Egy egyszerű kérdés...

Hiányzom már? :)

 

Read More

Amanda Quick: Csábítás

"A nép azt mondja rá, maga a sátán. Julian, Ravenwood grófja zárkózott, titokzatos ember, s felesége rejtélyes halála sem ment még feledésbe. Amikor aztán a gróf új asszonyt választ, váratlan kalandok egész sorába keveredik. Bonyolult zsarolási ügy, veszélyes kimenetelű álarcosbál, egy egészen különleges párbaj, s a bosszúvágyó csábító felbukkanása mégis mind semmi ahhoz a küzdelemhez képest, amit éles eszű, modern gondolkodású feleségével kell megvívnia boldogságuk érdekében."

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd Amanda Quick könyvet fogok olvasni, egészen addig a pillanatig míg nem találkoztam Gretty bejegyzésével, amiben szó szerint istenítette a könyvet. Egyből felpiszkálta a kíváncsiságomat és az jutott eszembe, hogy mi veszítenivalóm lehet? Ráadásul Gretty ízlésében szerintem meg lehet bízni és ha neki nem esett baja, akkor valószínűleg én is túl fogom élni. Ennek reményében kezdtem bele életem első Amanda Quick regényébe és a végére meg is voltam elégedve.

A Csábítás azon könyvek közé tartozik, amit akkor vesz elő az ember, amikor már az agya semmit nem képes befogadni, érzelmileg nullán van és legszívesebben egész nap romantikus filmet nézne. Ilyenkor jól esik egy-egy olyan regény, ami tényleg azért van, hogy ne kelljen gondolkodni és közben nevessen, jól érezze magát az olvasó. Na jó, amikor úgy döntöttem, hogy ez lesz a következő olvasmányom, akkor igencsak megremegett a kezem és elbizonytalanodtam, mert hát a borító nem éppen csábító, de mint tudjuk nem szabad elsőre ítélkezni, ezért végül belevetettem magam. 

Már az első oldalakon azonnal levett a lábamról a humorával és ezzel a mindent elsöprő kezdettel, hiszen egy olyan lánykérésbe csöppenünk bele, aminek érdekes következményei lesznek. Gondoltam is magamban, hogy nevetségesebbnél nevetségesebb párbeszédek és események fognak következni oldalokon át és már előre melegítettem a nevető izmaimat és ami a legjobb, hogy nem álltam messze az igazságtól. Az írónő szerencséje, hogy nem veszített semmit a lendületből, ezért a történet végig nagyon érdekes tudott maradni, sőt a befejezésben ezt még fokozni tudta. A könyv legnagyobb erőssége az utolsó száz oldal volt, ahol fény derül a titokra, lelepleződnek a gyilkosok és minden a helyére kerül. Ennél a résznél pattanásig feszültek az idegeim, alig bírtam letenni a könyvet annyira drukkoltam a hőseinknek.

Amit mindenképpen meg kell említenem – mert elsőre téves következtetéseket lehet levonni– hogy ez a könyv nem olyan, ami csöpög, szirupos és tele van rózsaszín köddel, hanem olyan amelyben szerethető, igazi húsvér emberek vannak, amitől képes vagy elhinni, hogy mindez megtörténhetett a XVIII. században. 

Összességében elmondhatom, hogy egyáltalán nem volt rossz választás a részemről, hogy bele mertem kezdeni egy Amanda Quick könyvbe, sőt előfordulhat, hogy nem ez lesz az utolsó. A regény most csak azért kapott négy pontot, mert volt egy pont a könyvben, ahol elszakadt a cérna és azt hittem nem fogom tudni majd tovább olvasni. Ez a pont a történet közepénél volt, ahol a két szerelmes egy ritka érdekes párbeszédet folytatott és a megszokotthoz képest túlságosan szirupos, unalmas volt, pedig valójában ez nem jellemző a könyvre. Kíváncsi lennék az eredeti szövegre, mert nem vagyok százszázalékosan biztos benne, hogy nem a fordító fantáziája szabadult el egy pillanatra. A lényeg, hogy meleg szívvel ajánlom minden romantikus lelkű társamnak, mert higgyétek el, minden hibájával együtt kiváló volt.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Gretty: ITT

Read More

Most olvasom

Ígérem hamarosan lesz majd rendes bejegyzés is, de annyi minden történt mostanság, hogy sajnos most az Olvasószobára nem jutott időm. De, ha már így alakult, akkor kaptok egy kis ízelítőt milyen bejegyzések várhatóak az elkövetkezendő napokban. Merthogy mindentől függetlenül, azért olvasni még olvasok. ;) 

Remélem alig várjatok már, hogy olvashassátok a bejegyzéseimet. :D

Read More

Szöszmösz

mert most épp ezt olvasom. :) Mert jó, mert elgondolkodtató, mert szeretem.

"Az ember egy elfuserált mérőműszer, amely szélsőségesen ingadozik a vágyai és az akarata között."

Read More

Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél

"Ellie századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából."

Valójában nem ma, hanem tegnap este fejeztem be a könyvet, de még mindig érzem a belőle áradó a hangulatot, ami az elejétől a végéig végigkísérte az egész történetet. Amikor elmerültem Az utolsó szerelmes levélben mindjárt el is kapott az a füstös, bluesos hangulat. Hallottam, ahogy valaki a hátam mögött szaxofonon játszik, éreztem ahogy valaki mellettem szivarra gyújtott, láttam magam előtt a 60-as években hordott ruhákat és ettől mindig egy kicsit libabőrös lettem. Jojo Moyes regényének legnagyobb erőssége nemcsak az általa megteremtett atmoszféra, hanem a történet amit úgy csűrt-csavart, mint más a vizes rongyot. És ha még ez nem lenne elég, mindezt úgy tette, hogy az olvasónak fogalma se legyen arról, mi kerekedik ki az egészből a végére. Vajon happy end lesz-e a befejezés?

"Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket."

 

A cselekmény úgy pörgött a szemem előtt, mintha csak egy romantikus filmet néztem volna. Láttam, ahogy a szereplők megelevenednek, láttam a szenvedésüket, a szerelmüket, a szenvedélyüket. Sóhajtottam, nevettem és szomorú voltam, elmondhatom, hogy a cselekmény teljesen a bűvkörébe vont. Azt sajnáltam, hogy egyszer csak visszatértünk a jelenbe, ahol előkerült a telefon, a számítógép és az internet, mert én még érezni akartam a azt a bizonyos hangulatot, ami az elején annyira elkapott. 

 

Jennifer személyisége nagyon összetett. Egyszerre próbál erős és gyengéd lenni, butának és okosnak tűnni, attól függően, hogy épp melyik férfi oldalán áll. Nehéz életet szánt neki az írónő, hiszen olyan kérdésekben kellett döntenie, ahol a jó nem létezett, hiszen akármerre lép, mindig megvetésben lesz része. És akkor ne is beszéljünk Anthony O'Hare szerepéről, aki számomra megtestesíti a romantikus férfit. Vicces, erős és mindeközben gyengéd, olyan aki megtalálja a hangját, a szavakat, ha a nőnek épp arra van szüksége. 

Sajnálom, hogy a XXI. században a férfi a nőnek, vagy a nő a férfinak nem küld már levelet, már nem ragad tollat, hogy leírja az érzéseit, a gondolatait, pedig mennyi mindent lehetne írott szóval kifejezni. Igaz, hogy az sms, az internet, a chat, az email mindezt helyettesíteni kívánja, de mégsem adja vissza a kézzel írott szavak hatását. 

 

"…tudd, hogy valahol a világban él egy férfi,aki szeret,aki tudja milyen értékes és okos és kedves vagy. Egy férfi, aki mindig szeretett és aki -balszerencséjére- gyanítja, hogy mindig is szeretni fog." 

 

Összességében remek könyv és nem csak egyszerű kikapcsolodást nyújt hanem valahol visszaadja a hitet, hogy valahol a nagyvilágban előfordulhat egy hasonló sors, ahol a szerelmes felek megtalálják egymás felé az utat. Igen, talán egy kicsit túlságosan is a hatása alá kerültem, kissé szenvedélyes lett az írásom, de ez a könyv belőlem ezt váltotta ki :)

Értékelés: 5/5

 

Mások is olvasták:

 

Read More