Vegyesen

Az utóbbi időben kevesebb lehetőségem adódott arra, hogy megírjak egy - egy bejegyzést, viszont olvasni olvastam. Ezért most összeszedtem azokat a könyveket amiket már kivégeztem, de néhány szó erejéig mindenképpen szeretném megemlíteni nektek. 

Kevin Hearne: Hexed - Megátkozva

"Atticus O’Sullivant nem izgatják túlságosan a boszorkányok. Most mégis arra készül, hogy egy mindkét fél számára előnyős, kölcsönös megnemtámadási egyezményt írjon alá velük, amikor napjaink arizónai Tempéjének boszorkánynépessége hirtelen megnégyszereződik. Ám az új lányok nem csak gonoszak, de a második világháború alatt meglehetősen sötét szerepet töltöttek be a németek oldalán.

Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünknek ki kell vennie részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak."

Valójában a Hexedet még év elején olvastam, de csak most jutottam el odáig hogy említést is tegyek róla. Hozta azt a színvonalat amit már az első kötetben is nyújtott, ezért csalódást egyáltalán nem okozott. A történet izgalmas, sőt talán valamivel komolyabb is volt, mint az első kötet, de ez számomra egyáltalán nem okozott problémát. Itt már jóval többet nevettem, a szereplők sem változtak, sőt Atticust egyre jobban kedvelem, viszont még mindig van valamilyen hiány érzetem a sorozattal kapcsolatban, amit nem tudok megfogalmazni. És pont emiatt a hiány érzet miatt nem tudok neki négyesnél jobbat adni, egyelőre várok egyfajta változást a sorozattól, ezért mindenképpen folytatni fogom.

Értékelés: 5/4

Kenneth Oppel: Az élet víze

Veszély, merészség, szenvedély – ebből lesz a megszállottság? Victor és Konrad Frankenstein ikertestvérek, csaknem elválaszthatatlanok egymástól. Ahogy növekednek, életüket képzelet szülte kalandok sorozata szövi át… mígnem vakmerő játékaik véres valósággá válnak.
Véletlenül bukkannak a Sötétség könyvtárára, ahol az ősi orvoslás és az alkímia titkos könyveivel ismerkedhetnek meg. Apjuk eltiltja őket e sötét irodalomtól, de amikor Konrad súlyosan megbetegszik, Victor mégis visszatér a könyvtárba, és felfedezi az egyik könyvben az élet vizének receptjét. Távoli unokahúga, Elisabeth és barátja, Henry segítségével felkutatják azt a híres és hírhedt alkimistát, aki segíthet nekik a varázsszer előállításában.
A három barát, hogy megmentse Konradot, az elixír összetevőinek megszerzése érdekében a Viharerdő legmagasabb fáját is megmássza, lemerül a legmélyebb tó fenekére, sőt még más elképesztő áldozatok vállalásától sem riad vissza. Megpróbáltatásaikat csak tetézi a szeretet és a szerelem szálainak összekuszálódása, ami tragédia bekövetkezésével fenyeget.

Többek között ez az egyik könyv, amit karácsonyra kaptam mégpedig Pupilla barátnémtól és már baromira érdekelt hogy vajon milyen lehet. Frankestein előélete ez csak jó lehet. Viszont azzal nem számoltam, hogy ez akár túlságosan is ifjúsági lehet a számomra, ami miatt veszíthet az értékéből. Nem azt mondom hogy nem volt jó, csak én már ebből kinőttem. Valahogy jobban szeretem az izgalmas, borongós, baljós hangulatú könyveket, amibe bele lehet borzongani. De a tizenéveseknek kiváló olvasmány, mert rengeteg érdekes dolog van benne és számukra biztos vagyok benne, hogy érdekfeszítő olvasmány lesz. Nekik ajánlom, de csak nekik! :)

Értékelés: 5/4

Tamara Ireland Stone: Elválaszt az idő

"Szeretni valakit nehéz.

De még nehezebb, ha nem csak a távolság áll közétek, hanem az IDŐ is.
FELEMELEM A FEJEM, ÉS EGYENESEN RÁNÉZEK. Most még félszegebben mosolyog, de ugyanolyan kedvesen. Mintha tudná, ki vagyok. Őszintén. Ettől olyan érzésem támad, hogy talán érdemes lenne megismerni, és önkéntelenül visszamosolygok rá.

Még akkor is vigyorgok, amikor befordulok a következő kanyarban. Aztán – mielőtt végiggondolhatnám, mit csinálok – félúton hátrafordulok, és ismét rápillantok.

Eltűnt.

Megpördülök, és a futópályát pásztázom a tekintetemmel. Aztán a padokhoz futok. A lépcső aljánál egy pillanatra megállok, és eltűnődöm, vajon ott volt-e egyáltalán. De végül csak összeszedem a bátorságom, és megiramodom felfelé.

Nincs ott, de biztosan tudom, hogy ott volt. Otthagyta a nyomát: a friss hó összepréselődött azon a helyen, ahol ült. Alul pedig ott a két lábnyom.

És akkor feltűnik még valami.

A saját lábnyomaim egyértelműen kivehetőek körülöttem a porhóban, az ő nyomai azonban nincsenek sehol. Pedig ott kellene lenniük, kétszeresen is – hiszen egyszer odament a padhoz, aztán pedig elment onnan. De sehol semmi, csak a vastag, szűz takaró." 

Hát ööööö.... Ez a könyv egyáltalán nem valósította meg a hozzá fűzött reményeimet, sajnos. Olvasás közben végig azt éreztem, hogy ezt már olvastam, hogy ezt már valaki valamelyik könyvben megvalósította, képtelen volt bármi újat nyújtani. Ráadásul semmilyen szenvedélyt vagy szerelmet nem éreztem kiáradni a regényből, ami legalább valamit javított volna a történeten. Ettől függetlenül azért egyszeri olvasmánynak elment, de nem hiszem hogy a közeljövőben szeretném a folytatást is olvasni.

Értékelés: 5/3