James Dashner: Az útvesztő

"Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…

…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.
James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.

„Üdv a Tisztáson!”"

A Sötétség városa után teljesen rákaptam az úgynevezett disztópiákra. Az okát nem tudom megmondani, hogy mi ez a hirtelen nagy szerelem e műfaj iránt, de most úgy érzem el kell olvasnom az összes ilyen könyvet, mert eddig még egyikben sem csalódtam. Az Útvesztő felülmúlta az elvárásaimat, mert nem érezni rajta, hogy ifjúsági regény, másrészt nem csupán kellemes meglepetés volt, de óriási élményt is nyújtott.

"– Tizenhat körül. És mielőtt megkérdezed, olyan százhetvenöt centi. A hajad barna. Ja, és rusnya vagy, mint a rántott máj."

A történet ott kezdődik, amikor Thomas, a főhősünk megérkezik a Tisztásra. Nem tud semmit, nem ismer senkit és nem ismeri a szabályokat. Minden rejtve van előle és előlünk is. Információt pedig egyelőre senki nem akar vele megosztani, ezért minden homályos még az olvasó előtt is. Abban a pillanatban, ahogy elkezdtem a könyvet kíváncsivá tett, tele van kérdésekkel, rejtélyekkel, ami csak fokozta az érdeklődésemet. Borzasztóan jól mozgatja  a szerző a szálakat, mivel mindig annyi információt csepegtet el, ami továbbra is fenntartja az emberben a kíváncsiságot. Fordulatokban gazdag, pörgős és letehetetlen, pontosan olyan ami az én szívem csücske. Az egész koncepció zseniálisan volt felépítve: a háttér, a Tisztás, az Útvesztő, a Siratók, mind - mind jól voltak beleépítve a történetbe. Valójában ennek a könyvnek a legnagyobb erőssége maga a cselekmény lesz, nem pedig a hangulat. A szerző a feszültségre és a történetre fektette inkább a hangsúlyt, ami az elejétől a végéig érezhető volt az egész könyvben. 

James Dashner eszméletlen nagyot alkotott az első kötetben, - merthogy egy trilógia elő részéről beszélek - azért volna egy aprócska észrevételem, ami miatt végül nem kapta meg az elvárt csillagos ötöst, ez pedig a végkifejlet. A befejezésben a megoldás bár sejthető, valójában csak akkor válik biztossá előttünk amikor a srácok megoldják a feladatot, addig viszont az olvasó is csak ködben tapogatózik és találgat. Ez teljesen rendben is lenne, ha nem lett volna benne az a banális félrelépés, amit beleírt a szerző. A mai napig nem fér a fejembe, hogy lehetett egy ilyen egyszerű lépést belerakni, amikor az egész cselekmény olyan zseniálisan volt felépítve, hogy csak tátogni tudtam, erre egy ilyen jelentéktelen, hülye megfejtéssel áll elénk a szerző. Bahhh. A vége sokkal ütősebb lehetett volna, ha nem így zárja le az egészet, de ezen valószínűleg csak én fogok puffogni. Legalább az epilógus kiköszörülte azt a csorbát ami a befejezés okozott nálam, hiszen újabb kérdéseket vet fel, így mindenképpen kelleni fog a folytatás úgy kábé most azonnal. 

Hozzám egyelőre egyik szereplő sem került túl közel, aminek egyik oka, hogy a szerző a cselekményre összpontosított, ezért bízom benne hogy a folytatásokban, sokkal többet látunk majd a hőseink lelkivilágából, mint most az Útvesztőben. Persze valamilyen szinten azért betekintést nyerünk az érzelmeinkbe, a gondolatainkba és az egymáshoz való viszonyukba, de nekem ez vajmi kevés volt ahhoz, hogy el tudjam dönteni kifelé húz a szívem. Nyilván Thomas kapta a fő szerepet, hiszen ő a központi alakja a regénynek, mégsem tudtam eldönteni a regény végére, hogy most szeretem-e vagy sem és azért egy ilyen könyvnél szerintem fontos lehet. Még van hátra két rész, úgyhogy bármi történhet.

James Dashner egy feszültséggel teli, fordulatos, elgondolkodtató első kötetet adott a kezünkbe, ami bár nem hibátlan, mégis megérdemli, hogy nagyobb figyelmet kapjon. Nagyon jó könyv és a folytatásoktól ugyanezt várom, úgyhogy hajrá. 

"Thomasnak végül sikerült elfojtania a könnyeit. A Tisztáson Chuck egy jelkép volt számára, egy iránytű, ami azt mutatta, hogy a világot újra jobbá lehet tenni. Hogy lehet ágyban aludni, jóéjtpuszit kapni, tojást és szalonnát reggelizni, iskolába menni. Boldognak lenni."

Sajnos a folytatások ezidáig nem jelentek meg, de mivel nemsokára az első részt a mozikban is láthatjuk (szeptemberben), ezért remélem a kiadó majd úgy dönt végül, hogy hozza az elmaradt részeket. Addig is nézzétek a trailert:

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták: