2010. szeptember 25., szombat

Stef Penney: Gyengéd, mint a farkasok

"Kanada 1867: Ahogy a tél egyre szorosabban markolta Dover River elszigetelt települését, egy asszony élete legveszélyesebb útjára indul. Egy férfit brutálisan meggyilkoltak, a nő tizenhét éves fia pedig eltűnt. Az erőszak régi sebeket tép fel, és lángra gyújtja a kisváros mélyen ülő feszültségeit. Vannak akik meg akarják oldani a bűntényt, mások csak ki akarják használni. Hogy fia nevét tisztára mossa, az asszonynak nincs más választása, mint, hogy kövesse a halott férfi kunyhójától induló nyomokat, és északnak induljon az erdőbe, és az azon túli kietlen tájra."

A legnagyobb gondom a regénnyel, hogy nem teremtette meg azt az atmoszférát ami elhitetné velem, hogy valóban az 1870-es években járunk. Igaz, hogy vannak indiánok, igaz hogy vannak farkasok és az is igaz, hogy ott voltak az akkor jellemző alapvető problémák, és konfliktusok , ám mindezt nem éreztem igazinak. Mindemellett én kicsit zavarónak találtam a különböző nézőpontok váltakoztatását, ami összezavarhatja az első oldalakon a naiv olvasót. Szerintem a szerzőnek ennyire nem kellett volna belebonyolódnia a sztoriba, de ettől függetlenül jó kis történettel állunk szemben, csak egy kicsit túl hosszúra sikeredett.

A szereplők között sem találtam olyan embert, akivel szimpatizálni tudtam volna, de ez nem is meglepő hiszen rengeteg karakter jelenik meg a regényben. és ahogy haladunk előre egyre több és több új ember tűnik fel a színen. Az egyetlen kulcsfigura az édesanya, akit a szerző ki is emel úgy, hogy külön fejezeteket szán neki. Véleményem szerint azért lett ő a fő alanya a történetnek, mert a szerző az anyja lelki tusáját szerette volna kiemelni az egész regényben, akinek fő célja hogy tisztára mossa fia nevét.

A történet végig rideg és hideg, farkasok üvöltenek az erdőben, amitől feláll a szőr az olvasó hátán (na persze csak képletesen, hiszen nem gondolhatjátok, hogy szőrös a hátam :D), de sajnos ez nekem most kevés volt ahhoz, hogy igazán élvezhessem a könyvet. Tudomásom szerint ez volt a szerző első könyve, ami akár sikeres is lehetett volna, ha nem visz bizonyos dolgokat túlzásba. Szerintem a kicsivel kevesebb több lett volna. :)

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

5 megjegyzés:

b.m.grapes írta...

Bízva a véleményedben egy kicsit lehangolódtam. Most vettem a kezembe ezt a könyvet, és mit látok... Na, majd kiderül :P

Christina alias Pöfivonat írta...

Ooo attól még neked lehet, hogy tetszeni fog. ;)

b.m.grapes írta...

Na, átverekedtem magam rajta :S
Hát... nagyon jószívű voltál avval a három ponttal. Nálam simán egyes. Csak azért olvastam el, mert reménykedtem, lesz valami különleges a végén, de mi lett volna ?!
Szerinted mi ez a könyv?
Kalandregénynek, kriminek baromi vonatott. Lélektani regénynek sok a szereplő. Tényszerű leírásnak meg nem elég hiteles. Akkor inkább Jack London.

Névtelen írta...

Szerintem nagyon jó. Nekem tetszett, bár a vége egy kicsit szomorú.

Névtelen írta...

Én nekem nagyon tetszett, többször is elolvastam. Végül megértettem a lényegét.
Nekem éppen hogy az tetszett, hogy több szereplő szemszögéből látjuk a történteket. Bár Parker mögé is belestem volna, de úgy látszik, ő titokzatos maradt. Ugyan úgy a többi szereplővel együtt. Hiába tudtunk meg sokat Mrs. Ross-ról, sok minden rejtély maradt. Bánom, hogy nem derült ki, mi van a csonttáblácskán. De talán így a legjobb.