"Lucy Houstonnak és Mickey Chandlernek nem lett volna szabad egymásba szeretniük, még kevésbé összeházasodniuk. Mindkettejüket hibás génekkel sújtotta ugyanis a sors: a férfi bipoláris személyiségzavarral küzd, a nő családjában a mellrák szedi áldozatait. Ám amikor Lucy huszonegyedik születésnapján útjaik összetalálkoznak, fellángol a szikra, és többé le sem tagadhatják az egymás iránti vonzalmukat.
Eltökélten és megfontoltan küzdenek azért, hogy a kapcsolatuk működhessen, ezért írásba foglalják az ígéreteiket. Mickey szedi a gyógyszereit. Lucy nem hibáztatja azért, ami felett nincs hatalma. A férfi őszinteséget fogad. A nő türelmet. Mint bármely házasságban, nekik is vannak jó, rossz és néha nagyon rossz napjaik. Annak érdekében, hogy megbirkózhassanak az egyedülálló kihívásokkal, szívszaggató döntést hoznak: nem vállalnak gyermeket.
Amikor azonban Lucy megjelenik egy rutin orvosi vizsgálaton, olyan meglepetés éri, ami mindent megváltoztat. Mindent. Egy pillanat alatt értelmüket vesztik a szabályok, és ők ketten kénytelenek újradefiniálni a szerelem valódi lényegét."
Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki nagyon várta már a Pioneer kiadó gondozásában megjelenő Ka Hancock regényt, egyrészt azért, mert a fülszöveg igazi csemegét ígér nekünk, másodszor pedig a borítója olyan lett, amit érdemes közelebbről is megszemlélni. Egyértelmű, hogy ezek után csak egy kérdésetek maradt, hogy maga a történet vajon milyen lehet? Erre én egyértelműen csak azt tudom válaszolni, hogy brutálisan jó, de ha el akarod olvasni a könyvet, akkor érdemes bekészíteni magad mellé egy százas zsebkendőt.
Lucy és Mickey élete szokványosan kezdődik: első találkozás, randevú, szerelem, házasság, ám egy dologban különbözik bármely más normális kapcsolattól. Mindkettőjük hibás géneket hordoz magában, Lucy családjában mellrák sújtja a nőket, Mickey pedig folyamatos pszichiátria kezelés alatt áll és ezért kénytelenek megalkotni a saját szabályaikat. Ám amikor Lucy elmegy a szokásos éves vizsgálatra, akkor hirtelen az általuk felállított eddigi szabályok felülíródnak és életük legnagyobb döntését kell meghoznia a fiatal párnak.
Ka Hancock rafináltan szövögeti története szálait, csendesen építi fel lépésről-lépésre, amitől az olvasó úgy érezheti, hogy minden a legnagyobb rendben van addig a pontig amíg egy tollvonással le nem rombolja az általa jól felépített várat. Ahogy haladtam a történetben, elmerengtem azon hogy mikor jön a csavar, hiszen ebben a könyvben van humor, jól kitalált szereplők, kellemes történet, de tudtam hogy ez nem lesz így a végéig, ezért éberen figyeltem és vártam. Aztán amikor ott volt előttem feketén-fehéren, amikor minden szörnyűsségé vált, akkor is csak egy dologban bíztam, hogy a végére minden jóra fordul. De hiába. Az Üvegszilánkon táncolni egy olyan nehéz, súlyos regény lesz, ami egyszerre fojtogató és csalogató is egyben, de ettől lesz olyannyira felejthetetlen.
Sosem tudtam könnyen olyan regényről írni, ami számomra valamiért tökéletes volt, nehéz gondolatokká, mondatokká formálni azokat az érzéseket melyeket egy ilyen történet kivált belőlem. Ilyenkor unalmasnak és közhelyesnek érzem magam, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy valamiért sokkal nehezebben megy az írás. Az Üvegszilánkon táncolni című regény esetében most pontosan ez a helyzet állt elő, hiszen szeretném felhívni rá a figyelmet, de borzalmasan egyszerűnek hangzik az, ha csak annyit írok hogy elképesztő volt.
Ez az egy szó nem képes kifejezni semmit. Legalábbis most ebben az esetben semmit. Ezért egyszerűen csak annyit írok, hogy miért is szerettem annyira:
Szerettem, hogy minden egyes fejezet elején megszólal Mickey néhány sorban és csak utána váltott át Lucy szemszögére. Szerettem azt is, hogy a szerző egy csípetnyi humorral mindig megpróbálta enyhíteni a tragédiát. Szerettem, ahogy Lucy gondolkodott és ahogy elfogadta az életét olyannak amilyen volt. Szerettem azt a döntést amit meghozott, ha még oly fájdalmas is volt számára. Szerettem, mert az írónő életet adott a szereplőknek, egy valóságos életet amibe bele tudtam élni magam. Szerettem, mert elgondolkodtatott és számtalan kérdést fogalmazott meg bennem. És szerettem, mert nem hepiend a vége.
Remélem, hogy ez a pár sor elég lesz majd arra, hogy felébresszem bennetek a kíváncsiságot és egyszer úgy döntsetek, hogy elolvassátok a könyvet. Ka Hancock első regénye elsőprő erejű és engem már meggyőzőtt ezzel a könyvével, ezért ajánlom mindenkinek.
Értékelés: 5/5 (kedvenc)
