J. A. Redmerski: Az örökké határa

"A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt…

Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…
Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.

Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…"

Valószínűnek tartom, hogy nem én vagyok az egyetlen aki régóta várta már Andrew és Camryn történetének folytatását, hiszen az első résznek elsöprő sikere volt nem csak külföldön, de itthon is. Bár én nem rajongtam úgy A soha határáért ahogy a többiek, mégis borzasztóan kíváncsi voltam mit tartogat számunkra az írónő a folytatásban. És be kell valljam, egyáltalán nem vagyok megelégedve, véleményem szerint semmi szükség nem volt a folytatásra, de ezt a kijelentésemet valószínűleg sokan meg fogják cáfolni.

"A legtöbb ember természetesnek veszi a sorsát. Néhánynak mindene megvan, amit csak akart, és amire szüksége van, de nem tudja kellőképpen értékelni. Mások kihagyják a lehetőségeiket, mert nem nyitják ki a szemüket, hogy meglássák őket."

Megvallom nem igazán tudtam mire is számíthatok, hiszen az első kötet számomra úgy ahogy volt egy kerek egészet alkotott, ezért mérhetetlen kíváncsisággal kezdtem neki a folytatásnak, bízva benne, hogy az írónő újra egy nagyot fog majd alkotni. A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első véget ért, azaz Camryn és Andrew mérhetetlenül boldogok és továbbra is együtt képzelik el a jövőjüket. Egészen addig a pillanatig minden rendben is van, amíg egy tragédia keresztbe nem húzza a számításukat, ami miatt az életük teljesen fel nem borul. Az első oldalaktól kezdve úgy éreztem nem jó helyen járok, mintha nem is ugyanattól az írónőtől olvasnék, hanem valaki más írta volna a folytatást. Bár olvasmányos, mégis helyenként úgy éreztem, hogy nem tudja mivel töltse ki az üres lapokat a szerző. A könyv első fele enyhén szólva is unalmas, ráadásul egy-két helyen valószerűtlennek éreztem, ami csak fokozta a könyv iránti ellenszenvemet. Olyan érzésem volt, mintha valaki mástól olvasnék, vissza akartam kapni Andrewt és Camrynt úgy, ahogy az első kötetben megismertem őket.  

A hangulat itt már sokkal borongósabb, mivel rengeteg komoly probléma merül fel, amit sorban meg kell oldania a párosnak. Ebben a kötetben sokkal inkább előtérbe kerülnek a személyes gondok és a közös problémák, mondhatni a könyv központi témája maga a kapcsolatuk lesz. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy az egekbe magasztalhassam a könyvet. Sajnálom, de a történet eleje számomra monoton volt, egészen addig míg Camryn és Andrew újra útra nem indul. Ez volt az a pillanat, amikor a remény szikrája gyulladt bennem és abban bíztam, hogy a végére szeretni fogom a könyvet, hiszen visszatértek azok a tulajdonságok a szereplőkben, amiért annyira megkedveltem őket az első kötetben. Bár az útnak indulással valóban felpörögnek az események - új kalandok és emberek várnak rájuk - és még a hangulat is vidámabb lesz, de amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is illant  ez az érzés, mint egy kellemes nyári szellő.

Andrew és Camryn személyisége a tragédia után megváltozik. Andrew folyamatosan Camryn kegyeit keresi, ami egyrészt nem volt rá túl jó hatással, másrészt pontosan emiatt egy teljesen más embert kaptam. Mondhatni alárendeli magát Camrynnek, aki ez teljes mértékben ki is használja. Ebben a részben egyáltalán nem szimpatizáltam Camrynnel, valahol úgy éreztem, hogy nem foglalkozik Andrew odaadó szerelmével és nem is tesz sok mindent azért, hogy jobbá tegye a helyzetet. Tény, hogy az utazás helyre tesz mindent és visszatérnek azok a személyiségjegyek, ahogyan megismertük őket, de ez nem változtatott meg bennem semmit sem.

Összességében egy erős hármast ért el nálam Az örökké határa, mert bár voltak benne kellemes részek, sajnos mégis csalódottan tettem le, hiszen rengeteg apró hiba van benne ami felett képtelen lettem volna csak úgy szó nélkül elmenni. Tartom magam ahhoz, hogy az első rész úgy volt jó, ahogy volt és semmi szükség nem volt a folytatásra. 

"– Szabadnak érzem magam veled – mondja. Úgy érzem, hogy bármit képes vagyok megtenni. Bárhová elmehetek. Bármivé válhatok, amivé csak akarok. – A tekintete visszasiklik rám. – Hamarosan letelepszünk, de nem örökre. Van ennek értelme?
– Határozottan igen – felelem. – Én sem fogalmazhattam volna meg pontosabban."

Sajnálom, hogy nem hozta azt az érzést és élményt amit vártam tőle, illetve amit adott nekem az első kötetet, de egyértelmű hogy a rajongók élvezni fogják minden egyes megírt sorát. ;)

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

02.14. - Kristina 02.15. - Angelika 02.16. - Kelly 02.17. - E-book Klub 02.18. - Könyvesem 02.19. - Nima 02.20. - Olvasószoba 02.21. - Adri Könyvmoly 02.22. - Könyvek erdeje 02.23. - Ariadne olvasmányai

a Rafflecopter giveaway