Robert Holdstock: Mitágó-erdő

"Az Anglia egyik utolsó ősi vadonjaként ismert Ryhope-erdő rejtélye felemésztette George Huxley életét. Halála után két felnőtt fia nem csak a rengeteg szélén álló Tölgylakot örökli tőle, hanem megszállottságát is: amikor megsejtik, hogy a kihaltnak hitt állatok és ősi mítoszok hősei által benépesített erdő miféle titkot rejt, nem tudnak ellenállni a kísértésnek. Egymás után maguk is bemerészkednek a fák közé, és amit odabenn találnak, az furcsább és veszélyesebb, mint valaha is gondolták volna.

Robert Holdstock World Fantasy-díjas regényét a huszadik század legfontosabb fantasyjei között tartják számon, a szerzőről Angliában tavaly díjat neveztek el."

Nimának sok szeretettel. 

Mostanában sajnálatos módon egyre kevesebb igényes fantasy könyvet adnak ki, melynek oka szerintem abban keresendő, hogy kevesen vannak azok akik igazán igénylik ezt a műfajt. Ennek ellenére szerencsére néha lehet egy-egy gyöngyszemre is bukkani. A Mitágó-erdőre Nima hívta fel a figyelmemet, ugyanis a borítója számomra semmitmondó, megérdemelt volna egy sokkal hivalkodóbb külsőt, mert így az ember figyelme simán elsiklik felette. 

"A mitágókat a gyűlölet és rettegés hatalma szüli, és az ősvadonban öltenek testet, amelyből vagy kilépnek a nagyvilágba – mint Arthur, avagy Arthorius-alak, a medvehős, aki népek vezetésére termett –, vagy megbújnak természetes élőhelyükön, megtestesítve a mindenkori jó reménységet."

Rhyope-erdő

A Rhyope-erdő mellett a Tölgylakban lakik Robert Huxley feleségével és két fiával. Huxley megszállottan kutatja az erdő titkát a benne rejtőző különleges lényekkel egyetemben. Ez a kutatás azonban nem csak őt, hanem a családját is egy idő után felemészti. Később, mikor fiai visszatérnek a Tölgylakba maguk is kutatásba kezdenek, először az idősebb lesz az akit elsőnek elnyel az erdő mélye, majd később a testvére is megszállottja lesz, miközben a Tölgylak körül egy különös lány bukkan fel.

Szerencsém volt, mert amikor belekezdtem a könyvbe, akkor az időjárás is nekem kedvezett, hiszen kint borongós esős idő volt, bent viszont kellemes meleg árasztotta el a helységet (szívesen mondanám, hogy a kandallóban a tűz ropogott, de sajnos egyelőre olyanunk nincsen), ami mindenesetre  megalapozta a megfelelő hangulatot. Sejtelmes és misztikus volt mindjárt az első oldaltól kezdve, amitől az ember háta libabőrös lesz, mivel Robert Holdstock kiválóan ért a ködös atmoszféra megteremtéséhez. 

A történetet három fő részre osztotta az író, mindegyik valamiben különleges, de mégsem tökéletes. Az első részben megismerkedünk a mitágó jelentésével, és az erdő jelentőségével. Ez az a szakasz, ami a legtöbb sejtelmességet árasztja magából és ami felébreszti az olvasóban a kíváncsiságot. A második egységben egyre több hatás éri az erdő felől Stevent, a legkisebb fiút, viszont itt zajlanak a leglassabban az események. Ez volt az a szakasz, ami szerintem egy kicsit megakasztotta a regény folyamát, itt majdnem abbahagytam az olvasást. Folyamatosan vártam, hogy mikor fogunk végre bejutni az erdőbe, ami csak a harmadik szakaszban jött el. Vélhetően nem árulok el nagy titkot azzal ha bevallom, hogy nekem a harmadik, vagyis a befejező szakasz tetszett a legjobban. 

A Mitágó-erdő érdekessége, hogy ez a három szakasz más-más stílust hordoz magában. Az első jellemzője a misztikum, a második sajátossága a lassúságában rejlik, a harmadik viszont már feszültséggel teli. A befejező rész az, ahol az egész történet kiteljesedik, ahol egy váratlan csavarral minden kérdésre egy az egyben megkapjuk a választ és végre bejutunk az erdőbe.
 
Lenyűgöző, ahogy a mitológiát használja a történet alapjául, ahogy kitalálta és felépítette ezt a világot. Bár azért az is jó lett volna, ha lett volna egy alaposabb háttértudásom az általa beleszőtt mítoszokról, ami könnyebbséget és mélységet adott volna a történetnek, de ettől függetlenül is érthető volt számomra. A cselekmény magával ragadó - még ha a közepével nem is vagyok maradéktalanul elégedett - könnyű megteremti és elképzelni az általa felvázolt világot és lényeket. Varázslatos, miközben ijesztő is egyben, de biztos vagyok benne hogy aki elolvassa a Mitágó-erdőt maga is rabja lesz.

"Követtem az erdőbe, folyamatosan a legkönnyebb utat kutatva az összefonódó páfrányok és tüskebozótok között; élveztem a sűrű csendet. Az erdőszélén még alacsonyak voltak a fák, de pár száz méterrel beljebb már megmutatkozott a vadon valódi kora: hatalmas, csomós tölgyfatörzsek meredtek ki korhadtan a földből, vastag ágaik súlyát nyögve. A talaj enyhén emelkedni kezdett, és a kusza aljnövényzet több helyen megtörték a simára kopott, zuzmó lepte szürke mészkősziklák. A gerincen túl meredek lejtő következett, lépésről lépésre feltárult az erdő valódi arca."

A Mitágó-erdő különleges és egyedi, és bár nem tökéletes, én biztos vagyok benne, hogy egy párszor még elő fogom venni a polcról, hogy újra és újra bejussak a Mitágó-erdőbe. És hogy kellenek-e a folytatások? Mindenképpen, mert még szeretnék újabb részleteket megtudni az erdőről. 

A végeredmény mondhatni tökéletes, de azért kap egy fél pont levonást, hiszen a közepe azért mégis csak vontatott. A regényt ajánlom azoknak, akik szeretik a különleges csemegét, szeretik a fantasy műfajt és azoknak is, akik nem ijednek meg az igényes irodalomtól.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:

Szubjektív Kultnapló: ITT

Shanara: ITT