Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?"
Bár, már több mint egy hete, hogy kivégeztem az Ötödik hullámot, de sajnos csak most jutottam el odáig, hogy valamit írjak is róla. Mióta elolvastam Susan Collinstól az Éhezők viadala trilógiát, azóta vagyok teljes szerelemben a disztópiák iránt, ezért ha lehetőségem adódik rá, vagy egy újabb ígéretes regényt találok ebben a műfajban, azonnal rám tör a "most azonnal" érzés. Az Ötödik hullám különösen ellenállhatatlannak bizonyult, hiszen földönkívüliek próbálják meg elpusztítani a világot, ami rendkívül izgalmasnak hangzott. És hogy az volt-e? Az hamarosan kiderül.
"Tudod milyen az, amikor azt mondogatod magadnak, hogy van választási lehetőséged, de valójában nincs is? Csak mert létezik alternatíva, nem feltétlenül vonatkozik rád."
Képzeld el, hogy egy nap megjelennek a földönkívüliek az égen, hetekig csak várnak és nem történik semmi, majd egy váratlan pillanatban elmegy az áram, nem lesz térerő, nem indulnak az autók és megkezdődik a harc a bolygóért. Lehetetlen megállapítani, ki az ellenség és ki a barát. Cassie küzd önmagáért, az öcséért és a bolygóért. Egyedül az egész világ ellen, amikor találkozik Evannel. Csupa kérdés a srác, de a legfontosabb: vajon meg lehet-e bízni benne?
A szerző a történetet több szemszögből mutatja be, ami meglehetősen sokat javított a történeten, mivel Cassie karakterével már a kezdetek kezdetén hadilábon álltam. Nem mondom, hogy jobban kedveltem volna a másik főszereplő, Zombi karakterét, de egy hajszálnyival jobb volt Cassie személyiségénél. A könyv legnagyobb és egyben egyetlen hibája a szereplők, akiket sem megkedvelni, sem utálni nem tudtam, egyszerűen semmilyen érzelmet nem tudtak kicsikarni belőlem, ami ennél a műfajnál szerintem az egyik legfontosabb. Sajnos emiatt a történet sem hatott úgy rám, ahogy általában a disztópiák szoktak. Mondhatnám, hogy túl száraz és egysíkú volt amiatt, hogy nulla érzelemmel viseltettem a szereplők iránt, de ez azért nem lenne teljesen igaz, mivel a hangulat az ott volt rendesen.
Igen, a hangulat az, ami maradéktalanul levett a lábamról. Teljes mértékben át tudtam érezni azt, ahogy a földönkívüliek széttiporták a földet. A küzdelem az élelemért, a túlélésért, a bizonytalanság érzése ami hatalmába kerít, mind- ind érezhető. Mondhatni átütő. De számomra még ez is kevés volt ahhoz, hogy lenyűgözzön a történet, mivel a cselekmény sodrása felért egy hullámvasúttal. Hol jó, hol rosszabb, hol izgalmas, hol lanyha, de semmiképpen sem volt a kettő egyensúlyban, ami szintén zavaró volt számomra, bár tény hogy a szereplők személyisége ezt is képes volt felülmúlni. És végül ott van a háttér kidolgozása, amin érezhető hogy sokat dolgozott a szerző. Remekül van felépítve az, ahogy megszálltak minket a földönkívüliek, szinte minden általam feltett kérdésre megkaptam a választ és már csak abban bízom, hogy a következő kötetben a másik fajról is többet olvashatunk.
Az Ötödik hullám végül egy erős hármasra zárt nálam, hiszen elég vegyes érzésekkel fejeztem be. Ugyan a könyv rendkívül ötletes, a nyomasztó atmoszféra, a bizonytalanság és a fura szereplők pedig különlegesség tették volna, ha azok az apró hibák nem lennének. Mindenesetre azért egy próbát szerintem megér mindenkinek.
"Most már katonák voltunk, lehet, hogy az utolsó katonák, akik még harcolni fognak, a Föld végső és egyetlen reménye, amelyet a bosszúállás szelleme kovácsol egységbe."
Bár engem nem győzött meg, mégis úgy látom, hogy a szerzőnek azért sikerült berobbannia a hazai piacra, mivel mások értékelései mind arról tanúskodnak, hogy van igény rá kis hazánkban. Az én értékelésem pedig csak egy a sok közül, szóval ha szereted a disztópiát, a földönkívülieket, akkor olvasd el mindenképpen.
Értékelés: 5/3
Mások is olvasták:
A képek forrásai: tumblr.com
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése