Lauren DeStefano: Hervadás (Vegyészkert trilógia 1.)

"Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági regénye. Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni? Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindenközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek. A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna. Miközben a génvírus miatt egye fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?"

A Hervadással életem második disztópikus könyvét olvastam el és mindig elfelejtem, hogy ezek a könyvek mennyire lehangolóak tudnak lenni. Természetesen ezzel nincsen semmi gond, mivel ez egy ilyen műfaj, de most a Hervadás egy kicsit megviselt.

"Várok. Olyan régóta tartanak minket a sötétben, hogy már nem érezzük a szemhéjunkat. Összebújva alszunk, mint a patkányok, nyitott szemünk kimered, és imbolygó testünkről álmodunk."  

Mit tennél, ha tudnád hogy összesen húsz éved van hátra? Mit tennél, ha be lennél börtönözve és kényszerítenének egy házasságra? Rhine pontosan ilyen helyzetbe kerül, nem elég, hogy húsz évesen elkapja a gyilkos kór, de a hátralevő életét egy olyan emberrel kell leélnie, akit még csak nem is ismer. A könyv főszereplője éppen egy állásra jelentkezik mikor csapdába kerül és többedmagával elkapják a Gyűjtők, mindezek után pedig két idegen lánnyal együtt hozzá kell mennie a gazdag Lindenhez, hogy utódokat nemzzenek neki. Rhine természetesen nem fogadja el a sorsát és minden pillanatban arra gondol, hogyan tudna kimenekülni ebből a helyzetből. 

Eleinte nem volt rám túl nagy hatással a könyv, valahogy nem tudtam beleképzelni magamat a történetbe, nem tudtam megszokni a felvázolt jövőképet sem, ám ahogy haladtunk előre egyre csak azon kaptam magam, hogy szépen lassan, de teljesen elmerültem benne. Az elejétől a végéig jelen levő komor atmoszféra az én hangulatomra is rányomta a bélyeget, ami miatt egy kicsit kedveszegett lettem. Lauren DeStefano a jövő minden egyes apró kis szegmensét kiválóan részletezte, mondom ezt annak ellenére, hogy elsőre hiteltelennek éreztem. A cselekmény sodrása lassú - az írónő elsősorban a szereplőkre és a háttérre fókuszál – amivel a szerző csak még jobban erősíti a világvége hangulatot. Tele van megválaszolatlan kérdésekkel, rengeteg megfejtésre váró rejtély van amire biztos, hogy a következő részekben kapjuk meg a választ.

A könyv rengeteget foglalkozik a halállal és a szabadsággal, de mivel az előbbi sokkal többször előtérbe, ezért a sorokból szinte árad a depresszió és a letargia. Az írónő egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetünket, hiszen rengeteg szívszorító jelenet van benne. A történetet Rhine szemszögéből látjuk,  rajta keresztül megtudhatjuk milyen feleségnővérnek lenni, milyen amikor bábként irányítanak minket, viszont a  visszaemlékezések segítségével betekintést nyerhetünk Rhine múltjába is. Ilyenkor sokszor felelevenedik a régmúlt, milyen volt amikor még több kontinens volt a bolygón és amikor még teljes boldog családot alkottak. Bár szereplőnk eleinte nagyon ellenkezik a helyzetével - a végére ha nem is teljesen - ám képes elfogadni nem csak Lindent, hanem a többi feleségnővért is. A rengeteg élmény és változás hatására Rhine is sokat változik a könyv végére az őt megérintő események hatására.

Nem mondom, hogy nehéz könyv, mert nem az, de a hangulat az képes fejbe vágni az olvasót. Olvasmányos, friss és különleges. A szereplők a mellékszereplők is kedvelhetőek és a végére még egy kis meglepetés vár bennünket. 

"A távolban megpillantom egy világítótorony fényét. Átsiklik rajtunk, és forog tovább. Ezúttal nem tudom, hová fog vezetni minket."

Borzasztóan tetszett úgy, ahogy van az egész. Lehet, hogy van benne hiba, sőt, ha nagyon akarnék akkor találnék is benne, de ez így volt jó. Kedveltem a szereplőket, szerettem a hangulatát, tetszett ahogy elénk tálalták az egészet és remélem, hogy hamarosan megtudhatom mi lett a sorsa Rhinenak és Gabrielnek. Jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták: