A Hervadással életem második disztópikus könyvét olvastam el és mindig elfelejtem, hogy ezek a könyvek mennyire lehangolóak tudnak lenni. Természetesen ezzel nincsen semmi gond, mivel ez egy ilyen műfaj, de most a Hervadás egy kicsit megviselt.
"Várok. Olyan régóta tartanak minket a sötétben, hogy már nem érezzük a szemhéjunkat. Összebújva alszunk, mint a patkányok, nyitott szemünk kimered, és imbolygó testünkről álmodunk."

Eleinte nem volt rám túl nagy hatással a könyv, valahogy nem tudtam beleképzelni magamat a történetbe, nem tudtam megszokni a felvázolt jövőképet sem, ám ahogy haladtunk előre egyre csak azon kaptam magam, hogy szépen lassan, de teljesen elmerültem benne. Az elejétől a végéig jelen levő komor atmoszféra az én hangulatomra is rányomta a bélyeget, ami miatt egy kicsit kedveszegett lettem. Lauren DeStefano a jövő minden egyes apró kis szegmensét kiválóan részletezte, mondom ezt annak ellenére, hogy elsőre hiteltelennek éreztem. A cselekmény sodrása lassú - az írónő elsősorban a szereplőkre és a háttérre fókuszál – amivel a szerző csak még jobban erősíti a világvége hangulatot. Tele van megválaszolatlan kérdésekkel, rengeteg megfejtésre váró rejtély van amire biztos, hogy a következő részekben kapjuk meg a választ.
A könyv rengeteget foglalkozik a halállal és a szabadsággal, de mivel az előbbi sokkal többször előtérbe, ezért a sorokból szinte árad a depresszió és a letargia. Az írónő egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetünket, hiszen rengeteg szívszorító jelenet van benne. A történetet Rhine szemszögéből látjuk, rajta keresztül megtudhatjuk milyen feleségnővérnek lenni, milyen amikor bábként irányítanak minket, viszont a visszaemlékezések segítségével betekintést nyerhetünk Rhine múltjába is. Ilyenkor sokszor felelevenedik a régmúlt, milyen volt amikor még több kontinens volt a bolygón és amikor még teljes boldog családot alkottak. Bár szereplőnk eleinte nagyon ellenkezik a helyzetével - a végére ha nem is teljesen - ám képes elfogadni nem csak Lindent, hanem a többi feleségnővért is. A rengeteg élmény és változás hatására Rhine is sokat változik a könyv végére az őt megérintő események hatására.

"A távolban megpillantom egy világítótorony fényét. Átsiklik rajtunk, és forog tovább. Ezúttal nem tudom, hová fog vezetni minket."
Borzasztóan tetszett úgy, ahogy van az egész. Lehet, hogy van benne hiba, sőt, ha nagyon akarnék akkor találnék is benne, de ez így volt jó. Kedveltem a szereplőket, szerettem a hangulatát, tetszett ahogy elénk tálalták az egészet és remélem, hogy hamarosan megtudhatom mi lett a sorsa Rhinenak és Gabrielnek. Jó szívvel ajánlom mindenkinek.
Értékelés: 5/4,5
Mások is olvasták:
6 megjegyzés:
Hú ez nagyon tetszik!
Meg kell hogy mondjam sehol semmit nem hallottam erről a könyvről, pedig milyen jó téma, és milyen érdekes vírus van benne. Az ilyenek mindig megfognak, még akkor is, ha lehangoló, depresszív légkörrel párosul a téma.
Amúgy én nem tudom te/ti hogy vagytok vele, én nem tudok rájönni hogy ezek ifjúsági regények... régen nem így nézett ki ami ifjúsági :D... hát na, bezzeg a mi időnkben... :D
Hát, lehet hogy ezt majd egyszer kölcsönkérném;)
Pupi: pedig ha jól emlékszem ebből is csináltak blogturnét, de ebben nem vagyok biztos. Szerintem neked tetszene, úgyhogy ha látod akkor szerezd be, bár én inkább angolul ajánlanám. ;)
Titti: :D OK! De azért nem voltál meggyőző. :P
Pöfi, nem tudom, de szerintem kb én senki blogturnésnak nem olvasom a blogját :D (ez persze véletlen), vagy max egy kettő van, akiknek párhavonta odavetődök, de nem láttam valahogy. :) Mindenképp angolul tervezném :)
Pöfi, majd megcsúsztatom a két térdemet előtted, az hátha meggyőz majd:DDD
Pupi: én se olvasom őket, csak láttam hogy csináltak abból is, azért kérdeztem :D
Titti: na azt megnézném. :D
Megjegyzés küldése