Aleksandar Zograf: Pszichonauta (Látomások balkánról)

A mai nap folyamán egy olyan képregényről lesz szó, amit még én magam sem tudok hova tenni. Nem azért, mert nincs hely a polcomon, hanem egyszerűen a fejemben nem tudom lerendezni a dolgokat. Igazándiból még a mű lényegét sem tudtam megragadni és ezért most tartalmi leírást sem fogtok kapni.

Ez a könyv egyszerre szól mindenről és semmiről. Leakartam tenni, mert nem is akartam elolvasni, de aztán mégis kiolvastam, mert kíváncsi voltam a végére. Tudni akartam mi lesz a befejezés, mi kerekedik ki ebből az egészből. De amikor letettem rájöttem, hogy nem is értem, pedig akartam, nagyon is.

Ez egy képregény, eddig ok is a dolog. De se tartalma, se eleje se vége nincs ennek a műnek, nem úgy mint egy Persepolisnak. Ami mondjuk nem is lenne probléma, de az már az, hogy össze vissza csapong a gondolatokban, ami akár a mű szépséget is adhatja (attól függ honnan nézzük a dolgokat). Amikor végeztem a művel kicsit másképp is néztem a világra, mert lehet másképp is. Észre lehet venni a dolgok szépségét,még ha először nem is látjuk, hogy mi az. Talán lehet, hogy szomorú, hogy épp ez a könyv vezetett rá arra, hogy igen is szép lehet mondjuk egy lerombolt épület, csak szabadjára kell engedni a képzeletünket.

Egyébként a művet három részre tudom osztani, ebből lényegében kettő emelkedik ki igazán: az első rész amit én csapongásnak hívnék (szerintem ez a legjobb szó erre), a második rész viszont erőteljesen a szerbiai háborúról szól. Lényegileg nekem a második fejezet jobban tetszett, mivel tartalmilag sokkal többet adott a szerző. Bemutatta valamennyire a balkáni harcokat, forradalmakat és ábrázolta az emberek helyzetét.

Most egy kicsit melankolikus lettem, lehet hogy abba is hagyom mára a blog írást, mert már ennek a bejegyzésnek sincs igazándiból sok értelme. :)

Legyen szép napotok és olvassatok sokat. :)

Értékelés: 10/7