2014. október 7., kedd

Őszi olvasmánylista

avagy mit akar olvasni a könyvmoly, ha elkezd beköszönteni az ősz. 

Az utóbbi napokban annyira megjött a kedvem az olvasáshoz, hogy mindent és azonnal akarok olvasni, ezért elég nehéz eldönteni, hogy mi legyen épp a soron következő, hiszen egyszerre akarok fantasyt, sci-fit vagy éppen valami csajosat olvasni, attól függően mit látnak meg a szemeim. Mivel az elmúlt hetekben nagy Dragonlance újraolvasásban voltam/vagyok, ezért úgy döntöttem hogy mellette elfér egy-egy újabb megjelenés is, így most egyszerre két könyvet is olvasok. Ilyen még nem fordult elő velem, úgyhogy ezt is ideje volt elkezdeni.
A másik dolog, hogy a könyvespolc előtt állva végül egy kisebb kupacot állítottam össze azokkal a regényekkel, amiket szeretnék még idén ősszel elolvasni, ezt mindjárt meg is mutatom nektek. Egyébként ebben az évben nem csak a Dragonlance sorozat újraolvasása van tervben, hanem Patrick Rothfuss Királygyilkos krónikája is, mivel állítólag télen jön majd az új regénye. 

Jelenleg ezek várnak rám:


de ez természetesen nem a teljes lista. 
Most, hogy elkezdtem John Scalzi regényét a Bezárt elméket, rájöttem hogy ez a fickó valami marha jól ír, úgyhogy muszáj leszek minden könyvét idén még kivégeznem. Aztán ott van még Szécsi Noémitől a Finnugor vámpír és szeretném Kiersten White: Természetfeletti című írását is elolvasni, valamint nagyon várom, hogy megérkezzen Mark Lawrencetől a Bolondok hercege és Elizabeth Richardstól a Főnix. Mindezek mellett erőteljesen kacsingat rám Suzanne Collins Éhezők viadala trilógiája, de fogalmam sincen arra mikor lesz időm. 

Természetesen ez a lista bővülhet, de a fent említett könyveket mindenképpen el fogom olvasni és írni is fogok róluk. És remélem lesz olyan köztük, amiknek a bejegyzését majd várni is fogjátok.

1 megjegyzés:

PuPilla írta...

Egy kis book tag? http://pupillaolvas.blogspot.hu/2014/10/a-csokolade-elvezete.html :)