2013. június 17., hétfő

Jasper Fforde: Egy regény rabjai


"Jasper Ffforde kitűnő második regényében folytatódik a Jane Eyre esetben elkezdődött ötletgazdag, fordulatos és elképesztően eredeti irodalmi kaland – ismét a találékony és rettenthetetlen irodalmi zsaru, Thursday Next főszereplésével. Mivel élete szerelmét, Tedet nemlétezővé teszi a korrupt Góliát Konszern, Thursday kénytelen beállni a regényeken belül működő rendőrség, a Juriszfikció kötelékébe, ahol is kiképzőt és társat kap Dickens Szép remények című regényének szereplője, a férfigyűlölő Miss Havisham személyében. Miután elsajátítja új szakmájának csínját-bínját, Thursday vakmerő kirándulást tesz Poe A holló című versében, fejest ugrik Kafka és Austen műveibe, de még Beatrix Potter egyik mesekönyvében is akad dolga. Fergeteges kalandjai során életveszélyes véletlen egybeesések célpontjává válik, hitelesítenie kell egy gyanús körülmények között felbukkant új Shakespeare-darabot, és ha ez nem volna elég, meg kell akadályoznia, hogy a föld összes élőlénye egyik napról a másikra ragacsos, rózsaszínű zselévé váljon." 

Borzasztóan vártam a Thursday Next sorozat második részét, hiszen már az első is hatalmas favorit volt és nagyon bíztam abban, hogy a folytatás is hasonló élményt fog nyújtani, ám a második rész nem csupán kedvenccé vált, hanem képes volt túlszárnyalni még az elődjét is.

Innentől kezdve csupa ömlengés lesz a bejegyzés, így aki nem bírja az mindenképpen lapozzon. :) Köszönöm!

"Mycroft legtöbb elmeszüleménye még ahhoz is túl veszélyes volt, hogy belegondoljon az ember, nemhogy szabad prédává tegye a hiperradikális gondolkodásra tökéletesen felkészületlen világunkban."

Jasper Fforde
A sorozatokkal az a nagy baj van, hogy egyszer mindig véget érnek, ráadásul mindig akkor amikor nem kéne és néha bizony nagyon sokat kell várni, mire megérkezik a folytatás. Jasper Fforde Thursday Next sorozatával is pontosan ez a probléma, hogy sajnos nincs a kezemben a folytatás, pedig ha egyszer elmerülök ebben a világban, akkor legszívesebben benne is maradnék. És most kifejezetten utáltam, hogy nem tudok egyből a folytatásért nyúlni, nem csak azért, mert olyan befejezést rittyentett az író, hogy legszívesebben a falat kapartam volna, hanem azért is, mert egyáltalán nem akartam elszakadni se a történettől, se a szereplőktől. 

A második rész pontosan ott folytatódik, ahol az első véget ér. Thursday és Ted épp a házasság boldog perceit élvezné ki, ha nem történne mindig valami Mrs. Next asszonysággal, ami keresztbe húzná a számításait, hiszen ahogy azt már az előzményben megszokhattuk a főhősünktől, most is olyan kalamajkába keveredik, amiből nem lehet csak úgy egyszerűen kimászni. 

Ez a rész teljes mértékben túlszárnyalja az elsőt a rengeteg humorral, az eszméletlen ötletekkel és az elképesztő cselekménnyel. Fordulatosabb, szórakoztatóbb, élvezetesebb és sokkal kiforrottabb, mint az első rész, de egy sorozatnál ez valamennyire el is várható. Nem hiszem, hogy sok meglepetéssel szolgálnék, ha azt mondom, hogy ebben a részben az újabb ötletekben sincs hiány, hiszen az író újabb meglepő dolgokat varázsolt elő a kimeríthetetlen tarsolyából. Szeretem Jasper Fforde könyveit, mert olyan dolgokra képes, olyan dolgokat mutat meg nekem, amiben az ember szívesen lubickol, akár órákon keresztül is. Igaz, nincsenek benne magvas gondolatok, egyszerűen csak el akar minket szórakoztatni, amit marha jól csinál. Pontosan ilyennek kell lennie egy szórakoztató regénynek.

forrás: lurazeda.deviantart.com
A szereplők is egyre mélyülnek, egyre kidolgozottabbak, ezáltal egyre közelebb kerülnek az olvasóhoz is. Valahol azt olvastam, hogy Thursday inkább férfi narrátorra hasonlít, ami valószínűleg abban nyilvánulhat meg, hogy kevés szót pazarol önmagára. Egyszerű ember, sír amikor sírni kell, őszinte amikor őszintének kell lenni, semmi felesleges dolog, és én pont ezt szeretem benne. Az újdonság a szereplők között maga Next nagyi, aki szerintem még fel fog néhányszor bukkanni a következő részekben, legalábbis nagyon remélem. Ja és ha esetleg nem említettem volna, akkor valaki szerezhetne nekem egy Dodót, mert nagyon szeretnék már egy olyat. :)

A bejegyzés befejezéseként még szeretnék halkan köszönetet mondani a fordítónak, mert amit ebben a könyvben véghez vitt, az felér egy csodával. Habár halvány lila gőzöm sincs arról, milyen lehetett az eredeti szöveg, de abban biztos vagyok hogy nehéz lehetett lefordítani, ezért mindenképpen megemelném a nemlétező kalapomat. 

"Nem akartam celeb lenni. Nem akartam szerepleni az Esti Stamp Edley-ben. És egyvalamit rögvest az elején tisztázzunk: csak ha a biztos pusztulástól menteném meg vele a világot, akkor egyeznék bele egy olyan sületlenségbe, mint a Thursday Next Videotornája."

Ha esetleg nem sikerült leszűrni a lényeget, a kusza gondolataimból, akkor elég ha annyit megjegyzel, hogy neked ez a sorozat kell, mert egyszerűen eszméletlen. A kiadónak pedig üzenem, hogy ide azonnal a folytatást! :D

Értékelés:5/5***

Mások is olvasták.

2013. június 15., szombat

J. A. Redmerski: A soha határa


"Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?"

Mostanában szeretek csapongani a műfajok között, hiszen nemrég olvastam erotikus irodalmat, most meg az úgynevezett new adult (20-25 éves célkorosztály) műfajba sikerült belenyúlnom. Nem mondom, hogy azonnal rohanok megvenni az összes ehhez hasonló könyvet, de mindenképpen megjegyzem magamnak, mert A soha határa annyira azért nem is volt rossz.  

"Szeretném utánakiabálni, hogy szeretem, de nem teszem. Egész szívemből szeretem őt, de mélyen legbelül úgy érzem, hogy ha ezt hangosan is kimondom, akkor minden összedől. Talán ha megtartom magamnak a titkot, ha soha nem ejtem ki a számon ezt a szót, akkor soha nem ér véget a történetünk. Az a szó általában a kezdetet jelenti, de félek, hogy számunka ez lesz a vég."

Rengetegen kedvencelték ezt a könyvet, szinte úton-útfélen sikerült belebotlanom, ezért is döntöttem úgy, hogy megveszem. Szó szerint viszketett utána a tenyerem, ami mostanában igencsak ritkaságszámba ment nálam, mert azért igyekszem mindig átgondolni, hogy pontosan mely könyvekre van éppen szükségem, de ebben az esetben most a tömeg sodort magával. Előre leszögezem, hogy számomra egyáltalán nem lett tökéletes a könyv, de mégis van benne valami, talán a történet vagy a szereplők, ami miatt képtelen lennék tőle megválni. Mindenképpen egy üde színfoltot jelent nekem a mostanában megjelent könyvek között.

Kinek nem jutott eszébe, hogy csak úgy felszálljon a buszra és vigye ahova akarja? Szerintem mindenkinek, még nekem is. ;) Igaz, azért én annyira nem vagyok bátor, hogy ezt a tettet véghez is vigyem, de mindenképpen le a kalappal azok előtt, akik nem csak hogy gondolkodnak rajta, de meg is teszik ezt. Az alapötlet fantasztikus, Camryn merész, hogy egy szál magában csak felszállt egy buszra úgy, hogy igazából fogalma sem volt arról, mi is az úticélja. Mégis úgy érzem, hogy az írónőnek sajnos ezt nem sikerült úgy kibontania, hogy ne legyenek benne hullámvölgyek. Előfordult, hogy a figyelmem vagy a gondolataim valahol máshol járnak, nem mindig érdekelt hogy mi történik a fiatalokkal, habár mind a lány, mind a srác karaktere kiválóra sikeredett. Olvasmányos, ezt nem is tagadom, sőt kifejezett szórakoztató és humoros, de ez nem volt elég arra, hogy ne akarjam néha félretenni a könyvet.

A legnagyobb erőssége a könyvnek az Camryn és Andrew személyisége. Míg Camryn a jellemfejlődésével, addig Andrew a sármjával és férfiasságával fogja az olvasókat levenni a lábáról. Egyértelmű, hogy Andrew lett a kedvencem ebben a regényben, tipikusan olyan pasi akit magam mellé is eltudnék képzelni. Minden helyzetben könnyedén megtalálja a megoldást és egyáltalán nem fél a következményektől. Az írónő remekül adja át, ahogy ez a két ember egymásra talál, ahogy megváltoztatják egymást az utazás során, mind a ketten adnak egy kicsit a másiknak magukból, így alkotva majd később egy teljes egészet.

Mindentől függetlenül kellemes könyv A soha határa, olyan amiben számos értékes gondolat van és a legjobb, hogy nem a szex lesz a központi téma, hanem két ember egymáshoz való viszonyulása, átalakulása. A vége pedig egyenesen ütős lett, hogy lehet ilyet csinálni az emberrel, nem is értem. :)

"Két ember, aki képtelen volt sírni, most együtt zokog, és ha a világnak hirtelen vége lenne, elégedetten halnék meg."

Sajnálom, hogy nem kaptam meg azt az érzést, amit másoknak adott, de így sem panaszkodhatok, mert bizony azért néhol én is jól éreztem magam az olvasása közben. :) Kellemes, szórakoztató, néhol kifejezetten humoros és természetesen ajánlom minden női olvasónak, mert azért nem fognak csalódni. ;)

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták: 

2013. június 13., csütörtök

Isabel Wolff: A legjobb kép róla


"Ella Graham portréfestő karrierje felívelőben van. Különös tehetséggel örökíti meg modelljei igazi énjét csodálatos, élethű képein, a magánéletében azonban semmi sem olyan egyértelmű, mint szeretné.
A legjobb kép róla, amely Ella modelljeinek történetét vegyíti a művésznő saját élményeivel – apjával folytatott küzdelmével és azzal a felismeréssel, hogy nem a megfelelő férfiba szeretett bele –, egyszerre felemelő és keserédes. Isabel Wolff, a humor, a pátosz, a rejtély és a romantika sajátos keverékével olvasmányos mesét sző a művészi ihletről, a második esélyről és a megérzések fontosságáról."


Isabel Wolffnak jelent már meg könyve itthon, mégpedig Mesés ruhák kalandjai címmel, de ahhoz még nem volt szerencsém ellenben az új könyvével, melynek a borítója egyszerűen mesés. Ráadásul élőben szerintem még inkább megnyerőbb, tipikusan olyan ami vonzza az ember tekintetét, de engem nem csak a borító hanem a fülszöveg is meggyőzött arról, hogy érdemes lesz elolvasnom. :)

Isabel Wolff
A történetet nem nevezném tipikusan romantikusnak amiben nem csak egy, hanem több ember életét ismerhetjük meg, melyek közös pontja maga a festőnő. Pont emiatt egy kicsit háttérbe szorul Ella szerelmi élete, de ettől függetlenül egy nagyon élvezetes olvasmányról beszélhetünk, hiszen sok szereplő élete bontakozik ki előttünk és áll össze a végére egy teljes egésszé. Arra számítottam, hogy majd sokat fogok nevetni, mint ahogy azt a fülszöveg is sejteti, ám ez a része végül is elmaradt. Ezt abszolúte nem bánom, mert így is sokat kaptam ettől a könyvtől. A regény elsődleges célja az, hogy megmutassa a festészet szépségeit, pontosabban a portréfestést, hogy milyen lehet valakinek a személyiségét megeleveníteni a festővásznon, miféle nehézségekbe ütközhet egy festő alkotás közben. Mindez olyan köntösbe van bújtatva, hogy az olvasó észre sem veszi, hogy valójában egy kicsit meg is van vezetve az orránál fogva. :)

Ha a hangulatát kellene egyszóval leírnom, akkor automatikusan a "mesés" szó ugrik be, mert egy kedves, bájos, aranyos történet ez, ami egy pillanatra sem engedi lankadni az olvasó figyelmét. Ha valamihez hasonlítanom kellene hogy egy kicsit is megkönnyítsem a dolgotokat, akkor Erica Bauermesiter Ízek életre-halálra című könyve ugrik be, ami hangulatilag és a történet felépítésében is hasonlatos Isabel Wolff regényéhez, még ha egy kicsit másképp is, de az írónő ugyanúgy el tudja varázsolni az olvasót a leírásaival, a festészettel. Azért emlegetem ilyen sokszor a
festészetet, mert a könyv központi témája mindenképpen a művészet, az már más kérdés hogy számos olyan problémát és kérdést is feszegetl, ami a mindennapi életünk része.

A könyv központi alakja Ella Graham, a portréfestő, aki a maga harmincöt évével még életében nem találkozott élete nagy szerelmével. Mindenképpen szimpatikus karakter, habár engem meglepett, hogy művészi hajlamai ellenére mégis szilárdan áll a földön. A művészek az én szememben mindig úgy élnek/éltek, hogy szeretnek irracionális döntéseket hozni, olyanok akik úton-útfélen szerelmesek lesznek, azaz egy kicsit bolondosak, de Ella személyisége ennek az ellenkezőjét testesíti meg. A többi szereplő inkább csak mellékzöngéje a történetnek, pont ezért lehetetlenség lenne bármelyiket is kiemelni.

Lehet, hogy egy kicsit kiszámítható, de az én szívemet mégis elrabolta arra a rövid időre, amíg olvastam. Olvasmányos és szórakoztató, olyan amiben van egy kis szerelem, egy kis rejtély, egy kis fűszer, ahol a végére semmi meglepetés sincsen, de mégis élvezzük minden egyes sorát. Számomra mindenképpen ötös, mert egy csöppnyi hibát sem tudok felsorolni, de ha van is benne engem az se érdekel.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
 

2013. június 7., péntek

Samantha Young: Dublin Street


"Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.
Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt."

Ebben az esetben erőteljesen a kíváncsiságomra hallgattam, mert már nagyon régóta érdekelt, milyen lehet egy erotikus témájú könyv. Szerencsémre még lehetőségem is adódott arra, hogy kipróbáljak egyet a sok közül, így esett a választásom a Dublin Street című könyvre.
 

"Sokan vagyunk, akiket csak egy alapos seggberúgás tud észhez téríteni."

Nem mondom, hogy ettől a pillanattól kezdve meg fogom rendelni az összes ehhez hasonló témájú könyvet, de ez  most kivételesen jól esett. A történet nagyon érdekes, aminek az alapját az adja, hogy egy fiatal lány miként tudja feldolgozni a gyász nehézségeit, hogyan szövődik egy új barátság és szerelem, ami végül segít elengedni neki a múlt árnyait. Ezeket a részeket remekül sikerült felvázolnia az írónőnek, ahogy Jocelyn személyisége napról-napra fejlődik és egyre többet mutat magából. Az írónő mindehhez fűszerként adagolt még egy kis humort, ami csak tovább színesíti a történetet. De ez mégsem volt elég ahhoz, hogy ötösre értékelhessem a könyvet, mert onnantól kezdve, hogy Joss és Braden összejönnek, a regény fővonulata elindul egy teljesen új, egy teljesen más irányba, mondhatni egy túlfűtött erotikus regény lett belőle. Nem mondom, hogy engem zavarna bármilyen szexjelenet, sőt egy-egy történetet akár fel is tud dobni, de a Dublin Street esetében én ezt soknak éreztem. 
A regényről még annyit érdemes tudni, hogy végig Jocelyn szemszögéből követhetjük az eseményeket. Jocelyn kedvelhető, szerethető személyiség, ám Braden alakjával már közel sem tudtam ennyire megbirkózni. Egyszerűen képtelen voltam őt elfogadni, nem szeretem az ennyire domináns embereket, akik ennyire irányítani akarják a másikat. Nem mondom, hogy egy
Braden Carmichael
férfi ne legyen határozott és irányító, de néha jó lett volna ha Jocelyn többször is helyre rántja ezt az igencsak furcsa alakot. Talán a regény legnagyobb hibája maga Braden személyisége, lehetett volna egy árnyalatnyit csiszolni rajta. Viszont üdítően hatott a két mellékszereplő, Ellie és Adam karaktere, akikről még remélem hallhatunk majd a későbbiekben, mert Ellie kifejezetten kedves teremtés. :)

Amitől még falra másztam olvasás közben az az állandó "bébizés", amit Braden használt Jocelyn becézésére. Miért pont a bébi? Könyörgöm, annyi más szép kifejezés van egy nőre, miért pont ezt kellett használni? Annyira közhelyes és idegen. Na de mindegy is.
Ezektől függetlenül összességében egyáltalán nem bántam meg az olvasást, sőt a végére egy kicsit sajnáltam is, hogy el kell engednem Braden és Jocelyn történetét. Miután sikeresen túljutottunk az ágyjeleneteken, újra visszakaptunk valamit a regény régi dicsfényéből, megint érdekesnek találtam és teljes mértékben megértettem a hősnőnk viselkedést. 

"…Tudja, mi a rosszabb annál, amikor az ember kockáztat és veszít?
Megráztam a fejem.
– Az elszalasztott lehetőségek, Joss. Azok nagyon ki tudják kezdeni az ember lelkét."

A lényeg, hogy egyszer megérte elolvasni, és azért be kell vallanom hogy annyira nem is volt ez olyan rossz. :) Samantha Young jól ír, semmi gond nincs vele, de azért a Dublin Streetet nem fogom többször kézbe venni, maradok a jó öreg Susan Elizabeth Phillipsnél. :)

Értékelés: 5/4
Mások is olvasták:
Zakkant: ITT
Könyvesem: ITT
SzAngelika: ITT

2013. június 5., szerda

Hugh Howey: A siló


"A Siló félig-meddig földbe süllyedt betontorony, ahová a lakosság egy része szorult be az egykori nagy csapás elől, ami a külvilágot lakhatatlanná, mérgezővé tette. Az összezártságban csak a szigorú rendszabályok könyörtelen kikényszerítésével képesek rendet tartani a száznegyvennégy szintes, túlnépesedett monstrum hatóságai – ideig-óráig legalábbis, hiszen nyílt titok, hogy legalább minden generáció idején zavargások robbannak ki, amelyek következményeit rendszeresen eltitkolják a később születendők elől. Így senki sem tudja, mi tette lakhatatlanná a világot, egyesek pedig arra kezdenek gyanakodni: talán senki, talán átverik őket, a külvilág nem is olyan szörnyű, amilyennek hazudják… Ez az eretnek gondolat a Siló seriffjének történelem után érdeklődő felesége fejében is megfogan, és a seriffnek nincs más választása, mint hogy saját asszonyát is takarítani küldje – a külvilágba, ahonnan nincs visszaút…"

Az ember nem is gondolná, hogy egy ilyen történetet bele lehet szuszakolni összesen hatvan oldalba, de a Siló megmutatta hogy ez igenis lehetséges. Az ok a történet rövidségére az, hogy még négy kötet várható ezen kívül. Persze jogosan merülhet fel a kérdés az olvasóban, hogy akkor már nem lehetett volna egyben kiadni őket és akkor az ember nem rágja le a körmét a folytatásokért, de erre megfelelő válaszom nincs, sajnos ezzel kell beérni.

"– Semmi jó nem származhat az igazságból? Az igazság ismerete mindig jó. És jobb, ha mi fedezzük fel, mint ha más, nem igaz?"

A regény központi témája a manipuláció. De vajon miért akarhatják a lakosságot manipulálni, mi okuk lehet elrejteni a valóságot? Ilyen és számos hasonló kérdés merül fel, amire nem az első rész fogja megadni a választ, ezért mindenképpen ajánlatos majd a folytatásokat is elolvasni. Viszont amit kapunk ettől a hatvan oldaltól az a világ bemutatása, hogyan épül fel, milyen rendszer övezi a Siló nevezetű helyet, így akár egyfajta bevezetőnek is tekinthetnénk a rövidsége miatt, ám mégis valahol úgy érezzük, hogy ennél sokkal, de sokkal több rejlik benne.

Hugh Howey egy teljesen újszerű világot épít fel, ami egyszerre nyomasztó és érdekes. Miközben olvastam olyan érzésem volt, mintha egy végtelen mély tóba merültem volna, amelynek egyáltalán nincs is felszíne. Fojtogató, de mégis képtelenség egy percre is elszakadni tőle, mert tudni akarod, hogy mi lesz a történet vége. A szereplőktől nem vágjuk magunkat hanyatt, hiszen a könyv rövidsége miatt azok nem igazán kidolgozottak, bár igazándiból nem is ez a lényeg.

"A fullasztó silóhoz képest a kinti sáros-szürke látvány is egyfajta megváltásnak számított, csakúgy, mint a szabad levegő, aminek belégzésére született az ember."
 
A lényeg, hogy a könyv rövidsége ne ijesszen meg senkit sem, mert annak ellenére, hogy rengeteg kérdés marad megválaszolatlanul, mégis valahol kereknek érezhetjük ez a történet. Nem kell bele több vagy kevesebb, csak egyszerűen a folytatást akarjuk, hogy még többet kapjunk ebből a világból.

Értékelés: 5/5
 
Mások is olvasták:


2013. június 3., hétfő

Victoria Schwab: Az Archívum


"Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat."

Mostanában valahogy mindig sikeresen választom ki azokat a könyveket, amik valamilyen formában elvarázsolnak. Remélem ez a jó szokásom most már meg is marad, mert nincs annál rosszabb, amikor egy rossz olvasmány kerül az ember kezébe. Az Archívum ugyan az ifjúsági irodalomba van besorolva, de szerintem az idősebb olvasókat is ugyanúgy képes elbűvölni, mint a fiatalokat.

"– Az Archívum azt jelenti, hogy a múlt sosem tűnik el teljesen. Sosem vész el. Felszabadító dolog ezt tudni. Engedély arra, hogy mindig előre nézzünk. Végül is a saját Történeteinket írjuk."

Amivel engem teljesen levett a lábamról az olvasmányossága mellett, az maga a történet. Manapság a sok egyforma témájú könyv mellett szükség van egy-egy ilyen kincsre, ami teljesen elüt a szokványostól, mert néha kell a változatosság az ember életében. Az Archívum elérte, hogy olvasás közben teljesen beszippantson és kizárjam magam körül a külvilágot. Ha sikerült egy kicsit is félrevonulnom a könyvvel, akkor azonnal el is merültem benne, ott voltam az események sodrásában és legszívesebben egy pillanatra sem eresztettem volna el a történet fonalát. Nagyon élveztem, ahogy titokzatos folyosókon, ajtókon keresztül barangolunk, amint egyik pillanatról a másikra felbukkant egy - egy Történet. Eszméletlen, ahogy megelevenedik előttünk egy új világ, az Archívum, a Történet, a Könyvtáros, az Odaki és a Sikátor, ahogy az írónő összekapcsolja ezeket egy teljes történetté.

Szerettem, hogy a komor hangulat mellett az írónő úgy volt képes belecsempészni úgy a humort, hogy az szépen belesimuljon a történetbe és ne zökkentsen ki az olvasásból. Habár engem egyik szereplő sem varázsolt el annyira, hogy kijelenthessem melyik az, amelyik legközelebb állt a szívemhez, mégis elmondhatom, hogy mindegyikük alaposan kidolgozott. Egyedül a szerelmi szállal nem tudtam mit kezdeni, hiszen minden előzmény nélkül került bele a történetbe, de ettől függetlenül ebben a regényben minden a helyén van.

Végre egy könyv, egy történet ami új és egyedi, olyan ami már régóta kellett. Még az is előfordulhat, hogy ez lesz az idei év legjobb olvasmánya, de ezt így előre nem szeretném kijelenteni, hiszen még rengeteg könyvet nem olvastam el. Mindettől függetlenül ez bizony csillagos ötös. Szuper a hangulat, a stílus, a helyszín és ahogy Victoria Schwab elénk tárta ezt a teljesen újszerű világot. Az Archívum tökéletesen megírt regény, melynek a végén mind a jó, mind a rossz elnyeri méltó jutalmát. ;)

"FÁJ.
Jobban, mint bármi más. Jobban, mint a zaj vagy az érintés vagy a kés. Nem tudom mit tehetnék ellene. Valamit tennem kell.
Nem bírok lélegezni. Nem bírok…"

Rettenetesen utálok olyan könyvről írni, amiben semmi hiba nincsen, mert néha bizony nagyon nehéz átadni mennyire élvezetes és olvasmányos, és ilyenkor csak keresem a szavakat, mint valami idióta. :) De azért bízom benne, hogy az olvasó kedvet kap és elrohan a legelső könyvesboltba, hogy ez legyen a következő olvasmánya. ;)

Értékelés: 5/5 (sok kis csillaggal)

Mások is olvasták:
Szilvamag: ITT
Heloise: ITT

Májusi zárás


Az előző hónaphoz képest, most igyekeztem visszafogni magam, úgyhogy jóval kevesebb könyvet vettem: összesen hetet. Ebből kettő előrendelés volt, három a Könyvmolyképző hihetetlen akciója miatt van, és a maradék kettő pedig már csak hab volt a tortán.














A Vadvirágok lányait és Az Archívumot nagyon szerettem volna és azóta már mindkét könyvet olvastam. Susan Mallery regénye egyértelmű, hogy jött velem mert eddig az összes magyarul megjelent könyve meg van. A Homály Nima miatt van, egyébként vaterás vásárlás. :D A két Jean Webster és a Lucy Maud Montgomery a Könyvmolyképzőnek köszönhető, mert a lehető legjobbkor akcióztak. ;)