni minden sorát, hiszen tele van szebbnél szebb gondolatokkal. Pont ezért kivételesen nem igyekeztem azzal, hogy minél hamarabb befejezzem, sőt, most kifejezetten lassan haladtam, hogy ne fogyjon el. Nem akartam, hogy az a varázs megszűnjön, ami körbelengi a történetet. Ha valamihez hasonlítani kellene a könyvet, akkor a legegyszerűbb ha megkeresed számodra a legízletesebb bort, melynek illata és zamata egyszerűen felejthetetlen. Ezért ha egyszer belekóstolsz már nem tudsz tőle csak úgy egyszerűen elszakadni, kénytelen vagy újabb és újabb kortyot inni belőle. Na hát ez a könyv is valami hasonló módon hatott rám. Ám ahogy mindent úgy ezt is meg lehet unni egy idő után, ezért lehet hogy az utolsó csepp már nem fog annyira jól esni, unod már hogy mindig ugyanazt érzed. Sajnos bizonyos oldalak elhagyása után valami hasonló érzés kezdett el a hatalmába keríteni. El akartam szakadni, de nem engedett mert a befejezés meg roppantul érdekelt, ezért kénytelen voltam átrágni magam rajta, de nem is baj, mert a befejezés viszont ott volt a szeren.

A szereplők igazi jellemfejlődésen mennek keresztül, hiszen a történet végére mindenki valahogyan, valamilyen módon, de felnő és minden szereplő a végére megtalálja a maga boldogságát. És ez egy sokat jelentő üzenet lehet a mai fiataloknak, az álmainkat meg kell valósítani, még akkor is ha ezért keményen kell küzdeni.

"A rózsakertbe botorkálok, és végighúzom a kezem a szunnyadó bimbókon. Ott ahol a kezem végighúzom, a virágok soha nem látott színszimfóniában bomlanak szét: mélyvörös, tüzes rózsaszín, krémfehér és a nyári naphoz hasonló sárga tombol előttem. Mire befejezem, a tavasz minden rózsát megérintett. És engem is, mert fenségesen érzem magam: erősnek és élettel telinek. Színek bomlanak ki bennem, újonnan felfedezett öröm jár át."

Hosszú ideig voltam a Birodalmakban, most hogy újra kint vagyok a szabadban, egyszerre önt el a szomorúság és a boldogság, Szomorú vagyok, mert vége de egyben boldog is, hiszen egy újabb regényt vehetek a kezembe. Libba Bray méltó módon fejezte be a történetet, csak kár hogy ennyire bő lére eresztette.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták
Joeymano: ITT

Cally Taylor: A mennyország várhat

2011-08-10T21:20:00.000+02:00

"Lucy Brown repes a boldogságtól. Álmai férfijával - a kedves, jóképű, szellemes Dannel - már az esküvőt tervezgetik, és minden, amire a lány valaha vágyott, hirtelen kézzelfogható közelségbe kerül. Az esküvő előestéjén azonban Lucv halálos balesetet szenved. Két lehetősége van: hagyja, hogy elszakítsák élete szerelmétől, és a mennybe megy, vagy örök életére Dannel marad... szellem képében. Lucy egy percig sem habozik a válasszal: nem akar megválni Dantől. De azért semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Ha Lucy szellem akar lenni, társat kell találnia egy vadidegen embernek. És amikor rájön, hogy Anna, akit a barátnőjének hitt, bármire képes, hogy megszerezze magának az összetört és kiszolgáltatott Dant, hirtelen felgyorsulnak az események."

Nagyon régóta kerülgettem már a könyvet. Először nem igazán voltam benne biztos, hogy nekem ezt a regényt feltétlenül el kellene olvasnom, főleg hogy olvastam róla egy pár negatív kritikát is. Ám a megérzésem mást sugallt és a kíváncsiságom nagyobb volt, így hamarosan a könyvespolcomon tudtam ezt is.

Az első oldalakba beleolvasva azonnal tudtam, hogy nem döntöttem rosszul, hiszen nagyon hamar mosolyt csalt az arcomra, sőt, egyszer hangosan fel is kacagtam. Azonnal elvarázsolt, szinte alig bírtam letenni. Számomra szórakoztató volt és abszolút nem éreztem idegesítőnek, esetleg gyerekesnek. Az én lelkemnek pont megfelelő volt most, hogy itthon ülök egy kis csöppséggel.

Lucy Brown imádni való, nagyon hamar sikerült belebújnom a bőrébe. Együtt éreztem vele örömében és bánatában. Drukkoltam, hogy végül minden jól süljön el, hogy happy end legyen a vége.

Érdekesnek tartottam a megvalósítást és a történetet, amiben csak rövid ideig merülhettem el, szívesen olvastam volna többet és többet. Ráadásul volt egy elképzelésem és ehhez az elméletemhez nagyon ragaszkodtam, akartam hogy így fejeződjön be a történet. Már csak azért is, mert a romantikus énem biztos, hogy nem fogadta volna el, ha esetleg minden másképp történik. Sajnos az elméletem nem jött be, de így is meglepetés lett a vége és itt azt kell hogy mondjam, hogy egy kicsit ez a élvezhetőség rovására ment számomra.

Ha végül erre a könyvre esik a választásod, biztos lehetsz benne, hogy egy különös ám szórakoztató és humoros történetet kapsz cserébe.

Cally Taylor regénye habkönnyű olvasmány, mely elvarázsol és elrepít addig míg olvasod. Tökéletes, ha unod már a munkás napokat, ha nem bírod a főnököd süketelését, vagy csak egyszerűen nem bírod a világ zaját.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Francica: ITT
Niki: ITT

Karin Alvtegen: A kitaszított

2011-07-21T08:00:00.000+02:00

"Sibylla egy ifjúkori, a szülők által nem helyeselt szerelmi viszony következtében elmegyógyintézetbe kerül. Miután megszökik, hajléktalanként csavarog Stockholmban és környékén. Kedvenc trükkje, hogy a bajba jutott hölgy szerepét játszva, rávesz egy-egy tehetősebb férfit arra, hogy fizesse szállodai szobáját és vacsoráját. Egyik palimadara azonban reggelre rituális gyilkosság áldozata lesz, és a személyzet vallomása alapján a gyanú Sibyllára terelődik. Most már nem csupán csavarognia, hanem bujkálnia is kell a sorozatgyilkosság vádja elől, miközben az igazi gyilkos újból lecsap."

Rájöttem, hogy bizonyos regények esetében jobb ha nem olvassuk el a fülszöveget, mert néha képesek lelőni egy-egy csavart vagy poént és utána elmarad a hatalmas nagy megdöbbenés. Ebben az esetben is hasonlóképpen tettem, így a könyv minden oldala és minden sora meglepetést okozott, amitől ütősebbé vált a történet. Egyszer próbáljátok ki, higgyétek el megéri. ;)

Te mit tennél, ha az utcán kellene élned a mindennapjaid? Mit tennél, ha hirtelen az ismeretlenből ismertté vállnál? És vajon mit tennél, ha hirtelen gyilkosság vádjával köröznének téged? Gondolom még te se gondolkodtál el ezeken a kérdéseken, ahogy én sem, míg a kezembe nem akadt Karin Alvtegen legújabb könyve.

Habár ez a regénye nem okozott akkorra döbbenetet, mint az Árulás, amint elkezdtem falni a történetet már tudtam, hogy magával fog sodorni. Sodort, és sodort olyannyira hogy minden szabad percemben olvastam és próbáltam megfejteni a titkot. Ugyanis volt egy elméletem, így egyfolytában kattogtam vajon mennyi lehet benne az igazság. :) Mivel kigondoltam egy megoldást, így a történet még pörgősebbé, még feszültebbé vált. Még most is érzem azt a feszültséget minden idegszálamban, amit Karin Alvtegen regénye kiváltott belőlem. Egyszerűen hihetetlen a csaj.

Ahhoz, hogy egy könyvbe bele tudd élni magad, úgy vélem szükség van egy jól felépített karakterre, ami ebben a történetben maradéktalanul meg is kapunk. A szereplő remekül van kidolgozva, hétköznapi és valós. Tetszett, hogy Alvtegen nem siklott el az apró részleteket fölött sem és olyan csajt hozott létre, akiről képes vagyok elhinni, hogy az utcán nőtt fel.

Most, hogy lassan végére érek a bejegyzésemnek elárulhatom, mi az ami csalódást okozott a könyvben. Az egyik a történet vége, ami valahogyan nem illett ehhez az idegtépő hangulathoz, kicsit olyan heppiend feelingem volt, szerintem a szerzőhöz jobban passzolnak a borongós befejezések. A másik a fiatal srác felbukkanása, ekkor egy kicsit megingott bennem minden, valahogy nem való a történethez. Szerencsére hamar ki lett iktatva, így viszonylag könnyen és gyorsan megfeledkeztem róla.

Karin Altvegen tudja hogyan kell ébren tartani az olvasó figyelmét úgy, hogy egy percre se akarja letenni a könyvet. Ezért készülj fel rá, hogy lesz egy-két álmatlan éjszakád.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:
Miestas: ITT
Niki: ITT

Kondor Vilmos: Budapest Romokban

2011-07-19T20:50:00.002+02:00

"1946. emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle bűnért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: bűnös módon szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon az eltűnt pénzek nyomába indul, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául. Az ostrom pusztításának nyomait még mindig magán viselő Budapestet bejárva Gordon a város legrettegettebb bűnözőivel, kivégzésükre váró elítéltekkel, cigarettacsempészekkel és fezőrökkel beszélget, bepillantást nyer a kommunista rendőrség és az Andrássy út 60. embertelen világába, míg végül ahhoz a kegyetlen és könyörtelen emberhez jut el, aki minden eszközt megragad ahhoz, hogy teljesítse a feladatot, amit rábíztak."

Az egyik szemem sír a másik nevet. Nevet, mert egy újabb Kondor Vilmos könyvet vehettem a kezembe, a másik viszont sír, mert enyhe csalódás ért ezzel a kötettel. Aki esetleg nem ismerné Gordon Zsigmond világát, annak külön jelzem itt és most, hogy eddig összesen négy kötet jelent meg és a Budapest Romokban sorrendben a negyedik.

A történet szórakoztató ugyan, ám néhol mégis azon kaptam magam, hogy a figyelmem elkalandozott. Ennek oka, hogy az események felvázolása sokkal lassabb a megszokott Kondor tempóhoz képest, valamint a történelmi szál most nagyobb szerepet kapott a krimi vonal mellett. Viszont ami megragadta a figyelmemet, hogy az eddigi kötetekhez képest sokkal letisztultabb, mentes mindenféle sallangtól. A humor se veszett el, itt is megtalálható ahogy a többi kötetben már megszokhattuk. A szereplők továbbra is kedvelhetőek, még mindig nagyon csipázom őket.

Persze nem szeretném kedvét szegni senkinek, hiszen a bejegyzésem nem jelenti azt, hogy ez a kötet lemaradna esetleg a többi mögött, csak nekem ez most csak egy négyest ér meg.

Kondor Vilmos legnagyobb erőssége, hogy a történelmet képes az olvasó számára megeleveníteni, úgy mint egy fekete-fehér filmet. Rajongóknak kötelező!

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Amadea: ITT
Erika: ITT

Kelley Armstrong: A szellemidéző

2011-07-13T21:00:00.002+02:00

"Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké. A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat - a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet - rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos "problémás a gyerek" viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül."

Van mikor az embert a csorda szelleme hajtja, és ennek lehetetlen ellenállni. Az ember kíváncsi és ilyenkor tudni akarja mi az ami ekkora visszhangot kelt az olvasók körében. Van mikor sikerül úgy belenyúlnom, hogy igazi kedvencre leljek és van mikor egy kicsit mellényúlok. Sajnos most az utóbbi történt.

A történet különleges, hiszen eddig még nem nagyon olvastam ehhez hasonlót, ám mégis azon kaptam magam, hogy előrébb vagyok egy lépéssel. Szinte minden egyes titokra már azelőtt fényt derítettem, mielőtt a szerző maga is felfedte volna a lapjait. Emiatt nem igazán éreztem rejtélyesnek, szerintem kiszámíthatóak voltak bizonyos események. Ennek ellenére mégis felüdülés volt olvasni, elmerülni egy olyan világban, ahol különleges emberek szerepelnek. Hogy miért? Mert egyszerűen vonzódom az efféle könyvekhez, talán a lelkem mélyén én is különleges akarok lenni.

A regény hangulata nem igazán jött át. Ha már itt vagyunk egy ilyen "fura" intézetben, ahol mindenféle "fura" dolgok történnek, akkor lehetett volna a hangulat borongósabb, sötétebb, hogy az olvasó azon kapja magát, hogy a hideg rázza éppen. Nem féltem, de azért izgultam. Izgultam a szereplőkért, még ha tudtam is, hogy mi fog történni. És azt hiszem ez az amiért tovább fogom olvasni. A szereplőkért, akiket megkedveltem olyannyira, hogy tudni akarjam mi lesz a további sorsuk. És mikor ezeket a sorokat leírtam, akkor döbbentem rá, hogy ez a könyv kulcsa: a karakterek, akik nélkül nem lenne sikeres a történet. A különlegességük mellett ők valójában egyszerű, hétköznapi emberek.

Kelley Armstrong remekül építette fel a történetet, olyan álomvilágot hozott létre, ahova az ifjú olvasók bármikor szívesen belépnek.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Joeymano: ITT
Lobo: ITT
Niki: ITT

Szabó Magda: Abigél

2011-07-09T14:59:00.001+02:00

"Az Abigél Szabó Magda ifjúsági műveinek sorában viszonylag későn, 1970-ben keletkezett, ám talán a legsikeresebb. Ennek okát egyfelől a hitelességben kereshetjük, amelyet a nagyszerű történetmesélés, feszültségteremtés és jellemábrázolás mellett személyes, önéletrajzi elemek (Debrecen, az intézet) erősítenek. A háború betörése a zárt iskola életébe, a felnőtt- és a gyerekvilág összeütközése a főszereplő Gina egyéni sorsának alakulása mellett kiváló alakok és atmoszféra megformálására teremtenek lehetőséget, így nem csoda, hogy a regényből 1978-ban több részes filmváltozat is készült, amelynek forgatókönyvét ugyancsak szabó Magda írta."

A mai napig nem tudom miért nem olvastam eddig ezt a könyvet. Talán mert eddig senki nem nyomta a kezembe, és most is csak azért ragadtam meg, mert fent volt a Várólista csökkentős polcomon. Rejtély, hogy miért kerültem eddig az Abigélt és Szabó Magdát, hiszen akkora hatással volt rám, hogy azt szavakba nem lehet önteni. Minden egyes szabad percemben, szabad órámban a könyvön lógtam, hogy minél hamarabb megfejtsem a regény titkát, hogy minél hamarabb megkapjam a válaszokat. Egyszerűen fantasztikus és letehetetlen ez a regény.

Csillog a szemem és mosolygok mióta túljutottam az utolsó sorokon. Végre, végre találtam egy olyan regényt, ami visszahozta a blog iránti szenvedélyemet. Nem csak az ihlet, de még a kedvem is visszatért, hogy újra billentyűzetet ragadjak és írjak a kedves olvasóimnak. Szabó Magdának lehengerlő stílusa van. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi az ami ennyire megfogott benne. Talán a történet? Talán a hangulat? De az is lehet hogy mind a kettő egyszerre. Hihetetlen számomra, hogy egyszer valamikor volt egy ilyen világ, ahol így éltek, ahol így tanultak a gyerekek.

Bevallom, hogy nem tudtam kit takar az Abigél, így meglepetés volt számomra a könyv minden sora. :) Igen, meglepődtem és nagyon tetszett, hogy addig előttem is rejtve maradt, míg meg nem fejtettem. Mielőtt még nem olvastam volna, én azt hittem hogy azért ez a könyv címe, mert ő róla szól Szabó Magda története. :) Hogy én mekkorát tévedtem. Most mondhatnátok, hogy a fülszövegben ott van hogy miről szól a könyv, de az én példányomban sajnos nincsen. Annak ellenére hogy elméletileg ifjúsági regény, szerintem minden korosztály számára ajánlható, hiszen én sem vagyok már mai csirke, mégis élveztem a történetet. :)

Most, hogy túl vagyok az első Szabó Magda könyvön, törhetem a fejem mi legyen tőle a következő. :)

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Rengegeten

Tóth Olga és M.C.Beaton

Pierrot - Szélesi Sándor: Jumurdzsák gyűrűje

2011-04-19T21:02:00.001+02:00

"Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak.

Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma. Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza."

Pffűűűű, hogy ez mennyire jó kis könyv volt! Eszembe se jutott, hogy ez a regény ennyire, de ennyire a hatalmába fog keríteni. Nem is emlékszem mikor történt velem olyan, hogy még álmomban is próbáltam megfejteni a történet végét. Most, hogy a végére értem úgy érzem magam, mint egy jóllakott óvodás aki megkapott mindent amire csak vágyhatott. Kaland, nyomozás, izgalom és egy icipici romantika, kellhet ennél több?. :D

Igaz, hogy a borító lehetett volna egy csöppet ütősebb, izgalmasabb, de higgyétek el hogy a belbecs kárpótolni fog benneteket mindenért. Gyönyörű képekkel vannak a fejezetek elválasztva, ráadásul a betűtípus és a betűméret is kiváló, sokkal szellősebbek a sorok is, amivel könnyebben megy az olvasás. Gyűlölöm azokat a regényeket, aminek a betűméreteihez már a nagyítót is elő kell kapnom, mert olyan pici és szoros . Így is szemüveges vagyok, nem akarok még nagyítót is hordani magammal. Na de visszatérve a lényegre, már amikor kinyitottam a könyvet, tudtam hogy elvesztem. Elvesztem a sorokban a képekben, és csak bizakodni mertem hogy a cselekmény is ilyen lesz.

Némi aggódásra adott okot, hogy eredetileg a Jumurdzsák gyűrűje egy számítógépes játék, és kissé kételkedtem abban, hogy vajon miként lehet ezt regény formájába átültetni, de az első fejezet után minden aggodalmam elpárolgott. Ugyanis Szélesi Sándor bebizonyította, hogy így is lehet nagyot alkotni. Ha esetleg valaki játszott a címben szereplő játékkal az ne lepődjön meg, ugyanis a könyv eltér egy kicsit az eredeti cselekménytől, de csak annyiban hogy egy szereplővel több lett, mégpedig Gárdonyi Gézával. :)

Ha a témáját nézzük, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy egy ifjúsági regényt tartunk a kezünkben, de ez órási tévedés! Nemtől és kortól függetlenül bárki a kezébe veheti, hiszen ez mindenkinek szól, még neked is, kedves olvasóm. A történet középpontjában nem csak a gyűrű utáni kutatás áll, hanem a gyönyörű Eger is megelevenedik, ráadásul betekintést nyerhetünk Gárdonyi Géza életébe is. Fikció keveredik valós történelmi eseményekkel, ezt az egészet pedig a szerző tovább fokozta az aprólékosan kidolgozott szereplőkkel, a fordulatokban gazdag jelenetekkel és pörgős párbeszédekkel.

Most már csak azt bánom, hogy nem dedikáltattam, mert utólag derült ki számomra, hogy a szerző is kint volt a könyvfesztiválon. Nem baj, majd legközelebb. ;)

U.I.: Jön a folytatás is! Remek!

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:

Georgette Heyer: Francia négyes

2011-04-18T20:59:00.002+02:00

"Igen furcsa hős

Freddy természetesen nagyon gazdag és nagyon jóképű, de lagymatag, kicsit szerencsétlen - semmiben sem hasonlít igen férfias, fess, szép és élvhajhász unokatesvéréhez, Jackhez.

Hősnő nehéz helyzetben
Az ifjú Kitty Charing hatalmas vagyon várományosa lobbanékony természetű, különc gyámjától. Az örökség átruházásának feltétele azonban az, hogy menjen feleségül a gazdag úr valamelyik unokaöccséhez.

Áljegyesség
Amint Kitty megérkezik Londonba, megkezdődik a harc a kezéért. A semmirekellő alakoktól körülvett, vegyes érzelmekkel küszködő Kittynek merész cselfogásra van szüksége..."

Minden akkor kezdődött, amikor megláttam, hogy megjelent az írónőnek a legújabb regénye a könyvesboltokban. Na már most úgy nem lehet megvenni valakinek a könyvét, ha még az előzőt sem olvastam, nem igaz? :) Így mielőtt megvettem volna gyorsan el is olvastam a Francia négyest, mely közel négyszáz oldalas, de ha az ember egyszer belefeledkezett a történetbe akkor már fel sem tűnik a hosszúsága.

A történet a XIX. századi Angliában játszódik, melyet Georgette Heyer remekül vissza is ad nekünk. Legszívesebben akkor és ott elmentem volna a Londonba, hogy láthassam, átérezhessem milyen lehet azon a földön járni. Kezdem megszeretni, megkedvelni és egyre többször érzem, hogy nekem egyszer el kell jutnom oda és a környező városokba. A szerző nagyszerű leírásokkal bolondítja meg az egyébként sem unalmas, igen szórakoztató és humoros történetet. A párbeszédek kellően pörgősek és lendületesek, ezek pedig sziporkázóvá teszik ezt az egyszerű történetet. És ha netán azért nem akarnád megvenni a könyvet, mert félsz a túl sok romantikától, akkor tévedésben vagy, mert csak egy leheletnyi szerelem található meg a cselekményben.

Georgette Heyer neve még sokszor fel fog tűnni a blogomban, mert biztos vagyok benne, hogy sorra fogom megvenni a megjelenő regényeit. Tetszetős, humoros és nem utolsó sorban abban az évszázadban elevenednek meg a szereplők, mely az egyik legkedvesebb a szívemnek.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Lobo: ITT
Könyvmánia: ITT

Kerstin Gier: Rubinvörös

2011-04-14T20:38:00.000+02:00

"Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron..."

Ez a könyv nagyon hamar beépült a köztudatba, hiszen nem találkoztam olyan könyvesbloggerrel, aki ne olvasta volna. Persze az elején még erőteljesen ellenálltam a kísértésnek, mert én nem akartam, esküszöm hogy nem akartam elolvasni. Ám, ahogy egyre több és több kellemes értékelés került elő, az én kíváncsiságom is nőttön-nőtt, úgyhogy végül a könyv győzedelmeskedett felettem.

" – Készen állok. És te, hercegnőm?

– Készen állok, ha te is felkészültél. "

A történet elvarázsolt az első szótól az utolsóig (ami az utóbbi időben elég sokszor megtörténik velem :)). Imádok időutazni, legnagyobb vágyam, hogy egyszer tényleg meg lehessen tenni, de egyelőre megelégszem azzal, hogy csak olvasok róla. Gyors, pergő lendületű cselekmény, mely nem hagyja a figyelmet egy másodpercre sem lankadni. A szerző remekül csűri-csavarja a történetet, így nincs olyan oldal, ahol ne bukkanna fel valami érdekesség a számunkra. Lehetetlen, ám mégis fantasztikus könyvet tarthatunk a kezünkbe, mely a felnőtt olvasok gondolatait is teljes mértékben elrabolja. És ha ez még nem lenne neked elég, kedves olvasóm? Akkor ott vannak a fantasztikus párbeszédek, gyönyörű Anglia (most már muszáj leszek egyszer elmenni oda) és az a bűbáj, ami a szereplőket körbeveszi.

Rengeteg szereplő bukkan fel a történetben, akik szinte mind nagyon szimpatikusak. Ám nekem mégis csak egy nagy kedvencem lett, mégpedig Leslie, a tudálékos és segítő barátnő. Valahogy mindig minden helyzetben talál megoldást, imádja a guglit és ami nagyon fontos, hogy rengeteg közös vonásunk van. :) Nem tudom, hogy a szerző vagy a kiadó ötlete volt, de nagyon nagy segítség az utolsó oldalakon található név összefoglaló. Mivel számos karakter van a könyvben, így az olvasó biztos, hogy egyszer-kétszer hátra fog lapozni.

Kerstin Gier könyve valódi gyöngyszem a most megjelenő ifjúsági regények között, ezért aki nem tudja mit vegyen csemetéjének, annak meleg szívvel ajánlom a Rubinvörös című könyvet. Remek szórakozást nyújt minden korosztálynak, úgyhogy most már csak egy dolgod van: elszaladni a legközelebbi könyvesboltba.

Értékelés:5/5

Mások is olvasták:
Nita: ITT
Sajtosroló: ITT
Heloise: ITT
Joeymano: ITT
Niki: ITT
Amadea: ITT
Nima: ITT

Thomas Hardy: A zöldellő fa alatt

2011-04-12T20:23:00.001+02:00

"Erdőkkel körülvett elbűvölő falu Mellstock, ahova tanítónőként tér vissza Day gazda lánya, Fancy. A szépséges, de hiú és kacér lánynak - orgonajátéka hallatán - rögvest több kérője is akad. Kezéért vetekszik az egyszerű, de becsületes és nyíltszívű fuvaros, Dick, a jól képzett és elegáns lelkész, Arthur, valamint a gazdag birtokos, Mr. Shiner, aki nem mellékesen a lány apjának teljes támogatását is élvezi. Vajon melyikük nyeri el végül Fancy csapongó szívét, melyikükkel lép frigyre és tartja meg a lakodalmat a falu határán lévő ősrégi nagy fa zöldellő lombjai alatt? Thomas Hardy első fennmaradt kisregénye briliáns humorral és finom iróniával fűszerezve fest megkapó képet a vidéki életről, megörökítve egyúttal annak letűnő hagyományos értékeit is, mielőtt végleg elsodorná őket a modernizálódás árja."

Vannak olyan szerzők, akik előbb vagy utóbb de megkerülhetetlenek lesznek számunkra. Thomas Hardy nevével már rengetegszer találkoztam, sőt még a könyvveivel is szemezgettem, de valamiért mindig úgy alakult, hogy soha nem akadt egyik sem a kezembe. Végül nem bírtam ellenállni A zöldellő fa alatt című regényének, mely már az első mondataival elvarázsolt.

"A szellő legyintésére a fenyők sóhajtoznak és nyögnek, és ez épp annyira hallható, mint amennyire a hajladozásuk látható; a magyal önmagával való viaskodása közepette fütyül; a kőris reszkető lombjának terhe alatt sziszeg; a bükk pedig, miközben sima ágai le-föl inganak, susog."

Ugye? Szerintem is gyönyörű és magával ragadó. Azt hiszem egy ilyen bekezdés után nem lesz olyan olvasó, aki ne akarná majd folytatni a könyvet. Rengeteg ehhez hasonló mondattal találkozhatunk, úgyhogy kössétek fel a nadrágot mert iszonyat mennyiségű sóhaj fogja majd elhagyni az ajkaitokat. Az az igazság, hogy a könyv egyszerűsége teljesen eltörpül Hardy stílusa mellett, hiszen a történet egy szerelmes ifjúról szól, aki megpróbálja elnyerni szerelme szívét. Természetesen, ahogyan az lenni szokott, semmi sem ilyen egyszerű, mert a hölgynek több kérője is akad, ezért a szerelmes lovag reszkethet, hogy végül övé legyen a szíve választottja. Mindezt az író olyan köntösbe bújtatta, hogy mi észre se vesszük a történet egyszerűségét, hiszen hol a főhősért izgulunk, hol felnevetünk egy-egy vicces szituáción.

Fancy és Dick a két főhős, előbbi tipikusan olyan nőszemély, akin nem lehet kiigazodni. Néha nem tudtam eldönteni, hogy csak játszik Dick szívével, vagy tényleg nem tudja eldönteni, hogy valójában mit is szeretne. Mindig vártam, hátha kiderül valami turpisság róla, hiszen néhol nagyon titokzatosan, néhol pedig nagyon bután viselkedik. Dick viszont igazi szerelmes, szinte elvakult. Egyfolytában keresi Fancy kegyeit, néha ő is kétségbeesik a hölgy furcsaságain és titokzatosságán. Persze a vége heppiend lesz, de így is tartogat nekünk meglepetéseket.

Thomas Hardy szórakoztató, kellemes regénye hamar belopta magát a szívembe, ha a többi regénye is ilyen akkor szinte biztos, hogy hamar a kedvencek közé kerülhet. Jane Austen rajongóknak kötelező!

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

John Grisham: Theodore Boone a kölyökügyvéd

2011-04-11T20:32:00.000+02:00

"Egy tökéletes gyilkosság. Egy arctalan tanú. Csak a kamasz ügyvédzseni tudja a teljes igazságot: Ő Theodore Boone. Theodore Boone még csak tizenhárom éves, de már kész ügyvéd. Iskolatársai, barátai szívesen kérnek tőle jogi tanácsot, és a fiú olyan alaposan ismeri a törvényeket, a jog világát, hogy mindig remek megoldást talál. Ha teheti, minden szabad percét a tárgyalóteremben tölti. Így aztán nem csoda, hogy egy bonyolult gyilkossági ügybe is belekeveredik. Mire észbe kap, már nyakig benne van a nyomozásban: rejtélyes tanúra bukkan, döntő fontosságú információt kap, és egyre biztosabb abban, hogy a tárgyalás menete rossz irányba halad. Vajon mit tehet a vérfagyasztó ügyben? Kiderülhet-e az igazság? Megőrizheti-e inkognitóját vagy egy hidegvérű gyilkos bosszúja vár rá?"

Ez a könyv John Grisham első szárnypróbálgatása az ifjúsági regény műfajában, hiszen a Theodore Boone című kötete elsősorban gyerekeknek készült. Ettől függetlenül a nagy Grisham rajongók polcáról sem hiányozhat, mivel számukra is tartogat néhány érdekes meglepetést a kötet.

Szinte rajongok az olyan könyvekért, melyben központi szerepet játszanak a tárgyalások és a rafinált nyomozások, ezért azt reméltem, hogy kellőképpen el fog majd szórakoztatni ez a könyv is. Ám sajnálatos módon mégis vegyes érzelmekkel zártam le a regényt és nem azért, mert műfaját tekintve ifjúsági regényről van szó, hanem mert a szerző nem tudta elkapni a hangulatát. Hol túlságosan el akarja magyarázni az olvasónak, hogy mi miért történik, melyik fogalom mit jelent, hol pedig a nyomozás kerül a történet központjába, pedig ezek pedig kellően izgalmasan lettek megírva. Valahogy a szerzőnek nem sikerült azt összehoznia, hogy a magyarázat és a történet egyensúlyba kerüljenek. A könyv színvonala ettől egy kicsit hullámzó lesz és úgy érzem, hogy emiatt egy-egy gyermek majd fel is adhatja a regény olvasását.

A karakterek közül Theo van a legjobban kidolgozva (ez nem meglepő, hiszen ő a főszereplő), aki él-hal a tárgyalásokért és az ügyvédek világáért ami meglepő lehet egy tizenéves gyermektől. Bevallom kicsit furcsálltam, hogy ennyi idősen már tudja mi az élete célja, mi akar lenni, ha majd felnő. Valahogyan eltűnt az gyermeki báj, ami a tizenévesekre ilyenkor jellemző hiszen mindene a bíróság. Nem jár el szinte sehova, legszívesebben minden nap minden percét az ügyvédekkel töltené. Túl hamar és túl gyorsan nőtt fel. Ettől függetlenül hamar meg fogja kedvelni az olvasó, mert amennyire meglepő lehet imádata a bíróság iránt, annyira szimpatizálhatunk vele pont emiatt.

Ha John Grisham képes lesz a további kötetekben elhagyni a feleslegesen túlzásba vitt magyarázatokat, akkor biztosan állíthatom, hogy azok a gyerkőcök, akik odáig vannak a krimikönyvekért rajongva várják majd a folytatásokat.

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

2011-04-06T07:28:00.001+02:00

"A magas fallal körülvett kertben, elrejtve egy kicsiny, csendes ház mögé, a legkisebb kisvárosban van egy almafa, melyről az a hír járja, hogy különleges gyümölcsöt terem. Ebben a ragyogó első regényben Sarah Addison Allen erről az elvarázsolt fáról mesél, és azokról a rendkívüli emberekről, akik a kertet gondozzák. A varázslatos Waverley-kert. A Waverley család tagjai mindig is különös emberek voltak. Sajátos képességeiknek köszönhetően még szülővárosukban, az Észak-Karolina állambeli Bascomban is idegenekként kezelik őket. Még a kertjük is messze földön híres makacs almafájáról, mely jövőbelátó almákat terem, és ehető virágairól, melyek különleges hatással vannak arra, aki elfogyasztja őket. A Waverley-k generációi gondozták már ezt a kertet. Múltjuk a földjébe ivódott. Ahogyan a jövőjük is. Claire Waverley sikeres party-szerviz vállalkozást működtet: különleges növényeiből ételeket készít. Sarkantyúvirágból, ami segít megőrizni a titkokat, és árvácskából, ami szófogadóvá teszi a gyerekeket, tátikából, amitől azt reméli, sikerül elterelnie magáról szerelmes szomszédja figyelmét. Megismerkedhetünk hajlott korú nénikéjével, Evanelle-lel is, aki arról híres, hogy meglepő ajándékokat osztogat mindenkinek, melyek később hátborzongatóan hasznosnak bizonyulnak. Ők a Waverley-k utolsó leszármazottai, és persze Claire rebellis húga, Sydney, aki az első adandó alkalommal elmenekült Bascomból, magára hagyva Claire-t, ahogyan anyjuk is tette évekkel korábban. Amikor Sydney váratlanul hazatér saját kislányával, Claire csendes élete a feje tetejére áll - a védelmi vonallal együtt, melyet oly gondosan húzott meg sebezhető szíve körül. Amikor a két testvér ismét együtt él a házban, ahol felnőttek, Sydney számba veszi, mi mindent hagyott maga mögött, Claire pedig minden erejét megfeszítve próbálja begyógyítani a múlt sebeit. És a testvérek hamarosan rádöbbennek, hogy meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak az örökségükkel és egymással, ha valaha még otthon szeretnék érezni magukat Bascomban."

Varázslatos! Csupán csak ennyi jut az eszembe elsőre. De akár azt is mondhatnám, hogy olyan mint az álom amiben elmerül az ember akárhányszor, beletemetkezik a könyvbe. Csak az a baj, hogy ebből az álomból nehéz felébredni, nehéz elfelejteni és nehéz egyszerűen egy másik könyvet a kezünkbe venni.

A történet fantasztikus, és egyedi. Nem mostanában találkoztam olyan regénnyel, mely hasonlóan elbűvölt volna mint a Csodálatos Waverley-kert. És hogy ez minek köszönhető? A szerzőnek, aki annyira dallamosan és gördülékenyen ír, az ember csak azt veszi észre, hogy csak halad és halad a sorokkal. Továbbá a stílus és a történet hangulata is megragadja az embert, egyszerűen lehetetlen nem szeretni ezt a könyvet.

Na és persze nem szabad elfelejteni a szereplőket sem, akik mind egytől-egyig különleges emberek. Ám mégis csak egy ember tudta belopni magát a szívembe, Evanelle. Evanelle, akinek az a fura szokása van, hogy tárgyakat ad bizonyos embereknek, mert esetleg később szüksége lehet erre az illetőnek. Na persze nem csak emiatt lett a nagy kedvenc, hanem az egyedi stílusa miatt mely olyannyira különleges hogy az ember azon kapja magát, hogy legszívesebben a barátnője lenne.

Azaz igazság, hogy szívem szerint beültem volna ezek közé az emberek közé, hogy végig éljem az életüket. Szívesen lettem volna akár Claire, akár Sidney mert az hogy valakinek "varázsereje" van, valahogy vonzóbbá teszi őket.

Sarah Addison Allen olyan világot teremtett, melybe az olvasó szívesen elmerül és azt kívánja bárcsak sose lenne vége.

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Nita: ITT
Erika7: ITT
Miestas: ITT
Francica: ITT
Joeymano: ITT
Heloise: ITT
Sajtosrolo: ITT

Mentsük meg a folytatást!

2011-04-04T20:58:00.001+02:00

Szeretném felhívni a figyelmet Rob Thurman Cal és Niko Leandres sorozatára, melynek első kötetét a Tuan kiadó adta ki kis hazánkban. Sajnálatos módon annyira kevés példányszámban fogyott el, hogy a második kötet már nem jutott el a nyomdába.

"Szörnyek járnak közöttünk.Mindig is itt voltak és itt is lesznek mindörökké.Azóta tisztában vagyok ezzel, amióta az eszemet tudom, ahogy azzal is,hogy én is egy vagyok közülük……Részben, legalábbis. Üdv New Yorkban! Ahol egy troll lakik a Brooklyn híd alatt, egy kobold a Central Parkban, és egy gyönyörű vámpír az Upper Esat Side egyik manzárdjában – és ez csupán a kezdet. Persze a legtöbb halandó embertökéletesen vak marad a természetfelettiek éjszakai életére, de Cal Leandros csak félig ember. Apja sötét vérvonala rémmesékbe illő – és most ő és az egész másvilági fajtája Cal nyomában lohol. Vajon miért? Cal eddig nem igazán akart annyi ideig egy helyben maradni, hogy megtudja a választ.Féltestvérével együtt idáig sikerült egy lépéssel az üldözőik előtt maradniuk, de most Cal apja ismét rájuk bukkant. Cal számára most végre kiderül, hogy mit akarnak, mit akartak tőle mindig is. Ő a kulcsa ördögi tervüknek, hogy a Földön elszabadítsák a Poklot. Cal életének legkeményebb küzdelmében a tét az egész emberiség sorsa… "

És most itt jön a lényeg!

Ha te is úgy döntesz, hogy beszerzel belőle egyet akkor a kiadó közelebb jut ahhoz, hogy a folytatást is kiadhassa. Azaz egy könyv vásárlásával Te is elő segíted a Holdvilág megjelentetését.

És hogy hol tudod megvenni? Íme:
Bookline
Libri
Könyvudvar

És ha bővebb információra van szükséged, akkor látogasd meg FFG bejegyzését!

Brunonia Barry: A csipkeolvasó

2011-04-02T11:02:00.005+02:00

Minden talentumnak ára van…

Minden csipkének titka van…
A nevem Towner Whitney. Nem, ez nem egészen igaz. Az igazi keresztnevem Sophya. Egy szavamat se higgyék, mert én mindig hazudok.
Így üdvözöl bennünket Towner Whitney, A csipkeolvasó bevallottan megbízhatatlan narrátora egy salemi családból, ahol az asszonyok meg tudják jósolni a jövőt a csipkéből, és nemzedékek óta őriznek titkokat. Ám amikor két nő eltűnése visszahozza Townert Salembe, kiderül, mi is az igazság Towner ikerhúgának halála körül.
A csipkeolvasó meséje titkokat, identitászavarokat, hazugságokat és féligazságokat forgat bűvös örvényében. Az olvasó hamarosan rájön, hogy úgyszólván lehetetlen elválasztani a valóságot a fantáziától; de hiszen Towner Whitney már a regény elején kijelentette: „Nincsenek véletlenek!”"

Khmm, khmm nem igazán tudom, hogy hol is kellene elkezdenem, ugyanis nagy reményekkel ültem neki a könyvnek gondolván, ha a többieknek tetszett akkor én sem fogok másképp vélekedni. Annyira akartam érezni azt amit a többiek éreztek, hogy végül egy nagy csalódás lett a vége.
Ahhoz képest, hogy viszonylag gyorsan szoktam az ilyen terjedelmű könyvekkel haladni, most valahogy lassabban ment minden. Többször is meg-megálltam, kicsapongtam és néha arra gondoltam milyen jó lenne egy másik regényt a kezembe fogni, de nem hagytam magam, mert tudni akartam mi fog kisülni a végére.

Néha olyan érzésem volt, mintha a szerző felült volna valami hullámvasútra, hiszen egy erős kezdés után a történet belassult, majd mintha megint felemelkedne, így folytatva egészen a végéig, ahol bekövetkezik a várva várt katarzis. Nem szerettem Towner szemszögéből nézni a dolgokat, nem érdekelt, nem kötött le, de ezzel ellentétben Rafferty rendőrt imádtam és az ő sorait még élveztem is. Azokat a részeket ahol nyomoztak és kutakodtak érdeklődéssel tudtam figyelni, talán azért mert ott állt össze a történet. Nem tudom. Mindenesetre ennyire vegyes érzelmekkel még nem hagytam abba egy könyvet. De talán az író ezt akarta, hogy felkavarjon minket? Ne hagyjon minket nyugodni? Nem tudom.

A legrosszabb az egészben, hogy amikor a végén összeállnak a dolgok, ahol az ember úgy érzi, hogy igen minden válasz a helyére kerül, akkor mintha minden teljesen összezavarodott volna. A kérdések kérdést szültek és emiatt számomra lezáratlan maradt a vége. Talán ha újraolvasnám, akkor lehet, hogy másképpen tudnám értelmezni a sorokat és megértenék mindent, de az a baj, hogy nem kötött le a regény annyira, hogy én ezt újra a kezembe vegyem. És itt jön egy másik kérdés, hogy ennyire nem figyeltem volna? Elsiklottam volna valami felett, ami segített volna megérteni ezt az egészet? Fogalmam sincs.

Brunonia Barry regénye egy érzelmi hullámvasút, akit vagy meg ragad vagy nem, én sajnos az utóbbiak közé tartozom.

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Szeee: ITT
F-Andi: ITT
Könyvesem: ITT
Cseri: ITT
Sajtosroló: ITT

Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe

2011-03-29T21:40:00.000+02:00

"Valamikor az emberiség hajnalán egy aprócska kislány és egy kicsiny törzs küzd az életben maradásért. Útjaik összetalálkoznak, sorsuk összefonódik, jóllehet a szőke, sudár termetű, nyúlánk Ayla minden tekintetben elüt a Barlangi Medve népének görbe lábú, kiugró homlokereszű, szőrös testű tagjaitól…

Egy távoli elődünk és letűnt neander-völgyi rokonaink mindennapi élete elevenedik meg ebben a nem mindennapi történetben, mely – csakúgy, mint valamennyi ember története az azóta eltelt 30 ezer évben – a szeretet és a gyűlölet, az egymásrautaltság és a széthúzás a boldogság és a tragédia, a múlt és a jövendő folyamatosságának és összeütközésének hőskölteménye. Mindenekelőtt pedig Ayláé, aki akaratával, kitartásával, ügyességével minden különbözősége ellenére is elfogadtatja magát a törzzsel, miközben érzékeny, okos, önálló,a saját útját járó nővé cseperedik."

Gondoltátok volna, hogy ez a könyv valamikor réges-régen már megjelent kis hazánkban? Mert én bizony nem tudtam, egészen addig míg kemény kutatásokba nem kezdtem, mivel a regény témája olyannyira egyedi, hogy szerintem az ember kíváncsiságát automatikusan felpiszkálja. Szerintem kevés olyan könyv van a szórakoztató irodalom műfajában, ami az alábbi kérdésekre adhat választ: Hogyan éltek az elődeink az őskorban? Milyen lehetett akkoriban az embereknek az élet? A félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy Jean M. Auel sem fogja megadni mindenre a választ, de segít abban, hogy mindezt elképzelhessük.

A történet teljes mértékben megfogott, szinte elvarázsolt, annak ellenére, hogy bizonyos részeket igencsak untam. Nem tudott minden oldalon lekötni, pedig a történet tényleg olvastatja magát, olyannyira hogy az ember észre sem veszi, hogy már a könyv felénél tart. Bizonyos részek elhagyásával egy tökéletes mű kerülhetett volna a kezünkbe, habár biztos vagyok benne hogy ennek ellenére is sokan annak fogják tartani. :)

Rengeteg szereplő vonul fel a könyvben, de számunkra Ayla karaktere lesz a legfontosabb. Kedves és szerethető, olyan ember akit az olvasó hamar a szívébe zár. Érdekes volt látni, ahogy felnő egy teljesen más törzsben, ahogy megpróbálja elsajátítani a számára különleges beszédet és kultúrát. Habár Ayla agyilag jóval magasabb szinten áll, mint a csoport többi tagja mégis valamennyire le kell ereszkednie, hogy megértse a körülötte lévőket.

A regény különlegességét az adja, ahogy a szerző megeleveníti számunkra a törzs életét, ahogy kidolgozta és felépítette a kultúrájukat. Hihetetlen háttérmunka állhat emögött, hogy ennyire valós és hiteles legyen az olvasó számára. Ami igazán megfogott, az a törzs tagjainak a kommunikációja, hiszen nem csak szavakat hanem kézmozdulatokat is használnak. Ha ki kellene emelnem egy olyan momentumot, ami igazán megfogott engem, akkor biztos hogy ezt a kidolgozottságot említeném meg.

Jean M. Auel regénye ugyan lassú mederben folyik, de ezt az olvasó észre sem veszi. Ha hagyod magad, hogy a történet elringasson, akkor hidd el, hogy jól érzed majd magad benne. :)

U.I.: Egyébként a regényből film is készült.

A könyvért köszönet az Ulpius kiadónak!

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Katamano: ITT
Könyvmoly: ITT
Bobó: ITT

Claire Loup: Amikor életemben először

2011-03-27T18:43:00.003+02:00

Ebben a regényben Julie viharos életével ismerkedhetünk meg. Frissen érettségizve egy kellemes nyaralásban akar részesülni, mielőtt neki kezdene a kemény főiskolai éveknek. Ahogy telnek a napok, úgy emlékezik vissza az eseménydús tinédzser korára, ami nem mondható éppen unalmasnak. Huszonhét emlékezés, huszonhét fejezet, mindegyik szórakoztató és vidám. Julie igazi cserfes kislány, szinte nincs olyan dolog, amit ne próbált volna ki a gyerekkorában.

A regény akár egy napló is lehetne, hiszen a történetek alapját elsősorban az emlékek adják meg. Érdekessége, hogy egy-egy fejezet alatt megelevenedik a jelen és a múlt, így egyszerre tudja meg az olvasó, hogy mi történik Julie-val a jelenben, és ahogy egy-egy dologról eszébe jutnak az emlékei, mi úgy tudjuk meg mi történt vele a múltban. Ahogy olvassuk a sorokat, szerintem nincs olyan ember, aki ne kiáltana fel a hangosan, hogy jéé ez velem is megtörtént. Nekem is eszembe jutott egy-egy kedves vagy éppen rossz emlék a regény olvasása közben. Lehet, hogy sokakat el fog majd borzasztani amiket Julie csinált, de rengeteg ballépéséből levonta a megfelelő következtetéseket.

Nagyon hamar el tudtam merülni a történetben, melyre nagy segítségemre volt a kellemes idő és napsütés. A regény bearanyozta a hétköznapjaimat, nagyon sokszor elmosolyodtam. Jó volt együtt utazni Julieval, mert nekem is eszembe jutott egy-egy kedves emlékem, így egy picit vissza is sírtam a fiatalságomat. :) Claire Loup tudja, miként kell úgy írni, hogy az ember észre se veszi és máris a könyv felénél tart. Remélem még sok hasonló regény kerül ki a tollából vagy az írógépéből. ;)

Claire Loup pörgős, szókimondó regényt alkotott, mely minden tinédzser és felnőtt nő kezébe adható. Ami garantált: az a nevetés és a felhőtlen szórakozás, kellhet ennél több? ;)

A könyvért köszönet a Könyvmolyképző kiadónak és Borostyánnak!

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Sajtosroló: ITT
Betűvető: ITT
Kelly: ITT

Himaruya Hidekaz: Hetalia – Tengelyhatalmak

2011-03-24T22:08:00.005+01:00

Anne Brontë: Agnes Grey

2011-03-07T21:38:00.000+01:00

"Anne Brontë híres nővéreihez, Charlotte-hoz és Emilyhez hasonlóan szintén megírta a maga nevelőnő-regényét, amely önéletrajzi ihletésű írásnak is tekinthető, hiszen az írónő szintén papcsaládból származott, széleskörű műveltségre tett szert és több helyen is dolgozott nevelőnőként, akárcsak regényének főhőse. Mindkettejük életét megnehezítették munkaadóik, nem is beszélve a neveletlen és sokszor nevelhetetlen gyerekekről. A műből azonban kitűnik a boldogság utáni vágy, Agnes élete ugyanis idővel más, kedvezőbb fordulatot vesz, mint a tragikus sorsú írónőé. Agnes két családnál is dolgozik, előbb Bloomfieldéknél, majd Murrayéknél. Bloomfieldék elkényeztetett és rosszcsont gyermekeinek viselkedéséért a szülők Agnest okolják anélkül, hogy engedélyt adnának a nevelőnőnek, hogy megfelelően fegyelmezze őket. A Murray család két kamaszkorú leányával se sokkal könnyebb a dolga. Rosalie-t sokkal inkább a bálok, a ruhák és a kacérkodás, valamint a minél gazdagabb és előkelőbb férfiak meghódítása érdekli, mint azok az erkölcsi nézetek, melyeket Agnes mindenáron belé akar verni. Matildát viszont hidegen hagyja a hölgyektől elvárt viselkedés, és legszívesebben a lovakkal és a kutyákkal tölti idejét. A gazdagok sekélyessége és nemtörődömsége taszítja Agnest, de itt tartózkodása örömet is hoz: megismerkedik az új segédlelkésszel, Edward Westonnal, akihez vonzódni kezd, ám a köztük kialakuló kapcsolatot kezdetben számos tényező nehezíti."

Az előző bejegyzésemben az Agave kiadó által kiadott gusztusosan kinéző borítót dicsértem, és most megint egy olyan regény került a kezembe, melynek borítója megérdemli a csillagos ötöst. Gyönyörű, hívogató, olyan ami mellett az ember biztos nem menne el úgy, hogy ne vessen rá legalább egy pillantást. Szerintem senkit nem fogok meglepni azzal ha azt mondom, hogy a fantasztikus borító miatt került előre a regény az olvasási listámban. :) Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki szereti a nyálcsorgató gusztusos könyveket, hiszen az ember sokkal szívesebben vesz a kezébe egy ilyet, mint egy olyat aminek semmitmondó a kinézete. Nincs igazam?

Ezt a röpke kétszáz oldalas történetet az ember együltő helyében kiolvassa, ha a hangulata magával ragadja. Engem elvarázsolt Agnes Grey stílusa, aki naplószerűen írta meg a családja és a saját szerelmének történetét. Először nem gondoltam, hogy lesz részem romantikában ám a könyv második felében feltűnt a várva várt lovag. Csodálatos és választékos szavakat használ az író, ami az olvasót kiragadja a megszokott hétköznapokból. :) Legalábbis nekem nagyon jól esett visszarepülni az időben, amikor az emberek még tudták hogyan kell magukat szebbnél szebb szavakkal kifejezni. Ilyenkor mindig előbújik az a romantikus énem, amelyik legszívesebben évszázadokat visszautazna, hogy részese lehessen ezeknek a kosztümös éveknek. Ám mindezek ellenére nem tudom megadni a maximális pontot, mert a rövidsége miatt kicsit összecsapottnak érzem a történetet. Bár ha jól tudom Anne Brontënak nem ez a legjobb regénye.

"… már ismerem egyházközségem minden hölgyét s ebben a városban is sokakat, látásból, hallomásból pedig még többet; de feleségnek egyik sem illenék hozzám: ilyen teremtmény csak egy van, és ez maga; tudni szeretném, mi erről a véleménye."

Anne Brontë rövid, de kellemes történetet alkotott és nekünk olvasóknak az a feladatunk, hogy észrevegyük a benne rejtőző értékeket.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Lulin: ITT
Könyvmolyok: ITT

Georges Simenon: Maigret nyaralni megy

2011-03-04T20:30:00.000+01:00

"Madame Maigret nyaralásuk harmadnapján heveny vakbélgyulladással kórházba kerül Les Sables-dOlonne-ban. Maigret szorgalmasan látogatja minden nap azonos időben a kisvárosi klinikán, míg egy nap valaki rejtélyes üzenetet csempész a zsebébe, amelyben arra kéri, hogy szánja meg a 15-ös szobában fekvő beteget. Mielőtt Maigret eldönthetné, mihez kezdjen az információval, az említett beteg, egy fiatal lány meghal, s nemsokára az is kiderül, hogy két nappal korábban a lány sógora, a kisváros tiszteletben álló orvosa ugyancsak halálos balesetet szenvedett. Maigret-t nem hagyják nyugodni a furcsa körülmények, s miközben pihenését tölti járja a Parti sétányt, benéz a vendéglőkbe, issza a könnyű fehérborokat, figyeli a bridzselőket, látogatja Madame Maigret-t , egyre jobban belemerül a nyomozásba."

Életem első Georges Simenon regénye, pedig számos könyve megjelent már kis hazánkban, de eddig még valahogy egy sem került a kezembe. Ám az Agave kiadó olyannyira gusztusos borítót adott a történethez, hogy a nyál összeszaladt a számban és úgy éreztem nekem ez a regény kell. Sőt, ez az érzés csak fokozódott mikor megláttam élőben, hiszen nem csak a borító hanem a könyv formája is tökéletes. Röviden: tökéletes forma, tökéletes design. Tudom, hogy elsősorban a történetről kellene írnom, de most fontosnak tartottam megemlíteni a borítót, mert sokszor a vevő nem csak a történet miatt vásárol könyvet, hanem a külcsínt is nézi.

A történet elsősorban Agatha Christie krimijeinek hangulatát idézi meg, annyi különbséggel, hogy London helyett Párizsban, illetve egyéb francia városokban játszódik. És engem pont emiatt varázsolt el teljesen Maigret világa. Ebben a kötetben megvan ami egy igazi krimihez kell, ami miatt megszerettem ezt a műfajt. Adott egy titokzatos gyilkos, egy halott, egy rakás gyanúsított és az olvasó, aki megpróbálja az apró kis morzsákból összerakni a teljes kirakóst és rájönni a tettes kilétére. Egyszerűen imádom az ilyen könyveket és ez a kötet számomra remekül teljesítette ezeket a kívánalmakat.

A főszereplő Maigret felügyelő, akiről sok mindent ugyan nem sikerült megtudnom, de valószínűleg ennek az az oka, hogy nem az első kötet került a kezembe. Ettől függetlenül önálló regényként is megállja a helyét, mert a középpontban maga a rejtély áll és nem pedig a főfelügyelő. :)

Georges Simenon visszarepített a gyerekkorom azon időszakába, amikor rengeteg Poriot és Miss Marple történetet olvastam és nekem már ez megéri azt az öt pontot. A szerző remekül csűri-csavarja a dolgokat, úgyhogy az olvasónak nem lesz egyszerű dolga, ha meg akarja fejteni a rejtélyt. :)

U.I.: Maigret fanatikusoknak kötelező darab.

A könyvért köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Könyvkritika: ITT

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

2011-02-28T20:42:00.002+01:00

"Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt. Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság. Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte. A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával... Bár mese lenne!"

Két dolog miatt nagyon fontos ez a bejegyzés:

1. A moly.hu oldalán Szeee kezdeményezésére indult egy kampány a magyar írókért, azaz ki kell választani két magyar kortárs szerzőt, akinek a könyvét megvesszük és elolvassuk. Nekem Kleinheincz Csilla írónőre esett a választásom, mert rengeteg finomságot olvastam már a regényeiről és úgy éreztem kár lenne kihagyni.
2. Kedves olvasóim, ez a bejegyzésem az Olvasószoba történelmének háromszázadik, igen jól olvastátok a 300.-dik bejegyzése. :)

"A gyerekeknek, akik voltunk; a felnőtteknek, akik lettünk."

Ha valaki esetleg azért nem venné meg a könyvet, mert a fantasy kategóriába van besorolva, akkor annak üzenem, hogy nyugodtan rakja a kosarába, mert ez a regény egy mese, amely balladai motívumokra támaszkodik. Ízig-vérig mese, mely nemcsak sejtelmes és feszültséggel teli, de számtalan gyönyörű, dallamos mondattal van átszőve, ami csak úgy zeng az ember füleiben. Kleinheincz Csilla csodálatosan és választékosan fogalmazza meg a gondolatait, amelyekben az ember nem csak szívesen elmereng, de legszívesebben ott is maradna. Sajnos nekem sikerült elrontanom az olvasását, mert ez nem egy olyan könyv amit az ember csak úgy félbehagy és néha-néha elővesz. Le kell ülni és tudni kell elmerülni benne, így aki elhatározza, hogy elolvassa, az csak akkor tegye ha felkészült erre. Ezek után kijelenthetem, hogy az Ólomerdőt újra elő fogom venni, mert kimaradtam a búvárkodás élményéből :).

Ahogy haladunk a regénnyel úgy bontakozik ki előttünk Emese világa. Ez a világ viszont nem csak hogy ismeretlen a számunkra, de még izgalmas is. Ráadásul a főszereplőnk nem sok mindent ismer a múltjáról, így az olvasó vele együtt fedezi fel a saját életét, közösen rakják össze a kirakó darabkáit. Sokszor vettem észre magamon, hogy rettenetesen izgulok, vajon mit fog még nekünk kitalálni az írónő, mi vár ránk még a következő oldalon. És ha ez nem lenne elég, akkor ott vannak még a helyszínek, amelyek bizony ismerősek lehetnek az olvasók számára. Most már tutira nem fogok tudni úgy elmenni Gödöllő mellett, hogy ne jusson eszembe majd az Ólomerdő.

Kleinheincz Csilla a magyar irodalom egyik gyöngyszeme, akire érdemes lesz odafigyelnünk, mert biztos hogy kapunk tőle még egy két fantasztikus regényt. ;)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Lobo: ITT

Dorothy Koomson: Barátnőm kislánya

2011-02-25T21:41:00.004+01:00

"Kamryn és Adele szívbéli jó barátnők voltak, míg egy nap Adele meggondolatlanul oda nem adta magát Nate-nek, Kamryn vőlegényének, akitől ráadásul teherbe is esett. Évekkel később Kamryn levelet kap a halálos beteg Adele-től, aki arra kéri, vegye magához a kislányát, Tegant. Kamryn úgy érzi, egy cseppet sincs szüksége arra, hogy egy ötéves mindent a feje tetejére állítson. Különösen egy olyan ötéves, aki Nate-re emlékezteti. De nincs más, aki a gondjaiba venné Tegant, Adele állapota pedig rohamosan romlik. Kamryn elindul hát azon a viszontagságos úton, amely során rengeteget tanul a megbocsátásról, a szeretetről, a felelősségről és nem utolsó sorban önmagáról."

Talán még emlékeztek, hogy az írónőtől már olvastam egy regényt, mégpedig a Csokoládéfutamot ami engem teljesen elvarázsolt és már akkor tudtam, hogy az írónő összes regényét el fogom majd olvasni. :) Rengeteg várakozás és kutakodás után végre megleltem a szerző másik magyarul megjelent kötetét, a Barátnőm kislányát is. Amennyiben jól tudom sajnos többet már nem is nagyon fognak megjelentetni tőle a kiadónál.

De most, hogy megkaparintottam bele is vetettem magam, és sajnos be kell ismernem, hogy egy kicsit csalódtam. A történet szépen-lassan bontakozik ki előttünk, de nem is kell sietni, mert egy négyszázötven oldalas regényről beszélünk. Mindenki megismer mindenkit, megtudjuk mi történt a múltban, illetve hogy mi miért történik. Ám körülbelül a százötvenedik oldal környékén elkezdtem rohadtul unni a történetet, és kezdtem belefásulni abba, hogy még mindig a temetés, még mindig a halál lengi be a könyvet. Ez volt az a pillanat, amikor egy másik regényért nyúltam, de Csenga unszolására - aki váltig állította, hogy jó lesz még ez a könyv - újra belevetettem magam. És igaza is lett. Ha sikerül túljutnunk a kezdeti nehézségeken, akkor valóban egy kellemes és szórakoztató könyvet kapunk, de messze elmarad a szerző másik könyvétől.

A történetben öt igazán fontos szereplő van: Tegan, Kamryn, Adele, Nate és Luke. Közülük engem Tegan személyisége fogott meg a legjobban, a korához képest meglepően éretten és felnőttesen viselkedik, illetve remekül dolgozza fel édesanyja halálát is. Némely beszólása mosolyt csalt az arcomra. :) Dorothy Koomson karakterei hihetőek és valószerűek, mindenkinek megvannak a saját problémái és kérdései. Mindegyik az elvárható módon viselkedik amitől a történet még életszerűbbé válik. A végére egyfajta csavarra is számítottam, gondoltam hátha lesz még valami turpisság, ám amit vártam sajnos nem történet meg.

Végül nem fogja megkapni a maximális pontszámot, mert az eleje túl hosszúra és unalmasra sikeredett, de a kötet második fele behozza a várva várt reményeket. A karakterek aranyosak, viccesek és emberiek. A történet könnyed, szórakoztató és egy csipetnyi romantikával van fűszerezve.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Csenga: ITT

Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök

2011-02-21T18:42:00.001+01:00

"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása... Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt... Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. "

A Kihantolt bűnök című regény szintén a skandináv krimik sorozatban jelent meg az Animus kiadónál, így most eggyel növeltem az általam olvasott palettát. Nem is igazán értem, miért pont erre a könyvre esett a választásom, de azt hiszem ebben az esetben most mindegy is. :)

Bizonyos helyzetekben nagyon nehéz megkezdeni egy bejegyzést, hiszen komolyan végig kell gondolnia a bloggernek, hogy mit is akar róla írni és milyen formában. Azt hiszem sokunk nevében elmondhatom, hogy a legnehezebb egy olyan regényről véleményt alkotni, ami a szemünkben kifejezetten ütős olvasmánynak számít. Most is hadilábon állok, mert szeretném átadni az összes gondolatot amit a könyv olvasása közben éreztem, ezért jól meg kell válogatni a szavaimat.

Egyben viszont biztos vagyok, hogy ha filmre kéne vinnem a Kihantolt bűnöket, akkor tutira valami szürke színt választanék. Minden a szürke valamely árnyalatában létezne, a táj, az emberek és az időjárás, a hangulat pedig borongós és hátborzongató lenne, olyan amire az emberek tutira évekig emlékeznének. Mert bennem ez maradt meg a leginkább, az a fura hangulat ami nem akart elengedni, ami arra késztetett, hogy néhol elszoruljon a torkom a sok kegyetlenségtől, vagy éppenséggel kicsorduljon egy könnycsepp a szememből. Igen, ez a könyv kegyetlen, de valóságos és ez a legelképesztőbb benne.

A történet valójában három szálon fut. Először minden a nyomozással kezdődik, mert egy elásott csontvázat találnak, majd belecsöppenünk egy régi családi tragédiába és ha ez nem lenne elég, akkor a nyomozást vezető főnök magánéletébe is bepillanthatunk. Egyik sem egy leányálom, úgyhogy a szerző nem fogta vissza magát, beleadott apait-anyait, hogy a regénye lebilincselő legyen. A főszereplő nekem kicsit Lawrence Block Matt Scudderére hasonlít, ne kérdezzétek meg miért, de valahogy ő volt az első gondolatom, pedig valójában ég és föld a kettő. :)

Arnaldur Indridason igazi vérbeli krimit alkotott, nem szépítgette, nem csinosítgatta, csak úgy odadobta nekünk olvasóknak, hogy a végén a darabjainkból szedjük össze magunkat.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln

2011-02-20T21:22:00.004+01:00

"Louis Rosen és társa eddig zongorákat árult, mostantól azonban embereket. Pontosabban történelmileg hiteles szimulákrumokat olyan személyiségekről, mint például Abraham Lincoln. A gond csak az, hogy az érdeklődő egy kapzsi milliárdos, aki olyasmire akarja használni a szimulákrumokat, ami illegális. És az sem biztos, hogy lehet csak úgy adni-venni egy olyan valakit, valamit?, mint a Lincoln-szimulákrum. Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes?"

Jó régen olvastam már Philip K. Dick-től valamit, talán az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal vagy a Valis lehetett az utolsó. Az elektromos Lincoln számomra nem volt annyira fajsúlyos élmény mint az előbbiek, de egy próbát érdemes tenni vele.

A történet főszereplője egy Louis Rosen nevű üzletember, aki speciális hangszerek előállításával és eladásával foglalkozik üzlettársaival. Partnere, Maury, azonban új üzleti lehetőséget lát, mégpedig élő emberekre megtévesztésig hasonló szimulákrumok előállításában. Az első prototípusok személyiségének megalkotásában nagy szerepe van Maury skizofrén lányának, Prisnek. Konfliktus pedig rögtön több is akad: egy milliárdos üzletember mindenképpen szeretné megszerezni magának a szimulákrumokat, hogy saját nagyszabású üzleti tervét sikerre vihesse, függetlenül attól, hogy mi Louisék célja. A másik gond pedig az, hogy Louis egyre inkább megszállotja lesz a pszichotikus Prisnek, míg végül saját magának is problémái lesznek a valóság érzékelésével.

A magyar cím kissé becsapós, én arra számítottam, hogy elsősorban a néhai elnök személyiségével felruházott szimulákrum körül forognak majd az események, de nem így történt. A történet szimulákrumok körül bonyolódó szála egy idő után elhalványul és lezáratlan is marad, így a fókusz a Louis és Pris közötti bizarr kapcsolatra terelődik egészen a történet végéig. Ez önmagában nem lenne baj, de szerintem a kevesebb itt több lett volna. Noha érdekes kérdések merültek fel, úgy érzem nem lett kellően kiaknázva az első szálban rejlő potenciál. Hogyan éli meg egy személyiség a hirtelen időugrást egyik társadalomból egy másiba? Lehet-e szabadon ki- és bekapcsolgatni egy emberi személyiséggel rendelkező androidot? Ember lesz-e attól, ha emberként képes gondolkodni?

Szerintem nem ez Dick legjobb műve, nem véletlen, hogy az Agave csak most adta ki a többi regénye után.

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

Ppayter: ITT
Nita: ITT