2010. augusztus 30., hétfő

Maryrose Wood: Méregnaplók

"A 18. század végén járunk: Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, akinek élete célja, hogy minél többet megtudjon a gyógyhatású növényekről. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb egyedeket, melyek közül a legveszélyesebbeket egy zárt méregkertben tartja.
Egy napon különös fiú érkezik a Hulne kunyhóba: a neve Gyom és a jelek szerint rendkívüli kapcsolat van közte és a növények között. Kicsoda Gyom? Mi lehet a titka? És mi készül a méregkert falai között? "

Augusztus 30.


A fűben fekszem az erdő
közepén, az arcomat a friss szellő csiklandozza, miközben figyelem a fák susogását és hallgatom a növények táncát. Néhány órára elmerültem a Méregnaplókba és most, hogy vége van a történetnek csak nézem az eget és sóhajtozom. Annyira gyönyörű történet, ami az ember szívéig hatol...

Ez a könyv egyszerre varázslatos és magával ragadó. Igazán nehéz volt letenni, mert nem bírtam ellenállni a történetet átitató titokzatosságnak, a szenvedélynek, és a romantikának, a sok szépséges és halálos növényről nem is beszélve. Nem csupán emiatt kedveltem meg az egészet, hanem azért is mert a megfelelő képzelőerővel megáldott olvasónak mindvégig olyan érzése van, mintha frissen nyírt gyepen sétálna miközben a különféle növények illata körbelengi őt. Az első oldalakon még elképzelni sem tudtam, hogy a történet hogyan fog alakulni és mi fog várni engem a következő oldalon. Számomra igazi meglepetés volt az egész kötet, mely olyan befejezéssel zárul, ami nem csak a szívet, hanem a lelket is összetöri.

Jessamine édesapja végig taszító volt számomra, már az első pár oldal után tudtam, hogy az ilyen ember nem való apának. Nem elég, hogy elhanyagolta, szinte semmibe vette Jessaminet, de csak a kertjének élt, semmi más nem létezett számára.
Apjával ellentétben Jessamine egy igazi jótét lélek, ugyanakkor rendkívül naív is, aki senkiről semmi rosszat nem feltételezne. És ne felejtsük el Gyomot sem, aki első látásra kicsit ijesztő, talán fura is, de a nevére rácáfolva a lelke mélyén nagyon jó ember. Bár először azt hittem, hogy vaj van a füle mögött, ez óriási nagy tévedés, ám többet nem mondhatok, gyorsan csöndben is maradok még mielőtt több részletet mondanék el :)

Rejtélyes növények, amik mérgezőek, romos apátság, ahol a szereplők élnek, mindezt megfűszerezve egy kis romantikával. Mi kellhet még ennél több? Maryrose Wood tudja, hogyan kell lebilincselő regényt alkotni, ami odaszegez a fotelhez. És fontos megemlíteni így az utolsó sorokhoz közeledve, hogy a gyógynövénykert, ami központi témája a történetnek, valóban létezik, mégpedig Angliában, pontosabban Alnwick kastélyában, ahol Northumberland 12. hercege él. Ez a kert egy évtizeddel ezelőtt még elhagyatott volt, ám Northumberland hercegnője lehetőséget látott benne és most egy gyönyörű, egyedülálló, parkosított kert lett belőle.

Ne maradj ki TE sem, minél hamarabb olvasd el, mert az élmény felejthetetlen lesz :) Garantálja az Olvasószoba.

Szeretném megköszönni a Lybrum kiadónak és Bridge-nek, akik megadták a lehetőséget, hogy még a megjelenés előtt elolvashassam.

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Zakkant: ITT
Bridge: ITT
Heloise:
ITT

2010. augusztus 26., csütörtök

David Safier: Pocsék karma

"Kim Lange tévébemondónő életének legboldogabb napján megnyeri a Német Televízió Díját. Sajnos azonban ugyanazon a napon egy orosz űrállomásról levált roncs maga alá temeti, és a halálát okozza. A túlvilágon fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, összességében túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így valódi megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és ahhoz, hogy feljusson a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára is szüksége lesz... Az "átmeneti hangyaság" után elhízott sültkrumpli-árusként tér vissza az életbe. Épp időben ahhoz, hogy megakadályozza legjobb barátnője és volt férje egymásba szeressenek..."

A borító éppenséggel nem túl bizalomgerjesztő, de azért ez engem nem tántorított el attól, hogy megszerezzem magamnak a könyvet. Gondoltam magamban ha már egy hangya éktelenkedik rajta, ami borzasztóan néz ki, akkor az annyira rossz nem lehet. Valahogy a Chokito csoki jutott róla az eszembe, ami ronda és finom. :D A fülszöveget is elolvastam, és igencsak fennakadt a szemem rajta, hiszen olyan szavakkal találkoztam, mint a reinkarnáció, vagy jó és rossz karma, ilyen történettel kecsegtető regény még nem akadt a kezembe.
Így utólag elmondhatom, hogy nem minden az aminek látszik, néha a ronda külső is takarhat igazán kellemes belsőt. :)

Főhősünk tipikus karrierista nőszemély, aki még a családját is képes hátrahagyni a saját munkája miatt. Első látásra nem igazán volt szimpatikus, sőt kicsit frusztrált is a viselkedése, ám egy idő után ahogy a történet haladt előre úgy kezdtem el nem csak megsajnálni, hanem szívembe is zárni. Önzetlen és egoista volt, de ahogy újra és újra megszületett hangyaként, tengerimalacként, mókusként vagy kutyaként, úgy jött rá arra milyen kis hárpia is volt valójában. :) És mennyire igaza volt. :D A regényben nem csak Kim kap főszerepet, hanem a híres Casanova (igen, az a Casanova) is felbukkan a történetben, aki még reinkarnálódott formájában is képes volt megőrizni charmeját. :)

Kedves olvasóimnak akár úgy tűnhet, hogy a Pocsék karma csupán egy könnyed szórakoztató olvasmány, ám ez óriási tévedés. Ugyanis a humoros szöveg mögött tömény irónia bújik meg és komoly üzenete van minden egyes sorának. És ha odafigyelünk a mondanivalóra akár mi is sokat tanulhatunk belőle. Persze nem kell ám itt nagy dolgokra gondolni, egyszerűen csak felhívja a figyelmet arra, hogy néha legyünk önzetlenek, vagy próbáljuk meg jobban kimutatni a szeretetünket, legyünk figyelmesebbek, mert ha ezekre nem vagyunk képesek, akkor annak komolyabb következményei is lehetnek. Kim Lange sem tudta, hogy mit rontott el, míg újjá nem született és rá nem jött arra, hogy valójában mit is veszített.

Sajnos, a mai rohanó világban az emberek már nem csak egymásra nem figyelnek, hanem a családjukra sem, pedig ha egy kicsit is jobban odafigyelnénk egymásra (még ha vadidegenek is vagyunk), akkor lehet hogy sokkal szebb lesz a napunk. És elmondhatjuk, hogy tettünk valami jót és belevigyoroghatunk a nagyvilágba. :)


A könyvért köszönet az Ulpius kiadónak!

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Csenga: ITT

2010. augusztus 23., hétfő

Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult

"Bernie ismét az ágy alatt kénytelen meghúzni magát, miután a lakás - ahová egy hirtelen ötlettől vezérelve tört be - tulajdonosa hazatér, és nem egészen önszántából az ágyra veti magát egy férfival. Az már csak másnap derül ki, hogy Bernie-t több biztonsági kamera is felvette, amint a környéken sétál. Ez csupán azért kellemetlen, mert közben egy rablógyilkosságot is elkövettek a közelben. Alig sikerül tisztáznia magát a vádak alól, amikor megjelenik a boltjában egy kövér ember, és egy tizenhárom dolláros könyvért ezerháromszáz dollárt fizet, majd a sarkon agyonlövik. És akkor ott van még a Rigai Fekete Veszedelem, három gyönyörű nő, egy plasztikai sebész, egy tejajtó, valamint a "hány ital az egy ital" problematikája. Egy nagyvárosban hétköznapi események ezek, ám Bernie megtalálja a közös pontot, és csupán akkor zavarodik össze egy pillanatra, amikor összeakad saját maga álnevével. Vagy álnéven élő változatával. Vagy valakivel, akinek az az igazi neve, amit ő álnévként használ. Vagy..."

Az egyik szemem sír a másik nevet. Nevet, mert egy újabb Bernie sorozat tulajdonosa lettem, a másik viszont sír, mert nagy valószínűséggel ez volt az utolsó rész, amit a kezembe vehettem. Habár azért egy icipicit reménykedem, hátha meggondolja magát a szerző és egy-két résszel még meglep minket. :) Ha valaki esetleg nem ismerné a Bernie Rhodenbarr sorozatot, annak szeretném kihangsúlyozni, hogy ez egy tízkötetes sorozat, mely utolsó részének kritikáját olvashatja itt és most.

Bernie nem más, mint egy barátságos betörő, akinek különleges érzéke van ahhoz, hogy furcsa élethelyzetekbe kerüljön. Most is épp az ágy alatt bujkál, miközben a lakás tulajdonosa egy férfivel hetyeg. Nos, azt hiszem ezt a szituációt mindenki szeretné elkerülni, nem igaz? :) Kivéve Berniet, aki imádja ha szekrénybe zárják vagy ha ágy alatt kell dekkolnia, hisz enélkül lehet nem találná izgalmasnak a betöréseit. :D

A történet olvasmányos és szórakoztató, igazi Block könyvet foghat a kezében a kedves olvasó. Hiszen a szereplők hozzák a szokott formájukat, Bernie sem változott benne túl sokat és a krimi szál is könnyed és szórakoztató. Ám mégis egy kicsit csalódott vagyok, és ezért nem is fogja megérdemelni a maximális pontot. Hogy miért? Mert kaptunk egy szépen felépített sztorit, a megszokotthoz képest talán egy csöppet bonyolultabbat is, de sajnos a végkifejlet el lett rontva. Először is nem igazán értettem, hogy Bernie hogy a csudában jött rá ilyen gyorsan, hogy kik voltak a valódi tettesek, másodszor pedig túl sok szereplő lett a végén felvonultatva. Ugyanis annyira kuszára sikeredett, hogy a végén csak kapkodtam a fejemet és próbáltam ki találni, hogy ki kicsoda. Úgyhogy be kell vallanom, hogy a végét kétszer kellett elolvasnom ahhoz, hogy teljes mértékben megértsem a történetet. :S Azt hiszem ott lett elrontva (már ha valaki kíváncsi a véleményemre :D), hogy sokan rejtve maradtak, vagy legalábbis az író jól eldugta őket és ezért nem is tudhattam, hogy ki kicsoda. A másik, hogy szerintem túl bonyolult sztorit akart kihozni belőle Block, ami most annyira nem sikerült neki, vagy túlságosan hamar akarta befejezni, nem tudom. Emiatt sajnálom a történetet, mert nagyon jó. Szórakoztató és humoros, de vannak fenntartásaim.

Egyébként pedig, minden Bernie rajongónak kötelező olvasmány, illetve azok is nyugodtan ragadják a kezükbe, akik szeretik a humoros és szórakoztató krimiket. :) Bernie forever! :D

A könyvért köszönet az Agave kiadónak!

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

2010. augusztus 18., szerda

Díj,

ami majdnem kiment a fejemből. :) Pedig Zenka jó voltából gazdagabb lettem a Kreatív összeállítási díjával. :) Hogy is felejthettem én ezt el? :)

Elméletileg öt másik oldalt kellene megneveznem, de ez nagyon nehéz. Úgyhogy úgy döntöttem kapja meg mindenki, mert mindenki megérdemli. :)

2010. augusztus 15., vasárnap

John Shors: Hullámsír

"A második világháborús sebesültszállító hajó az egyik pillanatban még a Csendes-óceánon cirkál irgalmas missziót teljesítve. A következőben kettészakítja egy torpedó. Túlélők kis csapata, köztük egy sebesült japán katona és egy fiatal amerikai ápolónő vetődik partra egy közeli szigeten, nem is gondolva, milyen kalandok várnak rájuk...

Akira öt éve vív vérfürdővel és borzalmakkal teli háborút a japán császárért. Most, ellenségekkel körülvéve gyűlöletet kellene éreznie, ehelyett vigaszt lel társaságukban - és újra felfedezi magában a költészet szeretetét. Miközben beavatja szenvedélyének titokzatosságába és szépségébe Annie-t, az elragadó, de zaklatott lelkű lányt, akit megmentett, a múltja fájdalmaival küzdve segít Annie-nek feltárni a jövő ígéretét."

John Shors regénye a második világháborúba kalauzol minket. A regényt műfajilag a romantikus prózába tudnám sorolni, abból is inkább az érzelgősebb fajtába. A történet csordultig van kitörő érzelmekkel, itt mindenki szeret mindenkit, amitől az egész teljesen hiteltelenné, meseszerűvé válik. A történet túlságosan kiszámítható, ráadásul a szerző a szigeten lévő körülményeket is úgy teremtette meg, hogy a szereplőknek szinte csak a karjukat kell kinyújtani ahhoz, hogy bőségesen ellássák magukat élelemmel. Ha már egyszer az ember egy lakatlan szigetre kerül, akkor nem kéne előtte feltérképezni, hogy hol is vannak pontosan? Milyen lehetőségek adottak a túléléshez?

Kicsit nyomozgattam, mert arra gondoltam hogy esetleg a fordítás miatt sikerült ennyire érzelgősre a regény, ám tévedtem. Néhány külföldi bloggertársam is hasonló következtetésre jutott, mint én, kivéve persze azokat, akik szeretik az író könyveit, vagy magáért a műfajért vannak megveszve. :)

Ha nem vesszük figyelembe a történetet és csak a karakterekre fókuszálunk, akkor azt kell hogy mondjam, hogy egész jó lenne ez az iromány. Ugyanis a szereplők nagyon kidolgozottak, átgondoltak. Az olvasó tudja kit kell szeretni és kit kell utálni, mindenkinek meg van a maga szerepe, helye a történetben és nem maradnak sötét foltok sehol sem. Nem lett kedvencem egyik sem, de ez elsősorban a történet miatt van, mert ha tudtam volna élvezni, akkor valószínűleg valamelyik szereplő helyébe is el tudtam volna magam képzelni.

És legeslegutoljára szeretném megemlíteni, hogy majd frászt kaptam a "japcsi" szócskától, ami eszméletlen mennyiségben szerepel a könyvben. Nem tudom, hogy az eredetiben is így szerepel-e vagy a fordító egyik kedvenc szava volt, de engem a hidegrázás kapott el. Ha kérhetnem ezt a szót mellőzük, szerintem borzalmas.

Valószínűleg ez nem az én műfajom lesz, de szívesen ajánlom azoknak, akik bírják a rózsaszínfelhőben való mászkálást, és képesek elrugaszkodni a valóságtól. :)

U.I.: Valaki elárulhatná nekem, hogy egy férfi szerzőt mi vesz rá egy ilyen könyv megírására?

A könyvért köszönet a Bézs.hu oldalnak!

Értékelés: 5/2

Mások is olvasták:

Az Olvasószoba

Amint láthatjátok egy kicsit átalakult az oldal felülete. :) Megláttam, beleszerettem és egyből magamévá is tettem. Az oldal átalakulásával szerettem volna kicsit felfrissíteni az Olvasószobát, hátha arra ösztökélem a kedves olvasókat, hogy sűrűbben látogassák az oldalt. Én is igyekszem többet foglalkozni vele, azaz sok-sok bejegyzést írni nektek. :)

Welcome Olvasószoba!

2010. augusztus 13., péntek

OFF! Csak úgy.... mert olyan kedvem van

Vannak napok, amikor úgy kelsz fel, hogy egyszerűen nincs kedved belemosolyogni a nagy világba, hiszen minek. Rájössz arra, hogy az élet nem is olyan egyszerű, mint amikor még kisfiúk és kislányok vagyunk, és amikor ez az érzés a hatalmába kerít legszívesebben bebújnál anyud ölébe (még ha gyerekesen is hangzik). Ilyenkor vágyom arra, hogy újra gyerek legyek, amikor nem kell napról napra azon töprengeni, hogy ezt és ezt a problémád hogyan oldjam meg. És igen, most jön az örök igazság, amit a szüleim is annyiszor elrebesgettek, hogy gyereknek lenni jó és ne akarjak felnőni soha.

Az a baj, hogy amikor ezek az érzések rám törnek még könyvet sem szívesen fogok a kezembe, mert nem tudom, hogy melyiket is kellene a kezembe vennem. Mi legyen? Vidám, ami megmosolyogtat, vagy depis, mint a hangulatom, vagy inkább öljenek benne, mert nekem is gyilkolni van kedvem? Nehéz, nem igaz. :) Ilyenkor hagyom hadd pihenjenek a könyvek is, csendesedjenek ők is el, amíg a vihar ki nem tombolja magát a fejemben. :) És amikor úgy érzem, hogy elült már a vihar, akkor a választás is könnyebb lesz. :)

Te vajon mit teszel egy ilyen helyzetben?

2010. augusztus 10., kedd

Tess Gerritsen: A sebész

Bostonban él egy gyilkos, akinek azaz élete értelme, hogy magányos nőket keressen meg az éjszaka leple alatt, hogy aztán borzalmas kínzásokat hajtson végre rajtuk. A rendőrség minden erejével azon van, hogy megkeresse ezt a civilben feltehetőleg orvosként tevékenykedő egyént, mivel minden esetben sebészeti pontossággal végzi el ezeket a brutális kínzásokat. Az ügyre ráállított Moore és Rizzoli már a nyomozás elején különleges felfedezést tesznek. Az ügy fontos láncszeme lehet Catherine Cordell doktornő, aki két évvel ezelőtt már találkozott a gyilkossal, de a kínzása befejezetlen maradt. Vajon most sikerül befejeznie a gyilkosnak azt, amit már egyszer elkezdett?

A borítón mindjárt egy ajánló mászik az arcunkba, miszerint Stephen King is imádja az írónő könyveit és "Minden könyve kötelező olvasmány". Ami azt sugallja az olvasó felé, hogy valami vérfagyasztó thrillerrel áll szemben, hiszen King tudja, hogyan kell felborzolni az idegeket. Ám Gerritsen regénye inkább egy kellemes szórakozásnak felelt meg, mint egy borzongató utazásnak. A szerző meglehetősen naturalisztikusan ábrázolja a kínzásokat és szakszerű alapossággal mutatja be a doktornő munkásságát, de hát ez nem is csoda hiszen maga is orvosként végzett.

Noha a könyv Rizzoli sorozat első darabjaként van hirdetve, én ennek ellenére sokkal hangsúlyosabbnak éreztem partnerének, Moorenak a szerepét. Ennek oka, hogy a szerző Moore köré építi a szerelmi szálat, illetve sokkal több információt kapunk az ő gondolatairól, érzéseiről, mint arról aki igazán főszereplője ennek a könyvnek. Az az igazság, hogy engem abszolút nem zavarna ha inkább Moore lenne a középpontban, mert nekem sokkal szimpatikusabb karakter, mint a nyomozónő. Nem tehetek róla, de szegény nőci olyan kis fura. :)

Szóval a könyv nem rossz, nem rossz de olvastam már ezerszer jobb thrillert is, ami valóban vérfagyasztó volt, olyannyira, hogy még a mellékhelységbe se mertem kimenni. Hiányzik azaz igazi feeling, amitől egy thriller igazán thriller, de Tess Gerritsennél ezt nem éreztem, de azért egynek még elmegy. Talán majd a következő?

Értékelés: 5/3,5

Mások is olvasták:

2010. augusztus 3., kedd

Anne B. Ragde: A Neshov trilógia

A három kötetes családregényben egy lepusztult farm és öt hihetetlenül különböző ember áll a középpontban.

Tor Neshov (a legidősebb fiú) nem éppen vidám mindennapjait éli édesapjával és édesanyjával. Két dolog az ami igazán örömet okoz az életben: az egyik édesanyja, a másik a disznói gondozása. Ugyan van még két fiútestvére, de mind a ketten már fiatalon elhagyták a farmot.

Margido a középső fiú közel él szülővárosához, mégis évek teltek el azóta hogy betette volna a lábát a farmra. Másokkal ellentétben többet foglalkozik a holtakkal mint az élőkkel, ugyanis a foglalkozása nem más, mint temetkezési vállalkozó.

A legfiatalabbik testvér Erland viszont sokkal messzebbre menekül, mégpedig Dániába, ahol meghitt viszonyban él egy férfival. Erland foglalkozása a kirakatrendezés ami igencsak megmozgatja művészi tehetségét.

Mindezek mellett még ott van az édesapa is, aki nem csinál semmi mást csak mereszti a valagát egész nap. És hát nem szabad elfelejteni az egyetlen női családtagot, Tor lányát, az Oslóban élő Torunnt.

Na már most képzeljétek el, hogy ez az öt különböző személy egy nap összetalálkozik a farmon és megpróbálnak újra közelebb kerülni egymáshoz. Vajon sikerül lezárni a múltat és tiszta lappal indulni?

Anne B. Ragde norvég írónő három kötetes regényét soha nem olvastam volna el, ha nincsenek a blogger társaim, akik egytől egyig ódákat zengtek róla. Most, hogy elolvastam mind a három kötet, úgy gondolom hogy ez a fajta magasztalás egy kicsit túlzás. Szerintem. Habár mind a három kötetet elég gyorsan kiolvastam, mert a történet olvastatja magát, azért mégsem vagyok annyira elégedett. De nézzük is szépen sorjában, hogy konkrétan mi is az én bajom.

Az első kötet viszonylag vontatott stílusban íródik, hiszen minden egyes szereplőt kívül-belül meg kell ismernünk, így akár mondhatnám azt is hogy szinte a kétszáz oldalon keresztül nem is történik semmi érdemleges. Aztán hirtelen meghal a három testvér édesanyja, ami arra kötelezi a fiúkat, hogy újra találkozzanak. Ez a találkozás kisebb családi botrányba fullad és az olvasó olyan információ birtokába jut, amitől hirtelen le fog esni az álla (legalábbis engem egy kicsit meghökkentett :)). Na ez volt az a pillanat amikor arra gondoltam, hogy igen , végre szaftos titkok látnak majd napvilágot és megtudunk olyan dolgokat, amire az ember nem is gondolna. Úgy éreztem, hogy valami misztikum lengi át majd az egész történetet, valami, ami majd rettegésre késztet engem, ezért alig vártam hogy belekezdjek a második kötetbe, hogy részese lehessek ennek a tragédiának. Ám az írónő behúzott a csőbe. Elhúzta előttem a mézesmadzagot és nem kaptam még egy kis falatot sem, amitől jobban éreztem volna magam.

A másik ami szemet szúrt, hogy a fülszöveg szerint az írónő a történetet megspékelte egy kis groteszk humorral. Ez néhol valóban felbukkan, de a regényre inkább a komor hangulat jellemző. A szerző remekül ábrázolja a rideg Norvég atmoszférát, szinte érezni lehet a bőrünkön a skandináv hideget és annak illatát. Ennek ellenére mégis többet vártam. :S

Mindezek után joggal felmerülhet a kérdés a kedves olvasóban, hogy miért is olvastam ki mind a három kötetet? Mert reménykedtem végig az utolsó oldalig, hogy megkapom azt a bizonyos nagy durranást. Hiszen a könyv tele van feszültséggel, amitől az olvasó úgy érzi hogy valami még várja és várja, de sajnos az utolsó oldalon döbbentem rá, hogy ezt nem kapom meg. És akkor jöttem rá, hogy ez csupán egy családregény, amiben emberi karakterek vannak, akik maguk sem tudják, hogy bizonyos kérdésekben mit is válaszoljanak, hogyan döntsenek.

Habár én többet vártam, mégis azt gondolom, hogy azon olvasók akik szeretik a családregényeket, a komor hangulat ellenére biztosan remekül fognak szórakozni. :)

Értékelés: 5/3,5

Mások is olvasták: