Csak röviden

Ezekhez a könyvekhez az elmúlt hónapokban volt szerencsém, de idő hiányában elmaradtak a bejegyzések, viszont valamilyen formában mindenképpen akartam róluk írni. Ezért úgy döntöttem, hogy csak néhány mondatban fogom megformálni a véleményemet róluk. Az egyik egy nagyon jó, majdhogynem csillagos ötösre értékelt regény, míg a másik egy kisebb csalódást okozott. 

És akkor nézzük, hogy pontosan mely könyvekről is van szó.

Szergej Lukjanyenko: Éjszakai őrség

"Moszkva utcáin a hétköznapi emberek között természetfölötti lények járnak észrevétlen. A Setét és a Fény erői egyaránt jelen vannak, s a két tábor közötti törékeny fegyverszünetet az Éjszakai és a nappali Őrség vigyázza.
Most azonban viharfelhők gyülekeznek a város komor bérkaszárnyái felett: a varázslók, vámpirok, alakváltók és boszorkányok hidegháborúja forrósodni kezdett. Ha összecsapásuknak nem sikerül elejét venni, maga a pokol szabadul el a földön."

Ezt a könyvet úgy kerülgettem eddig, mint macska a forró kását, bár nem értem miért, hiszen ez egy rettenetesen jó könyv. Totálisan beleszerettem Szergej Lukjanyenko írásába, annak ellenére, hogy a fordítás nem lett a legjobb és akkor még csak finoman fogalmaztam. 

Ez a könyv számomra teljesen új megvilágításba helyezi a fantasy műfaját és ráadásképpen még okos, intelligens és olvasmányos is. És hogy mi tetszett benne a legjobban? Hogy furmányos, igen az. Furmányos, mert a történet bár három részre szakad és külön-külön egységet alkotnak, a végére mégis teljes egésszé állnak össze. Különösen tetszett benne, hogy egyáltalán nem könnyű kitalálni a végső csattanót.

Az Éjszakai őrség nagyon orosz, nagyon filozofikus és nagyon fantasy, de ajánlom azoknak is akik inkább a szépirodalmat kedvelik. Ha valaki nem ismerné az Őrség sorozatot, akkor annak elmondom hogy öt kötetből áll és az Éjszakai őrség a nyitó kötet.

A folytatásokat jövőre veszem elő, de akkor mindenképpen. ;)

Értékelés: 5/5

Shannon Messenger: Vihar szeli ketté

"A tizenhét éves Vane Westonnak fogalma sincs arról, hogyan élte túl tíz éve a pusztító tornádót, amely megölte a szüleit - semmire sem emlékszik a múltjából. Azt sem tudja, hogy a gyönyörű, sötét hajú lány, aki a vihar óta minden éjjel felkavarja álmait, vajon valóban létezik-e. Csak reménykedik benne.
A lány létezik, de nem ember. A tizenhét éves Audra szilf, egy levegőelementál, aki képes kommunikálni a széllel. Audra őrző - Vane titkos őrzője -, és esküt tett, hogy akár az élete árán is megvédi a fiút közös ellenségüktől, aki mindkettejük szüleit megölte, és aki évek óta kutat Vane után.
Miután egy meggondolatlan lépés elárulja hollétüket, Audra kénytelen felfedni kilétét Vane előtt. A fiú pedig egy csapásra a szél és a szilfek csodálatos, de egyben veszélyes világában találja magát."

Ez az a könyv, amiből én már kiöregedtem. Egyáltalán nem én vagyok a célközönsége, sőt abban sem vagyok biztos hogy a tizenhat-tizenhét éves fiatalok azok, hiszen a regény főszereplői jóval fiatalabbnak tűnnek a koruknál. 

Nem sokon múlott, hogy abbahagyjam, de az alaptörténet meglepően érdekesnek mondható, olyannyira, hogy úgy döntöttem nem adom fel. De a folytatásokat már biztos, hogy nem fogom elolvasni. A legnagyobb hibája  a könyvnek, hogy megpróbálja két szemszögből bemutatni a történetet, de sikertelenül. Shannon Messenger teljesen feleslegesen próbálkozik vele, hiszen Vane nézőpontja ugyanolyan lányos, mint Audrájé, egyáltalán nem éreztem azt,  hogy az egyik szereplő fiú a másik lány lenne. No de mindegy. Mindemellett tele van ismétléssel, unalmas részekkel és idegesítő karakterekkel, egyedül az alaptörténet ért valamit az egész könyvben, ami miatt végül megkapta a három pontot.

Értékelés: 5/3