Isabel Wolff: A legjobb kép róla

"Ella Graham portréfestő karrierje felívelőben van. Különös tehetséggel örökíti meg modelljei igazi énjét csodálatos, élethű képein, a magánéletében azonban semmi sem olyan egyértelmű, mint szeretné.
A legjobb kép róla, amely Ella modelljeinek történetét vegyíti a művésznő saját élményeivel – apjával folytatott küzdelmével és azzal a felismeréssel, hogy nem a megfelelő férfiba szeretett bele –, egyszerre felemelő és keserédes. Isabel Wolff, a humor, a pátosz, a rejtély és a romantika sajátos keverékével olvasmányos mesét sző a művészi ihletről, a második esélyről és a megérzések fontosságáról."

Isabel Wolffnak jelent már meg könyve itthon, mégpedig Mesés ruhák kalandjai címmel, de ahhoz még nem volt szerencsém ellenben az új könyvével, melynek a borítója egyszerűen mesés. Ráadásul élőben szerintem még inkább megnyerőbb, tipikusan olyan ami vonzza az ember tekintetét, de engem nem csak a borító hanem a fülszöveg is meggyőzött arról, hogy érdemes lesz elolvasnom. :)

Isabel Wolff

A történetet nem nevezném tipikusan romantikusnak amiben nem csak egy, hanem több ember életét ismerhetjük meg, melyek közös pontja maga a festőnő. Pont emiatt egy kicsit háttérbe szorul Ella szerelmi élete, de ettől függetlenül egy nagyon élvezetes olvasmányról beszélhetünk, hiszen sok szereplő élete bontakozik ki előttünk és áll össze a végére egy teljes egésszé. Arra számítottam, hogy majd sokat fogok nevetni, mint ahogy azt a fülszöveg is sejteti, ám ez a része végül is elmaradt. Ezt abszolúte nem bánom, mert így is sokat kaptam ettől a könyvtől. A regény elsődleges célja az, hogy megmutassa a festészet szépségeit, pontosabban a portréfestést, hogy milyen lehet valakinek a személyiségét megeleveníteni a festővásznon, miféle nehézségekbe ütközhet egy festő alkotás közben. Mindez olyan köntösbe van bújtatva, hogy az olvasó észre sem veszi, hogy valójában egy kicsit meg is van vezetve az orránál fogva. :)

Ha a hangulatát kellene egyszóval leírnom, akkor automatikusan a "mesés" szó ugrik be, mert egy kedves, bájos, aranyos történet ez, ami egy pillanatra sem engedi lankadni az olvasó figyelmét. Ha valamihez hasonlítanom kellene – hogy egy kicsit is megkönnyítsem a dolgotokat –, akkor Erica Bauermesiter Ízek életre-halálra című könyve ugrik be, ami hangulatilag és a történet felépítésében is hasonlatos Isabel Wolff regényéhez, még ha egy kicsit másképp is, de az írónő ugyanúgy el tudja varázsolni az olvasót a leírásaival, a festészettel. Azért emlegetem ilyen sokszor a

festészetet, mert a könyv központi témája mindenképpen a művészet, az már más kérdés hogy számos olyan problémát és kérdést is feszegetl, ami a mindennapi életünk része.

A könyv központi alakja Ella Graham, a portréfestő, aki a maga harmincöt évével még életében nem találkozott élete nagy szerelmével. Mindenképpen szimpatikus karakter, habár engem meglepett, hogy művészi hajlamai ellenére mégis szilárdan áll a földön. A művészek az én szememben mindig úgy élnek/éltek, hogy szeretnek irracionális döntéseket hozni, olyanok akik úton-útfélen szerelmesek lesznek, azaz egy kicsit bolondosak, de Ella személyisége ennek az ellenkezőjét testesíti meg. A többi szereplő inkább csak mellékzöngéje a történetnek, pont ezért lehetetlenség lenne bármelyiket is kiemelni.

Lehet, hogy egy kicsit kiszámítható, de az én szívemet mégis elrabolta arra a rövid időre, amíg olvastam. Olvasmányos és szórakoztató, olyan amiben van egy kis szerelem, egy kis rejtély, egy kis fűszer, ahol a végére semmi meglepetés sincsen, de mégis élvezzük minden egyes sorát. Számomra mindenképpen ötös, mert egy csöppnyi hibát sem tudok felsorolni, de ha van is benne engem az se érdekel.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták: