Elin Hilderbrand: A sziget

"Azt hitték, ez az a hely, ahol semmi sem forgathatja fel az életüket.
A Tate családnak generációk óta van nyaralója a vadregényes szigeten, Tuckernuckon. Több mint egy évtizede üresen áll, de most Birdie szeretne egy hetet együtt tölteni Chess-szel, mielőtt a lánya hozzámegy Michael Morganhez. Aztán megtörténik az elképzelhetetlen: a tökéletes Chess (gyönyörű, gazdag, jól nevelt, sikeres gasztrorovat-szerkesztő) szakít a hasonlóan tökéletes vőlegényével. Aztán otthagyja az állását és a New York-i lakását – mindezt magyarázat nélkül. Majd a helyzet tovább bonyolódik, amikor Michael hegymászás közben meghal, és Chess önmagát hibáztatja a történtekért.
Birdie meghívja fiatalabb lányát, Tate-et (a csinos és naiv komputerzsenit) és a saját bohém kurátor húgát (akinek híres szobrász férje évekkel korábban öngyilkos lett), hogy csatlakozzon hozzájuk júliusra a szigetre, és hármuk egyesített erejével átsegítsék Chesst a lelki válságon.
Az ellátásukról az egykori gondnokuk fia, Barrett Lee gondoskodik, hiszen a szigeten se meleg víz, se telefon, se komp. A jóképű fiatalember mindig is Chesshez vonzódott, ám most felébreszti a Tate-ben lánykora óta szunnyadó szerelmet.
Bármennyire is háborítatlan a sziget, a négy nő élete újabb és újabb fordulatokat hoz: Tate és bimbózó kapcsolata Barrett-tel, India és az akadémiáján festőhallgató Lula Simpson viszonya, Birdie, akit meglep a volt férje hirtelen feltámadt gyengédsége, és végül Chess, aki a naplójában felfedi minden titkát, a szomorú szakítását a normális élettel és Michael halálát."

Ez tipikusan az a könyv, ami után viszketett a tenyerem és azonnal meg kellett vennem, bezzeg mikor már a polcomon van akkor hónapokig felé se nézek. A pompás idő beköszönöntével azonban minden kivirágzott körülöttem, emiatt valahogy helyénvalónak éreztem, hogy most levegyem a polcomról.

Négy nő, négy élet és egy sziget ahol ők újra egymásra találnak. Egy tragédia, ami összehozza őket és ami miatt egy hónapra elvonulnak a külvilágtól, ahol se telefon, se internet, se tévé, semmi nincs, csak egymás társasága. Az írónő felváltva szólaltja meg a szereplőit, akik szépen lassan, de végül beavatnak minket is az életük  nagy titkaiba. Ez nem az a regény, ami a cselekmény sodrásával nyűgözi le az olvasót, hiszen végig kényelmes, lassú tempóban halad előre a történet. Ám mégis van itt valami, ami nem hagyja az embert nyugodni. Talán csak a kíváncsiság, hogy ezek a történetek rólunk is szólhatnak, talán a kapcsolatok amik kibontakoznak előttünk, fogalmam sincs, de mégis azon kaptam magam hogy képtelen vagyok letenni. Tetszett! De egyszerűen úgy érzem, hogy képtelen vagyok a megfelelő szavakba önteni azt az érzést, ami az olvasáskor elkapott.

A hangulatát a legjobban az áprilisi tavaszhoz tudnám hasonlítani, amikor érzed a virágok illatát amit a szél repít feléd, vagy amikor kint a  kertben elkap a nyugalom. Fura, de valahogyan nem féltem attól, hogy esetleg nem happy enddel végződik majd a történet, mert a könyv soraiból mindvégig nyugalom áradt. Nem izgultam, de az írónő mégis képes volt  úgy tálalni a történetet, hogy végig megtartsa az érdeklődésemet. A könyv mozgatórugója egyértelműen a főszereplők és az ő titokzatos múltjuk. Szerintem könnyen lehet azonosulni velük, valószínűleg minden olvasó – ha csak egy kicsit is – képes lesz megtalálni önmagát valamelyikükben. Mindegyik sors érdekes és minden női szereplőnek drukkoltam, hogy megtalálja az igazi boldogságot, ám engem mégis Tate sorsának alakulása vonzott leginkább. Tudni akartam, hogy képes lesz-e megtalálni a szerelmet, és vajon teljesül-e minden vágya. 

Nem tudok nektek erről a könyvről többet összemakogni, legyen most elég annyi, hogy tetszett és igazán kellemes olvasmánynak tartom. A meleg áprilisi hétköznapokra a lehető legjobb választás és aki egy kicsit is szereti ezt a műfajt, az szerintem nyugodtan vegye kézbe.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Szilvamag: ITT