"Az Anglia egyik utolsó ősi vadonjaként ismert Ryhope-erdő rejtélye felemésztette George Huxley életét. Halála után két felnőtt fia nem csak a rengeteg szélén álló Tölgylakot örökli tőle, hanem megszállottságát is: amikor megsejtik, hogy a kihaltnak hitt állatok és ősi mítoszok hősei által benépesített erdő miféle titkot rejt, nem tudnak ellenállni a kísértésnek. Egymás után maguk is bemerészkednek a fák közé, és amit odabenn találnak, az furcsább és veszélyesebb, mint valaha is gondolták volna.
Robert Holdstock World Fantasy-díjas regényét a huszadik század legfontosabb fantasyjei között tartják számon, a szerzőről Angliában tavaly díjat neveztek el."
Mostanában sajnálatos módon egyre kevesebb igényes fantasy könyvet adnak ki, melynek oka szerintem abban keresendő, hogy kevesen vannak azok akik igazán igénylik ezt a műfajt. Ennek ellenére szerencsére néha lehet egy-egy gyöngyszemre is bukkani. A Mitágó-erdőre Nima hívta fel a figyelmemet, ugyanis a borítója számomra semmitmondó, megérdemelt volna egy sokkal hivalkodóbb külsőt, mert így az ember figyelme simán elsiklik felette.
"A mitágókat a gyűlölet és rettegés hatalma szüli, és az ősvadonban
öltenek testet, amelyből vagy kilépnek a nagyvilágba – mint Arthur,
avagy Arthorius-alak, a medvehős, aki népek vezetésére termett –, vagy
megbújnak természetes élőhelyükön, megtestesítve a mindenkori
jó reménységet."
Rhyope-erdő |
Szerencsém volt, mert amikor belekezdtem a könyvbe, akkor az időjárás is nekem kedvezett, hiszen kint borongós esős idő volt, bent viszont kellemes meleg árasztotta el a helységet (szívesen mondanám, hogy a kandallóban a tűz ropogott, de sajnos egyelőre olyanunk nincsen), ami mindenesetre megalapozta a megfelelő hangulatot. Sejtelmes és misztikus volt mindjárt az első oldaltól kezdve, amitől az ember háta libabőrös lesz, mivel Robert Holdstock kiválóan ért a ködös atmoszféra megteremtéséhez.
A történetet három fő részre osztotta az író, mindegyik valamiben különleges, de mégsem tökéletes. Az első részben megismerkedünk a mitágó jelentésével, és az erdő jelentőségével. Ez az a szakasz, ami a legtöbb sejtelmességet árasztja magából és ami felébreszti az olvasóban a kíváncsiságot. A második egységben egyre több hatás éri az erdő felől Stevent, a legkisebb fiút, viszont itt zajlanak a leglassabban az események. Ez volt az a szakasz, ami szerintem egy kicsit megakasztotta a regény folyamát, itt majdnem abbahagytam az olvasást. Folyamatosan vártam, hogy mikor fogunk végre bejutni az erdőbe, ami csak a harmadik szakaszban jött el. Vélhetően nem árulok el nagy titkot azzal ha bevallom, hogy nekem a harmadik, vagyis a befejező szakasz tetszett a legjobban.
A Mitágó-erdő érdekessége, hogy ez a három szakasz más-más stílust hordoz magában. Az első jellemzője a misztikum, a második sajátossága a lassúságában rejlik, a harmadik viszont már feszültséggel teli. A befejező rész az, ahol az egész történet kiteljesedik, ahol egy váratlan csavarral minden kérdésre egy az egyben megkapjuk a választ és végre bejutunk az erdőbe.
Lenyűgöző, ahogy a mitológiát használja a történet alapjául, ahogy kitalálta és felépítette ezt a világot. Bár azért az is jó lett volna, ha lett volna egy alaposabb háttértudásom az általa beleszőtt mítoszokról, ami könnyebbséget és mélységet adott volna a történetnek, de ettől függetlenül is érthető volt számomra. A cselekmény magával ragadó - még ha a közepével nem is vagyok maradéktalanul elégedett - könnyű megteremti és elképzelni az általa felvázolt világot és lényeket. Varázslatos, miközben ijesztő is egyben, de biztos vagyok benne hogy aki elolvassa a Mitágó-erdőt maga is rabja lesz.
"Követtem az erdőbe, folyamatosan a legkönnyebb utat kutatva az összefonódó páfrányok és tüskebozótok között; élveztem a sűrű csendet. Az erdőszélén még alacsonyak voltak a fák, de pár száz méterrel beljebb már megmutatkozott a vadon valódi kora: hatalmas, csomós tölgyfatörzsek meredtek ki korhadtan a földből, vastag ágaik súlyát nyögve. A talaj enyhén emelkedni kezdett, és a kusza aljnövényzet több helyen megtörték a simára kopott, zuzmó lepte szürke mészkősziklák. A gerincen túl meredek lejtő következett, lépésről lépésre feltárult az erdő valódi arca."
A Mitágó-erdő különleges és egyedi, és bár nem tökéletes, én biztos vagyok benne, hogy egy párszor még elő fogom venni a polcról, hogy újra és újra bejussak a Mitágó-erdőbe. És hogy kellenek-e a folytatások? Mindenképpen, mert még szeretnék újabb részleteket megtudni az erdőről.
A végeredmény mondhatni tökéletes, de azért kap egy fél pont levonást, hiszen a közepe azért mégis csak vontatott. A regényt ajánlom azoknak, akik szeretik a különleges csemegét, szeretik a fantasy műfajt és azoknak is, akik nem ijednek meg az igényes irodalomtól.
Értékelés: 5/4,5
Mások is olvasták:
Szubjektív Kultnapló: ITT
Shanara: ITT
4 megjegyzés:
Na, végre eljutottam az olvasásig is, nagyon nagyon jó poszt lett! Eddig nem nagyon érdekelt a könyv, de most nagyon megmozgatta a fantáziámat ez a titokzatos erdő és a lényei. :)
PuPilla: köszönöm. Szerintem érdemes megpróbálkozni vele, bár az is igaz hogy nem a te műfajod, de kiváncsi lennék a te véleményedre. :)
nekem ez egyre jobban várós. :D
nagyon jó poszt lett, ha nem kellett volna eddig, akkor mostantól tuti.
Nima: ez pont neked való könyv lesz. :)
Megjegyzés küldése