"A Siló félig-meddig földbe süllyedt betontorony, ahová a lakosság egy része szorult be az egykori nagy csapás elől, ami a külvilágot lakhatatlanná, mérgezővé tette. Az összezártságban csak a szigorú rendszabályok könyörtelen kikényszerítésével képesek rendet tartani a száznegyvennégy szintes, túlnépesedett monstrum hatóságai – ideig-óráig legalábbis, hiszen nyílt titok, hogy legalább minden generáció idején zavargások robbannak ki, amelyek következményeit rendszeresen eltitkolják a később születendők elől. Így senki sem tudja, mi tette lakhatatlanná a világot, egyesek pedig arra kezdenek gyanakodni: talán senki, talán átverik őket, a külvilág nem is olyan szörnyű, amilyennek hazudják… Ez az eretnek gondolat a Siló seriffjének történelem után érdeklődő felesége fejében is megfogan, és a seriffnek nincs más választása, mint hogy saját asszonyát is takarítani küldje – a külvilágba, ahonnan nincs visszaút…"Az ember nem is gondolná, hogy egy ilyen történetet bele lehet szuszakolni összesen hatvan oldalba, de a Siló megmutatta hogy ez igenis lehetséges. Az ok a történet rövidségére az, hogy még négy kötet várható ezen kívül. Persze jogosan merülhet fel a kérdés az olvasóban, hogy akkor már nem lehetett volna egyben kiadni őket és akkor az ember nem rágja le a körmét a folytatásokért, de erre megfelelő válaszom nincs, sajnos ezzel kell beérni.
"– Semmi jó nem származhat az igazságból? Az igazság ismerete mindig jó. És jobb, ha mi fedezzük fel, mint ha más, nem igaz?"
A regény központi témája a manipuláció. De vajon miért akarhatják a lakosságot manipulálni, mi okuk lehet elrejteni a valóságot? Ilyen és számos hasonló kérdés merül fel, amire nem az első rész fogja megadni a választ, ezért mindenképpen ajánlatos majd a folytatásokat is elolvasni. Viszont amit kapunk ettől a hatvan oldaltól az a világ bemutatása, hogyan épül fel, milyen rendszer övezi a Siló nevezetű helyet, így akár egyfajta bevezetőnek is tekinthetnénk a rövidsége miatt, ám mégis valahol úgy érezzük, hogy ennél sokkal, de sokkal több rejlik benne.
Hugh Howey egy teljesen újszerű világot épít fel, ami egyszerre nyomasztó és érdekes. Miközben olvastam olyan érzésem volt, mintha egy végtelen mély tóba merültem volna, amelynek egyáltalán nincs is felszíne. Fojtogató, de mégis képtelenség egy percre is elszakadni tőle, mert tudni akarod, hogy mi lesz a történet vége. A szereplőktől nem vágjuk magunkat hanyatt, hiszen a könyv rövidsége miatt azok nem igazán kidolgozottak, bár igazándiból nem is ez a lényeg.
"A fullasztó silóhoz képest a kinti sáros-szürke látvány is egyfajta megváltásnak számított, csakúgy, mint a szabad levegő, aminek belégzésére született az ember."
A lényeg, hogy a könyv rövidsége ne ijesszen meg senkit sem, mert annak ellenére, hogy rengeteg kérdés marad megválaszolatlanul, mégis valahol kereknek érezhetjük ez a történet. Nem kell bele több vagy kevesebb, csak egyszerűen a folytatást akarjuk, hogy még többet kapjunk ebből a világból.
Értékelés: 5/5
Mások is olvasták:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése