2008. december 2., kedd

Lawrence Block: A betörő akit a szekrénybe zártak

Nahát Bernie újra itt van és azt hiszem megint valami olyasmibe dugta az orrát, amibe nem kellett volna. :) De hát nem is várunk tőle mást, pont ezért szeretjük.

A betörő, akit a szekrénybe zártak az a Bernie Rhodenbarr sorozat második kötete, mely ugyanolyan izgalmas, mint az első.

A kedvenc betörőm most a szekrénybe zárta magát, de nem is akárhogy. Szegény épp egy komoly betörést végzett volna el a fogorvosa volt felesége lakásán, amikor megjelentek. Nem kellett volna, mármint megjelenniük, mert így megzavarták a kedvenc munkálatát Bernie-nek, mégpedig a betőrést. És hogy hogyan került a szekrénybe? Hát ("hát"-tal nem kezdünk mondtatot) szegény elakart bújni valami védett helyre és csak a ruhásszekrényt találta szabadnak, ahova egyből besurrant, amikor nyílt a bejárati ajtó. De nem kellett volna, vagyis inkább meg se kellett volna jelennie abban a lakásban, mivel egyből egy gyilkosság szemtanúja lett, ráadásul még az ellopott zsákmányát is valaki elvitte. De persze ezt nem hagyja annyiban és egyből a gyilkos, illetve a rabló után nyomoz. Hogy sikerel jár-e? Azt megtudhatjuk a könyv végén. :)

Nagyon szuper kis könyv, ahogy a többi Lawrence mű is. Rövid, hisz ezek a könyvek max 180 oldalasak, de annál tartalmassabbak.

Kellemes olvasmány mondjuk egy hosszú útra, amikor vidékre utazunk. :) Onnan tudom, hogy most épp úton voltam, amikor ezt a könyvet olvastam. De a Lawrence könyvek egyébként is letehetlenek, szuper kis olvasmányok, bármikor és bárhol. Ajánlom mindenkinek, ráadásul az ára is türhető. (Ami mostanában egyáltalán nem hátrány)

Értékelés:10/10

0 megjegyzés: