2012. november 23., péntek

2012. november 4., vasárnap

Amanda Quick: Csábítás

           7 comments   

"A nép azt mondja rá, maga a sátán. Julian, Ravenwood grófja zárkózott, titokzatos ember, s felesége rejtélyes halála sem ment még feledésbe. Amikor aztán a gróf új asszonyt választ, váratlan kalandok egész sorába keveredik. Bonyolult zsarolási ügy, veszélyes kimenetelű álarcosbál, egy egészen különleges párbaj, s a bosszúvágyó csábító felbukkanása mégis mind semmi ahhoz a küzdelemhez képest, amit éles eszű, modern gondolkodású feleségével kell megvívnia boldogságuk érdekében."

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd Amanda Quick könyvet fogok olvasni, egészen addig a pillanatig míg nem találkoztam Gretty bejegyzésével, amiben szó szerint istenítette a könyvet. Egyből felpiszkálta a kíváncsiságomat és az jutott eszembe, hogy mi veszítenivalóm lehet? Ráadásul Gretty ízlésében szerintem meg lehet bízni és ha neki nem esett baja, akkor valószínűleg én is túl fogom élni. Ennek reményében kezdtem bele életem első Amanda Quick regényébe és a végére meg is voltam elégedve.

A Csábítás azon könyvek közé tartozik, amit akkor vesz elő az ember, amikor már az agya semmit nem képes befogadni, érzelmileg nullán van és legszívesebben egész nap romantikus filmet nézne. Ilyenkor jól esik egy-egy olyan regény, ami tényleg azért van, hogy ne kelljen gondolkodni és közben nevessen, jól érezze magát az olvasó. Na jó, amikor úgy döntöttem, hogy ez lesz a következő olvasmányom, akkor igencsak megremegett a kezem és elbizonytalanodtam, mert hát a borító nem éppen csábító, de mint tudjuk nem szabad elsőre ítélkezni, ezért végül belevetettem magam. 

Már az első oldalakon azonnal levett a lábamról a humorával és ezzel a mindent elsöprő kezdettel, hiszen egy olyan lánykérésbe csöppenünk bele, aminek érdekes következményei lesznek. Gondoltam is magamban, hogy nevetségesebbnél nevetségesebb párbeszédek és események fognak következni oldalokon át és már előre melegítettem a nevető izmaimat és ami a legjobb, hogy nem álltam messze az igazságtól. Az írónő szerencséje, hogy nem veszített semmit a lendületből, ezért a történet végig nagyon érdekes tudott maradni, sőt a befejezésben ezt még fokozni tudta. A könyv legnagyobb erőssége az utolsó száz oldal volt, ahol fény derül a titokra, lelepleződnek a gyilkosok és minden a helyére kerül. Ennél a résznél pattanásig feszültek az idegeim, alig bírtam letenni a könyvet annyira drukkoltam a hőseinknek.

Amit mindenképpen meg kell említenem – mert elsőre téves következtetéseket lehet levonni– hogy ez a könyv nem olyan, ami csöpög, szirupos és tele van rózsaszín köddel, hanem olyan amelyben szerethető, igazi húsvér emberek vannak, amitől képes vagy elhinni, hogy mindez megtörténhetett a XVIII. században. 

Összességében elmondhatom, hogy egyáltalán nem volt rossz választás a részemről, hogy bele mertem kezdeni egy Amanda Quick könyvbe, sőt előfordulhat, hogy nem ez lesz az utolsó. A regény most csak azért kapott négy pontot, mert volt egy pont a könyvben, ahol elszakadt a cérna és azt hittem nem fogom tudni majd tovább olvasni. Ez a pont a történet közepénél volt, ahol a két szerelmes egy ritka érdekes párbeszédet folytatott és a megszokotthoz képest túlságosan szirupos, unalmas volt, pedig valójában ez nem jellemző a könyvre. Kíváncsi lennék az eredeti szövegre, mert nem vagyok százszázalékosan biztos benne, hogy nem a fordító fantáziája szabadult el egy pillanatra. A lényeg, hogy meleg szívvel ajánlom minden romantikus lelkű társamnak, mert higgyétek el, minden hibájával együtt kiváló volt.


Értékelés: 5/4

 Mások is olvasták:
Gretty: ITT

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)