Kívánságlista

avagy mi kerül egy molyoló virtuális kívánságlistájára.

Mostanában igencsak nehéz helyzetben vagyok, mert havonta csak egy könyvet vehetek így nagyon meg kell gondolnom mi kerüljön a kosaramba. Emiatt egyelőre csak egy virtuális polcra kerülnek azok a könyvek amiket előbb vagy utóbb, de meg szeretnék vásárolni.

Íme a szeptemberi kívánságlista:

Julie Orringer: Láthatatlan híd

"András építészhallgatóként éppoly hirtelen csöppen a ’30-as évek Párizsi bohéméletébe, amilyen önkéntelenül ragadja később magával a századközép világégése, hogy munkatáborról munkatáborra sodródva, küszködve kapaszkodjon az egyetlen szerelembe: élete legnagyobb ajándékába…
Klára még szinte gyermek, mikor az erősödő szélsőséges eszmék Magyarországáról – saját sorstragédiája után – Párizsba kénytelen menekülni, egyik pillanatról a másikra felnőtté válva, hogy ott megismerje Andrást, és életük egymáséba gubancolódjon…
Tamás és Ibolya a háború gyermekei; miközben szüleik a földi poklokkal csatáznak értük és egymásért, mindnyájuk túléléséért, ők olyan emlékekre tesznek szert, melyek generációk sorsában hagynak kitörölhetetlen nyomot, amit nem moshat el sem az óceánnyi távolság, sem a részvétlen idő…"

Rebecca James: Gyönyörű bajkeverő

"Katherine Patterson egyedül neveli kislányát. Csak pár év telt el azóta, hogy középiskolásként, a sajtó zaklatásai elől menekülve, nevet változtatott, s nagynénjéhez költözött. Az új iskolában igazi kívülállóként mozog, de barátokra vágyik. Az iskola nagyhangú, életvidám sztárja Alice, Katherine legnagyobb meglepetésére, elhívja őt a szülinapi bulijára. Hamarosan elválaszthatatlanok lesznek, s ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a lány elmeséli Alice-nek, hogy kicsoda is ő valójában: évekkel korábban húgát, aki nagy zenei tehetségnek számított, és aki a család kedvence volt, brutálisan meggyilkolták, s Katherine felelősnek érzi magát húga haláláért. Ám amikor újdonsült barátnője együttérzés helyett manipulálni kezdi őt és az érzéseit, Katherine felfedezi: a lány nemcsak nagylelkű és elbűvölő tud lenni, hanem kifejezetten durva és aljas is. Egyre több furcsa titokra derül fény Alice-szel kapcsolatban. Mikor pedig Katherine más barátokat is talál, sőt, új párjával családalapításba kezdenek, megtapasztalja, hogy Alice nem tűri, ha kihagyják valamiből, s a bosszúja halálos is lehet…"

Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol

"A kissé önbizalom hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról – elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról – tudósít, éjszaka ír: álnéven „Cicamaca” botrányos kalandjait szövi… és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját. Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában, és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint azt első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön…"


Allison Pearson: Csak tudnám, hogy csinálja

"Ismerjék meg Kate Reddyt, aki befektetésialap-kezelő, két kisgyermek édesanyja. Öt különböző időzónában kilencféle devizát tud átszámítani, és képes fél óra alatt megfürdeni, felöltözni, s gyerekeket megmosdatni, felöltöztetni és elindulni otthonról. Kate krónikus időhiányban szenved, úgy számolja a másodperceket, mint más a kalóriákat. Folytonosan rohan egyik értekezletről a másikra, észben kell tartania a jelentéseket az ügyfeleknek, a gyerek születésnapi tortáját, a tengerentúli telefonhívást, a betlehemes játékot, megnézni a Dow Jones-indexet, intimtornát végezni, időt szorítani a szexre. Mindehhez adjunk még hozzá egy számító nevelőnőt, aki úgy bámulja Kate mellét, mint árut a kirakatban, egy szenvedő – valóban szenvedő – férjet, egy csöndesen rosszalló anyóst, két követelőző gyereket és egy elektronikus szerelmet. Kate annyi labdával zsonglőrködik, hogy valamelyik egy napon elkerülhetetlenül leesik a földre."

Read More

Gondolatébresztő 1. fejezet

Avagy tippek és trükkök arra, hogyan olvasson egy kismama egy örökmozgó baba mellett...

Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor először vettem kezembe könyvet a kislányom születése után. Ráadásul pont egy félbemaradt olvasmányomat kellett befejezni, úgyhogy minél előbb szerettem volna pontot tenni a végére. A kisasszony már az ágyban, gondoltam lesz egy lélegzetvételnyi időm arra, hogy azt a hátralevő harminc oldalt gyorsan átrághassam. Hahaha, jó vicc volt. Rimánkodtam, hogy most az egyszer ne ébredjen fel, azt a félórányi időt még bírja ki. Egyébként Melissa Marr könyvét olvastam akkor mikor kórházba kerültem, így sajnos nem volt időm befejezni, eddig. Itt volt a lehetőség, úgyhogy gyorsan lekaptam a polcomról. Kellemes csend, nyugalom, az uram mellettem fetreng, könyv a kezemben, elnyúlok az ágyon közben sikeresen túljutottam az első mondaton. És akkor abban a pillanatban egy halk nyöszörgésre leszek figyelmes, természetesen a kis hölgy úgy gondolta, hogy a sziesztámnak itt és most vége. Anya gyorsan a kiságyhoz rohan, cumi be a szájába, egy kis buksisimogatás, hatalmas vigyor a képemen amikor látom, hogy visszaszenderedik. Kéz a könyvben és olvasok tovább. :) Azóta persze már tökélyre fejlesztettem az olvasási képességemet. :)

Ágyban: eleinte örülünk, ha testünk minden porcikája vízszintesbe kerül, ám a későbbiekben kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az esti órákban mélyebben belemerüljünk egy-egy könyvbe. Ne lepődjetek meg, ha férjetek néha nehezményezi, hogy egy könyvvel bújtok ágyba, nem pedig vele. :)

Alvás közben: igyekezzünk minden lehetőséget kihasználni, ezért mindig kéz közelben legyen az aktuális olvasmányunk. Így ha csöppségünk bármikor álomba szederül, mi csak gyorsan előkapjuk és már olvashatunk is.

Fürdőben: ooohh igen (*hatalmas sóhaj*). Imádom. Na ilyenkor jön a férj, aki őrködik a csöppségünk álma felett. Mi pedig végre vehetünk egy kellemes meleg fürdőt könyvvel a kezünkben, ennél nincs is jobb a világon.

Babakocsi tologatása közben: eleinte remekül beválhat, de a csöppség növekedésével egyenes arányban nő a kíváncsisága is. Előfordulhat, hogy alvás helyett inkább a borítót figyeli nyitott szájjal és árgus szemekkel.

Evés közben: valószínűleg az első hetekben örülsz, ha egy-két falatot le tudsz majd nyelni úgy, hogy közben nem kell öt percenként rohannod egy üvöltő csomaghoz, ám hidd el, később evés közben is képes leszel olvasni.

Szoptatás közben: azt hiszem egy könyvfüggő igen hamar rájön arra, hogy a babája ilyenkor a legnyugodtabb. Úgyhogy érdemes ezt a pillanatot is kihasználni kedvenc időtöltésünkre. :)

Keresd az Olvasószoba oldalán kéthetente szerdán. :)

Read More

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

"Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd."

Valójában Passuth László egyik könyvét kezdtem el olvasni pár nappal ezelőtt, amivel nem is volt problémám, érdekes regénynek tűnt az is. Ám az élet néha közbeszólhat, akár örömöt vagy bánatot hozva. Nálunk most az utóbbi szólt közbe, ezért a hangulatom miatt valami borúsra vágyakoztam, így esett a választásom Zafón könyvére.

A történet fantasztikus, már akkor elrabolta a lelkemet, amikor beléptünk az Elfeledett könyvek temetőjébe. Izgalmasnak és ötletesnek találtam a bevezetést, különlegesnek éreztem, hiszen ki ne vágyna egy olyan helyre, ahol egyedi regényekre lelhet. Mindeközben úgy éreztem, hogy egyszer valahol, valamikor megtalálom a nekem szánt könyvet. Ám ahogy haladtunk a sorokkal, és elértem a történet feléig azon kaptam magam, hogy néhol unom a könyvet és csak azért olvasom, hogy eljussak a végére. Olyan érzés kerített a hatalmába, mintha az író maga se tudta volna mit tegyen, ezért megpróbálta kitölteni a hiányzó sorokat. A vége újra pörgős lett, tele lendülettel, izgalommal és élettel. Úgyhogy most már biztos vagyok abban, hogy az eleje és a vége született meg először a könyvnek, a közepét pedig úgy ahogy összerakta az író.

Fura, hogy szinte az összes könyvesblogger odáig meg vissza volt tőle, én meg nem éreztem azt, amit a többiek. Zafón  valóban gyönyörűen ír, de nekem valami hiányzott belőle a fent említett hibákon kívül. Lehet, hogy egyszerre túl sokat akart, túl sok mindent szeretett volna belevegyíteni a történetbe, hiszen volt benne krimi, romantika, humor, azaz szinte minden.  Még most is, ahogy írom a sorokat azon töprengek, vajon valóban megéri-e azt a négyest, de azért bízom benne hogy a következő regényében sikerül az általam felfedezett hibát kiküszöbölnie.

A szereplők közül nekem Fermín volt a kedvencem. Olyan férfi volt aki fittyet hányt mindenféle rosszra és képes volt mindent optimistán nézni. Ráadásul a megjegyzései is szórakoztatóak voltak. A többiekről nem tudok nagyon nyilatkozni, a főszereplőbe nem tudtam beleélni magam, nagyon távol álltam tőle.

"A két ködalak, apja és fia, lassan belevegyül a Rambla forgatagába. Lépteik zaját örökre elnyeli a szél árnyéka."

Carlos Ruiz Zafón könyve a hibái ellenére is elgondolkodtató és szórakoztató volt, kiváncsian várom mit alkotott az Angyali játszmában.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

Stippi: ITT

Katamano: ITT

Joeymano: ITT

Miestas: ITT

F-Andi: ITT

Nima: ITT

Zakkant: ITT

Amadea: ITT

Lobo: ITT

Zenka: ITT

Read More

Joanne Harris: Kékszeműfiú

"Élt egyszer egy özvegyasszony, akinek három fia volt: Fekete, Barna és Kék.
Fekete volt a legidősebb: mogorva és agresszív. Barna volt a középső gyerek: félénk és lassú felfogású. De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos." 

Minden akkor kezdődött amikor port törölgettem otthon. Gondoltam beleolvasok némelyik szerzeményembe, vagy csak elolvasom a fülszöveget, de a Kékszeműfiú első pár sora arra késztettet, hogy kiolvassam ezt a könyvet. Igazság szerint nem vagyok egy nagy Harris rajongó, sőt, eddig egy regénye sem tetszett, nem is értem miért vásároltam meg ezt tőle. 

A történet sokkal többről szól, mint amit a rövid fülszöveg sejtet. Sajnálom, hogy a kiadó csak ennyit hintett el belőle, na nem mintha nem lenne figyelemfelhívó, de a történet jóval többel kecsegtet mint amit ebből  a megtudunk. BB, azaz  a kékszeműfiú, - ahogyan ő hívja magát rosszfiukrock@webjournal.com blogos oldalon - életét ismerhetjük meg az általa írt bejegyzésekből. Megismerjük az életkorát, munkahelyét és azt is, hogy még mindig az édesanyjával él, aki röviden szólva igencsak nem normális. BB első ránézésre normálisnak tűnhet, szolid, egyszerű és visszahúzódó, ám ahogy haladunk a történetben rájövünk, hogy sokkal több van benne, mint amit eredetileg gondoltunk. A fikcióiból az olvasónak kell kitalálni, hogy mennyi a valóság és mi az igazság, a kérdés csak az, hogy képesek vagyunk rájönni hol a kettő között a határ.

A Kékszeműfiú súlyos, nagyon súlyos könyv. Olyan amit nem lehet egyszerűen megemészteni és elfelejteni. A hangulat, a történet, minden rátelepszik az emberre és hiába próbálsz tőle elszakadni, egyáltalán nem megy könnyen. Hiába nem akarsz többet és többet megtudni mégis valami arra késztet, hogy ne tedd le a könyvet. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mi lesz ebből a végére, hiszen mikor már azt hittem mindent tudok, akkor mindig történt valami meglepő, ami teljesen felborította az általam összerakott képet. Rengeteg fordulat van benne, azt hiszem talán egy kicsit túl sok is, véleményem szerint ennyire nem kell megcsavarni egy történetet. Igaz, hogy a kirakós játék összes darabja a helyére került, de vajon a miértre kapott válasz az teljes mértékben kielégíti az olvasót? Mert azért bennem maradt még egy-két megválaszolatlan kérdés.

Néhány blogger véleményét elolvastam, miután befejeztem a könyvet, mert kíváncsi voltam arra, hogy más is hasonlóképpen érzett, őket is felkavarta vagy csak én voltam ennyire érzékeny. Ami meglepett, hogy sokan unalmasnak vélték, ami enyhén szólva is érdekes, mert szerintem nem volt olyan pillanata a könyvnek, ahol ne lett volna történés. Én inkább az utolsó oldalakra mondanám, hogy az írónő időhúzásként berakott egy-két felesleges blogbejegyzést. És mégis ezek ellenére is azt tudom mondani, hogy ez  a könyv kiváló a maga műfajában. Nem is emlékszem mikor volt olyan utoljára, hogy képes voltam sötétben egy olvasólámpával a kezemben éjfélig fennmaradni csak azért, hogy megtudjam mi a sztori vége.

Na és a szereplők, akikről illene néhány szót ejtenem, de ezekről nem lehet, hiszen mindegyik valamilyen formában elmebeteg. A kékszeműfiútól egyenesen kirázott a hideg, Albertineról nem is beszélve. De ez a történet nem is arról szól, hogy megkedveljük a főszereplőket.

"Beteg virág vagyok…
Mindazonáltal nem azok vagyunk-e mind?"

Joanne Harris első olyan regénye, ami tényleg sikert ért el nálam. A kérdés már csak az vajon találnék-e még hasonlót az általa írt könyvek közül. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Nita: ITT

Cseri: ITT

Read More

Karen Marie Moning sorozat

"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta. A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába..."

Annyi mindent hallottam már erről a sorozatról a moly nevezetű bolygón, hogy úgy éreztem sokat veszítenék azzal, ha kimaradna az életemből. És valljuk be azért nem álltam messze az igazságtól. :) A végén már Nima egekbe magasztaló bejegyzései tették fel az i-re a pontot, így hamarosan az én kezembe is odakerült a sorozat első-két kötete. Megsúgom, azóta már a harmadik részt is megvettem. :)

A történet igazán különleges, hiszen hol hallottunk vagy olvastunk olyat, hogy egy könyvben nincsen jó, csak gonosz tündér. Igen kedves olvasóim jól olvasták, egyszerűen az írónő megfeledkezett a jó tündér szerepéről. Itt zárójelben meg is jegyzem, hogy V'lane a kedvencem aki szexszel öli meg az embereket, számomra annyira bizarr, hogy már vonzó is egyben. Na de visszatérve a történetre, a szerző stílusa gördülékeny, a könyv olvasmányos és letehetetlen. Persze nem szabad megfeledkezni a humorról sem, ami szintén felejthetetlen a könyvben. A szerző elrepít minket Írországba, lehetetlen nem érezni és látni, szinte a szemünk előtt lebeg. Ráadásul annyira valós a történet, hogy az ember egy pillanatra elgondolkodik azon vajon nem-e valóssággal áll szemben. Karen Marie Moning hihetetlenül jól osztja a lapjait, semmit sem kapunk meg egyszerre, mindenből egy kicsit, hogy az olvasónak legyen min agyalnia. Persze egy öt kötetes sorozat esetében ezt el is várja az ember.

A helyszín mellett természetesen nem szabad megfeledkezni a főszereplőről sem. Kérem szépen ez a nő már annyira kiborító, hogy pont ettől lesz kedvenc. Borzasztó a hülye rózsaszín és öltözködési mániájával, sikítófrászt kaptam amikor azt ecsetelte éppen milyen ruhadarab van rajta és hogyan illeszkednek egymáshoz. Ilyen idegesítő, frusztráló nőszeméllyel még nem találkoztam egy könyvben sem. :D De ahogy minden ez is elmúlik egyszer, hiszen a történet haladtával Mac személyisége szépen lassan megváltozik, már nem az lesz akit az elején megismertem. De erről ne is beszéljünk többet, mert a végén még elmesélek mindent. :) És itt van még Jericho Barrons, a fickó, akiről azt hisszük, hogy ismerjük, de végül kiderül hogy mégsem. Titokzatos, sármos, olyan férfi akitől a nők egy része biztos, hogy szívéhez kap.

A lényeg, hogy ebben a sorozatban valahogy passzol minden mindennel. A helyszín tökéletesen illik a hangulathoz, hiszen a történet amellett hogy humoros mégis szürke és borongós, mint úgy általában Írország. Mac ahogy az esetlenségével átveszi maga is az írek stílusát és a tündérek akik szépen beleolvadnak ebbe az egészbe. Nagyszerű, nagyszerű kérem szépen. Ha ajánlom kellene valamit valakinek ez a sorozat biztos, hogy benne lenne. :)

"
– Azt szeretném, hogy… hogy is mondjátok ti ezt… legyünk barátok.
– Az elmebeteg erőszakoskodóknak nincsenek barátaik.
– Nem ajánlottam volna fel, ha tudom, hogy elmebeteg erőszakoskodó vagy."

Karen Marie Moning tud valamit, írni legalábbis biztosan. :) Na meg persze feldobni az unalmas szürke hétköznapokat. Használata: szürke esős időben, de mondhattam volna depresszió ellen is, egy a lényeg: szórakoztat teljes mértékben. És ha az én ajánlom nem lenne elég olvasd el a többiekét is. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Katamano: ITT

Read More