2013. január 13., vasárnap

Gondolatok a könyvtáramból


Most, hogy sikerült magam utolérni az újévben, - persze még mindig van három bejegyzés, amit meg kellene írnom - végignyálaztam az összes általam gyakorta látogatott könyvesblogger oldalát. Meglepve tapasztaltam, hogy szinte mindenki előállt valami tervvel az új évre, velem ellentétben.

Nem mondom, hogy irigykedve olvasgattam ezeket a bejegyzéseket, merthogy semmiféle motivációt nem érzek most ezzel kapcsolatban. Én is sokszor úgy indultam neki egy új évnek, hogy egy rakat tervem volt előre, de be kell, hogy valljam eddig még egy darabot sem sikerült belőle teljesítenem. Mindig volt egy gyönyörű listám arról, hogy miket akarok olvasni, vagy milyen könyveket akarok megvenni, de mindig volt valami ami közbeszólt. Egy ideig sikerült betartanom az általam felállított listát, de aztán jöttek azok a fura érzések, kényszerek hogy akkor ezt nekem most olvasnom kellene, vagy már megint nem a terv szerint haladok, hanem a saját fejem után megyek. És jött a sikertelenség érzése, ami lelkiismeretfurdalással együtt érkezett, ezért idén úgy döntöttem, hogy semmilyen tervet nem kovácsolok magamnak, hanem aszerint olvasok, ahogy nekem jól esik. Igaz, ami igaz hogy egy kicsit meg is van kötve a kezem, hiszen majdnem az összes könyvem (egy doboz kivételével) még dobozban pihen, ezért egyelőre csak azokat a regényeimet tudom olvasni, amik kint vannak a polcon. Ez két dolog miatt is kiváló, egyrészt nem igazán tudok könyvet venni, mert nincs hova rakni, másrészt valamilyen szinten arra kényszerít, hogy előbb azt olvassam ki, ami előttem van. Nagyszerű! Nekem elhihetitek. 

Lassan egyébként eljutok odáig, hogy a recenziós könyveket is le fogom építeni magam körül. Sajnos egyre kevesebb időm van rá, egyre többször nem készülök el időben és ez nem csak engem érint rosszul, hanem a kiadót is. Habár eddig negatív tapasztalatom nem volt egyikkel sem, mindegyik megértő és türelmes volt velem szemben, de a kérdés mindig ott lebeg a fejem felett, hogy meddig? Ezért úgy döntöttem, hogy egy darabig leállok és tényleg csak azokra a könyvekre koncentrálok, amit  olvasni akarok. Lehet, hogy ennek az lesz a következménye, hogy egyre kevesebb mondanivalóm lesz majd a számotokra, sőt akár az is előfordulhat, hogy az oldal megszűnik egy időre, de egyelőre semmit sem vegyetek készpénznek, hiszen most minden olyan bizonytalan. Ennyi. 

Lehet túl mereven veszem ezek a dolgokat, de van egy pillanat az életemben, amikor mindent nyűgnek érzek magam körül és én most jelenleg semmi mást nem akarok, csak szárnyalni a szabadban.

2013. január 11., péntek

Kristin Harmel: A felejtés édes íze

"A frissen elvált Hope McKenna-Smith egyedül neveli tizenkét éves kiskamasz lányát, Annie-t, és az anyagi nehézségek ellenére is igyekszik életben tartani a családi cukrászdát, igaz, egyre fogyatkozó reménnyel. Mert bár az Esthajnalcsillag a turisták és a helybéli lakosok szerint is Cape Cod egyik legnépszerűbb helye, mégsem hoz annyi bevételt, amennyi elegendő lenne a megélhetéshez, a havi törlesztőrészletek kifizetéséhez.
Hope-ot kétségek gyötrik, hogy megérte-e a szülés miatt félbehagyni a jogi egyetemet, aztán évek múlva kiszállni a férjével közös vállalkozásból, és magára vállalni a családi hagyomány folytatását, az édesanyjától és a nagyanyjától tanult cukrászmesterséget. Ha szemet hunyt volna Rob félrelépése felett, ma is az ügyvédfeleségek biztonságos, kiszámítható életét élhetné.
Magányos küzdelmét nagyanyja, a francia származású Rose súlyosbodó Alzheimer-kórja is nehezíti. Aztán az idős hölgy egyik ritka tiszta pillanatában arra kéri, hogy utazzon el Párizsba, és derítse ki, mi történt a második világháború és a holokauszt idején elveszett családtagjaival. Hope, aki korábban mit sem sejtett nagyanyja múltjáról, vonakodva bár, de repülőre ül, aztán nyomozásba kezd a Fény Városában.
Keresése nyomán hetven éve eltemetett családi titkok, három világvallás ínycsiklandó süteményreceptekben megtestesülő hagyományai, és egy csodálatos, elpusztíthatatlan szerelem bukkan fel a múltból, örökre megváltoztatva a zárkózott és folyton tépelődő Hope egyhangú napjait."

Kristin Harmel regényét születésnapomra kaptam meg. Valójában fogalmam sem volt arról, hogy miről szól a könyv, de a cím és a borító meggyőzött arról, hogy bizony a polcomon a helye. A karácsony elteltével úgy éreztem, hogy teljesen helyénvaló lenne, ha most olvasnám el, hiszen a karácsonyi sütemények, a fenyőfa illata, a hó még nem múltak el teljesen. 

Szeretem azokat a könyveket, amelyek az első pillanattól kezdve képesek elvarázsolni. Ha nem is a történettel, akkor is jó, ha van egy apró dolog, egy mozzanat amibe bele tudsz kapaszkodni, ami húz magával és arra késztet, hogy tovább olvass. Nálam ezt a sütemények jelentették. Minden sorában, minden fejezetében még a hangulatában is szerepeltek ez az aprócska édességek. Sőt, hogy beavassalak titeket egy óriási nagy titokba, a süteményeknek bizony közük van az események alakulásához is, egyszóval igazán fontos szerepet kaptak. A történetet két személy tolmácsolásában ismerhetjük meg, egyikük maga Hope, míg a másik az ő nagymamája. A váltás szerencsére nem ér minket váratlanul, ezért hamar hozzá tud szokni az olvasó. 

Az író komótosan vezet be minket a történetbe, szépen lassan mutatja be nekünk a szereplőket, a helyszínt, nem pörgős a felvezetés. Az olvasó hirtelen elkezd izgulni, esetleg nem is akarja majd letenni a könyvet, mert többet és többet akar megtudni a családról, a NAGY titokról. Az írónő egy darabig kellőképpen fenn tudja tartani a feszültséget, egészen a könyv harmadáig, ahol be kéne következnie a csúcspontnak. De csak kéne, mert Kristin Harmel úgy döntött, hogy tesz még bele egy-két csavart, ami nem igazán a történet javát szolgálja. Ne értsétek félre az írásomat, hiszen ez egy remek könyv, de szerintem egy kicsit túlírta az írónő, ami miatt a végkifejletet képtelen voltam már olyan mélységben átérezni, mint amennyire kellett volna, pedig ez egy csodálatos történet a szerelemről, családról és a szeretetről.

A könyv legnagyobb erőssége egyértelműen a hangulat, ahogy mindez elénk tárul, hiszen ezt a történetet már sokan megírták előtte, de nem így, nem ebben a formában. Sokkal elviselhetőbb egy olyan köntösben olvasni ugyanazt, ahol nem vágnak képen a történelem eseményei, ahol esetleg boldog lehet a végkifejlet.

A könyv külalakjával kapcsolatban annyi megjegyzésem lenne, hogy míg a Piooner kiadó igazán fontos hangsúlyt fektet a megjelenésre, addig ugyanez sajnos nem mondható el a helyesírásról. Számos elütés, hiba található benne, amit már nem csak ennél a regénynél vettem észre, hanem máshol is felfedeztem ugyanezt. Elég idegesítő tud lenni olyankor, amikor szinte minden klappolna mindenhez, és ilyen apróságokkal képesek elrontani az egészet. 

Összességében nagyon jó kis könyv, mind hangulatban, mind történetben. Ajánlom azoknak, akik szeretnék jobban megismerni a történelmet, de azoknak is, akik még hisznek az igaz szerelemben és abban, hogy mindez meg is valósulhat.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

2013. január 10., csütörtök

20 regény, amit minden nőnek el kell olvasnia


A minap egy olyan listába sikerült belebotlanom, ami felsorolja hogy melyik az a húsz könyv, amit egy nőnek az életében feltétlenül el kell olvasnia. Igyekeztem mindegyiknek megtalálni a magyar megfelelőjét, remélem sikerült. Kíváncsi vagyok ti mit gondoltok erről, illetve ha van saját könyvlistátok, akkor írjátok meg nyugodtan megjegyzésbe. 

1. Mary Gaitskill: Bad Behavior


2. Margaret Atwood: The Edible Woman


3. Virginia Woolf: A világítótorony (To the Lighthouse)


4. Zadie Smith: Fehér fogak (White teeth) 


5. Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet (The Golden Notebook)


6. Djuna Barnes: Éjerdő (Nightwood)


7. Anais Nin: Vénusz Deltája ( Delta of Venus)


8. Lorrie Moore: Self - Help


9. Dorothy Parker: The Portable Dorothy Parker


10. Colette: The Complete Claudine


11. Mary Karr: The Liars' Club


12. Alice Walker: You Can’t Keep a Good Woman Down


13. Janet Malcolm: A hallgatag asszony (The Silent Woman) 


14. Jennifer Egan: A Visit from the Goon Squad


15. Kelly Link: Magic for Begginers 


16. Flannery O'Connor: The Complete Stories


17. Susan Sontag: Against Interpretation


18. Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége (The Unbearable Lightness of Being)

 
19. Toni Morrison: Sula


20. Dorothy Allison: Bastard Out of Carolina

Ezek közül némelyik írónak ugyan jelent meg itthon könyve, de sajnos nem az, ami a felsorolásban benne van. De ezek közül én szívesen elolvasnám Virginia Woolf, Zadie Smith és Margaret Atwood könyvét.
  
Forrás: Flavorwire.com

2013. január 5., szombat

Megjelent,


egy újabb könyv, úgy hogy nagy csend vette körül, pedig az egyik kedvenc sorozatomnak a befejező része. Ha tudtam volna, akkor lehet hogy már a fa alatt lehetett volna, de így egy kicsit többet kell várnom rá. :)

Bree Despain: The Savage Grace - Farkashalál
"Egy gyötrődő lélek. Egy lehetetlennek tűnő választás. És egy végső összecsapás.
Miközben Grace Divine a benne egyre jobban elhatalmasodó vérfarkasátokkal küzd, végre megtalálja a bátyját – de csaknem minden mást elveszít közben.
Szerelme, Dániel nem képes visszaalakulni emberré, Sirhan halála is közeleg, így Grace-nek egyre kevesebb ideje van, hogy megállítsa Caleb Kalbit és démoncsapatát. Ha elbukik, családja és szülővárosa is elvész. Minden rajta áll.
A Dark Divine trilógia utolsó része választ ad arra, hová is vezet Daniel és Grace szerelmi története."




Ezt pedig olvassátok, mert jó, legalábbis én biztosan fogom. :D

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik
 
"Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni.
Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni?
Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a „Játékot”, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre.
Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?"

2013. január 3., csütörtök

Itó Projekt: Harmónia

"Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Tuan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?"

Igazság szerint már legalább két hónap telt el ha nem több, hogy ezt a könyvet olvastam, de még mindig elevenen él bennem az az érzés, ami akkor tört elő belőlem amikor a regény utolsó oldalához értem. Néha az ember nem is gondolja, amikor a kezébe vesz egy könyvet, hogy az milyen hatással lesz majd rá, vajon mit fog átélni rajta keresztül. Naiv voltam, mert azt hittem könnyű falat lesz, gyorsan kiolvasom és hamar túl leszek rajta, de nem. Ha a történet annyira nem is ragadott magával, de a hangulat, a belőle eredő atmoszféra viszont már annál inkább. 

"A szeretettel telt biokrata társadalom nyolcvan százaléka rózsaszín épületekből és levendulaszagból áll."

Mikor ez a könyv megszületett az író már halálos beteg volt és az érzés, ami elhatalmasodott rajta, átüt minden soron. Nem is a történet az, ami nyomasztja az embert, hanem az atmoszféra, amit az író megteremtett. Akkor abban a pillanatban amikor olvastam, érzelmileg nem voltam igazán a toppon, így a Harmónia nem javított rajta, sőt. Néha kellett, hogy egy-egy napra vagy akár egy hétre félre tegyem, mert féltem hogy túlságosan elsodor érzelmileg.

A könyv legnagyobb erénye, hogy teljes mértékben képes megváltoztatni az olvasó szemléletmódját. Képes rávilágítani olyan dolgokra, amelyeket előtte azért nem vettünk észre, mert hétköznapjaink megszokott részévé váltak már. Megmutatta milyen lenne a Föld, ha túl tökéletes lenne, milyen lenne ha minden rendben lenne. Ez a fajta tökéletesség teljesen idegen a számomra és én biztos, hogy nem is érezném jól magam, mert most pont az a jó, hogy minden annyira kiszámíthatatlan.

"Amikor nem velünk beszélgetett, Miach egy padon ült a parkban, ahol gyerekek játszottak, és csendesen könyvet olvasott. Amennyire mi tudtuk, ez a szövegolvasás a papírból készült halott médiumon volt Miach egyetlen hobbija."

A Harmónia nem az a fajta könyv, amin csak úgy átrobog az ember. Néha nekem is meg kellett állni egy-egy pillanatra, hogy visszakerüljek a valóságba. Érzelmileg engem hazavágott rendesen, úgyhogy valószínűleg nem egy hamar fogom újraolvasni, de pont ettől lesz értékes, hiszen hatással van az olvasóra. 


Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Nita: ITT
Szeee: ITT