2014. december 31., szerda

Naomi Wood: Mrs. Hemingway

"A párizsi feleség csupán a történet kezdete volt…

Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni. Mindannyian azt gondolták, hogy szerelmük örökké tart majd, és mindannyian tévedtek: egyik nő sem volt képes megtartani őt. 

A négy részben elmesélt, valódi szerelmes leveleket és táviratokat a történetbe szövő Mrs. Hemingway feltárja a drámai szerelmi háromszögeket, amelyek tönkretették Hemingway házasságait. Az 1920-as évek bohém Párizsától az 1960-as évek hidegháborús Amerikájáig ívelő, a híres „elveszett nemzedék” alakjaival teli regény a szenvedély, szerelem és szívfájdalom lebilincselő története."



Mióta olvastam a Párizsi feleséget, azóta érdekel Ernest Hemingway élete, ezért egyértelmű volt számomra, hogy Naomi Wood regényét is el kell majd olvasnom. Ráadásul a lehető legjobbkor jött a könyv, mert épp olyan hangulatban voltam, amikor az embernek életrajzi ihletésű regényt kell olvasnia, ezért nem is volt kérdéses, hogy mi lesz a következő olvasmányom. 


A Mrs. Hemingway négy olyan nő sorsát mutatja be, akik mind részesei voltak Hemingway életének. Hadley, Pauline, Martha és Mary mind más személyiségűek, mégis mindannyiukban közös pont, hogy ugyanúgy megőrültek Hemingwayért. Ez a könyv ha nem is teljesen hitelesen - lévén fikcióról van szó - de megpróbálja nekünk bemutatni, hogy milyen lehetett az ő életük az író mellett.
Hemingway állítólag mindig is azt tartotta, hogy neki akkor a legjobb, ha van valaki mellette, hogy megvédje őt a világtól, ezért szinte megszállottan házasodott újra és újra, annak ellenére, hogy ezeket a lépéseket még a barátai sem nézték jó szemmel.  Meglepő módon nem sok idő telik el a házasságok között, ahogy az egyikből kilépett azonnal lépett is a következőbe és ezt Naomi Wood meglepő könnyedséggel az időben való ugrálással mutatja ezt be a regényében. A történetet négy nő szemszögéből ismerhetjük meg és azt, hogy milyen is volt Hemingway mellett élni.

Ahogy A párizsi feleség esetében, itt is hamar belevesztem a történetbe és bíztam benne, hogy ugyanúgy magával fog sodorni a cselekmény. Eleinte különös volt ez a fajta időben való ugrálás, de ez csak az első néhány ilyen váltásnál volt szokatlan, a többinél már szinte vártam, hogy megtörténjen. Az írónő ábrázolása korhű, a cselekménye sodró és bár féltem, hogy egy idő után unalmas és száraz lesz, de szerencsére ezt is remekül megoldotta a szerző. Velem sikerült elhitetnie az írónőnek, hogy ezek az események és párbeszédek valóban megtörténtek és egy jó regénynek ez a legjobb ismérve. Nem tudok és nem is akarok negatív véleményeket felsorakoztatni, ezt a könyvet úgy kell élvezni ahogy van.

Szívesen mondanám, hogy lett kedvenc feleségem, de sajnos nem így alakult. Annyira nem engedett hozzájuk közel a szerző, mintha nem is állt volna szándékában. Valahol úgy éreztem, hogy ők csak eszközök arra, hogy bemutassák és elmondják mit éltek át Hemingway mellett, amikor megszerezték vagy eldobták őket. Egyértelműen arról szól minden egyes fejezet, hogyan viszonyultak egymáshoz a nők és a feleségek, milyen szenvedéllyel és szerelemmel szerették Ernest Hemingwayt.
A legrosszabb az egészben az, hogy mindegyik feleség azt hiszi, hogy neki sikerül majd biztosítani azt a nyugalmat amire Hemingwaynek szüksége van, hogy kibontakozhasson az írásaiban. Ez azonban csak Marynek sikerült, ő volt az aki a halála utolsó napjáig vele volt és ez a könyvben is érzékelhető. Naomi Wood különlegesen bánik az utolsó feleséggel, érezhetően több érzelem és gyengédség szerepel ezekben a fejezetekben és én is ezt szerettem a legjobban. Igazán méltó befejezés lett.


A Mrs. Hemingway újfent bebizonyította, hogy jó dolog életrajzi ihletésű regényeket olvasni, és bár hiányzott az a fajta különleges írásmód, ami jellemezte A párizsi feleséget, mégis azt mondhatom, hogy élveztem minden sorát. Ajánlom minden Hemingway rajongónak, illetve annak is aki szereti a történelmi fikciókat. Korhű és különleges, amiben újfent betekintést nyerhetünk a múltba.  

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2014. december 30., kedd

Várólista csökkentés 2015

Amikor Lobo először elindította a "Várólista csökkentés" nevű játékot az elsők között jelentkeztem, és sikeresen el is buktam két egymást követő évben, ezért tovább nem is próbálkoztam. Ám most úgy döntöttem, hogy jövőre én is újra ringbe szállok a többiekkel együtt, hátha (mondom hátha) 2015 az én évem lesz és sikerülni fog ez a kihívás. 
Az ok, amiért végül a jelentkezés mellett döntöttem, hogy újra és újra szembe jött velem a játék, ezzel is azt sugallva, hogy nekem is jelentkeznem kéne, de a végső löketet az ismerősök adták, akik folyamatosan azt kérdezgették, hogy jövőre akkor megpróbálkozom-e újra, így hát az igen mellett döntöttem. 
A lényeg, hogy immáron az én nevem is ott van azon a listán, úgyhogy lehet drukkolni és fogadásokat kötni, hogy vajon hogyan zárom a következő évet. 

Annyi nehézséget adtam magamnak, hogy nem készítettem alternatív listát, így muszáj vagyok az általam kijelölt tizenkét könyvből választani, ez remélhetőleg nem volt hülyeség a részemről. Természetesen olyan regények kerültek a listába, amik se terjedelemben sem műfajban nem nehezek, ezért jó eséllyel könnyen veszem majd a kihívást.

És akkor lássuk azt a bizonyos bűvös tizenkettőt:


Susan Wilson: A táncoló kutya
Fabio Volo: Ráadásnap
Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése
Susana Fortes: Robert Capára várva
Louise Erdrich: A Körkunyhó helyett David Benioff: Tolvajok tele
Erika Robuck: Hemingway lánya
Kate Morton: Távoli órák
Melanie Benjamin: Az aviátor felesége
Greg Keyes: Folyamszülött
Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet
Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?
Zadie Smith: A szépségről






HAJRÁ!

2014. december 22., hétfő

Limpár Ildikó: Emlékek tava

"Csillaghalma égboltját bánatfelhők lepik el, és egy kisfiú nyomtalanul eltűnik. A falu népe tehetetlen, ám a tízéves Panna úgy gondolja, nem ülhet tétlenül, amikor barátja bajban van. Megpróbálja kideríteni, ki rabolhatta el Palkót, és nem riad vissza semmi veszélytől: ha kell, felkeresi a rettegett Emlékek Tavát, áthatol a félelmetes Hármas Határon és körülnéz a Sötét Sárkány Birodalmában is. Útja során találkozik tündérekkel, unikornissal, boszorkánnyal – és hatalmasra nőtt, kétfejű sárkányokkal. Nagy kaland ez egy kicsi lánynak – még szerencse, hogy egészen különleges segítői akadnak: emlékek, amelyek arra várnak, hogy valaki szívében végre gazdára leljenek…


Limpár Ildikó meséjét Szlukovényi Katalin versei, valamint Lukács-Kalocsai Eszter festett illusztrációi teszik még varázslatosabbá."

Mesekönyveket olvasni bizony kell néha, mivel különösen varázslatosak tudnak lenni, másrészt még egy felnőtt szívét is meg tudják melengetni, főleg így az ünnepek idején. Pontosan emiatt vettem kézbe Limpár Ildikó tündérmeséjét, hiszen arra vágytam hogy valaki egy kicsit elbűvöljön a történetével, ezt pedig az Emlékek tavától végül meg is kaptam és most már csak azt bánom, hogy nem ittam olvasás közben egy bögre forró csokoládét. 


"Csillaghalmát hiába is keresed az otthon fellelhető térképeken. Ez a falu olyan aprócska, hogy a térképrajzolók gyakran meg is feledkeznek róla."


A történetünk onnan indul, amikor egy lányka és egy fiú meglátja a napvilágot Csillaghalmán. Nevük Csillagfényes Dobos Palkó és Csillagszóró Harmatrózsa Panna, melyek természetesen külön jelentéssel bírnak, hiszen Csillaghalmán a névválasztás is különlegesen zajlik. De egy nap a falu égboltját felhők sötétítik el és emiatt elszakad egymástól a két legjobb barát, ezért Panna felkerekedik hogy megkeresse barátját. Az útja során találkozik mindenféle már jól ismert mesebeli lénnyel, hogy aztán a végén - ahogy egy jó mesekönyvhöz illik - mindenki elnyerje méltó jutalmát.

Ha kedves olvasómnak erre a könyvre esik a választása, akkor hamar rájöhet, hogy az Emlékek tava valóban egy klasszikus  tündérmese, ahol a főhős nem csak mindenféle meselénnyel találkozik, hanem közben komoly próbatételekkel és morális döntésekkel is szembesülnie kell, melyeken akár csak saját áldozatok árán juthat túl, mindez viszont olyan köntösbe van bújtatva, hogy még a felnőtt olvasókat is hamar elbájolja. Szóval ez nem csak egy szimpla szórakoztató mese, Panna kalandja során sok értékes gondolattal okítja a gyerkőcöket. És mivel ez egy gazdagon illusztrált mesekönyv, ezért semmiképpen sem szeretném dicséret nélkül hagyni a benne található rajzokat sem. Már a könyv borítója rögtön megragadja az olvasó figyelmét, szerintem meseszép lett, Lukács-Kalocsai Eszter rajzai remekül passzolnak a történethez, vidám színei, bájos karakterei hangulatban pont egy ilyen meséhez illenek. Egy dolog egészen biztos, szívesen olvasnék még hasonló történeteket az ő illusztrációival.

"Csillaghalmán nem fénylenek lámpások az út mentén, hiszen éjjel is mindig elég világot adnak a csillagok. Ám aznap, amikor az ég fekete subát kanyarított magára, az ott lakók megtapasztalhatták, hogy még erre a mindig fényárban úszó vidékre is borulhat sötétség, és bizony jól jöhet egy lámpás a máskor oly fényes utakon."

Limpár Ildikó mesekönyvét vélhetően nem most olvastam utoljára, hiszen van két csimóta is a közelemben, akik szívesen hallgatják a meséket és már most tudom, hogy ez is az egyik kedvencük lesz. Ajánlom nektek is, mert tényleg jó választás, győzzétek le ti is a bánatfelhőket, hogy újra napfény legyen Csillaghalmán.

Értékelés: 5/5



Mások is olvasták:

PuPilla: ITT
Miamona: ITT
fAndi: ITT

2014. december 17., szerda

Ian McDonald: Síkvándor (Örökkévaló-sorozat 1.)

"NEM CSAK EGYETLEN VAN BELŐLED, HANEM SZÁMTALAN. 

Mind részei vagyunk az univerzumok sokaságának a párhuzamos dimenziókban – és Everett Singh apja éppen most találta meg az odavezető utat. Csakhogy elrabolták, és most úgy tűnik, mintha Everett édesapja soha nem is létezett volna. Egyetlen nyom bukkan fel, amelyet fia követhet, egy titokzatos program: az Infundibulum – egy térkép, és nemcsak a Tíz Ismert Világ térképe, hanem az egész multiverzumé.

Persze léteznek olyanok is, akik nagyon szeretnék rátenni a kezüket. Ahhoz, hogy Everett épségben megőrizze, és megmentse édesapját, szüksége lesz barátokra: Anastasia Sixsmyth kapitányra, annak fogadott lányára, Senre és az Örökkévaló léghajó legénységére."



A vicc az, hogy valójában nem is ezt a könyvet akartam olvasni, de valamiért a kezembe került és csak úgy beleolvastam egyfajta kíváncsiságtól hajtva. Na már most ennek az lett a vége, hogy egy ültő helyemben mindjárt ki is végeztem közel száz oldalt. Még jó, hogy aludni is kell néha, mert lehet, hogy reggelre be is fejeztem volna.

Ian McDonald regényével egyetlenegy probléma van, hogy ez is egy trilógia első része, azaz várnom kell még arra, hogy valamikor folytatni lehessen. Ezzel természetesen nem is lenne probléma abban az esetben, ha nem lennék egy türelmetlen fajta, de ezt most kivételesen megbocsájtom a szerzőnek, mert a Síkvándor annyira szellemesre és szórakoztatóra sikerült, hogy azonnal intravénásan kérem a következőt.

"Everett valami puhát érzett maga alatt, mire átfordult, elmosolyodott és azt gondolta: Ez a szél lesz, amint lehorgonyzott léghajót mozgatja. Erre azonnal felült, mintha csak áramütés ébresztette volna. Minden ideg- és szőrszála az égnek meredt. Egy léghajón vagyok!"


Everett Singh a Kortárs Művészetek Intézete előtt várakozva, egy fekete autóra lesz figyelmes, ami hirtelen fékezve megáll az édesapja mellett és a biciklijével együtt betuszkolják a kocsiba mely amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnik a szeme elől. A történések után azonnal a rendőrséghez fordul, akik egyáltalán nem akarnak hinni neki ezért kénytelen saját maga nyomozást indítani és így bukkan rá az Infundibulumra, ami valójában nem más mint egy térkép.
A szerzőtől ezidáig csak felnőtt regényeket olvastam, melyek egytől-egyig meghatározó élményt nyújtottak számomra, ezért nem is volt kérdéses, hogy a Síkvándor is hasonló sorsa fog jutni. Attól függetlenül, hogy ez ifjúsági regény (amit én egyáltalán nem érzékeltem), arra számítottam, hogy ebben a történetben is visszaköszönnek majd a szerzőre jellemző stíluselemek. Nem is csalódtam, mindezeket megtaláltam a leírásokban, a cselekményben és a kidolgozott világban, amitől csak még közelebbinek éreztem a regényt.

Ian McDonald meglepő könnyedséggel, száraz tények nélkül tárja fel előttünk a tudományt, így nemcsak szórakoztat de egyben tanítja is az olvasót. Ráadásul engem az általa megalkotott világ is teljesen elbűvölt: a párhuzamos világ, a Sokaság, a térben való ide-oda ugrálás, a gondolat, hogy oda és ahova akarok eljutok egy szempillantás alatt. És bár tudom, hogy ezeket már egy másik könyvben, egy másik történetben megírták rám mégis az újdonság erejével hatott és teljesen lenyűgözött. Mindemellett egy fordulatokban gazdag cselekményben van részünk, van itt párbaj, hajók közötti harc, azaz minden olyan elem megvan, ami kellően akciódússá teszi a sztorit. 


"– Ez is a Bibliából van?– Nem, ez Shakespeare. A velencei kalmár. Betéve tudom Shakespeare-t is, meg Miltont és a Moby Dicket, de általában őrizkedem tőlük. Csak pszichopaták, csodabogarak és szociopaták idéznek Shakespeare-től."

A Síkvándort ajánlom minden felnőttnek és gyereknek egyaránt, mivel tele van fordulatokkal és humorral, ráadásul a tudományos témák is olyan mértékben van tálalva, amit még a laikusok is könnyen befogadnak. De ha másért nem is, Ian McDonald stílusáért totál megéri elolvasni.


Értékelés: 5/5



Mások is olvasták:

2014. december 14., vasárnap

Christina Baker Kline: Árvák vonata

"1854 és 1929 között elhagyott gyerekek tízezreit szállították vonaton az Egyesült Államok keleti partvidékéről a közép-nyugati országrészbe. A gyerekek sorsa csak a vakszerencsén múlott: vagy befogadó, szerető családra leltek, vagy gyermekkorukat és fiatalságukat kemény munkával, szolgaságban töltötték. 

Fiatal ír bevándorlóként Vivian Daly is egyike volt azoknak a gyerekeknek, akik New Yorkból indultak vonattal a bizonytalan jövő felé. Később visszatér a keleti partvidékre, Maine partjai mentén éli csendes, nyugodt életét, emlékei pedig szinte a feledés homályába vesznek. Ám padlásán, ládákba rejtve ott sorakoznak mozgalmas életének relikviái. 
A tizenhét éves Molly Ayer tudja, hogy csak azért nem kell bevonulnia a fiatalkorúak börtönébe, mert közhasznú munkában segíthet kitakarítani az idős hölgy padlását. Miközben segít kiválogatni Vivian holmiját, rá kell jönnie, hogy a látszat ellenére sok közöttük a hasonlóság. Molly penobscot indián, akit kézről kézre adtak a nevelőszülők. Vivianhez hasonlóan őt is idegenek nevelték fel, s neki is választ kell találni néhány, a saját múltjával kapcsolatos kérdésre. 
Christina Baker Kline regénye részletekben gazdag, nagyívű történetet mesél el, melyben egyformán szerephez jut a történelem, az egyéni kitartás, a váratlanul köttetett barátság lehetősége és magunkban tartott titkok sorsfordító szerepe."

Christina Baker Kline könyve tipikusan az a történet, amit nekem szinte kötelező jelleggel el kellett olvasnom, hiszen műfajilag a történelmi fikcióhoz tartozik, ráadásul a harmincas évek Amerikájának az eseményei elevenedek meg benne, ami az egyik kedvenc időszakom. A magyar kiadás borítója is szemet gyönyörködtető, ráadásul a megérzésem is azt súgta, hogy ez nekem biztosan tetszeni fog, ezért egyáltalán nem volt kérdés, hogy belekezdjek-e. És ha  már így alakult, akkor mindjárt az olvasási sorrend legelejére ugrott.

Nem szeretek olyan regényekről írni, amelyek nagy hatással voltak rám, mert ilyenkor egy normális gondolat sem jut az eszembe. Itt ülök a gép előtt teljesen tanácstalanul, hogy akkor most hol is kezdjem, merthogy ez a könyv is a várakozásaimon felül magasan teljesített. Christian Baker Kline egyszerűen zseniális.

"Hiszek a szellemekben. Ők kísértenek bennünket, ők azok, akik magukra hagytak minket."

Múlt és jelen váltakozásában elevenedik meg a cselekmény, egyszer Molly másszor pedig Vivian szemszögéből láthatjuk az eseményeket. A tizenhét éves Mollyt könyvtári lopás miatt ítélték közhasznú munkára, amit Vivian házának padlásán kell ledolgoznia. Az idős hölgy és a fiatal lány igen különös kapcsolatot ápolnak egymással, ám ahogy haladunk előre a történetben rájövünk, hogy sok közös van bennük. 
Az Árvák vonata már az első mondatával elvarázsolt, valamiért biztos voltam benne, hogy ez egészen a végéig meg is marad. Különös hangulata és egyfajta gyermeki bája sokat tett azért, hogy még közelebb érezzem magam a történethez. A fülszövegből arra következtettem, hogy egy szomorú és mellbevágó könyvet kapok kézhez, amiben a valóság az elevenembe fog vájni, de valójában ez egy gyönyörű utazás története arról, hogy egy árva hogyan találja meg a boldogságot.

Christina Baker Kline stílusa és a könyvből áradó hangulat egy kicsit  L. M. Montgomery könyveire hasonlított. Olvasás közben folyamatosan az ő munkássága kattogott a fejemben, emiatt Baker írása egyből ismerőssé vált a szememben. Talán emiatt a hasonlóság miatt éreztem még közelebb magam a regényhez, vagy csak szimplán a szerző írt olyan könnyedséggel, ami engem teljesen letaglózott, nem tudom, mindenesetre meghozta a kedvemet, hogy elővegyem és újra elolvassam Montgomery regényeit.
A másik fontos momentuma a műnek az a remény, ami csak úgy árad kifele minden sorból és mondatból. A remény arra, hogy Vivian megtalálja a boldogságot, a szeretet és a családot.

Vivian és Molly személyiségében sok hasonlóság van és bár a múltjuk azonos, mégis másképp tudták mindketten feldolgozni. Míg Molly a külsejében próbálja megmutatni különcségét tetoválásai és piercingek segítségével, egy lázadó tinédzsert arcát mutatva, a valóság azonban teljesen mást takar. Vivian ellenben merev és zárkózott, aki ritkán járt el hazulról és igyekezett mindenben megfelelni az örökbefogadó szüleinek. Amiben viszont mindketten megegyeznek, hogy egyetlen céljuk van csupán, megtalálni maguknak az egyetlen fontos dolgot, mégpedig a boldogságot. Mindketten szerethető személyek, akiket azonnal meg is tud kedvelni az olvasó, személyiségük kidolgozott és egy szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy valóságos, hús-vér emberek.

Az Árvák vonata egyértelműen csillagos ötös, ami már az első sorával magával ragadott és csak az utolsó mondatával eresztett el és ebben az élményben remélem még sokszor lesz részem, ha újra és újra elolvasom. Kedvenc!

"Meglehet,  nem helyettesítik az élőket, de nem adatott meg nekem a választás lehetősége. Vagy vigaszra lelek jelenlétükben, vagy összeomlok, s siratom amit elvesztettem.
A szellemek a fülembe suttogtak, s arra biztattak, lépjek tovább. "

Christina Baker Kline regénye annyira jó volt, hogy legszívesebben most azonnal újra is kezdeném, hogy megint átélhessem Vivian történetét. Az Árvák vonata az idei legjobb olvasmányom volt és remélem kedves olvasóm, hogy neked is hasonló élményt jelent majd.

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:

2014. december 6., szombat

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

"A LÁNY, AKI NEM HALT MEG, KERESI A GYILKOST, AKINEK NEM LENNE SZABAD LÉTEZNIE.

Harper Curtis a gyilkos, aki a múltból lépett elő. Kirby Mazrachi a lány, akinek nem szántak jövőt.
Kirby az utolsó a tündöklő lányok sorából, akikben ég a szenvedély, akiknek életét Harper egymás után akarja kioltani, miután a gazdasági világválság idején Chicagóban rábukkant a Házra, amelynek ajtaja más időkre nyílik.
Harper a tökéletes gyilkos, aki nyomtalanul másik korba tűnik egy-egy gyilkosság után – ám egyik áldozata életben marad.
Kirby, aki megszállottan kutat támadója nyomai után, a Chicago Sun-Times egykori bűnügyi újságírója, Dan Velasquez mellé szegődik, akinek karrierje épp az ő ügye miatt vett más irányt. Kirby hamarosan megsejti a lehetetlen igazságot…
A Tündöklő lányok 2013 legjobb thrillereinek egyike, hátborzongató térkép egy időn átívelő gyilkosságsorozathoz."

Lauren Beukes neve számomra már nem volt ismeretlen, hiszen az Ad Astra gondozásában már két regénye is megjelent, melyek természetesen már az én könyvespolcomat is gazdagítják. Ezért egyértelmű volt számomra, hogy a legújabb könyvét is be kell majd szereznem digitális vagy nyomtatott formában, mivel nem múlhat el úgy az év, hogy ne olvastam volna tőle valamit. 
Meglepő módon a Tündöklő lányokat se a sci-fi, se a fantasy műfajába nem lehet besorolni, ahogy az előző két regényénél már megszokhattuk, mivel most egy teljesen más stílusban mutatta meg magát a szerző, mégpedig thrillerben. 

"Az igazság magasztos fogalom. Szép elmélet, de a valóság ennél sokkal gyakorlatiasabb."

Kirby Mazrachi az egyetlen a tündöklő lányok közül, aki túlélte Harper gyilkossági kísérletét és most megpróbálja őt minden áron megtalálni. Ám a feladat túl nehéz, mert a gyilkos képes az időben ide-oda ugrálni egy ház segítségével, de Kirby nem adja fel, még egy társat is talál a nyomozáshoz egy sportriporter személyében. A kitartása végül eredményt hoz és ha lassan is, de összeállnak a dolgok a fejében és rájön a gyilkos kilétére. 
Borzasztóan szeretem a thrillert és igyekszem a lehető legjobbakat összegyűjteni majd el is olvasni. Nem a véres jelenetekért vagyok oda, hanem egyszerűen le tud nyűgözni az a fajta részletesség, amivel az író felépíti a történetét. Imádom azt az érzést és hangulatot, ami körbe vesz akkor amikor egy - egy ilyen regényt olvasok. A Tündöklő lányok nyomasztó hangulatával és a gyomorforgató jeleneteivel különösen hatott minden idegszálamra és bár nem izgultam a cselekmény olvasása közben, mégis úgy éreztem mint, ha belelöktek volna egy hatalmas, sötét, mély gödörbe, ahonnan képtelenség  kimászni és alig vártam már, hogy végén újra fényt lássak.

Ez a könyv annyiban különbözik az eddig általam olvasott thrillerektől, hogy itt az áldozatok szemszögéből láthatjuk a gyilkosságokat, amiket az írónő kendőzetlen részletességgel mutat be, brutálisan, gyomorforgatóan ábrázolja őket. Ráadásul tudjuk nagyon jól, hogy Harper áldozatai nem fogják túlélni, ezért elsősorban arra fókuszálunk, hogy Kirby végül megtalálja őt és elégtételt vegyen rajta. Ebben és az időutazásban rejlik a könyv különlegessége, mivel a gyilkosságok más és más idősíkban történnek meg. Az utazás a XX. század különböző szakaszait mutatja be, hol egy hegesztőgyárban dolgozó fekete nőről olvashatunk, hol pedig olyan nőről aki illegális abortuszokon segít át más nőket.  

Ebben a regényben lehetetlenség bármelyik szereplővel is azonosulni, egyrészt Harpert ki a fene akarja megkedvelni, hiszen abban találja az élvezetet, hogy nőket ölhessen különböző módokon. Másrészt pedig Kirby se kifejezetten az a lány, akivel kebelbarátnők lehetnénk, mindattól függetlenül, a motivációját és a cselekedeteit teljes mértékben megértettem. Ugyanakkor az időutazás se segített abban, hogy bármelyik szereplőhöz közelebb kerüljön az olvasó, hiszen amikor már az ember belemélyed egy-egy fejezetbe és megismerne egy újabb szereplőt, akkor hirtelen ugrunk egyet térben és időben. Ebben a történetben inkább éreztem azt, hogy a cselekményen, a hangulaton és az áldozatokon van a hangsúly, mint a főszereplők jellemének ábrázolásában, akik most inkább csak egyszerű bábok voltak, mint hús - vér emberek. 

"A korrupció gépezetét cukormázas fánkkal kenik meg."

Kivételesen fellélegeztem, amikor befejeztem a könyvet mert elejétől a végéig nagyon nyomasztó volt és bár Beukes remekül ír, mégis alig vártam, hogy eljussak az utolsó oldal utolsó szaváig. Zseniálisan megírt történet, ahol egyszerre van jelen az időutazás, a történelem és gyomorforgató gyilkosságok, mindezt pedig egy kiváló cselekmény fogja össze. Ajánlom Lauren Beukes rajongóknak és azoknak is, akik még csak most ismerkednének a nevével, véleményem szerint az egyik legjobban sikerült írása.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták: