2010. augusztus 3., kedd

Anne B. Ragde: A Neshov trilógia

A három kötetes családregényben egy lepusztult farm és öt hihetetlenül különböző ember áll a középpontban.

Tor Neshov (a legidősebb fiú) nem éppen vidám mindennapjait éli édesapjával és édesanyjával. Két dolog az ami igazán örömet okoz az életben: az egyik édesanyja, a másik a disznói gondozása. Ugyan van még két fiútestvére, de mind a ketten már fiatalon elhagyták a farmot.

Margido a középső fiú közel él szülővárosához, mégis évek teltek el azóta hogy betette volna a lábát a farmra. Másokkal ellentétben többet foglalkozik a holtakkal mint az élőkkel, ugyanis a foglalkozása nem más, mint temetkezési vállalkozó.

A legfiatalabbik testvér Erland viszont sokkal messzebbre menekül, mégpedig Dániába, ahol meghitt viszonyban él egy férfival. Erland foglalkozása a kirakatrendezés ami igencsak megmozgatja művészi tehetségét.

Mindezek mellett még ott van az édesapa is, aki nem csinál semmi mást csak mereszti a valagát egész nap. És hát nem szabad elfelejteni az egyetlen női családtagot, Tor lányát, az Oslóban élő Torunnt.

Na már most képzeljétek el, hogy ez az öt különböző személy egy nap összetalálkozik a farmon és megpróbálnak újra közelebb kerülni egymáshoz. Vajon sikerül lezárni a múltat és tiszta lappal indulni?

Anne B. Ragde norvég írónő három kötetes regényét soha nem olvastam volna el, ha nincsenek a blogger társaim, akik egytől egyig ódákat zengtek róla. Most, hogy elolvastam mind a három kötet, úgy gondolom hogy ez a fajta magasztalás egy kicsit túlzás. Szerintem. Habár mind a három kötetet elég gyorsan kiolvastam, mert a történet olvastatja magát, azért mégsem vagyok annyira elégedett. De nézzük is szépen sorjában, hogy konkrétan mi is az én bajom.

Az első kötet viszonylag vontatott stílusban íródik, hiszen minden egyes szereplőt kívül-belül meg kell ismernünk, így akár mondhatnám azt is hogy szinte a kétszáz oldalon keresztül nem is történik semmi érdemleges. Aztán hirtelen meghal a három testvér édesanyja, ami arra kötelezi a fiúkat, hogy újra találkozzanak. Ez a találkozás kisebb családi botrányba fullad és az olvasó olyan információ birtokába jut, amitől hirtelen le fog esni az álla (legalábbis engem egy kicsit meghökkentett :)). Na ez volt az a pillanat amikor arra gondoltam, hogy igen , végre szaftos titkok látnak majd napvilágot és megtudunk olyan dolgokat, amire az ember nem is gondolna. Úgy éreztem, hogy valami misztikum lengi át majd az egész történetet, valami, ami majd rettegésre késztet engem, ezért alig vártam hogy belekezdjek a második kötetbe, hogy részese lehessek ennek a tragédiának. Ám az írónő behúzott a csőbe. Elhúzta előttem a mézesmadzagot és nem kaptam még egy kis falatot sem, amitől jobban éreztem volna magam.

A másik ami szemet szúrt, hogy a fülszöveg szerint az írónő a történetet megspékelte egy kis groteszk humorral. Ez néhol valóban felbukkan, de a regényre inkább a komor hangulat jellemző. A szerző remekül ábrázolja a rideg Norvég atmoszférát, szinte érezni lehet a bőrünkön a skandináv hideget és annak illatát. Ennek ellenére mégis többet vártam. :S

Mindezek után joggal felmerülhet a kérdés a kedves olvasóban, hogy miért is olvastam ki mind a három kötetet? Mert reménykedtem végig az utolsó oldalig, hogy megkapom azt a bizonyos nagy durranást. Hiszen a könyv tele van feszültséggel, amitől az olvasó úgy érzi hogy valami még várja és várja, de sajnos az utolsó oldalon döbbentem rá, hogy ezt nem kapom meg. És akkor jöttem rá, hogy ez csupán egy családregény, amiben emberi karakterek vannak, akik maguk sem tudják, hogy bizonyos kérdésekben mit is válaszoljanak, hogyan döntsenek.

Habár én többet vártam, mégis azt gondolom, hogy azon olvasók akik szeretik a családregényeket, a komor hangulat ellenére biztosan remekül fognak szórakozni. :)

Értékelés: 5/3,5

Mások is olvasták:

7 megjegyzés:

Nima írta...

jó ezt tudni, így legalább nem ülök le mellé valami olyan elvárással, amivel nem kellene.
a családregények jók.:)
ahogy olvastam a posztodat, az jutott eszembe, hogy ez egész igazából nagyon életszerű. amíg nem ismerjük egy idegen ember sorsát, azt hisszük, van valami az életében, amit ha megtudunk, majd megvilágosodunk, vagy hatalmas, világrengető titkok. ilyenek vagyunk egymás szemében, mi is a másikéban, és ha belegondolunk, a saját életünk mentes mindenféle ilyesmitől. a titok nem más, csak az ismeretlen. (oké, befejeztem a filozofálást, még nagyon reggel van.:D)

csenga írta...

Megírtad a lényeget,ez egy családregény jól megírva és pont :-)

Amadea H. írta...

Cserinek se tetszett annyira. Kezdek félni:D

Christina alias Pöfivonat írta...

Amadea: nem kell tőle, csak én túl sokat vártam, meg szerintem az írónő is többet akart kihozni belőle, mint ami lett. :) Ha így állsz hozzá, akkor nem lesz gond. :) De az is lehet, hogy csak én vagyok defektes és azért nem tetszett. :D

Nima: igen van abban valami amit mondasz, mert az a bizonyos ismeretlen vonzott, ami igazándiból nem is volt. :D És amikor leraktam a könyvet akkor jöttem rá, ja hogy ez csak ennyi. Ja hogy ezt nem is így kellett volna olvasnom. :D Mindegy én többet vártam, mert ezt akarta éreztetni az írónő is...

zenka írta...

Szia, kaptál tőlem egy díjat, továbbadod vagy sem, mindegy :)
(A szóellenőrzős szavam a topless volt :D)

Éva írta...

Most olvasom, és az a jó, hogy én nem is "durranást" várok, és nem is érzem magam csőbe húzva!
Nekem tökéletesen elég az hogy: "Csupán egy családregény, amiben emberi karakterek vannak, akik maguk sem tudják, hogy bizonyos kérdésekben mit is válaszoljanak, hogyan döntsenek."
Én szeretem az ilyen könyveket( is).

Christina alias Pöfivonat írta...

Éva: szerintem akkor amikor én anno a kezembe vettem a sorozatot, elég sok pozitív értékelést olvastam róla ezért nagy elvárásokkal kezdtem neki és szerintem itt volt a gond. Lehet ha most olvasnám már teljesen mást élményt nyújtana. :) örülök, hogy neked tetszett a történet. ;)