Jojo Moyes: Akit elhagytál

"1916, Franciaország. Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefevre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia. Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke – férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is.

A Mielőtt megismertelek és Az utolsó szerelmes levél világszerte rendkívül népszerű szerzőjének új kötete egyszerre lélegzetelállító szerelmi történet, háborús történelmi regény és bírósági krimi. Moyes a rá jellemző módon azonnal rabul ejti az olvasót – ezúttal két fiatal asszony bemutatásával, akiket közel egy évszázad választ el egymástól, sorsuk mégis közös abban, hogy egyaránt a végsőkig küzdenek azért, ami mindennél fontosabb számukra."

Jojo Moyes neve egyáltalán nem ismeretlen számomra, hiszen nem ez az első könyv amit olvastam tőle. Ő az az írónő aki tökéletes eleganciával képes fonni egy erőteljes történetszálat úgy, hogy közben anélkül kanyarodik el más témákhoz, hogy az a fő szál rovására menne. Nagyon szeretem a történeteit, mert hol megríkatnak, hol megnevettetnek, szóval mindig  képes valamilyen érzelmet kiváltani belőlem. Bár ez a könyve nem volt annyira lendületes, mint a korábbiak, mégsem marad el mögöttük teljesen. 

"Amikor visszatértem a bárba, egy idősekből álló tarka társaság épp kifelé indult. 

– Énekelni fogunk – jelentette be madame Poilane. 

– Tessék? 

– Énekelni fogunk. Egész estig. Az elnyomja az óra hangját. A németeknek majd azt mondjuk, hogy ez egy francia szokás. Auvergne-i dalokat fogunk előadni. Mindent ami csak eszünkbe jut. Mit is tudnának a németek? 

– Egész nap énekelni fognak? 

– Nem, nem. Csak minden egész órakor. És csak akkor, ha a németek a közelben lesznek. "

Az Akit elhagytál tulajdonképpen két fő történetből áll. Az első részben visszarepülünk 1916-ba, amikor a németek megszállják Franciaországot. Sophie személyén keresztül megismerhetjük, hogy milyen körülmények között éltek akkoriban az ellenséges invázió alatt. Ez a rész meghökkentő és borzalmas, sok helyen felpiszkálja az ember igazságérzetét, mivel az írónő igen reálisan ábrázolja az eseményeket. Sophie története lehangoló és nyomott, de ettől független ül mégis lebilincselő, hiszen a történelem egy darabkáját ismerhetjük meg általa. 

A második rész napjainkban játszódik, ahol nem csak nézőpont váltás - első szám harmadik személy - történik, hanem a hangulat is sokkal könnyedebbé válik. Ebben a részben Liv kapja a főszerepet, aki négy évvel ezelőtt elvesztette férjét és a mai napig behúzodva él a csigaházában. Ám egy ellopott táska, egy furcsa barátnő és egy érdekes férfi lassan de biztosan újra visszahozza életébe a napsütést. A két nagy egység között hihetetlen nagy különbség van, míg az első részben a történet lesz igazán lényeges, a múlt egy kis szeglete, addig a második részben a hangulat kap főszerepet. Jól esett, hogy a komor légkör után egy derűsebb cselekménybe csöppenünk, ahol még nevetni is lehet. Viszont itt már lassabban folytak az események, sőt előfordult az is hogy, néhol egy kicsit unalmasnak találtam a történetet. Sajnálatos módon az Akit elhagytál történetvezetése tele van hullámvölggyel, ami miatt sokkal lassabban haladtam a könyvvel. De a befejezés olyan ütősre sikerült, hogy ezt a kis apróságot sikerült teljesen megbocsájtanom az írónőnek. Fenomenális lett, még ha valahol kiszámítható is. 

A regény központjában egy festmény áll, ami először Sophie tulajdonában volt, majd évekkel később Livhez került. Érdekes volt az emberek hozzáállását látni, amikor kiderült hogy ez a festmény valójában (még ha részben nem is igaz) nem Liv tulajdona. Borzalmas mennyire ki tudják rekeszteni a másikat egy festmény miatt, mennyire elítélően tudnak viselkedni, holott nem is ismerik a másik múltját. Ez volt az a pont ahol legszívesebben odaálltam volna Liv mellé és harcoltam volna, mert igazságtalanságnak éreztem a kirekesztését. Liv helytállása példátlan volt, annak ellenére is, hogy a festményért való harc fenekestül felforgatta az életet. A történet végére sokat változik, jó volt látni ahogy oldalról-oldalra megnyílik előttünk, ahogy a szürke kis egérből újra színes egyéniség lesz. 

Jojo Moyes könyve most nem ragadott el annyira, mint ahogy az általában lenni szokott, mégis kellemes élmény nyújtott és a végére azért a csattanó is megvolt. Kivételesen most csak egy négyest kap, mert azért az a történetvezetés mégis csak tele volt hullámvölgyekkel. Nem baj, majd a következő regényeben biztos másképp lesz...

"Liv elmosolyodik. Mindig elmosolyodik, ha Paulra néz. És aztán nagy lélegzetet vesz.

- Ugye tudod, milyen jó vagy abban, ha valamit meg kell találni..."

Jojo Moyes újabb lebilincselő könyve, amiben egy festmény, két nő és egy szerelem kap főszerepet. Ajánlom minden Moyes rajongónak és annak is aki szereti a történelmet, vagy a romantikus irodalmat. 

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták: