2014. június 30., hétfő

Júniusi zárás


Khmm, khmm. Azt hiszem év legdurvább hónapját hagytam magam mögött, mivel júniusban szereztem be a legtöbb könyvet. Magam sem értem, hogy sikerült ennyi zsákmányt beszereznem, egyszerűen megszaporodtak a polcon. Volt vásárlás és többek között csere is, illetve én magam is megváltam egy pár könyvemtől, úgyhogy maga a végeredmény azért annyira nem szörnyű. :) Legalábbis remélem. 

És akkor a szavak helyett beszéljenek a képek. Íme azon könyvek listája, ami ebben a hónapban érkezett hozzám.

Ezek közül kettő csere eredményeként került hozzám, négyet pedig recenzióba kaptam, a többit vettem vagy kedvezményesen, vagy akcióban. Időközben természeten már néhányat ki is olvastam, úgyhogy azért annyira nem rossz az arány, sőt még a többit is tervezem az elkövetkezendő hetekben olvasni, úgyhogy azért fogyatkoznak is az olvasandó könyvek száma. 

A többi hónap nem lesz ennyire durva, egyrészt mert nem tervezek könyvet venni, másrészt pedig nincs is olyan a megjelenések között amiért remegnék és ez remélem a következő időszakban így is marad. :)  


2014. június 24., kedd

Corine Gantz: Rejtekhely Párizsban


"„Kezdje újra Párizsban!" A háromgyerekes, megözvegyült Annie ezzel a mottóval ad fel hirdetést egy amerikai újságban, és házát kisvártatva elárasztják az új lakók: az erőszakos férjtől menekülő ex-modell két gyerekével, az anorexiás fiatal lány és a szívdöglesztő francia festőművész. Szerelem, humor, bonyodalom! Kell ennél több?"

Ez a könyv elsőre lenyűgözött a borítójával, olyan gyönyörűen van illusztrálva, hogy szerintem nincs is olyan nő, aki ne figyelne föl rá azonnal. Így amikor bementem a könyvesboltba és megláttam azonnal tudtam, hogy ez az a regény amit én biztosan szeretni fogok. Bár a külcsín alapján döntöttem - ami bohóság lehet egyesek szemében - mégis néha jobb egy ehhez hasonló megérzésre hallgatni, mint megvárni az első értékeléseket. És szerencsére amilyen gyönyörű kívül, olyannyira imádni való volt a történet.

"Tíz évvel korábban, még a sajtburgerek és fánkok földjén, Annie egy pillantra sem gondolkodott el azon, mi az, amit a szájába töm. Mostanság azonban az Étel - így, nagybetűvel - a rögeszméjévé vált. Állandóan erről filozofált, beszélt, ennek elkészítésével foglalatoskodott, hogy végül elfogadható számú - legalábbis párizsi mércével elfogadhatatlan - kilóval gyarapodjon." 

Annie háromgyerekes egyedülálló anyaként próbál helytállni idestova három éve, mióta a férje egy autóbalesetben életét vesztette. Egy nap a legjobb barátja felhívja a figyelmét arra, hogy hamarosan elveszítheti a házat ha nem talál gyorsan valami pénzforrást. Annie ekkor úgy dönt, hogy kiadja házában lévő szobákat, de csak és kizárólag amerikai személyeknek. Még aznap felad egy hirdetést az egyik külföldi újságban és hamarosan jelentkeznek is a felhívásra, ellepik a lakást a különböző személyiségű lakók és megkezdődik Annie új élete. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem szippantott be első pillanattól kezdve, mert bizony imádtam Anniet, a párizsi életét és az egész könyvet úgy ahogy volt. Kedvelhető és szerethető karakterekkel van tele, a cselekmény olvasmányos és egy csöppnyi romantikával van megfűszerezve, szóval ez pontosan olyan történet amit egy szelet süteménnyel, egy pohárka borral és egy kellemes fürdővel lehet csak még élvezetesebbé tenni.

Annak ellenére, hogy ez a szerző első publikált regénye, mégis olyan érzésem volt, mintha már jó pár történet megszületett volna a tollából. Bár kiszámítható a vége, mégis azon kaptam magam, hogy végigizgultam minden egyes fordulatot és vártam, hogy mindenki elérje a saját boldogságát. Hogy ne legyen Annienek sem könnyű dolga, természetesen minden új lakó múltjában van valami sötét és rejtélyes titok, amiről időközben értelemszerűen le is hull a lepel, sok-sok fejtörést okozva ezzel is a főhősünknek. Az eseménydús történet hangulata az ami még  magával ragadó, igazi franciás, sok-sok étellel és főzéssel, ami még jobban fokozta a vágyamat, hogy egyszer újra visszalátogassak ebbe a különleges városba. 

A szereplők mint korábban is írtam, rendkívül szerethetőek és kedvelhetőek. Ami miatt nagyon szeretem az ehhez hasonlatos regényeket, hogy a karakterek folyamatosan változnak és  fejlődnek a történet során, a saját problémájukat felismerve mind azon vannak, hogy minél hamarabb megoldást találjanak arra, ezzel is változást hozva az életükbe. 

"Beléptek a meleg napfényben fürdő méretes szobába. Lola enyhén ledöbbent a szinte teljes egészében rózsaszín szoba látványától. Közepén egy baldachinos ágy állt, púderrózsaszín tüllfüggönyökkel. A bájos háztetőkre nyíló ablakot pazar, cukorkaszínű, csikós függönyök keretezték. A szobában csupán néhány bútor állt: egy vörös, miniatűr íróasztal, egy antik, feketére lakkozott szekrény és egy málnaszínű bársony karosszék. "

Connie Gantz remekül hozza a műfajtól elvárható alapokat, amire számítottam tőle azt meg is kaptam maradéktalanul. Remek történet a saját műfajában, könnyedség, egy kis báj és némi humor jellemzi az egész művet. Pihentető könyv, amit meleg szívvel ajánlok minden női olvasómnak. 

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2014. június 19., csütörtök

Nicolas Barreau: A nő mosolya


"Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… 
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte."

A nő mosolya szerelem volt első látásra, olyan ami még a neten keresztül is sugározta magából, hogy engem meg kell venned és hát ki vagyok én, hogy ellentmondjak egy ilyen kérésnek? Így esett meg, hogy a szerelemből nagyobb szerelem lett és a könyv végül hatalmas kedvenc lett. 

"Tavaly novemberben egy könyv mentette meg az életemet. Tudom, ez elég valószínűtlennek hangzik. Némelyek éppenséggel túlzónak vagy melodramatikusnak tarthatják az ilyen kijelentéseket. pedig hát pontosan így történt."

Ez a regény valami csudajó volt, szellemes, vicces és szórakoztató. Ha felvettem vagy éppen leraktam mindig mosollyal gondoltam rá, mert tudtam, hogy ha elmerülök benne az csakis jó lehet. Bár rövidke könyvről van szó, mégsem maradt egy csepp hiányérzetem sem, mondhatni totális szerelem. A történet ott kezdődik amikor Auréliet a szerelme elhagyja, és miközben az önsajnálatban dagonyázik a város utcáit róva, rábukkan egy könyvesboltra. Ebben a boltban talál rá arra a könyvre, ami majd az egész életét fenekestül felforgatja és végül megkezdődik a tévedések vígjátéka. Roppant bájos és aranyos történet, ami az elejétől a végéig tele van szerelemmel és romantikával, olyan könyv amit addig fogok olvasni amíg a lapjai szét nem esnek. 


A könyv első perctől kezdve mulattatott és bár tudtam, hogy mire számíthatok a befejezésben mégis drukkoltam a főszereplőknek, hogy a végén minden jól süljön el. Nicolas Barreau remekül ért ahhoz, hogy mi kell egy romantikus lelkű nőnek, mert ebbe a regényébe minden olyan hozzávalót belecsempészett, amitől egy ilyen történet sikeres lehet. Olvasmányos, gördülékeny, a cselekmény pedig fenomenális lett. Ez a könyv egyszerűen gyógyír a női léleknek!

"Mintha az égből pottyant volna, úgy állt előttem. A hang tulajdonosa karcsú, fiatal nő volt, sötétbarna szövetkabátban és antilopcsizmában, hanyagul nyaka köré vetett kötött sállal. Hosszú haja úgy lobogott és csillogott a folyosó bágyadt fényében, mint az arany, és habozva tett felém egy lépést. Sötétzöld szemével kérdő pillantást vetett rám."

Bár rövid bejegyzés lett, remélem azért érződik az, hogy miért volt olyan jó A nő mosolya, mert szeretném ha rajtam kívül még egy jópáran kezükbe vennék és megszeretnék a könyvet. Igazi francia könyv, bájjal és sok-sok napsugárral, ami néha kell, hogy még jobban bearanyozza a nyári napjainkat. 


Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:

2014. június 17., kedd

Gillian Flynn: Sötét helyek


"Libby Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes.

Huszonöt évvel később a Gyilkosok Klubja – egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó titkos társaság – felkeresi Libbyt. Azt remélik, bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby anyagi haszon reményében együttműködik velük: felkeresi azokat, akik akkor éjjel ott voltak a házukban, és beszámol a klubtagoknak mindarról, amit megtud. A nyomozás során lepusztult sztriptízbárokban és elhagyatott városokban keresi az igazságot, és miközben lassan fény derül az elképzelhetetlenre, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint amikor minden elkezdődött: újra egy gyilkos elől menekül."

Gillian Flynn neve ismerős lehet, hiszen nem olyan régen jelent meg a Holtodiglan című regénye, ami itthon hatalmas sikert aratott. Habár én még nem olvastam az előző könyvét, mégis úgy éreztem, hogy ideje lesz megismerkedni az írónővel, mert a műfaj amit képvisel nagyon közel áll hozzám. 


"A bulizók elkergették innen a házfoglalókat, összesöpörtek, igyekeztek kicsit kipofozni a helyet. Így is húgyszag terjengett. Az egyik falra egy régi koton tapadt fel, akár a spagetti."

Libby Day élete teljesen felfordult azon a napon, amikor lemészárolták a családját, és bár a tettest elkapták, huszonöt évvel később egy férfi felkeresi azzal az indokkal, hogy rossz ember ül a börtönben a gyilkosságokért. Habár Libby először kételkedik a férfi szavaiban, később azonban rájön, hogy van igazság bennük, ezért elkezd újra nyomozni. A történetet több idősíkon fut úgy, hogy közben három főszereplőt is megszólaltat. Ez a fajta történetvezetés nagyon jót tett a könyvnek, amivel a feszültséget csak még jobban fokozza, de ez egyébként is az a fajta sztori, ahol végkifejlet felé haladva az ember legszívesebben szétrobban a kíváncsiságtól. Gillian Flynn elképesztően jól tudja csavarni a szálakat és külön dicséretet érdemel a meglepő befejezésért, ami valóban kiszámíthatatlan volt. Bár az elején nehezen szoktam meg a szereplőket, de végül a cselekmény olyannyira levett a lábamról, hogy végül már nem is bírtam letenni. Nagyon jó.

Az atmoszférája végig borongós és valamiért nekem a svéd krimik hangulata és világa jutott eszembe, annak ellenére, hogy maga a cselekmény egyáltalán nem ott északon játszódik. Ütős és vulgáris párbeszédekkel van megtarkítva a történet, ami csak még sötétebbé teszi az egyébként is borús hangulatot. Ráadásul a szerző nem kendőzi el a gyilkosság leírásait, illetve egyéb más gyomorforgató jelenetekkel is megspékeli, ami az ember nyugodt lelkiállapotát képes teljesen felzavarni. Mindemellett rettentően izgalmas, eseménydús és nagyon jól felépített történettel állunk szemben, ráadásul a szerző remekül tudja úgy csepegtetni az információmorzsákat, hogy nekünk olvasónak egy pillanatra se jusson eszünkbe lerakni a könyvet. Ezért akárhonnan nézem, egy tagadhatatlanul remekbeszabott thriller lett a Gillian Flynn új regénye.


Annak ellenére, hogy három karakter szemszögéből követhetők az események, én mégis csak Libbyt tudtam megkedvelni, bár egyelőre magam sem tudom eldönteni hányadán is állok vele. Nagyon nehéz őt kiismerni, hiszen maga is hadilábon áll önmagával. A múltja kihat a jelenére is, mivel képtelen önmagát teljes mértékben ellátni. Sérült, megkeseredett nővé vált, aki keresi a helyét a világban. Ben Day személyiségét pedig leginkább a múltbeli események alapján érhetjük meg a legjobban, a fiatalkori önmagát ismerhetjük meg közelebbről, ami ránézve nem túl fényes. Tipikus kamasz, aki rosszkor rossz helyen volt és akinek az élete félrecsúszik azért mert rossz társaságba keveredik. Nem mondom, hogy keblemre ölelném, de azért próbáltam őt megérteni és elfogadni a döntéseit. Nyilván ha más családban és más körülmények között nő fel, akkor más emberré is válhatott volna, de a nélkülözés és kilátástalanság a jó emberből is képes rossz embert faragni.

"Fel kell nőnöd, Libby. Választanod kell, kinek az oldalán állsz. Töltheted azzal az egész életedet, hogy próbálod kitalálni, mi történt, próbálsz értelmet találni benne. Vagy bízhatsz is önmagadban. Válassz, kivel vagy. Legyél velem. Úgy jobb."


Mindent összevetve a nehézkesen induló elejét is beleszámítva egy majdnem kiváló, lebilincselő thriller lett a Sötét helyek, ami remélem át is jön az írásomból. Ugyanis ez a könyv tényleg jó, ha nem hisztek nekem, akkor járjatok utána. 

Borzongás, izgalom és feszültség jellemzi a Sötét helyeket, amiben remek karakterek és egy jól felépített cselekmény várja az olvasókat. Aki ismeri a szerzőt annak kötelező ez az írása is, aki pedig most ismerkedne vele, annak pedig meleg szívvel ajánlom.



Értékelés: 5/4,5


Mások is olvasták:

2014. június 14., szombat

Joanna Trollope: Értelem és érzelem


"Két testvér nem is lehetne ennyire más természet. Elinor Dashwood építésznek tanul, erénye a türelem és a megbízhatóság. Lobbanékony húga, Marianne viszont édesanyjukra ütött, ugyanolyan szenvedélyes és kreatív, megtölti a házat drámával, gitárzenével, miközben a zeneművészeti főiskoláról álmodozik. Ám amikor édesapjuk, Henry Dashwood hirtelen meghal, az egész családnak el kell költöznie Norlandból, amely húsz éven át volt szeretett otthonuk. A társadalmi rang biztonsága nélkül értékeiknek komoly próbát kell kiállniuk. Vajon képes lesz Elinor higgadtan, józanul nézni, hogy egy másik lány kivetette a hálóját a férfira, akit ő szeret? Vajon meginog majd Marianne hite az egyetlen igazi szerelemben, amikor megismerkedik a vidék leghelyesebb fiújával, John Willoughbyval? És egy olyan világban, amelyben a közösségi média és az ott hangoztatott vélemények formálják az eseményeket, vajon győzhet a szerelem a konvenciók és a rosszallás fölött? Joanna Trollope szellemesen, a társadalmi témák iránti érzékenységgel új megvilágításba helyezi az Értelem és érzelem cselekményét, és újra elmesél egy csodálatos történetet a felnőtté válásról, a fiatalkori szerelemről és csalódásról, és arról, hogy bizonyos dolgok sosem változnak, különösen akkor, ha pénzről van szó."

Annak ellenére hogy még nem olvastam az eredeti Értelem és érzelem című regényt Jane Austentől, mégis nagyon érdekelt Joanna Trollope féle átdolgozás, ezért amikor az Alexandra leakciózta nem haboztam, megvettem. Ráadásul az elmúlt napokban folyamatosan olyan hangulatban vagyok, hogy leginkább női regényekre vágyom, ezért különösen áhítoztam érte és hamarjában ki is olvastam. 


A történet szereplője négy nő életéről szól, miután az egyetlen férfi a családban hirtelen életét veszti. A vagyon, amit eddig birtokoltak az apa egyetlen fiára száll, aki az előző házasságából származik. Emiatt egyik pillanatról a másikra a négy nőnek el kell költöznie a jelenlegi birtokról és így egy számukra teljesen új városba kell menniük. A cselekmény a két idősebb testvérre fókuszál, ami miatt én arra számítottam hogy hemzsegni fog a romantikától, de ilyen messze még soha nem voltam az igazságtól. Sajnálatos módon a romantika csak éppenhogy csurran-cseppen, ezért enyhe csalódás ért, de ennél sokkal rosszabb volt az, ahogy a szerző a szereplőket ábrázolta. Bár olvasmányos volt, mégis olyannyira hiteltelen volt az egész, hogy a végén már csak kuncogtam rajta. Hiába próbálta meg az írónő átültetni a XXI. századba az eredeti történetet, valójában én egyáltalán nem éreztem hogy a jelenben vagyunk. Mindezek ellenére azért végigszenvedtem a könyvet, mert érdekelt, vagyis a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, hogy akkor most mi is lesz a befejezés. 

Már az elején éreztem, hogy a szereplők nem teljesen százasak, vagyis inkább olyan érzésem volt mintha valami brutál jó anyagot tolnának, mert úgy tűnt mintha nem is ebben a világban élnének. Olyan szinten az ellenkezőjét gondolták mindennek és olyannyira elfogadták a saját elméletüket, ami már a végén dühítő volt, sőt helyenként egy-egy szereplőnek még a képébe is tudtam volna ordítani hogy "normális vagy?". Ilyen antipatikus karakterekkel már rég találkoztam, szinte mindegyik elérte nálam azt hogy utáljam, ami ritkaság számba ment. Az egész könyv a pénzről és a hatalomról szól és ez a fajta életfelfogás nagyon messze áll tőlem, többek között ezért sem tudtam megszeretni a könyvet. A másik ami igazán bosszantott, hogy a Dashwood család - akikről szól az egész regény - képtelen egyetlen egy szalmaszálat is megmozdítani, hogy nekik jobb legyen. Egyedül Elinor a legidősebb lány látta az életet racionálisan, de ahogy a többiek gondolkodtak azzal nem lehet előrébb jutni az életben. Lehet, hogy én vártam túl sokat ettől a regénytől, vagy nekem kellett volna más szemmel olvasni és akkor élvezhettem volna, de véleményem szerint ez elfogadhatatlan. Az élet nem erről szól, mint ahogy ebben a könyvben ábrázolva lett.

A három és fél csillag igazság szerint a néha felbukkanó humornak köszönhető, meg azért valamelyest elszórakoztatott, de soha többet nem szeretném látni, se a polcomon, se a közelemben. Rég olvastam ennyire idióta történetet bicskanyitogató szereplőkkel. Ha valaki tudja úgy olvasni, hogy egy szavát sem hiszi el ennek az egésznek, akkor biztos hogy élvezni fogja, nekem sajnos nem sikerült. Viszont várom majd a véleményeket, hogy más is hasonlóképpen értékelte-e a könyvet. :)


Értékelés: 5/3,5

Mások is olvasták:

2014. június 10., kedd

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak



"Ennek a regénynek rendhagyó a története: először novella volt, szépirodalmi és tudományos-fantasztikus antológiáknak egyaránt kedvelt darabja, utána televízió-dráma lett belőle, s csak azután teljes jogú és méretű regény. Nem véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom is magának követeli Keyes művét: a gyengeelméjű Charlie Gordon zsenivé operálása, majd eredeti állapotába való rohamos visszahanyatlása valóban hálás témája lehet a science fiction népszerű műfajának. De ez a regény több merőben fantasztikus témánál: mélységesen hiteles lélektani rajza egy rokonszenves személyiség fejlődésének, s a tragédiába torkolló befejezés mégsem elkeserítő, hanem felemelő: Charlie Gordon a mesébe illő pálya befutása és a végső zuhanás után is megőrzi emberi tartását, élni akarását, optimizmusát."

Daniel Keyestől ezidáig csak az Ötödik Sallyt olvastam, ami a mai napig az egyik kedvenc olvasmányom, viszont a Virágot Algernonnak című regényéhez még nem volt szerencsém, pedig állítólag olvasnunk is kellett a fősulin. Valószínűleg már akkor szelektív volt a hallásom, mert nem emlékszem arra hogy kötelező olvasmány lett volna, de még arról sem volt fogalmam, hogy pontosan miről is szól. Így óriási kérdőjellel a fejemben kezdtem bele az olvasásába, mely végül kellemes csalódást okozott. 

"Nemcsak dolog vagyok; létezési mód is – egy a sok -sok mód közül –, és az a tény, hogy ismerem az utat, amelyet eddig megtettem, és azokat is, amelyek számomra még megmaradtak, segít majd megértenem, hogy mi lesz belőlem."

Charlie Gordon mentálisan sérült emberként élte mindennapjait, eljárt dolgozni a pékműhelybe, valamint tanulni a hozzá hasonlók számára fenntartott oktatási intézménybe. Többek között a múltja és jelene miatt vállalta el azt a műtétet, ami ha sikerül akkor Charlie Gordonból zseni válhat. De ez a történet természetesen sokkal többről szól mint holmi műtétről. Gondolom senkit nem lepek meg azzal, ha azt mondom hogy ez a könyv zseniális és akkor még keveset is mondtam. Már első perctől kezdve megszerettem Gordont a naivitása és bátorsága miatt, habár szerintem kevés olyan olvasó van aki képes lenne elmenni mellette bármilyen érzelem nélkül, hiszen a karaktere egyszerűen lenyűgöző. A történet valójában egy sci-fibe ágyazott lélektani regény, mert nem a műtét a fő témája, hanem Charlie Gordon szellemi és lelki átalakulása.
A hangulata nyomasztó, helyenként fájdalmas és lehangoló, sőt néhol kifejezetten fullasztó volt a történet. És pontosan ez mutatja milyen hatással tud lenni a szerző az olvasóra, hiszen érzelmek kavalkádját kavarja fel benne, ami miatt helyenként le is kell tenni a könyvet, hogy az ember egy kis levegőhöz jusson. Megvallom, valahol a történet felénél le is kellett raknom a könyvet pihentetni, mert túl sok volt, túl őszinte és túlságosan valósan mutatta be az emberi gyarlóságot, ami miatt az egész egy pillanatra fojtogatóvá válik. Mindettől függetlenül nekem az egyik kedvencemmé vált.

Charlie Gordon egy nagyra nőtt gyerek, aki cask arra vágyik, hogy elismerjék és hogy okos legyen. Szeretné, ha őt is ugyanolyan emberként kezelnék, mint azokat akik egészségesek és ezért bármit képes megtenni, még kés alá is feküdni.
Hogy jól döntött-e? Azt nem tudom, mindenesetre nagyon megkedveltem, megszerettem és megsirattam a végére. Kedves, naiv ember, aki bár megváltozik a műtét hatására, mégis legbelül ugyanaz marad, aki előtte volt. Charlie, egyszerűen csak így Charlie.

Szívszorító és tanulságos történet az emberi elfogadásról, és kicsit arról is, hogy a világ hogy viszonyul a a szellemileg visszamaradott emberekhez. 

"Most már tudom, honnan van bennem ez a szokatlan motiváció, hogy „okossá” váljak”, ami kezdetben annyira elképesztett mindenkit. Ennek a gondolatnak élt Rose Gordon, ez nem hagyta nyugodni, se éjjel, se nappal. Az ő félelme, az ő bűntudata, az ő szégyene, hogy Charlie idióta. Az ő álma, hogy lehetne valamit csinálni. Az örökös kínzó kérdés: ki a hibás, ő vagy Matt? Csak amikor Norma bebizonyította, hogy lehetnek normális gyerekei, és hogy én csak a sors gonosz szeszélye vagyok – csak akkor hagyott föl a kísérletezéssel, hogy engem átformáljanak. De én, úgy hiszem, szüntelenül azt kívántam, bár olyan okos lehetnék, amilyennek Rose akart – azért, hogy szeressen."

A Virágot Algernonnak bár keserédes történet, még is úgy vélem, hogy jól tettem, hogy elolvastam, mert szeretem azokat a történeteket, amiket képes vagyok akár napokig magammal hordozni gondolatban, amikről lehet beszélni vagy írni, amik elgondolkodtatnak, kérdéseket vetnek fel bennem, amik a befejezéskor bennem rekesztenek minden gondolatot, mert annyira jó, annyira megfoghatatlan. Egyszóval Daniel Keyes egy zseni ez a könyve pedig kötelező!

Értékelés:5/5

Mások is olvasták:

2014. június 8., vasárnap

Előrendelések, megrendelések


avagy könyvhörcsög újra beindul. Az idei legdurvább könyvvásárlást tudhatom magaménak, ez a hónap lesz az amikor a pénztárcám könyörögni fog, hogy hagyjam már békén. Bár szerintem az idei könyvheti felhozatal nem túl rózsás, azért néhány könyv így is a polcomra került vagy kerülni fog a közel jövőben. Nézzük mi várhatóak:


Nicolas Barreau: A nő mosolya

Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… 
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…



Natasha Solomons: Eltűnt férjek galériája

A világ már a szexuális forradalom küszöbén áll, de Juliet Montague, akinek évekkel ezelőtt eltűnt a férje, egy zárt zsidó közösségben él – ahol csak a férfi válhat el a nőtől –, ezért ő most mindössze egy élő özvegy, egy láthatatlan aguna. Juliet harmincadik születésnapján azonban minden megváltozik. Egy gazdag fiatal festőművész portrét készít róla, és a nőt végképp elönti a vágy, hogy megvalósítsa önmagát, így belép az általa olyannyira imádott művészetek világába. Az őt addig kordában tartó zsidó közösség rosszallása ellenére teljesen megváltoztatja az életét, galériát nyit Londonban, hogy kivételes képi látásmódja révén egy új világot teremtsen magának és gyermekeinek. 
A láthatatlan Julietből ragyogó, elismert nő válik, aki a sikerek mellett megismeri az életre szóló szerelem csodáját, minden örömét és búját is.

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség

Az ember sokféleképpen kényszerülhet szembenézni saját múltjával – ám az csak keveseknek adatik meg, hogy rokonságának több évszázados problémáival ténylegesen szemtől szembe tárgyaljon. Borinak nincs ínyére a család sötét titkokkal terhelt története, ám nem marad más választása, újra kockáztatnia kell az életét. 
A harc ezúttal nem csak vele, hanem érte is folyik: Weinhauser nagyi hagyatékáért, egy legendás boszorkány örökségéért, ami a színfalak mögött a legkülönfélébb hatalmi érdekeket hozza mozgásba. Fehérholló vámpírjai és vérmedvéi, a Hajós dinasztia varázstudói mellett újabb játékosok tűnnek fel – és Bori kénytelen rádöbbenni, hogy a boszorkányok és vámpírok szövetsége között lavírozva külön művészet lesz még életben maradni is. 
Ajtony, a városba érkező új vámpírúr végül a valaha létezett egyik legtehetségesebb vámpírmúzsa, Nofertiti mágikus mesterművéhez vezeti el Borit és társait. A baj csak az, hogy erről a helyről nem igazán szoktak visszatérni a kalandorok; vagy ha mégis, akkor igen súlyos árat kell fizetniük érte… 
Magyar nyakba magyar szemfog!

Marcus Sakey: Briliánsok

AZ ÉLET NEM IGAZSÁGOS. 
Adjon a gyermekének különleges induló tőkét! 
Mindannyian a legjobbat akarjuk a családunknak. De a legodaadóbb, legjobb szülő is csak annyira sikeres, amennyire a genetika engedi. 
Ezért a Ragyogó Fények Termékenységi Központ kizárólag olyan donorokat fogad, akik megfelelnek a következő követelményeknek: 
– Minimum 120-as IQ-ra tesztelték őket. 
– Nincs örökletes hajlamuk betegségekre. 
Korábban a mesterséges megtermékenyítést azoknál alkalmazták, akik nem tudtak más módon teherbe esni. De ez megváltozott. És miért is ne? 
Végül is, mi fontosabb – hogy a gyereke megkapja a lehető legjobb genetikai hátteret, vagy hogy rokonságban álljon önnel? 
Donorjaink a legjobb emberi képességek hordozói. És míg nem tudni, mi az oka annak, hogy egyes gyerekek adottsággal születnek, a józan ész azt diktálja, hogy az esély nagyobb, ha a szülők egyike adottsággal rendelkezik. 
Hiszen én termékeny vagyok. Miért gondolkodnék megtermékenyítésen? 
Röviden? A gyereke miatt.

Joe Ambercrombie: Hidegen tálalva 

Tavasz van Styriában. Márpedig ez háborút jelent. Tizenkilenc éve folyik a vér. A könyörtelen Orso nagyherceg brutális harcot folytat a civakodó Nyolcak Ligájával. Miközben hadseregek menetelnek, fejek hullanak és városok égnek, a színfalak mögött bankárok, papok és ősibb, sötétebb hatalmak marakodnak azon, ki legyen az új király. A háború tán maga a pokol, de Monza Murcatto, a talinsi kígyó, Orso nagyherceg leghírhedtebb zsoldosa számára kiváló alkalmat kínál a pénzkeresetre. Győzelmei népszerűvé tették – munkaadója szerint egy árnyalattal népszerűbbé is a kelleténél. Murcatto jutalmul egy szakadék mélyén végzi hát összetört csontokkal, bosszúra éhesen. Bármi is az ára, hét embernek meg kell halnia. Murcatto szövetséget köt Styria legmegbízhatatlanabb alkoholistájával, Styria legkiszámíthatatlanabb méregkeverőjével, egy életét a számok megszállottjaként élő sokszoros gyilkossal meg egy barbárral, aki nem akar mást, csak helyesen cselekedni. Ellenségének tudhatja a fél országot. Mind ennek tetejébe utána küldik a világ legveszélyesebb emberét, hogy találja meg, és fejezze be, amit Orso nagyherceg elkezdett. Tavasz van Styriában. Márpedig ez bosszút jelent.

2014. június 4., szerda

Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?



"Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat? A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a New York-i repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még sohasem találkozott. Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.



A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőzi az olvasót arról, hogy az igaz szerelem akkor bukkan fel, amikor a legkevésbé számítunk rá."

Rájöttem, hogy néha túl sokat gondolkodom azon, hogy mi legyen a következő olvasmányom, ami teljesen felesleges. Hagyni kell, hogy egy-egy könyv befészkelje magát a gondolataimba, mert az biztosan jó választás lesz. Jennifer E. Smith regényét úgy kerülgettem mint a forró kását, de végül vasárnap úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz én bizony belecsapok. És bár nem én vagyok a célközönsége, mégis elképesztően jól szórakoztam rajta, márpedig szerintem csak ez a lényeg. 

Számára nem létezett köztes megoldás: mindent vagy semmit akart, logikátlanul és irracionálisan, bár a szíve mélyén tudta, hogy a semmi túl nehéz, a minden pedig lehetetlen.

Hadley a repülőtéren épp azt nézi, ahogy felszáll az a repülő ami elvitte volna Angliába. Pontosan négy percen múlott, hogy elérje, de a sors úgy döntött jól megtréfálja. Miközben a következő gépre vár egy kedves fiatal srácot tekint meg a szemközt lévő ülésen, aki természetesen segítségére siet mikor épp arra lenne szüksége. Vajon a végzet akarta hogy ők találkozzanak vagy valami más lehet a dologban? Ebben a történetben pont az a jó, hogy olyan könnyed és romantikus, és bár teljesen kiszámítható a vége, mégis van benne valami varázslatos, ami miatt szeretni lehet ezt a könyvet. Igaz, hogy nálam jóval fiatalabbaknak íródott a történet, ám ez engem egy csöppet sem zavart, mivel az a báj és az a könnyedség nekem maradéktalanul elég volt ahhoz, hogy remekül szórakozzak. Olvasmányos, fiatalos és lendületes, olyan kérdésekkel megspékelve amikről kell, hogy a fiatalok beszéljenek vagy legalább elgondolkozzanak rajta.

Eleinte nem értettem meg Hadleyt, képtelen voltam az ő fejével gondolkodni,
de rá kellett jönnöm, hogy addig nem is fogom, amíg nem vagyok képes az ő szemével látni. Tizennyolc évesen az ember még teljesen másképp látja a világot, sértődékeny, türelmetlen, tüzes és kiszámíthatatlan, ugyanakkor még formálható és alakítható, amit idősebb korban már nehezebben lehet megtenni. A szerző teljesen valósághűen adja vissza ezt a korosztályt, de ami legjobban tetszett a történetben, hogy Hadley tényleg változik. Tanul és formálódik. Rájön dolgokra, megérti és el is tudja fogadni őket. Véleményem szerint ez az egyik kulcspontja a regénynek, ha nem így történtek volna a dolgok, akkor talán feleannyira se szerettem volna meg a könyvet. De így majdnem kedvenc lett.

Jennifer E. Smith regénye most csak azért kapott négy és fél csillagot, mert bár elvarázsolt, azért néhány apró hiba így is feltűnt számomra, még ha ezt nem róttam fel neki komolyabban. 

Olyan, mint egy dal, ami nem megy ki a fejéből. Akármennyire is igyekszik elfelejteni, megállás nélkül találkozásuk dallama szól a fejében, amint véget ér, újra kezdődik, és meglepően édes minden egyes alkalommal, akár egy altatódal, akár egy himnusz, és Hadley úgy gondolja, soha nem unná meg.

Vigyázat, mert ezek után az írónő többi könyvét is el fogom olvasni, amit elsősorban fiataloknak, másodsorban a fiatalos felnőtteknek ajánlok. ;)


Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:
Anni_olvas: ITT
Miamona: ITT

2014. június 2., hétfő

Susan Elizabeth Phillips: A nagy menekülés


"Lucy Jorik szerencsés lány. Kamaszkorában a legsötétebb nyomorból emelte ki egy asszony, aki később az Egyesült Államok első női elnöke lett, így azóta Lucy a tökéletes család tökéletes gyermekeként élte boldog és kiváltságos mindennapjait. Ám amikor a családja és a hírekre éhes újságírók hada arra vár, hogy kimondja a boldogító igent a tökéletes férfinak, ő hanyatt-homlok kimenekül a texasi templomból és felpattan az első útjába kerülő motorkerékpár hátsó ülésére. 

Egy világ választja el a segítőkész motorostól, aki némi rábeszélés után egyenesen a Michigan-tóig fuvarozza a lányt. Panda kemény, mogorva, zárkózott és pokolian szexis férfi, így nem csoda, hogy hamarosan az ágyban kötnek ki, ám lelkileg továbbra sem közelednek egymáshoz. 

Az egész világ a szökött menyasszonyt keresi, aki álruhában, teljesen más emberként érkezik a sérült, démonokkal küszködő, válaszokat kereső közösségbe, ahol meglepő módon békére, új barátokra lel és végre az igaz szerelem is rátalál."

Nem is emlékszem mikor olvastam utoljára Susan Elizabeth Phillips regényt - van még mit bepótolnom tőle - viszont most, hogy újra kezembe akadt, rájöttem mi is hiányzott eddig pontosan. A nagy menekülés a Wynette, Texas sorozat hetedik része, de senki se ijedjen meg, ugyanis én sem olvastam a széria összes részét, ennek ellenére élvezetes szórakozás volt. Szerencsére ezek a kötetek önállóan is megállják a helyüket, bár szerintem nem érdemes egyetlen SEP könyvet sem kihagyni. :)



"Előző este, a próbavacsorán Meg megölelte Lucyt és a fülébe súgta: 
– Csodálatos, Lucy. Pont olyan, amilyennek mesélted, de eszedbe ne jusson, hogy hozzámenj. 
– Tudom – súgta vissza Lucy. – De akkor is megteszem. Most már túl késő visszakozni.
- Nincs túl késő - rázta meg a lány a vállát. - Majd segítek."

favim.com
Lucy Jorknak az esküvője napján jut eszébe, hogy ő valójában mégsem szeretne férjhez menni, ezért fogja magát és megszökik egy sötétkék kórusköpenyben. A templomból menekülve útközben egy motorkerékpáros férfi szedi fel és Lucy mit sem sejtve egy különös kalandba csöppen bele. A kérdés csak az, hogy az összezavarodott Lucy vajon visszatalál-e önmagához és miféle titokzatos férfit rejthet a bukósisak? Ilyen kezdéssel szerintem nem lesz olyan olvasó, aki félre akarná rakni a könyvet, mivel az írónő ezzel a felütéssel kellően felpiszkálja a mit sem sejtő olvasó kíváncsiságát. Ezért mindenképpen készítsetek be magatok mellé hideg élelmet, mert egy percre sem akarjátok majd elengedni ezt a humorban és szórakoztatásban bővelkedő történetet. 

Susan Elizabeth Phillips számomra olyan mint a csokoládé, tudom, hogy mire számíthatok és abban soha sem csalatkozom. A csokoládé kellemes édes érzést ad miközben olvad, amit egyszerűen képtelen vagyok megunni és ezért lehetetlenség abbahagyni is. A szerző regényei nekem pontosan ilyenek, hiszen amikor olvassa az ember nagyjából tudja mire számítson - egy kellemes, kissé kiszámítható, könnyed romantikus regényre - amit maradéktalanul meg is kap, ráadásul lehetetlenség megunni őket, ezért nyilván minél többet akar majd belőle. Amikor kinyitok egy újabb SEP könyvet úgy érzem, hogy hazatértem és ez az érzés számomra pótolhatatlan, emiatt várom mindig az újabb és újabb könyveit, hogy újra és újra megkapjam ezt az érzést. Ezért ha lehetőségem adódott rá, azonnal nyúltam is a könyvért hogy belefeledkezhessek Lucy és Panda történetébe.

Lucy azok közé az emberek közé tartozik, aki túlságosan is meg akar felelni a külső elvárásoknak, ezért mindig mindent úgy csinál ahogy éppen elvárják tőle. Emiatt is volt megdöbbentő lépés tőle, hogy hirtelen egyik pillanatra a másikra egy lázadó kamasz válik belőle, aki megpróbálja felfedezni önmagát. Naiv, barátságos és őszinte, aki harmincegy évesen kezdi el feszegetni a határait, ami már önmagában is egy szórakoztató jelenség. Panda viszont pontosan az ellenkezője, gyerekkorában lázadt és az összes olyan dolgot kipróbálta ami egyértelműen tiltólistán van. Lopott és börtönben volt, de mégis megváltozott. Ettől függetlenül engem mégsem vett le a lábamról. Borzasztó. Viszont most, ebben a történetben a mellékszereplők is remek helyet kaptak, mondhatni majdnem olyan érdekes volt az ő történetük, mint a főszereplőké. Nagyon megkedveltem Breet és Mike-ot, akik egyértelműen hiányoztak volna ha nem szerepeltek volna a regényben.

"- Ezt a kávét a tegnapi zaccból főzted? - kérdezte Panda, és mosogatóba öntötte a kávét. 
– Ha kávét főzök, az a baj, ha nem, az is – csattant fel Lucy. 
– Mert nem követed az utasításokat."

A nagy menekülés igazi nyári olvasmány, amit pontosan ilyenkor kell kézbe venni vagy akkor ha éppen valami könnyedre vágyunk. Természetesen SEP rajongóknak kötelező, de a romantika kedvelőinek is örömmel ajánlom nem csak ezt, hanem a szerző összes könyvét. 


Értékelés: 5/4,5


Bloglista:

05.31. - Angelika blogja
06.02. - Olvasószoba
06.04. - Kristina blogja
06.06. - Olvasónapló
06.08. - Francica blogja







Ha te is szereted Susan Elizabeth Phillips regényeit, akkor játssz velem és a többiekkel, nyerd meg az öt példány egyikét. Június 10.-ig kétnaponta egy-egy példány talál gazdára, így ha nálam nem is, de a többieknél még szerencsés lehetsz! Sok sikert! :)