"Jane egyszerre veszíti el a férjét és imádott kutyáját, ráadásul ugyanabban a végzetes betegségben, de bármilyen gyalázatos is (mondaná az anyósa), a kutyáját sokkal jobban gyászolja. Miután végigszenvedi a temetési szertartásokat (egyiket amiatt, mert kényelmetlen a magas sarkú cipő, a másikat amiatt, mert a kisállattemetőből hazafelé a beagle már nem fog ott ülni mellette az anyósülésen), és elcseni férje hamvainak egy részét, hogy majd a tengerbe szórja őket egy hawaii szigeten, elhatározza, hogy visszaköltözik szülővárosába, San Diegóba, ahol várja őt az óceán és a legjobb barátai. Azonban a sors úgy hozza, hogy ideiglenesen nagybátyja isten háta mögötti panziójában kell dolgoznia, amit tiszta szívből utál (kivéve a sütést). És bár szilárdan elhatározza, hogy nem kell több kutya, a sors ismét helyette dönt, és egy különleges kóbor kutyát, Maybet sodorja az útjába."
Jackie Bouchard regénye egyike volt azoknak, amit nagyon vártam az őszi megjelenések közül. Az oka pofon egyszerű, magam is nagy kutyabarát vagyok, ezért úgy gondoltam, hogy a téma ideális lehet, ráadásul egy igazán csajos történetre számítottam a fülszöveg alapján, ami szintén az egyik kedvencem. Bár valóban kutyaközpontú az sztori, mégis csalódás volt számomra, amit mindjárt ki is fejtek bővebben.
A történet valójában roppant egyszerű: Jane egyedül marad, mert hirtelen elveszti kutyáját és férjét. Miután túl van a temetésen el kell döntenie, hogy mit is tervez a jövőjével. Bár első gondolata az, hogy visszaköltözik San Diegóba, az élet mégis teljesen másfelé sodorja, mégpedig nagybátyja panziójába ahol ideiglenesen kell majd dolgoznia, mint szakács. Ugye milyen jól hangzik? Szerintem is.
A legegyszerűbb az lesz, ha a regény legnagyobb problémájával kezdem, mégpedig főhősünkkel, Jane-nel. Sajnos, annyira negatív és antiszociális személyiség, amivel én már nem tudtam azonosulni, sőt, kifejezetten antipatikussá vált a szememben, ami miatt még a regényt sem tudtam megkedvelni. Már az elejétől kezdve képtelen voltam elfogadni azt, hogy bár nem szerette már a férjét, mégsem gyászolta egy pillanatra sem, valahogy elképzelhetetlen számomra, hogy valaki ilyen könnyedén túl tudjon lépni hatévnyi házasságon. Számomra szintén bosszantásra adott okot az élethez és az emberekhez való hozzáállása is. Higgyétek el, igazán kellemetlen alak ez a Jane és ez a fajta személyiség nem tett jót a regénynek.
De hogy mondjak valami jót is a könyvről. Önmagában a cselekmény kellemes és igazán jó kis csajos történet, de igazán klasszá akkor vált volna ha Jane személyisége egy kicsivel kedvesebb, melegebb. Számomra jó volt olvasni a panzióról és Mayberől is, szívesen olvastam volna még ennél is többet róluk. A mellékszereplők nagyon szívélyesek és szerethetőek, ők azok akik miatt tényleg érdemes volt elolvasni a könyvet. Mivel a történetet Jane tolmácsolásában ismerjük meg, ezért töménytelen mennyiségben kapjuk az arcunkba a gondolatait önmagáról, az életről és ebben az esetben kivételesen jobban örültem volna, ha nem ő a mesélő. A szerelmi szál elhanyagolható, inkább szól a kutyáról, Mayberől és a gazdája hozzávaló viszonyához, mint szerelemről.
Jackie Bouchard regénye egy erős közepes, ami köszönhető egyrészt a hangulatnak és a mellékszereplőknek, másrészt a cselekménynek és a humornak, kár hogy Jane személyisége ennyire lehúzza. De mindezektől függetlenül ajánlom kutyabarátoknak, mert ők aztán száz százalék hogy nem fognak csalódni a könyvben.
Értékelés: 5/3
Mások is olvasták:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése