Amanda Stevens: Örök kísértés

"A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket. Az élősködő kísértetek nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete is veszélybe kerül. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak.

John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya.

A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, nem hozhatja a kísértetek tudomására, hogy látja őket, sőt látja azt is, ahogy parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között."

Előfordul néha az emberrel, hogy többször is beleakad egy-egy olyan tárgyba, könyvbe, bármibe, amit képtelen lenne ott hagyni egyedül, árván és magányosan. Amanda Stevens regénye is többször felbukkant már előttem, míg végül úgy nem döntöttem, hogy hazajön velem. 

"Az életem javarészt temetőkben telt – a temetők az én birodalmam, megannyi nyugodt menedék, kerek egész világ, mellettük a városi zűrzavar maga az átok. Aznap éjjel azonban a valóság pusztító erővel tépázta és döngette a kapukat."

forrás: amandastevens.com

Először arra gondoltam, hogy várok még az elolvasásával és majd csak akkor állok neki, ha lesz egy hosszú hétvégém, de ennek a könyvnek egyszerűen lehetetlenség ellenállni. A borítója határozottan hívogató, és amikor kinyitottam azonnal tudtam, hogy elvesztem a betűk rengetegében. Tetszetős és igényes a belseje, szellős bekezdések fogadtak, amiket könnyű olvasni és ez számomra elég is volt ahhoz, hogy beleolvassak a könyvbe. Az első pár oldal után már tudtam, hogy ezt a könyvet nekem írták, hiszen tele van titokkal, misztikummal és furcsa gyilkosságokkal. Imádom. Imádom, amikor meg kell dolgoztatnom az agysejtjeimet, főleg ha   olyan köntösbe van bújtatva, ami odaragasztja az embert az olvasmányához. Habár be kell vallanom, hogy a gyilkos kiléte számomra nem okozott meglepetést, de az indítékára álmomban sem gondoltam volna. 

A hangulat elsőosztályú. Sikerült átadnia a temető hangulatát, a szellemek borzongató jelenlétét, úgyhogy kellően kirázott tőle a hideg. A hátam lúdbőrözött bizonyos jelenetek olvasása közben, és ezt az érzést imádom, elsősorban emiatt szoktam az ilyen témájú könyveket kutatni. A történet csak visz előre, én pedig egyre többet és többet akartam megtudni, egészen a végkifejletig. De még így is számos kérdés maradt nyitva, melyekre csak a következő részekben kapunk választ, de nyitó kötetként szerintem így is kiváló lett. A kötet egyetlen hibája szerintem a fordításban és a szerkesztésben keresendő. Sajnos helyenként előfordult egy-egy fura mondat és a párbeszédek elejéről is néha hiányzott a kötőjel, ami nekem zavaró jelenség volt. Mindettől függetlenül igencsak élvezetes a könyv. 

Forrás: thegraveyardqueen.com

A szereplőket nem lehet ebben a részben teljesen kiismerni, hiszen ennél jóval összetettebb a személyiségük, ráadásul múltjuk tele van sötét titkokkal, melyek egyelőre felfedetlenül maradnak az Örök kísértésben. Már csak a karakterek miatt is megéri, hogy folytassam a sorozatot, mert érdekel mit rejteget a múltjuk, és hogyan alakul majd a sorsuk. A szerelmi szál nem kiemelkedő, sőt, lényegében nem is ez a könyv mozgatórugója, így ha emiatt vennéd meg, akkor lehet hogy csalódsz. Persze valami alakul Amelia és John között, merthogy van valami ami összeköti őket, de nem ez a központi téma.

"Valaki ezért a lányért jött. Valaki, akinek a lelke fekete, akár az éjfél. Aki a holtakkal jár."

Összességében úgy érzem magam mint aki jóllakott egy kellemes ebéd után, mindent megkaptam amit vártam Amanda Stevens könyvétől, sőt, legszívesebben nyúltam volna a folytatás után. Szerencsére még három kötet vár még, hogy elolvassam, mivel összesen négy részből áll Amelia története és ki tudja mennyit ír még hozzá az írónő. 

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták: