2010. december 31., péntek

2010, ahogy én látom

A 2010-es évben összesen 69 darab könyvet olvastam el, így a tavalyi évet csak 5 darab könyvvel sikerült túl szárnyalnom. Persze nem mindenben sikerült ilyen jól teljesítenem (:D), ugyanis idén csak 101 bejegyzést sikerült összedobnom, míg tavaly 129-et. Igen csak megcsappant, persze ez annak köszönhető, hogy sok minden történt velem. :)

Magyar íróktól olvasott könyvek: 18

Annie Mcneill: Collins kalapja
Baráth Katalin: Fekete zongora
Bródy Sándor: Két feleség
Elisa Rot Mikle: Csak Te!
Epre Kornélia: Őszike
Gaál Viktor: Varázserdő
Garay Zsuzsanna: Bosszú, Függőség, Találkozások
J. Clever: Karrier, Tequila, Szerelem
Kern Ágnes: Az almárium, a vánkos meg a baracklekvár
Kittenberger Kálmán: Első elefántom
Kondor Vilmos: Budapest Noir
Kulik Andrea: Senki gyermeke
Lakatos István: Lencsilány
Loranys Creighton: Holdfény a város felett
Lugosi Viktória: Dafke
Stefanie Nolle: Az utolsó hercegnő
Vág Bernadett: Kibeszélem az uram
Várkonyi Hajnal: A kis időutazó

Idei év legjobb könyvei, amit még tutira ezerszer el fogok még olvasni:

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Cassandra Clare: A halál ereklyéi sorozat
David Safier: A Pocsék karma
Dennis Lehane: Titokzatos folyó
Garay Zsuzsanna: Összes könyve
Karin Alvtegen: Árulás Kulik Andrea: Senki gyermeke
Libba Bray könyvei
Lisa Jewell: Vince és Joy
Torey Hayden: Egy gyerek

Idei év legrosszabb könyvei (soha többet):

Elisa Rot Mikle: Csak TE!
John Shors: Hullámsír
Stefanie Nolle: Az utolsó hercegnő)

A statisztikákat meglesve az alábbi könyv után érdeklődnek a legtöbben: Patrick Rothfuss: A szél neve, aminek én kifejezetten örültem és már rettenetesen várom a folytatást, ami elméletileg márciusban fog megjelenni (ajánlom, hogy így is legyen! :)). A tavalyi évhez képest a duplájára nőtt a visszatérő olvasók száma, amire rettenetesen büszke vagyok. A legtöbben a könyv.miner, Nima és Amadea oldaláról kattintanak hozzám, amit szeretnék nekik megköszönni (Köszönöm, köszönöm, köszönöm! :D)

És hogy mi vár titeket a következő évben? Huhh hát remélem, hogy nagyon sok minden, de inkább most nem ígérgetek semmit sem, mert tavasszal egy új jövevény fog belecsöppenni az életünkbe és rengeteg időmet fogja lekötni. :) Persze nem szeretném elhanyagolni az oldalt, de előfordulhat hogy kevesebb időm lesz majd. :)

Sikerekben gazdag Boldog Új Évet kíván Olvasóinak és blogtársainak az Olvasószoba szerkesztője Christina! :)


2010. december 30., csütörtök

Gaál Viktor: Varázserdő

"Eljött az idő. Mindennapjaid Városa alatt már vár rád az Erdő. A szépség, a varázslat - a titkok és veszélyek erdeje. Az Erdő, amelyről évszázadokig megfeledkeztünk. Erdő és Város rendje azonban felborult. És ezúttal immár puszta létezésünk a tét. Alá kell szállnunk újra.
Ne hozz magaddal semmit. Térképeid és fegyvereid hátráltatnak csak. Egyedül az ösztöneidben bízhatsz. Odalenn három szabály van:
- Sose hazudj!
- Sose maradj hét napnál tovább ugyanott!
- És soha, de soha ne köss alkut a Sárkánnyal!
Gyere.
A Varázserdő már vár..."

Most először ragadtam a kezembe Gaál Viktor könyvet. Sokáig halogattam, gondolkodtam melyikkel is kezdjem, végül a Varázserdő volt az egyetlen ami szépen lassan beslisszolt a kezembe. Gondoltam, ha már így alakult akkor essünk neki ennek.

A könyvesbloggerek elmondása alapján valami eszméletlenül jó könyvre számítottam, ám a végeredmény annyira azért nem lett fényes. Gaál Viktor csodásan ír, ez nem kétséges, de az első oldalak után először nem tudtam hova tenni a könyvet. Nem láttam az összefüggést a fejezetek között, és az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy minden rész kapott egy-egy címet. Ettől az egésznek olyan hatása volt, mintha egy mesekönyvet tartanék a kezemben. De nem is álltam messze az igazságtól, mert ahogy haladtam előre az oldalakkal, úgy sejlett fel előttem a történet, és végül rájöttem hogy a Varázserdő maga a mese. És amikor a kulcs előttem volt, képes voltam másképp olvasni, képes voltam értelmezni és elkezdett érdekelni. Így a végeredmény, megváltoztatta a véleményemet és így fog kapni egy szép négyest. :)

Érdekessége a könyvnek, hogy ahányan olvassuk annyi szemszögből értelmezzük a történetet. Elolvasva a többiek bejegyzését arra jutottam, hogy senki nem azt látta hangsúlyosnak amit én. Ugyanis számomra a Varázserdő azt jelenti, hogy vigyázzunk a körülöttünk lévő természetre, legfőképpen a fákra, hiszen a természet maga a csoda. Nem pedig a tégla- és betonházak amik körülvesznek minket. Az a sok mocsok, ami az utcákon hempereg, mind-mind csak ront a környezetünkön. És az ember az egyetlen élőlény, ami képes lerombolni amit maga a természet hozott létre.

"Fáradhatatlanul járja a különböző helyeket, viszi annak hírét, miféle csodás-szörnyű dolgok estek meg idelenn a Varázserdőben. Mesél fáradhatatlanul, annak reményében, hogy az emberek megértik végre."

Annak ellenére, hogy rövid a könyv mégis három napig bújtam a sorokat. És nem azért, mert nem volt időm rá, hanem mert egy-egy fejezetet többször is elolvastam, hogy teljes mértékben átéljem, megértsem a könyv mondanivalóját. Ha kezedbe veszed ne számíts arra, hogy csak úgy leteszed és a kezedbe veszed a következő olvasnivalót, mert még utána is emészted és gondolkodsz róla, hogy mi az amit számodra üzen. Ezért ajánlatos előtte kényelembe helyezni magad, hogy minél könnyebben átadd magad a történetnek, hogy te magad is bejuss abba a bizonyos Varázserdőbe.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Joeymano: ITT
Heloise: ITT
Olvasok: ITT
Könyvesem: ITT

2010. december 29., szerda

Richard Paul Evans: Hol lehet Noel?

"A karácsonyi ünnepek rendszerint örömet hoznak az emberek életébe, Mark Smarttal azonban egészen más volt a helyzet. Az élet egyik csapást mérte rá a másik után: elveszítette az ösztöndíját, és ezért kimaradt a főiskoláról; szeretett édesanyja életét vesztette egy autóbaleset során; a barátnője elhagyta; most pedig, egy havas, késői november éjjelen, lerobban az autója. Egy kávézóba toppanva kér segítséget, hogy vontatót hívhasson. Odabenn egészen váratlan meglepetés várja egy gyönyörű, szokatlan nevű fiatal lány személyében, aki a kedvességével örökre megváltoztatja az életét. Macy Wood kevés emléket őriz vér szerinti szüleiről, örökbe fogadott életének képeit pedig legszívesebben kitörölné az emlékezetéből. Egy Noel feliratú karácsonyfadísz jelenti az egyetlen nyomot kishúgához, akire már alig emlékszik. Ez a nyom indítja el Markkal együtt azon az úton, amelynek végén sikerül visszaszerezniük Macy múltját és a családját, amelytől régesrég megfosztották. A már klasszikusnak számító Karácsonyi doboz szerzőjének legújabb regénye a szeretet erejéről és a karácsony csodálatos szépségéről szóló felemelő történet."

Richard Paul Evans írása prózai, de a történetébe rengeteg érzelmet csomagolt bele. Hol lehet Noel? című írása két ember egymásra találásáról és szerelméről szól melynek beteljesüléséhez először le kell zárniuk a múltjukat.

Vannak könyvek, amiket szerintem megfelelő alkalmakkor kell levenni a könyvespolcról, különben nem lesz ránk akkora hatással. Richard Paul Evans könyve szerelem volt első látásra, és nem tudtam mellette úgy elmenni, hogy ne kerüljön bele a kosaramba. Végre egy könyv, ami kényelmesen elfér a kézben, nem húzza le az ember vállát ha berakja a táskájába, egyszóval nem egy féltégla. Ráadásul még keménykötésű is, ami kifejezetten a szívem csücske. :)

A történet egyszerű, mégis magával ragadja az embert. Valahogy képtelen az olvasó letenni, pedig tudja, hogy mi fog rá várni a következő oldalon. De nem bánom a kiszámíthatóságot, mert kárpótol minket a szerző remek stílusa, nem lehet egyszerű egy ilyen történetből egy lebilincselő regényt alkotni. Tudjuk, hogy a vége úgyis heppiend lesz, mégis végig izguljuk az egész könyvet, az első betűtől az utolsóig.

A karakterek is úgy lettek kidolgozva, hogy egytől-egyig mindegyik szerethető legyen. Ha nem így lenne, nem lenne annyira mézes-mázos a történet. Mert igen az, néhol kicsit nagyon is, de a történet előrehaladtával ezt hajlandó voltam megbocsátani. És különben sem kell mindig mindenben felfedezni a legrosszabbat. :) Nem igaz?

"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyek úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."

Egy történet a szeretetről, a hitről és a megbocsátásról.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2010. december 28., kedd

Nicholas Christopher: Bestiárium

"Xeno Atlas Bronxban nőtt fel. Anyja korán meghalt, apja pedig az évek nagy részében tengerészként járta a világot, így a fiúra szicíliai származású nagyanyja vigyázott, aki esténként állatszellemekről mesélt neki különös történeteket. Felcseperedvén Xeno megszállottjává vált az állatoknak, s közülük is leginkább a rendkívüli lényeknek. Szenvedélyét tovább tüzeli egy elveszett középkori szöveg, a Karaván Bestiárium, mely állítólag azokat a teremtményeket gyűjtötte össze lapjain, amiknek nem jutott hely Noé Bárkáján. Írt a griffről, a mantikórról, a szfinxről és a főnixről, csupa olyan csodalényről, melyek a mi világunkban nem léteznek már. Xeno a kézirat után nyomozva elhagyja New Yorkot, s bejárja Európát, Ázsiát, hogy végül mégis saját családjának történetében leljen rá a legnagyobb rejtély kulcsára."

Rövid és tömör leszek, ez a regény valamiért nem tetszett. Sokan elismerően nyilatkoztak róla, ám engem valami okból kifolyólag a könyv nem ragadott magával annyira, mint a többi olvasót.

"Lényünknek egy része sosem hagyja ott életünk első szobáját."

De kezdjük a pozitívumokkal: azok a részek igazán tetszettek, amikor a Bestiárium kutatása folyt, sajnálatomra pont ezekből a részekből volt kevesebb. Szerettem ahogy az állatokról írt, ahogy bemutatta a tulajdonságaikat, szívesen elmerengtem egy-kettőnek a történetén. Sőt, kifejezetten tetszett, hogy egy-egy állat megismerése után egy rövid összefoglalót is kaptunk ezekről a teremtményekről, betekintést nyerve ezzel a főszereplő noteszeibe. A történet nem volt előre kiszámítható, sose tudtam, mi várhat rám a következő fejezetben. Ettől olyan érzésem volt, hogy egy kis plusz misztikus színezetet kapott a regény.

"A főnix

Hatalmas madár, tűzszínű tollakkal.
Akárcsak a tüzet, őt is levegő élteti. Se nem iszik, se nem eszik.
A Paradicsomban él, és minden ezredik évben meghal és újjászületik."

Amit mások pozitívnak én inkább negatívnak éltem meg a könyvben. Nem szerettem, hogy a történet csapongó és néha a szerző túl sokat írt olyan dolgokról, amik számomra lényegtelen voltak. Szerintem jobb, ha egy történet összefüggő, illetve ha azokra fókuszál az író, amiről valójában szól a könyv, azaz a könyv kutatásáról. Habár a végére minden kérdésre megkapjuk a választ, mégis úgy éreztem, hogy a szépen logikusan felépített történetnek túl hirtelen lett vége.

"Nem létezett határ az emberek és az állatok között. Ám a kegyetlenség férge beleette magát az ember szívébe. Az állatoknak meg kellett védeniük magukat, ezért kifejlesztették a saját nyelvüket, amit csak az ő fajtájuk érthetett meg."

Kivételesen nem merem ajánlani ezt a könyvet senkinek sem, mert lehet hogy én olvastam rosszkor, rossz pillanatban. Annyira vegyesek az érzéseim, hogy inkább mindenki saját maga döntse el, hogy érdekli-e a történet. :)

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

2010. december 24., péntek

2010. december 19., vasárnap

Dan Simmons: Hyperion

"Egy pap, egy katona, egy költő, egy tudós, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata. Hét ember, hét teljesen eltérő életút. S ami közös bennük: a Hyperion. A 29. században az emberiség uralma galaxisokra terjed ki, polgárai gyarmatbolygók százait népesítik be. A Hegemóniát azonban külső és belső veszélyek is fenyegetik: küszöbön áll a háború a barbár Számkivetettekkel, miközben az emberi civilizáció életét segítő, kiismerhetetlen MI-k rejtélyes terveket kovácsolnak. A pattanásig feszült helyzetben hét zarándok indul útnak egy peremvidéki bolygó, a Hyperion felé. Úticéljuk a téridő törvényeinek fittyet hányó, legendás Időkripták, és a félistenként tisztelt, rettegett gyilkológép, a Shrike. Heten vágnak neki az útnak, ám közülük csak egy élheti túl a zarándoklatot. Annak az egynek viszont teljesülhet leghőbb kívánsága."

Személy szerint nem vagyok science fiction rajongó (azt hiszem ez a korábbi bejegyzéseimből már kiderülhetett) de ez nem tántoríthat el attól, hogy egy ilyen nagyszabású történettel kecsegtető művet ne vegyek a kezembe :). Az érdeklődésemet az is csigázta, hogy Simmons 1990-ben megkapta érte a Hugo-díjat (egyik legrangosabb science fiction díj), minden bizonnyal nem érdemtelenül. Nagy várakozással vágtam hát neki a történetnek.

Ahogy a fülszöveg írja, a hét főszereplőt eltérő motivációk vezetik a Hyperion nevű planétára, hogy egy veszélyes zarándoklat végén találkozzanak a misztikus, pengetestű Shrikével. Az utazás közben mindenkinek el kell mesélnie a társainak, hogy mi okból indultak neki ennek az útnak, miközben tudják, hogy van közöttük egy áruló is, akinek célja lehet az út szabotálása és a többiek félrevezetése. A zarándokok történetei izgalmasak, elgondolkodtatóak és néhol igencsak szívszorítóak. Utóbbi talán a tudós és lánya történetére a leginkább igaz, bár Merin és Siri kapcsolata is eléggé megható. A sok részletből pedig lassacskáán összeáll egy nyomasztó, összeesküvésekkel átszőtt jövő képe ahol éppen egy mindent elsöprő csillagközi háború bontakozhat ki.A főszereplők is igen különböző személyiségek, ráadásul jól kidolgozottak, nem éreztem sablonosnak őket.

Nem éreztem egyszer sem, hogy vontatott vagy unalmas lenne valahol a regény, éppen ellenkezőleg. A Hyperion világa kellően összetett és izgalmas, igaz, sok kérdésre nem kapunk ebben a könyvben választ, majd csak a következő részben. Tetszett az is, ahogy a szerző elképzelte az emberiség jövőjét és egy lehetséges környezetét, ahol egy óriás fa is lehet egy űrhajó, vagy ahol a tehetősebbek akár kapukat nyithatnak az otthonukból más világokba. De ez csak pár kiragadott dolog, ennél jóval több van a történetben. Nem akarok spoilerezni, mellesleg akkor oldalakat írhatnék :) Inkább olvassátok el, mert ez a könyv ékesen bizonyítja, hogy a science fiction sokkal többről szól, mint űrutazásról, robotokról meg hasonló dolgokról :)

A könyvért köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 5/6 :)

Mások is olvasták:
Könyvvizsgálók: ITT
Nima: ITT
Memoir: ITT

2010. december 18., szombat

Karin Alvtegen: Árulás

"Eva régóta sejti, hogy férje megcsalja. Egy nap egy ártatlan megjegyzésből rájön, hogy a csábító nem más, mint fiuk óvónője. Fájdalmában és dühében kegyetlen bosszút forral a nő ellen, és egy elhamarkodott kalandba is belebonyolódik, ami azonban végzetes veszélyeket rejt. A hétköznapi szerelmi háromszögnek induló történet pokoli eseményekbe torkollik. A regény főszereplői a boldogságot hajszolják, ám életük lidércnyomássá válik. Minden, de minden más irányba fordul, mint ahogy tervezték. Ki kit árult el? Ki az áldozat?"

Wow! Ez már döfi! Végre egy lebilincselő regény, ami után keresgélheted az álladat az elképedéstől. Még mindig nem találom a szavakat, hogyan lehetne jellemezni ezt a fantasztikus regényt. Nem is tudom mi döbbentett meg ennyire, maga a történet vagy a csavar a végén.

Habár a borítóról eléggé ordít, hogy Karin Alvtegen könyve a krimi műfajához tartozik, én mégis úgy érzem hogy egy tömény lélektani drámát fogunk a kezünkbe. Nem azért, mert nincs benne vér meg hulla meg mindenféle csupa finomság, hanem egyszerűen nem illik bele ebbe a műfajba. Mégis, olyan feszültséget diktál a történet, amibe az agy minden sejtje beleborzong, egyszerűen libabőrös lettem a könyvtől. Még most is borzongok ha eszembe jutnak az utolsó sorok.

Ahhoz, hogy ennyire hatásos legyen a történet szükség van egy pár jó karakterre is. Nincsen sok szereplő, ám azok úgy vannak megalkotva, hogy remekül beleilleszkedjenek a történetbe.

A másik, ami nagyon fontos ahhoz, hogy egy könyv fenntartsa az ember figyelmet az a történetvezetés módja. Ezt a szerző úgy oldotta meg, hogy folyamatosan bontja ki előttünk a regény apró részleteit és ezt megfejeli még további csavarokkal. Amikor azt hinnénk, hogy valamit megértettünk, akkor máris egy másik szemszögből szemlélhetjük az eseményeket. Számomra ez csak növelte a regény színvonalát.

A végére hagytam a legfontosabbat, hogy a történetet akár maga az élet is írhatta volna, hiszen bárkivel megeshet, hogy nem a megfelelő emberrel találkozik. Én speciel biztosan odafigyelnék arra, hogy kivel ismerkedek meg egy sörözőben. :)

Igen, most már kimondom, hogy ez az év "krimije", pedig nincsenek benne autós üldözések, lövöldözések és egyéb más akciódús finomságok, de így is majdnem kihullott a hajam az izgalomtól. :D Azt hiszem most törhetem azt az okos buksimat mi legyen a következő amit olvassak, mert egyelőre ez a regény tölti be az összes helyet ami van. :)

"Határtalan csend. Felette. Mögötte. Körülötte. Mindenhol.
Átadta magát az őt körülölelő nyugalomnak.
Végre.
Nincs több küzdelem.
Minden a legnagyobb rendben."

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Miestas: ITT

2010. december 17., péntek

Neil Gaiman - Terry Pratchett: Elveszett próféciák

"Ha hihetünk Anges Nutter szép és pontos próféciáinak az egyetlen teljesen megbízható jövendölésnek a világ jövőjéről , akkor a világ egy szombati napon ér véget. Ami azt illeti, most szombaton. Nem sokkal uzsonnaidő után, ami elég nagy fejtörést okoz Crowleynak, a Pokol itt ügyködő démonának (korábban kígyónak), és ellenpárjának, Azirafaelnek, aki aktív angyal és passzív antikvárius. Ők ugyanis szeretnek itt lenni. Így hát meg kell állítaniuk az Apokalipszis Négy Motorosát, kivédeni a Boszorkányvadász hadsereg (létszám: két fő) támadását, mindenekelőtt pedig megtalálni tibetiek, földönkívüliek, atlantisziak és egyéb helyi érdekek között az Antikrisztust, akiről annyit lehet tudni, hogy jelenleg tizenegy éves és egy angol kisvárosban unatkozik."

Neil Gaiman írót elég jól ismerem, egy-két regényét már olvastam, de Terry Pratchetthez még nem volt szerencsém. Nem azért, mert nem hallottam a könyveiről, egyszerűen még nem jutottam el odáig, hogy olvassak tőle bármit is. De ami késik nem múlik. :)

"Van az a trükk, amit babszemmel és három pohárral csinálnak, nagyon nehéz követni, és valamilyen oknál fogva, talán a nagyobb izgalom kedvéért, némi aprópénz is gazdát cserél.
Most lelassítjuk a szöveget, hogy mindenki követhesse a trükköt."

A regény történetmesélése kiváló, habár voltak olyan részek, amelyeket kicsit szájbarágósnak éreztem, de azt hiszem ez a legkevesebb amit felróhatok a szerzőknek. A szereplők remekül vannak kitalálva, mindannyian egytől egyig lenyűgözőek és egyediek. Érezhető, hogy az angyal és a démon a főszereplő, de számos mellékszereplő is megjelenik a könyvben, akik tovább színesítik a történetet.

Úgy érzem Neil Gaiman és Terry Pratchett kiváló történetet alkottak meg, habár nem sok regényt fogtam eddig a kezemben, ami a két szerző közös munkájának gyümölcse lenne, de egy biztos, hogy ez rettentően jól sikerült. Színes, vagány és elsősorban humoros. :)

"Tudod, nem elég tudni, hogy mit hoz a jövő. Tudni kell azt is, hogy mit jelent."

Igaz én egy picit többet vártam a sok pozitív kritika miatt, de így is nagyon jól szórakoztam a történeten. Érdemes azoknak is a kezükbe venni, akik nincsenek oda annyira az elrugaszkodott dolgokért, de szeretnek nevetni és mosolyogni. :)

A könyvért köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Pupilla: ITT
Miestas: ITT
Memoir: ITT

2010. december 13., hétfő

Várólista csökkentés 2011-ben!

A Lobo oldalán találtam ezt a játékot, és hát természetesen nem hagyhattam ki. :) A játék lényege, hogy ki kell választani 12 db könyvet az otthoni polcról amit a 2011-es évben el kell olvasni. :) És hogy mi a tét? Hát természetesen egy könyv, mi más. :D

Ez lesz az én listám:

Anne Dickson: Új hang

Gregory Maguire: A boszorkány

Molnár Ferenc: Az éhes város

Sue Monk Kidd: A sellő legendája

Jeanette Winterson: Gubancrom

Robert J. Sawyer: Flashforward

Tibor Fischer: A béka segge alatt

Bíró Szabolcs: Sub Rosa

Dennis Lehane: Sötétség, fog meg a kezem

Lángh Júlia: Párizs fű alatt

China Miéville: Armada

Christopher Priest: A tökéletes trükk

2010. december 12., vasárnap

Torey Hayden: Egy gyerek

"Egy hatéves lány fához kötözte és felgyújtotta hároméves társát. A kisfiú válságos állapotban került kórházba. Van-e élet ezek után a kislány számára?

Ez a könyv csak egyetlen gyermek története. Nem azért íródott, hogy sajnálatot ébresszen. Nem is azzal a szándékkal, hogy egy tanárt megdicsérjenek a munkájáért. Még kevésbé azért, hogy riogassa a békés és boldog tudatlanságban élőket. Nem. Ez a könyv csupán válasz szeretne lenni arra a kérdésre, vajon frusztráló dolog-e mentálisan beteg gyerekekkel dolgozni. Egy dal szeretne lenni, amely az emberi lélek tiszteletére íródott, egy kislány tiszteletére, aki olyan, mint valamennyi gyermekem. Mint mi mindannyian. Valaki, aki élni akar."

Mi az első szó ami eszembe jutott, amikor leraktam a könyvet: az hogy ÚRISTEN, és most rengeteg érzés kavarog bennem, egyszerre vagyok szomorú és dühös, de egy biztos, ez a könyv még napokig nem fog ereszteni. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nem fogom tudni majd letenni, tudtam hogy nem lesz könnyű majd megemészteni, de én akkor is akartam. Annyira sebezhetőek a gyerekek és néha észre sem vesszük, hogy mekkora fájdalmat tudunk okozni nekik.

Sheila pici volt a korához képest, bűzlött a több napos pisiszagtól és kosztól. Erőszakos volt, ráadásul az édesanyja otthagyta az autópálya kellős közepén, aki nem volt több mint húszéves. Miután édesapja kikerült a börtönből, azóta ő viseli a gondját a kislánynak. Amikor bekerült Torey osztályába feszült volt és ideges, ő maga nem tudta kezelni a helyzetet ahogyan kezdetben a tanárnő sem. Ám Torey szépen lassan megtörte a jeget és sikerült a bizalmába férkőznie. Minden lépést kétszer meg kellett fontolni, mert ez a kapcsolat annyira törékeny volt, hogy bármikor összetörhetett. Ahogy haladtam a sorokkal, a kislányt én magam is a szívembe zártam, pedig a viselkedése taszított. Nem is értettem , hogy Torey miként képes ilyen türelemmel viseltetni iránta, ám szépen lassan észrevette Sheila vonzó és hasznos értékeit. A tanárnő igazán különleges tehetséggel bír, mert képes volt felismerni és kezelni a kislányt, aki néha olyan volt mint egy vadmacska. Sokáig azt hittem ez a különleges kapcsolat örökre megmarad, ám a sors másképp hozta.

Felmerült bennem a kérdés: mi van akkor ha Torey Hayden csak egy egyszerű tanár? Akkor is tudta volna kezelni Sheilát? Hiszen néha ő maga is belátta, hogy túllép saját hatáskörén és akarva akaratlanul, de másképp lépett fel mint ahogy az elő van írva. Néha igenis az észérvek helyett az ösztöneire hagyatkozott, ami nem biztos hogy minden esetben megfelelő döntés volt. De azt hiszem nem is ez a lényeg, hanem a végeredmény, mert megmentett egy gyermeket.

Óvatosan a könyvvel, mert az ember velejéig hatol és képes beférkőzni az agy minden egyes szegletébe. Készülj fel rá, hogy többször fog kiülni a döbbenet az arcodra, mint az öröm, de néha muszáj szembenézni a valóssággal, hogy összetörjünk és összerakjuk magunkat.

"-Te félsz, William - közölte Guillermo. - Mitől félsz?
Kinyújtottam a kezemet. - Gyere, ülj ide mellém.
Felkelt és odajött. Átfogtam a vállát.
- Ijesztő dolog, amiről beszélünk, igaz?
Bólintott. - Az ágyam alatt néha por van, amikor a mamám nem porszívózik.
- William most nem ez a téma - szólt rá Peter.
- De én félek a portól. Az szokott eszembe jutni, hogy a porszemek valamikor emberek voltak. Lehet, hogy halott emberek vannak az ágyam alatt.
- Ez hülyeség.
- Nem, mert benne van a Bibliában, Peter, hogy porból jöttél és porrá leszel, ha meghalsz. A Biblia mondja. A mamám megmutatta nekem. Kérdezd csak meg Torey-t."

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:

2010. december 9., csütörtök

Megjelenés!!!!!

Na! Csak hogy ne legyen egyszerű összeírni a kívánságlistánkat karácsonyra! :) Íme még néhány megjelenés:

Torey Hayden: Egy gyerek

Egy hatéves lány fához kötözte és felgyújtotta három
éves társát. A kisfiú válságos állapotban került kórházba. Van-e élet ezek után a kislány számára? Ez a könyv csak egyetlen gyermek története. Nem azért íródott, hogy sajnálatot ébresszen. Nem is azzal a szándékkal, hogy egy tanárt megdicsérjenek a munkájáért. Még kevésbé azért, hogy riogassa a békés és boldog tudatlanságban élőket. Nem. Ez a könyv csupán válasz szeretne lenni arra a kérdésre, vajon frusztráló dolog-e mentálisan beteg gyerekekkel dolgozni. Egy dal szeretne lenni, amely az emberi lélek tiszteletére íródott, egy kislány tiszteletére, aki olyan, mint valamennyi gyermekem. Mint mi mindannyian. Valaki, aki élni akar.

Gaál Viktor: Arche II.

A kultuszregénnyé lett "ARCHE - Boszorkányszerelem" folytatása. Jópár év eltelt azóta, hogy Kai visszaszerezte végül az Őskönyvet, az Arche-t. Hiába hagyta ott azonban a Város őrületét, nem lehet nyugta, mert túl nagy hatalmat vigyáz ahhoz, hogy ne akadjanak olyanok, akik meg akarják kaparintani tőle ezt az istentelen alkotást. Kai pedig olyan ellenséggel találja szemben magát, amelyre még ő sem számítot. Ezoterikus thriller/fantasy egy világot átszövő, évezredes összeesküvésről, amely áthatja mindennapjainkat és amely boldogtalanságban tartja az emberiségét, de mi nem látjuk, mert társadalmunk bekorlátoz, vakká tesz.


Greg Keyes: Hollóisten I. ( A Folyamszülött folytatása)

A roppant Folyam, ez a hatalmas és éhes isten a hegyektől a távoli tengerig kanyarog, és a földek, amelyeket érint, az uralmát nyögik. Erejének senki sem állhat ellen: minden más istent és szellemet felfalt, vagy elűzött a maga közeléből. Ám a pusztákon, ahol már nincs hatalma, csak úgy nyüzsögnek a kisebb-nagyobb természetfölötti lények, szellemek és lelkek. E veszélyes és idegen földre menekül a Váltott Isten elől saját lánya, Hezsi, a nhóli hercegnő, hogy a síkság vad nomádjai között végre szabad lehessen. De a Folyam visszaköveteli őt: minden erejét és ravaszságát összeszedve arra tör, hogy ismét hatalmába kerítse. Perkart, a pásztorok népéből származó ifjút végzete ugyancsak a Váltott Istenhez köti: szerelmének, a forrásúrnőnek megesküdött, hogy végez a Folyammal. S bár a kardját istenek kovácsolták, jól tudja, vállalkozása mennyire lehetetlen és reménytelen. Ők ketten csakis a Hollóisten segítségével győzhetnék le a Folyamot a Holló azonban kétszínű és álnok; aki benne bízik, csupán még nagyobb veszélynek teszi ki magát. A Váltott Isten gyermekei színpompás, gazdag világán istenek és halandók vetélkednek egymással a hatalomért. Greg Keyes könyvciklusa a felnőtt, értékteremtő fantasy alapműveinek egyike.

2010. december 8., szerda

Richelle Mead: Dermesztő ölelés

"Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg. A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van. "

Nagy nehezen rászántam magam arra, hogy végre megírjam ezt a bejegyzést, elvégre mindjárt kiolvasom a harmadik részt is :D. Az az igazság, hogy picit keserű a szám íze, mert én egy kicsivel többet vártam, mint amit kaptam. Míg az első rész tele volt izgalommal és feszültséggel, addig a második kötetben már lassabb mederben folytak a dolgok. Persze ennek is meg van a maga szépsége, de egy nagyobb löket után az olvasó valami hasonlóra számít a folytatásokban is. De javítsatok ki ha tévedek :).

Ebben a kötetben sok olyan kérdésre megkapjuk a választ, ami az első kötetben kimaradt. Természetesen ez várható volt, hiszen egy sorozat esetében nem szabad lelőni egyből az összes poént, hanem hagyni kell, hogy szépen lassan kibontakozzon előttünk a történet minden egyes apró részlete. Ha belegondolunk akkor egy-egy különlegesebb édesség esetében sem szabad egyből felfalni az egészet, hanem hagyni kell hogy az ízlelőbimbóink felfedezzék maguknak a finomabbnál finomabb részleteket. :) Azt hiszem a Vámpírakadémia sorozat is hasonló, minél többet olvasom annál inkább több részlet bontakozik ki előttem. A főszereplők iránti szimpátiám semmit sem változott, mert egyik csajért sem vagyok még mindig oda, viszont bizonyos srácok egyre inkább belopják magukat a szívembe. ;)

Összességében elmondhatom, hogy az egyik szemem sír miközben a másik nevet, hisz a vége nem éppen heppienddel végződött, így egy-két könnycsepp is kigördült mire az utolsó oldalakra értem. Viszont a szellemes párbeszédeken imitt-amott néha bezony elmosolyodtam. :D


Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Amadea: ITT
Könyvesem: ITT