"Találkozhatsz tizenöt évesen életed szerelmével? És mi történik akkor,
ha egy szörnyű tragédia folytán el kell válnotok egymástól? Ha újra
látjátok egymást az életetek már nem lesz ugyanaz... A kilencvenes évek
elején, a rendszerváltás kusza korszakában, egy kisvárosban találkozik
először Kovács Vera és Csenger Bálint. Mohón és szenvedélyesen szeretnek
egymásba, de az élet közbeszól. Tizenöt év múlva újra találkoznak, és
egymás kezét fogva próbálják feldolgozni annak a régi nyárnak a
tragédiáját. Helyszín immáron a nyüzsgő Budapest. Bálint időközben
felelősségteljes, de magányos orvossá vált, Vera pedig pizza futárként
dolgozik, mert úgy legalább békén hagyják, és nem faggatják a múltjáról,
amivel nem tud szembenézni. Vera közel tíz éve szakította meg a
kapcsolatot a szüleivel, amikor is felbukkan a húga, hogy meghívja az
esküvőjére. Hősnőnk pedig újra kitárja az ajtaját és a szívét:
gyógyulást keres. Nincs más lehetősége. Ezen az úton (talán neki a
legmeglepőbb) de barátokra lel: itt van a szomszéd rocker fazon, aki bár
egyetemet végzett, mégis kertészként dolgozik, mert így marad ideje a
zenélésre; a pizzériában dolgozó bolgár szakács, aki újra megtanítja
Verát az élet szeretetére és a főzés örömére; a kicsit hisztis, de
gyönyörű színésznő, aki a legjobb barát lesz, és aki megmutatja Verának,
hogy nőnek lenni igenis jó. És természetesen Dr. Csenger Bálint, a
gyerekkori szerelem, akivel talán újra egymásra találnak, miután minden a
helyére kerül."
Hidasi Judit neve eddig sehol sem bukkant fel előttem, pedig nem az Április út az első regénye. Megérdemelné, hogy jobban megismerjék és felfedezzék, mint Garay Zsuzsannát, mert van tehetsége. Legalábbis az írást baromira jól csinálja.
Teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy valami könnyed lányregényt fogok olvasni, ezért is vettem a kezembe gyorsan. Úgy gondoltam, hogy a négynapos ünnep alatt jó lesz majd egy kis romantika, kint a kertben, a napsütésben. Na hát ez minden volt, csak könnyed nem. Először is, már önmagában a téma sem túl egyszerű. Másodszor pedig az írónő előadásmódja is olyan, amivel a mélybe tudja süllyeszteni az olvasót. Az első oldalaktól hátrahökkentem és megkérdeztem magamtól, hogy ez meg mi a fene? Nagyon nehezen tudtam megszokni a stílust, a szlenget, de a végére már nagyon belejöttem. Hidasi Judit szeret nyomatékosítani a rövid, de velős mondatain keresztül. Nem használ hosszú leírásokat, de ebben a regényben nincsen szükség rájuk, mert a regény hangulatát csak így lehet visszaadni.
"Természetesen halálra rémülök. Látom, hogy ütemesen szívja a cigarettáját, de nem mozdul.
Bámul.
Engem.
De mivel pont az ajtó előtt posztol, muszáj elindulnom. És észre is vett... most már elég hülyén nézne ki, ha visszaülnék a robogómra és elhúznék."
A történet Vera szeszögéből íródott, ami könnyebbé tette, hogy az olvasó beleélje magát az eseményekbe. Könnyebb volt átérezni Vera helyzetét, hogy a saját szemüvegén át olvashattuk a történetét. Gördülékeny, olvasmányos és valamennyire tudjuk, hogy mi lesz a befejezés, de ebben az esetben nem ez a lényeg, nem erre fókuszálunk. Az első oldaltól az utolsóig egy ember kibontakozását láthatjuk, ahogy megpróbálja elfogadni önmagát, miként próbál megbocsájtást nyerni.
"Tűző napra ébredek fel. Megint. Sajnos az egyetlen változás a szobámban, hogy a redőny valahová eltűnt.
De most nem bánom, hogy felébresztettek a csiklandozó sugarak.
Egyébként nem is azok, hanem a lentről felszivárgó nevetés és bugyborékolás."
Hatással volt rám. Elgondolkodtatott és megszerettem. Sosem értettem miért félnek annyira a magyar íróktól, hiszen rengeteg tehetség van közöttük, csak fel kell őket fedezni magunknak. Itt van például Hidasi Judit, aki nemes egyszerűséggel tálalta nekünk a tragédiát, a szerelmet, a barátságot és az őszinteséget. Megmutatta, hogy vannak olyanok pillanatok, amikor meg lehet bocsájtani, ki lehet javítani a hibáinkat. Nem tett semmit, nem akart többet adni, egyszerűen csak megírta azt, ami a való életben történik.
Értékelés: 5/5
Mások is olvasták:
