2012. december 31., hétfő

Évzárás 2012


Az idei évet soha nem fogjuk elfelejteni, egyrészt mert nagyon gyorsan eltelt, másrészt rengeteg minden történt az életünkben. A sok-sok könyves élmény mellett megtapasztalhattam milyen ha az ember saját házat vesz, milyen amikor felépíted, milyen amikor beköltözöl és milyen amikor azt érzed, hogy mindez a tied. Boldognak mondhatom magam, mert sikerült megvalósítani mindazt, amit már régóta dédelgettünk
Az idén nem csak egy új házat kaptunk, hanem egy váratlan ajándék is érkezett a házhoz, mégpedig KisPöfi 2.0-ás (reméljük a KisPöfi 1.0-ra fog hasonlítani :D), aki rengeteg időmet és figyelmemet veszi el már most a könyvektől. :)

Igaz, ami igaz hogy az idő előrehaladtával sajnos egyre kevesebb időm jutott az olvasásra, - de még így sem panaszkodhatok -, ezért 2012-ben összesen 63 könyvet sikerült kiolvasnom, ami a tavalyi évhez (78 db) képest erőteljes visszaesés

A legnagyobb változás idén, hogy lejelentkeztem az összes kihívásról, így azok már nem nyomasztják a lelkemet, illetve jóval kevesebb könyvet vásároltam, mint eddig bármelyik évben. Számszerűsíteni ugyan nem tudom, mert sajnos nem tartom számon, de tudom hogy az eddigi havi 5-6 könyvhöz képest jelentősen megcsappant a könyvvásárlások száma. 

Az idei év legnagyobb könyves élményét okozta a Tövisek hercege, Marija Morevna és a halhatatlan, Vámpírok múzsája és a A párizsi feleség. Természetesen a jó öreg Susan Elizabeth Phillips és Jennifer Crusie sem maradhatott ki idén. Míg az előbbi nem okozott különösebb meglepetést, addig az utóbbiban egy csöppet csalódtam. A legrosszabb könyves élményem nem volt, meglepő módon, amit azt jelenti hogy viszonylag jó könyvekkel sikerült körbe vennem magam. Az idei év legnagyobb meglepetését Amanda Quick okozta, akinek a regényei a tipikus ronda, de finom kategóriába esnek bele és akitől mindenképpen kell még olvasnom. A két legnagyobb felfedezettem Julia Quinn és Mark Lawrence, akik ugyan két teljesen eltérő műfajt képviselnek, mégis kötelező számomra az összes könyvük

A blog statisztikáját meglesve azt tapasztaltam, hogy a Tövisek hercege című bejegyzésemet olvastátok a legtöbben (607), illetve hogy jelentősen megnövekedett a látogatók száma, amit hihetetlen ujjongással fogadtam. :) Mert higgyétek el jó érzés, na!

A jövő év újabb meglepetésekkel és kihívásokkal színesíti majd az életünket, és biztos vagyok benne, hogy jóval kevesebb könyvet fogok tudni majd elolvasni, mint eddig bármikor. De nem érdekel, mert tudom hogy ha elolvasok majd egy-egy könyvet, azt nem egy kihívás vagy egy recenzió miatt teszem meg, hanem önmagamért, mert egyszerűen jó olvasni. :)

Ezúton szeretnék mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet kívánni és bízom benne, hogy jövőre is velem tartotok! :)

 
 

2012. december 11., kedd

Karácsonyi ajándékok, ahogy mi szoktuk


Kivételesen nem könyves bejegyzés lesz, egyrészt mert még fogalmazódnak bennem a gondolatok azokkal a könyvekkel kapcsolatban, amit olvastam, másrészt most hogy van némi szabadidőm inkább belevetem magam a karácsony sűrűjébe. 

Az idei év lesz a második, hogy nem veszünk ajándékot, hanem inkább kézzel készítjük, ezért hatalmas előkészületek vannak a konyhánkban, amiből később majd megszületnek az ajándékok. Az idén valami hasonlót fogunk készíteni, mint ami a képen is látható, annyi különbséggel hogy más-más meglepetések lesznek az adott csomagban.


Természetesen a fiúk és a lányok meg van különböztetve, hiszen egy férfinak nem adhatunk fürdősót, vagy kézzel készített kenceficét, nem igaz? Egyszóval rengeteg keresést és türelmet igényel egy-egy csomag összekészítése, de mégis valahol hatalmas dolog, ha végül majd sikeresen kikerül valami a kezeink közül.

És, hogy mi kerülhet az idei csomagba?  Nézzük csak:

Számomra az idei év legnagyobb szenzációja a süteményalap befőttesüvegben. Mutatós és ötletes a száraz alapanyagot rétegenként - természetesen a recept szerint kimérve - elhelyezni valami formás üvegben. És ha készen vagyunk nem kell más tennünk, csak az elkészítési módját hozzácsatolni valamilyen formában. Haláli.
A süteményalap mellé hozzácsatolhatunk egy házilag készített fürdősót is, ami szintén gyorsan elkészíthető. Így már nem csak a lelket, de a testet is kényeztethetjük.  


A karácsonyi kosárba be kerül a "forralt borhoz készített szirup" is, ami cukorból, narancsból, szegfűszegből, gyömbérből és fahéjból fog állni. Azt már most tudom, hogy még a kutya is karácsonyi hangulatba kerül majd, ezektől az illatoktól.
Lehet, hogy ezek az ötletek másoknak már nem mond semmi újat, de amikor megtaláltam magamnak ezeket a kis apróságokat a neten, úgy éreztem magam mint egy gyerek a sok játék között. Hiszen nem csak könnyű elkészíteni, hanem még dekoratívak is lehetnek, ha szépen feldíszítjük őket. 

Ti hogyan készültök a karácsonyra? Van még valaki, aki házilag készíti az ajándékokat?

2012. december 7., péntek

Megjelenések

Most, hogy lehetőségem nyílt körbe kémlelni a neten, máris szemem elé került néhány megjelenés, amitől fel is csillant a szemem. :)

Gail Carriger: Changeless - Változatlan

"Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egymaga kell megbirkóznia a küszöbén távozó természetfeletti regimenttel, űzött szellemek seregével és Viktória királynő haragjával.
Ám Alexia fel van fegyverezve a legújabb divat szerint készült, megbízható napernyőjével és harapós modorának egész arzenáljával. Még amikor a nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, akkor is résen áll, feltérképezi a farkasfalka belső dinamikáját, ahogy csak egy lélektelen képes rá.
Sőt arra is tud időt szakítani, hogy megkeresse elkóborolt férjét - ha akarja."
 

Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet 

"A huszonhét éves Josey Cirrini három dologban biztos: hogy észak-karolinai szülővárosában a tél a kedvenc évszaka, hogy ő egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja, és hogy az édességet legjobb, ha szekrénye rejtekében fogyasztja el.
Josey élete hosszú éveken át eseménytelenül zajlik anyja házában, vigaszt egyedül az édességekből és romantikus regényekből felhalmozott hatalmas készlet jelent számára, ezek közé menekül minden este. Egészen addig, amíg egy napon rá nem döbben, hogy a szekrényét elfoglalták. Nem más rejtőzött el benne, mint a helyi pincérnő, Della Lee Baker, a goromba, de érző szívű nő, aki egyharmad részt maga a végzet, de kétharmad részt egy tündéri keresztanya...
Egy szerencsétlen, és hibákkal teli életből menekülve Della Lee úgy dönt, Josey titkos szekrénye a legbiztonságosabb hely. Cserébe megváltoztatja Josey életét - mert az bizony egyértelmű, hogy ez a szekrény nem egy boldog nő tulajdona. Della Lee nyers szeretetének hatására Josey hamar lemond a pekándió tekercsről és a karamelláról, felfedezi olykor nagyon is heves női ösztöneit, és hamarosan rádöbben, hogy az élet sokkal több lehetőséget rejt, mint gondolta."

Marissa Meyer: Cinder

"Százhuszonhat évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra... Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van...

Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás "nemzetbiztonsági ügy".

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet."
 

2012. november 23., péntek

2012. november 4., vasárnap

Amanda Quick: Csábítás


"A nép azt mondja rá, maga a sátán. Julian, Ravenwood grófja zárkózott, titokzatos ember, s felesége rejtélyes halála sem ment még feledésbe. Amikor aztán a gróf új asszonyt választ, váratlan kalandok egész sorába keveredik. Bonyolult zsarolási ügy, veszélyes kimenetelű álarcosbál, egy egészen különleges párbaj, s a bosszúvágyó csábító felbukkanása mégis mind semmi ahhoz a küzdelemhez képest, amit éles eszű, modern gondolkodású feleségével kell megvívnia boldogságuk érdekében."

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd Amanda Quick könyvet fogok olvasni, egészen addig a pillanatig míg nem találkoztam Gretty bejegyzésével, amiben szó szerint istenítette a könyvet. Egyből felpiszkálta a kíváncsiságomat és az jutott eszembe, hogy mi veszítenivalóm lehet? Ráadásul Gretty ízlésében szerintem meg lehet bízni és ha neki nem esett baja, akkor valószínűleg én is túl fogom élni. Ennek reményében kezdtem bele életem első Amanda Quick regényébe és a végére meg is voltam elégedve.

A Csábítás azon könyvek közé tartozik, amit akkor vesz elő az ember, amikor már az agya semmit nem képes befogadni, érzelmileg nullán van és legszívesebben egész nap romantikus filmet nézne. Ilyenkor jól esik egy-egy olyan regény, ami tényleg azért van, hogy ne kelljen gondolkodni és közben nevessen, jól érezze magát az olvasó. Na jó, amikor úgy döntöttem, hogy ez lesz a következő olvasmányom, akkor igencsak megremegett a kezem és elbizonytalanodtam, mert hát a borító nem éppen csábító, de mint tudjuk nem szabad elsőre ítélkezni, ezért végül belevetettem magam. 

Már az első oldalakon azonnal levett a lábamról a humorával és ezzel a mindent elsöprő kezdettel, hiszen egy olyan lánykérésbe csöppenünk bele, aminek érdekes következményei lesznek. Gondoltam is magamban, hogy nevetségesebbnél nevetségesebb párbeszédek és események fognak következni oldalokon át és már előre melegítettem a nevető izmaimat és ami a legjobb, hogy nem álltam messze az igazságtól. Az írónő szerencséje, hogy nem veszített semmit a lendületből, ezért a történet végig nagyon érdekes tudott maradni, sőt a befejezésben ezt még fokozni tudta. A könyv legnagyobb erőssége az utolsó száz oldal volt, ahol fény derül a titokra, lelepleződnek a gyilkosok és minden a helyére kerül. Ennél a résznél pattanásig feszültek az idegeim, alig bírtam letenni a könyvet annyira drukkoltam a hőseinknek.

Amit mindenképpen meg kell említenem – mert elsőre téves következtetéseket lehet levonni– hogy ez a könyv nem olyan, ami csöpög, szirupos és tele van rózsaszín köddel, hanem olyan amelyben szerethető, igazi húsvér emberek vannak, amitől képes vagy elhinni, hogy mindez megtörténhetett a XVIII. században. 

Összességében elmondhatom, hogy egyáltalán nem volt rossz választás a részemről, hogy bele mertem kezdeni egy Amanda Quick könyvbe, sőt előfordulhat, hogy nem ez lesz az utolsó. A regény most csak azért kapott négy pontot, mert volt egy pont a könyvben, ahol elszakadt a cérna és azt hittem nem fogom tudni majd tovább olvasni. Ez a pont a történet közepénél volt, ahol a két szerelmes egy ritka érdekes párbeszédet folytatott és a megszokotthoz képest túlságosan szirupos, unalmas volt, pedig valójában ez nem jellemző a könyvre. Kíváncsi lennék az eredeti szövegre, mert nem vagyok százszázalékosan biztos benne, hogy nem a fordító fantáziája szabadult el egy pillanatra. A lényeg, hogy meleg szívvel ajánlom minden romantikus lelkű társamnak, mert higgyétek el, minden hibájával együtt kiváló volt.


Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Gretty: ITT

2012. október 28., vasárnap

Most olvasom

Ígérem hamarosan lesz majd rendes bejegyzés is, de annyi minden történt mostanság, hogy sajnos most az Olvasószobára nem jutott időm. De, ha már így alakult, akkor kaptok egy kis ízelítőt milyen bejegyzések várhatóak az elkövetkezendő napokban. Merthogy mindentől függetlenül, azért olvasni még olvasok. ;) 



Remélem alig várjatok már, hogy olvashassátok a bejegyzéseimet. :D

2012. október 24., szerda

2012. október 19., péntek

Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél


"Ellie századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából."

Valójában nem ma, hanem tegnap este fejeztem be a könyvet, de még mindig érzem a belőle áradó a hangulatot, ami az elejétől a végéig végigkísérte az egész történetet. Amikor elmerültem Az utolsó szerelmes levélben mindjárt el is kapott az a füstös, bluesos hangulat. Hallottam, ahogy valaki a hátam mögött szaxofonon játszik, éreztem ahogy valaki mellettem szivarra gyújtott, láttam magam előtt a 60-as években hordott ruhákat és ettől mindig egy kicsit libabőrös lettem. Jojo Moyes regényének legnagyobb erőssége nemcsak az általa megteremtett atmoszféra, hanem a történet amit úgy csűrt-csavart, mint más a vizes rongyot. És ha még ez nem lenne elég, mindezt úgy tette, hogy az olvasónak fogalma se legyen arról, mi kerekedik ki az egészből a végére. Vajon happy end lesz-e a befejezés?

"Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket."
 
A cselekmény úgy pörgött a szemem előtt, mintha csak egy romantikus filmet néztem volna. Láttam, ahogy a szereplők megelevenednek, láttam a szenvedésüket, a szerelmüket, a szenvedélyüket. Sóhajtottam, nevettem és szomorú voltam, elmondhatom, hogy a cselekmény teljesen a bűvkörébe vont. Azt sajnáltam, hogy egyszer csak visszatértünk a jelenbe, ahol előkerült a telefon, a számítógép és az internet, mert én még érezni akartam a azt a bizonyos hangulatot, ami az elején annyira elkapott. 
 
Jennifer személyisége nagyon összetett. Egyszerre próbál erős és gyengéd lenni, butának és okosnak tűnni, attól függően, hogy épp melyik férfi oldalán áll. Nehéz életet szánt neki az írónő, hiszen olyan kérdésekben kellett döntenie, ahol a jó nem létezett, hiszen akármerre lép, mindig megvetésben lesz része. És akkor ne is beszéljünk Anthony O'Hare szerepéről, aki számomra megtestesíti a romantikus férfit. Vicces, erős és mindeközben gyengéd, olyan aki megtalálja a hangját, a szavakat, ha a nőnek épp arra van szüksége. 

Sajnálom, hogy a XXI. században a férfi a nőnek, vagy a nő a férfinak nem küld már levelet, már nem ragad tollat, hogy leírja az érzéseit, a gondolatait, pedig mennyi mindent lehetne írott szóval kifejezni. Igaz, hogy az sms, az internet, a chat, az email mindezt helyettesíteni kívánja, de mégsem adja vissza a kézzel írott szavak hatását. 
 
"…tudd, hogy valahol a világban él egy férfi,aki szeret,aki tudja milyen értékes és okos és kedves vagy. Egy férfi, aki mindig szeretett és aki -balszerencséjére- gyanítja, hogy mindig is szeretni fog." 
 
Összességében remek könyv és nem csak egyszerű kikapcsolodást nyújt hanem valahol visszaadja a hitet, hogy valahol a nagyvilágban előfordulhat egy hasonló sors, ahol a szerelmes felek megtalálják egymás felé az utat. Igen, talán egy kicsit túlságosan is a hatása alá kerültem, kissé szenvedélyes lett az írásom, de ez a könyv belőlem ezt váltotta ki :)

Értékelés: 5/5
 
Mások is olvasták:
 

2012. október 17., szerda

Hírek a nagyvilágból


Ma szembe jött velem két nagyon érdekes bejegyzés, melyet muszáj megemlítenem a blogomban is. Mind a kettő elgondolkodtató és érdekes dolgokat taglal ezért, ha van egy kis időd, akkor mindenképpen szánjál rájuk pár percet.

Üstökös gondolatai: ITT 
Heloise gondolatai: ITT

Mivel volt ma egy kis időm, ezért körbe néztem az online könyvesboltok oldalain, ahol nagyon finom akciókra bukkantam, ahonnan lehet csemegézni. :)

Alexandra:


Bookline:


Book:


Libri:


Ja és ha még nem mondtam volna elégszer olvassátok el Jojo Mayes könyvét az Utolsó szerelmes levelet. :)


+ nemsokára eléri az oldal a százezredik látogatót és ha jók lesztek, akkor egy nyereményjátékot fogok meghirdetni, ennek örömére. Szerintem már, ezért érdemes visszatérni hozzám. :)

2012. október 15., hétfő

2012. október 14., vasárnap

C. J. Daugherty: A Cimmeria titka


"Allie élete darabokra hullott szét. A bátyja eltűnt, utálja a sulit, ahova jár, a szüleitől sem számíthat megértésre... és már megint letartóztatták. Nem csoda, hogy az ősök megint új suliba küldik. De ez egyszer valami teljesen szokatlan helyre. Allie nem érti, hogyan kerülhetett a Cimmeria Akadémiára, oda, ahol a felső tízezer csemetéi tanulnak a patinás kastély festményekkel díszített falai között, vagy éppen a bálon táncolnak gyönyörű estélyi ruhában és szmokingban, kényelmükről pedig személyzet gondoskodik. A legnagyobb rejtély Allie számára mégis az Éjjeli Iskola, amelynek céljáról, működéséről és tagjairól csak a beavatottak tudhatnak.
Allie érkezését a többiek is értetlenül szemlélik, hiszen a lánynak sem társadalmi rangja, sem családfája, sem különleges képességei nem indokolják a Cimmeria Akadémiára való felvételét. Gyanakvó ellenségei mellett barátai is akadnak, de Allie rajtuk is nehezen igazodik ki. Abban sem biztos, kinek őszintébbek az érzései a két fiú közül: Sylvainnek, a jóképű francia arisztokratának vagy Carternek, a mogorva árva fiúnak. Egymást követik a különös események, melyek következtében a lányt egyre nagyobb veszély fenyegeti.

De vajon kiben bízhat meg Allie, ha mindenki hazudik?"

EZ ÁLLATIRA JÓ VOLT, így, nagy betűkkel. Nem érdekel ki mit mond, ez a könyv szerintem nagyon jó. Szerettem, mert egyszerű, hétköznapi és mégis letehetetlen. Szerettem, ahogy az író összezavart mindent és mindenkit, még az olvasót is. Szerettem, mert halvány lila gőzöm sem volt arról mi folyik a színfalak mögött és fogalmam sem volt arról, hogy mi történik egészen az utolsó oldalig. Ritka az a regény, ami egészen a végéig meg tudja őrizni a saját titkát, ami miatt összeáll a fejedben a történet. És ez az igazán NAGY dolog. Nem hiszem, hogy mostanában olvastam olyan regényt, ahol ennyi intrika bújik meg az események hátterében. Amikor már azt hiszed tudod kiben lehet bízni, akkor jön egy újabb fordulat, ami összezavar mindent. Ki, mikor, hol és miért? Ez a legnagyobb kérdés a könyvben.

Mióta Harry Potter létezik, azóta vagyok nagy rajongója az iskolában játszódó történeteknek, ezért is repesett a kicsi szívem mikor megláttam, hogy egy újabb hasonló könyv került a könyvesboltok polcaira. Az elején, annak ellenére, hogy nagyon lassan indult be a történet, sokáig azt gondoltam, hogy valami hasonló történet fog a szemeim előtt kibontakozni, de végül tévedtem. Ne kérdezzétek, honnan jött, hogy ezt a regényt besoroljam a fantasy műfajba, merthogy ebben sem tündérek, sem varázslók, se semmilyen fura szerzet sincsen, ellenben viszont minden más megtalálható benne. De ez nehogy elvegye a kedvetek, mert ez a regény pont ettől jó, hogy egy darab paranormális jelenség sincsen benne.

"Antik kovácsoltvas csillárok csüngtek le robusztus, vaskos láncaikon a mennyezetről, ezek adták a fényt - egykor minden bizonnyal gyertyákat hordoztak karjaikon. A legfelső sorok könyveit elnyelte a homály. Súlyos tömörfa asztalok álltak mindenfelé, zöld ernyős olvasólámpákkal, bőrhuzatú székek, fotelek gyűrűjében."

A szereplők közül egyelőre még nem szeretnék kiemelni senkit sem, mert még bennem sem körvonalazódott ki, hogy kit is kedvelek. Az írónő egyébként nagy hangsúly fektetett a karakterekre, hihetően ábrázolja őket. Ami viszont végig nagyon furcsa volt és amivel egyáltalán nem tudtam azonosulni, az ahogy a diákok viszonyultak a tanárokhoz. A tegeződéssel úgy éreztem elveszítik a tekintélyüket, de az is lehet, hogy én vagyok túlságosan beszűkülve.

C. J. Daugherty nagyon jó kis regényt dobott össze, konkrétan ez volt az első könyve az eredetileg újságíróként dolgozó szerzőnek. Igaz, ami igaz hogy az első oldalakon érezhető volt, hogy be kellett melegednie, viszont a vége az valami fenomenális lett. Olyannyira, hogy egyáltalán nem akartam kibújni a kötetből és a szívem szakadt meg, miközben az utolsó sorokig jutottam. Annyira benne éltem a könyvben, hogy legszívesebben már nyúltam is volna a következőért, hogy továbbra is benne éljek, de sajnos az még meg sem jelent. 

"Carter még utánaszólt:
- Zsír a bakancsod, Sheridan.
Allie nem nézett vissza, úgy válaszolt:
- Légy jó fiú, Carter West!
Már félúton járt a folyóson, amikor megérkezett hozzá a fiú válasza:
- Én mindig jó fiú vagyok."



Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Nima: ITT

2012. október 12., péntek

Fumax ajánlásával

 
Minap kaptam a levelet, hogy a Fumax kiadó egy újabb gyöngyszemmel lep meg minket és naná, hogy engem is érdekel. :)

Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (Riyria krónikák 1. kötet)
 
"Végeztek a királlyal. 
 Kerestek két bűnbakot. 
 Rosszul választottak.

Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…

A Trónbitorlók a magával ragadó Riyria-krónikák első kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasy-jévé vált."

Michael J. Sullivan regényei elsőként magánkiadásban jelentek meg, ám később az Orbit kiadó felfigyelt a sorozatra és saját kezébe vette a kiadási jogokat. 
 
Remélem hamarosan mi is élvezhetjük majd a teljes sorozatot. Hiányzik itthonról egy jó kis fantasy. :)

2012. október 10., szerda

Szösszenet


"Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét."

(Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra)

Most, hogy beköszöntött az igazi őszi hideg, rájöttem hogy nemsokára sokkal kevesebb időt fogunk kint tölteni a szabadban, ami azt jelenti, hogy vagy sokkal többet fogok olvasni, vagy végre végére érek a Gilmore Girls sorozatnak. Hogy melyik fog végül teljesülni, arról fogalmam sincs, de egy biztos, idén legalább egyszer szeretnék önfeledten leveleket rugdosni a közeli erdőben. Illetve sok-sok kis gesztenyeembert akarok készíteni, amivel el lehet szórakoztatni majd kisPöfit. 

Ha már őszi hidegről irkálok, akkor muszáj megemlítenem a kellemes olvasás alapfeltételét, ami egy bögre forró tea, egy megfelelő pokróc, és a kertben hulló, sárguló falevelek együttese. Na meg a kellemes olvasmány, ami nélkül mindezt nem is lehetne élvezni. És ha már ez szóba került, akkor akár meg is súghatom nektek mik a terveim az elkövetkezendő hónapokra. 

Ezt a listát nevezhetjük akár egyfajta kihívásnak is. Ha teljesül, akkor elmondhatom, hogy végig tudtam csinálni, anélkül hogy egy percre is meginogtam volna és egy plusz sikernek könyvelhetem el. Ha nem, akkor  viszont így jártam és levonom a konklúziókat. Úgy számoltam, hogy heti egy könyvet mindenképpen el tudok olvasni, ezért összesen tizenegy darab könyvet kell kivégeznem december 31.-ig.

Jelenleg a Cimmeria titkát olvasom, úgyhogy a  kihívás jövő héttől fog érvénybe lépni!

És akkor nézzük a listát:

Jojo Mayes: Az utolsó szerelmes levél
Orson Scott Card: A kegyelem ára
Helena Marten: A kávé illata
Gordon Reece: Megtorlás
Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája
Amanda Quick: Csábítás
Itó Projekt: Harmónia
Karen White: Hazatérés
Elizabeth Von Arnim: Az elvarázsolt április
Luca Di Falvio: Álmok bandája
S. J. Parris: Eretnek 

Természetesen, ha van időm akkor olvashatok mást is, de ezek közül heti egyet mindig teljesítenem kell.
Szerintetek képes vagyok végig csinálni a saját kihívásomat? Lehet a téteket megtenni.

2012. október 4., csütörtök

Nevada Barr: Ördögkatlan

 
"Nevada Barr Anna Pigeon történeteivel szerzett magának ismertséget. A Nemzeti Park Szolgálat különc rangerének kalandjaiból eddig tizenhat jelent meg, és az írónő – rajongói régi vágyát teljesítve – végre megírta a sorozat előzménydarabját.
 
Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét. Kétségbeesetten próbálja felidézni, mi történhetett vele, és közben igyekszik felfedezni szűk börtönét. "
 
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy miközben tele vagyok gondolatokkal a könyvvel kapcsolatban, addig fogalmam sincs hogyan is kellene ezt megfogalmaznom. Egyszerűen annyira belefeledkeztem a történetbe, hogy magam sem hiszem el, vége lett. Hol van már a következő rész? Bahh. 

Emlékeztek még a 13 és 1/2 című könyvére? Igen, az is az egyik kedvenc könyvem lett, mint ahogy az Ördögkatlan is. Fogalmam sincs, honnan veszi az ötleteket az írónő, de olyan hihetetlen képességgel tudja átadni az olvasónak, hogy az embert szó szerint rázza a hideg. A történet az elejétől egészen a végéig tele van feszültséggel és hátborzongató, ahogy mindez megelevenedik előttünk. Olvasás közben folyamatosan libabőrös voltam, annak ellenére hogy forró teával és pokróccal a kezemben olvastam végig a könyvet. Amit viszont rettenetesen sajnálok, hogy nem egy lélegzetvétellel végeztem ki, mert csak megszakításokkal tudtam kézbe venni, így sikerült félúton elveszítenem a hangulatát. Persze ez nem a könyv hibája, hanem az enyém, hisz miért nem vagyok képes nyugton maradni és csak olvasni, nem igaz?

Most, hogy kiveséztem a regény atmoszféráját, rátérhetek a cselekményre, a történetvezetésre. Merthogy Nevada Barr ezt is képtelen rosszul csinálni. A cselekmény sodró, a történetvezetés gördülékeny. Egyetlenegyszer éreztem azt, hogy egy csöppet mintha túlzásba esett volna, de ezt is csak az én szúrós szemem vehette észre. Az írónő jól irányítja  szálakat, amikor már úgy érezzük, hogy végre sínen vagyunk és tudjuk mi a megoldás, akkor tutira közbeszúr valamit, amivel teljesen összezavarja az olvasót. Na, persze engem még így sem tudott könnyen rászedni, ugyanis idő előtt rájöttem a bűnös kilétére. Hehe.

A cselekmény helyszíne is lenyűgöző,  illetve maga a víznyelő számomra újdonság volt, úgyhogy ennek utána kellett néznem, de rá kellett jönnöm, hogy jobb nekem csak képeken nézegetni őket, minthogy bármelyik közelébe menjek.
A karakterábrázolás szerintem zseniális. A főhős szimpatikus és emiatt könnyen megkedvelhető, igazán kíváncsi vagyok, hogy változik-e majd a személyisége a következő kötetekben. 
 
A lényeg, hogy Nevada Barr regényeiben egy szemernyit sem csalatkoztam, hozta azt amire számítottam. Borzongást, izgalmat, feszültséget, sodró cselekményt és kedvelhető karaktereket, amiket remélhetőleg megtart majd a következő regényekben is. 

Értékelés: 5/5
 
Mások is olvasták:
 

2012. október 3., szerda

Hónap zárás

Majdnem elfelejtettem, hogy egy újabb hónapnak van vége. Mostanában olyan gyorsan telnek a napok, nektek nem tűnték még fel? Borzasztó. Na, de a lényeg, hogy a szeptember sem múlt el úgy, hogy ne jött volna hozzám egy-egy újabb könyv. Elsőként szeretném bemutatni nektek az általam vásárolt könyveket, amit azért engedhettem meg magamnak, mert innen-onnan csurrant egy kis zsebpénz a zsebembe. 

Az egyik Orson Scott Card könyve A kegyelem ára, amit remélem hamarosan végre ki is olvashatok. Az első pár oldalt sikerült átnyálaznom és nagyon ígéretesnek tűnik. 



A másik pedig Helena Martentól a Kávé illata, amiről tudom hogy nekem találták ki A nagy kávéfüggőnek. Tuti befutó lesz én már érzem. 



Aztán itt van egy-két rukkolás szerzemény is, amik közül számos olyan van, amit már régóta szerettem volna elolvasni.



2012. szeptember 27., csütörtök

Jon Sprunk: Az Árny fia


"Othir szent városában ármány és korrupció uralkodik, így eszményi hely a független és gátlástalan bérgyilkosok számára. Caim az egyik legjobb közülük, ám egy félresikerült megbízást követően rá kell döbbennie, hogy fondorlatos összeesküvésbe keveredett. A törvény tisztességtelen őrei, a rivális orgyilkosok és az Odaátról származó mágia ellenében csupán utolsó célpontjának előkelő leányára számíthat, és Kitre, az oltalmazó szellemre, aki mások számára láthatatlan. Amikor az életéért és az igazságért folytatott küzdelem Othir veszélyes sikátoraiból a hatalom fényűző folyosóira vezeti, Caim pengéi és ösztönei már kevésnek bizonyulnak. Ahhoz, hogy a birodalom központjából szőtt összeesküvést leleplezhesse, az Árny elsőszülött fiának fel kell vállalnia súlyos örökségét."

A Fumax lassan azon kiadók közé fog tartozni, akik lassan de biztosan egyre magasabbra kúsznak fel a szeretem listámon. Habár ezidáig elsősorban képregényeket adtak ki, mostanában inkább a frissen megjelent fantasy könyvekre koncentrálnak. Legutóbb a Tövisek hercegét olvastam tőlük, ami az egyik legjobb fantasy könyv lett az idén, most viszont az Árny fiait vehettem a kezembe.

"A nagy bűnöket könnyű megbocsátani. A kicsik azok, amelyek éjjelente, magányunkban a lelkünket mardossák."

Bíztam benne, hogy Jon Sprunk könyve nem lesz majd csalódás, sőt, kifejezetten reménykedtem, hogy egy újabb gyöngyszemre lelhetek benne, annak ellenére, hogy a külföldi oldalakon vegyes sikereket ért el. Sajnos végül csalódás lett a vége.

A regény legnagyobb hibája, hogy képtelen beszippantani az olvasót. Ez valószínűleg abból fakadhat, hogy szerintem az író nem fektetett túl nagy hangsúlyt az apró részletekre. A világ nem volt olyan szinten kidolgozva, hogy azt teljes mértékben el tudjam képzelni, és beleélhessem magamat. Helyette viszont kapunk neveket, akik valamilyen rend tagjai, lényeket, aki árnyként szerepelnek a könyvben, de nem tudjuk honnan jönnek. Egyszerűen valahol elveszett mindennek a történelme. A másik gondom, hogy nem tudtam sem korban, sem térben elhelyezni ezt az egészet, pedig szeretem amikor egy-egy nagyobb terjedelmű regény esetén van egy térkép, ahol megnézhetem mi hova tartozik, ki kivel van szomszédságban, ennek a hiánya kicsit rontott az összképen. 

Muszáj megemlítenem a karakterábrázolást, ami szintén hiányos, de ez talán betudható annak, hogy egy trilógia első részét olvashattam. Míg Caimról és Zefiről viszonylag sok információt kapunk, addig Kit karaktere teljesen elveszik a történetben, pedig szorosan kötődik Caimhez. Úgy érzem Kit ennél sokkal több teret is kaphatott volna a bemutatkozásra, mivel biztos vagyok benne, hogy ennél több szerepet kap majd a történet előrehaladtával. 

Ami viszont rendhagyó a könyvben, hogy megpróbál valami teljesen újat, valami egyedit behozni a történetbe. Rengeteg akciójelenet, fordulat van a könyvben, ami arra készteti az olvasót, hogy ne akarjon egyhamar megszabadulni tőle. Habár a nyelvezete nem olyan szép, mint számos más fantasy írónál, ez ebben az esetben mégsem volt zavaró, hiszen a cselekmény sodrása viszont visz előre magával. 

"Megszületünk és meghalunk. Amit időközben teszünk, az senki másra nem tartozik." 

Habár hamar kivégeztem, mégis azt kell hogy mondjam, hogy nem vagyok maradéktalanul megelégedve és remélem, hogy a következő kötetekben már többet kapunk a világból, a varázslatból, és akkor talán már nem találok benne majd hibákat. 

Értékelés: 5/3,5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Profundus: ITT

2012. szeptember 25., kedd

Charles Dickens: Nicholas Nickleby


Nem olyan régen sikerült szert tennem egy Charles Dickens regényre, pontosabban Nicholas Nickleby történetére és tegnap KisPöfivel át is vettük személyesen. Mivel nem tudtam pontosan, hogy is néz ki, csak némi információm volt róla, ezért meglepve tapasztaltam, hogy az enyém mennyire jó állapotban van és milyen szép ahhoz képest, hogy 1960-as kiadású. Habár a védőborítás hiányzik, én mégsem bánom mert szerintem sokkal, de sokkal szebb anélkül és azt hiszem, egyébként sem szuszakolnám rá.

Az enyém:





És ahogy még megjelent:



 

A filmet is mindenképpen szeretném majd megnézni. 

2012. szeptember 24., hétfő

Ki vagyok én?

Valójában teljesen mást akartam olvasni, de végül valahogy ez maradt a kezemben.

A történetem műfaja fantasy, aminek a főszereplője egy bérgyilkos. Az egyik megbízásának teljesítésekor rá kellett döbbennie, hogy hatalmas összeesküvésbe sikerült belecsöppennie. Vajon sikerül-e a főszereplőmnek megtalálnia az összeesküvőket?






Ki vagyok én?
 

2012. szeptember 21., péntek

Milly Johnson: Yorkshire puding Klub

"Három, a negyvenes éveihez közeledő dél-yorkshire-i barátnő egyszerre esik teherbe, miután elzarándokoltak egy ősi termékenységi szoborhoz.

A terhességgel Helen legszebb álma válik valóra, bár cseppet sem rózsás a helyzete. Nemcsak múltjának démonjaival kell megküzdenie, hanem a látszólag tökéletes házassága is épp most jut válságba.

Janey kész katasztrófaként éli meg ezt az állapotot, attól fél, örökre búcsút mondhat a karrierjének. Nem is érti, hogyan történhetett, hiszen férjével, a babavárástól teljesen felvillanyozódott George-dzsal mindig nagyon vigyáztak.

Elizabeth megnyomorított gyermekkora és érzelmi bizonytalansága miatt úgy gondolja, hogy soha nem lenne szabad gyereket vállalnia. Gyötri a kétség, hogy képes lesz-e szeretni a születendő babát."

Hogy miért most és miért nem máskor? Ennek roppant egyszerű oka van, valamivel helyre kellett billentem a zaklatott lelkemet és a Yorskhire puding Klub pedig jó választásnak tűnt.

A történet három középkorú barátnő életéről szól, akik valami különös véletlen folytán majdhogynem egyszerre lesznek várandósak. Ám az élet furcsa fintora, hogy hármójuk közül csupán az egyikük szerette volna, hogy mindez megtörténjen. Eleinte aggódtam, hogy esetleg rosszul választottam, mert nagyon nehézkesen akart beindulni a történet. Mondhatni unalmas volt. De aztán az írónő szerencsére kicsit megmozgatta a szereplőket, felpezsdítve ezzel a történetet. Ekkor már bennem is megmozdult valami, elkezdtem megkedvelni a szereplőket és a sorsuk is kezdett érdekessé válni számomra. Elkezdtem élvezni a történetet. Ha sikerül túllendülni az első pár oldalon, akkor hamar rájövünk, hogy egy kellemes regényt foghatunk a kezünkbe, ami megnevetett, kikapcsol és elszórakoztat.

A legnagyobb erőssége a könyvnek, hogy nem a szokásos klisék vannak benne. Na persze tudjuk, vagy legalábbis sejtjük hogy mi lesz a vége, ám mire odáig eljutunk történik egy pár váratlan fordulat. Az egyetlen gyenge pontja a regénynek a fordítás. Sajnos az eredeti szöveget nem olvashattam, de valahogy a zsigereimben érzem, hogy az írónő nem pontosan ezeket a szavakat akarta használni. Én elhiszem, hogy a magyar nyelv azért csodálatos, mert sokféleképpen tudjuk magunkat kifejezni, de azért túlzásba se kéne esni. Na mindegy. Egyébként pedig minden rendben Milly Johnson regényével. 

Összességében kellemes szórakozás. Csak erős idegzetűek olvassák és olyanok, akik már túl vannak egy várandósságon, mert van egy pár szaftos részlet (talán kicsit túl aprólékos is), ami elrettentheti a kedves olvasókat.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták: