Kedvenc pasasom valamelyik nap haza állított ezzel a könyvvel, tudván hogy igencsak régóta szemezgettem vele. (Hát nem édes? :) sóhaj) Természetes miután abbahagytam a Kávé és Kung-fu olvasását egyből magamhoz ragadtam és szerencsére nem is csalódtam.Elsősorban tudnotok kell, hogy Peter Elbling a mű valódi szerzője. Peter Elbling angol származású kanadai szerző, aki zenész, filmszínész és forgatókönyvíró is egyben. A mű megírásához Ugo Di Fonte kéziratát használta, és ez az a pont amikor elgondolkodhatunk azon, hogy ez a történet valóban megtörtént-e vagy sem. De ezt döntsék el a kedves olvasok. ;)
A főhős Ugo egyik pillanatról a másikra Federico király ételkóstolójává lép elő. ( Ami lehet akár szerencsés vagy szerencsétlen dolog a sors részéről, attól függ honnan világítjuk meg a dolgokat.) Innentől kezdve folyamatos rettegésben él, hisz akkoriban igencsak divatos dolog volt a mérgezés. Ugo igyekszik mindent megtenni, azért hogy elkerülje halált és mindeközben egyetlen lányát is próbálja felnevelni, aki egyre többet és többet szeretne. Nemsokára a herceg bizalmasa lesz, és elkíséri őt háztűznéző útjára Firenzébe, ahol akkoriban számos zseniális művész, többek közt Michelangelo is dolgozik. Bár feleséget nem találnak a hercegnek, építészeti és művészeti tervekkel érkeznek vissza, és hamarosan megkezdődnek a munkálatok Corsoliban, Federico herceg udvarában.
Hogy miért is tetszett?
Mert visszarepülünk az időben nem is keveset, hisz mindjárt az első oldalakon kiderül, hogy az 1500-as években vagyunk. Imádom ezt a korszakot, lovagok, királyok, királynők, bálok, hintók és ez mindez egy műben valósul meg, ez egyszerűen fantasztikus.
Ami igazán megfogott ebben a könyvben és nagyon nem tetszett a Kávé és Kung-Fuban, azaz első szám első személy. Ugyanis a szerző végig ebben a stílusban ír, ami annyira jól sikerült neki, hogy a végén úgy érezzük mi vagyunk az a bizonyos ételkóstoló. Habár ha őszinte akarok lenni én örülök annak, hogy nem vagyok az, hisz végig izgulni mindenegyes nap a reggelit, az ebédet és vacsorát úgyhogy bármikor meghalhatsz, köszönöm de én ezt inkább kihagyom. Aki egyetért velem az kérem tartsa fel a kezét. :) Köszönöm!
Ugo lánya Miranda volt számomra a mumus. Ha tehettem volna akkor többször is felpofoztam volna. Sokszor feldühített a viselkedése, sokszor észre sem vette, mennyire szereti az édesapja és mennyi mindent meg tesz érte. A lány személyiségét röviden valahogy így tudnám megfogalmazni: hálátlan, önző és nagyravágyó. Egyetlen egyszer csillant meg a szeretete az édesapja iránt, mégpedig akkor amikor Ugo haldoklott.
Ne olyan könyvre számítsatok, ami kikapcsolja az agyat, mivel igencsak oda kell figyelni arra, hogy az ember ne veszítse el a fonalat. Persze ne azt gondoljátok, hogy ez egy baromi nehéz mű, de azért fontos odafigyelni a részletekre.
Szinte odarepültem az 1500-as évekbe, átéreztem és átéltem Ugo félelmét, örömét és fájdalmát. Én ezekért a könyvekért vagyok oda, amit teljesen egészében végig lehet élni, mint egy filmet aminek a főszereplője TE magad vagy. Aki szeret olvasni és szereti ez a fajta könyveket az szerintem tudja miről beszélek.
Ja, még mielőtt elfelejteném, ami a könyv címlapján van az egy baromság. El ne higgyétek, szerintem nem lehet hozzáhasonlítani Monty Python-hoz, vagy Roberto Benigni-hez ezt a művet. :S
Értékelés: 10/10
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése