2014. március 31., hétfő

Camilla Grebe - Åsa Träff: A terapeuta


"Siri Bergman, a harmincas éveiben járó, jó nevű pszichoterapeuta sokféle fájdalommal és kórképpel foglalkozik. Egyik páciense, a nehéz múltú, önpusztító hajlamú Sara a javulás jeleit mutatja, ám Sirit mégis nyugtalanítja valami, s rossz előérzete csakhamar be is igazolódik: épp az ő háza előtti partszakaszon találják holtan a fiatal lányt. A rendőrség számára egyértelmű, hogy gyilkosság történt. Sirit nagyon megviseli az eset, szorongásai, amelyeket férje egy évvel korábbi, tragikus halála okoz, erős félelemmé alakulnak át. Úgy érzi, hogy figyelik. Az erre utaló jelek sokasodnak és egyre vészterhesebbek, Siri már attól retteg, hogy páciense gyilkosa ezúttal őt vette célba. Hiába töpreng, ki akarhat ártani neki, képtelen rájönni. A zaklatások elől menekülve elköltözik a házából, ám amikor megtudja, hogy egy férfit letartóztattak, mint Sara gyilkosát, nyugodt szívvel tér vissza otthonába karácsonyozni. De hiú reménynek bizonyul, hogy végre fellélegezhet…

A sodró erejű pszichothriller hitelesen mutatja be: a terápia is egyfajta nyomozás, de a terapeutának is le kell ásnia lelke legmélyebb bugyraiba, hogy rájöjjön az igazságra."


Mostanában folyamatosan olyan regényekhez nyúlok, amik nem váltják be a hozzáfűzött reményeket, de a Terapeuta végre nem okozott csalódást. Igaz, az élmény nagyon friss, hiszen tegnap este fejeztem csak be, de azt máris elmondhatom hogy nagyon hatásos volt. Igazi pszichothriller a javából!

"Idilli kép is lehetett volna.
Az az álnokul nyugodt, harmatos reggel. A napfény lassan, de biztosan telepedett rá a tiszta, szecessziós homlokzatra."

A történet egy terapeutáról, egy lányról és egy gyilkosról szól. A könyv szinte végig Siri, a terapeuta szemszögéből játszódik, ám a gyilkos is megszólal egy-egy rövidebb szakaszban. Az első perctől kezdve tudtam, hogy ez az én könyvem lesz. Végre. Mindjárt a legelső oldalon egyfajta nyugtalanság kerített hatalmába és ez egyre jobban elhatalmasodott rajtam, ahogy egyre többet és többet tudtam meg a történetből. Hihetetlen erőfeszítésembe került, hogy ne lapozzak a regény utolsó oldalához csak azért, hogy kiderítsem ki a tettes, ám végül nem tettem meg mert vártam türelmesen. A várakozás közben viszont rengeteg kérdés merült fel bennem, elsőként az hogy miért pont Siri? Mit tett amiért halállal kellene lakolnia? És a legfontosabb, miért pont most? Annak ellenére, hogy folyamatosan járt az agyam és további számtalan kérdés merült fel bennem, mégsem sikerült közel kerülnöm az igazsághoz. Viszont a befejezés a meglepetés ellenére mégsem volt akkora hatással rám, mint amire kezdetben számítottam, de ez természetesen nem von le semmit az élvezeti értékéből.

A cselekmény sodrása komótos és a feszültség sem zúdul rá az olvasóra, mégis erőteljes, olvasmányos ami miatt nem lehet tőle elszakadni. Hihetetlen módon van felépítve a könyv, rengeteg olyan lépés van benne ami képes teljesen összezavarni a regény olvasóját azért, hogy amit szépen felépített magában azt a szerzőpáros egy tollvonással felborítsa. Ami leginkább levett a lábamról, hogy egyszerre több szerepben is tetszeleghettem olvasás közben, hiszen nem csak terapeuta voltam, hanem nyomozó, páciens és gyilkos is egyben. Mindegyik szerepben a mozaik egy újabb darabkáját ismerhettem meg, ami részben vagy egészben, de segít kideríteni hogy vajon mi lehet a végkifejlet.

A szerzőpáros végig Sirire fókuszált, aki a könyv elejétől a végéig a saját szemszögéből tolmácsolja a történetet. Siri terapeuta, aki elsősorban másokon segít azzal, hogy feldolgozzák a traumájukat és a problémáikat, túljussanak a személyiségzavaraikon, de most kivételesen ő lesz az áldozat. Problémái, feldogozatlan ügyei vannak, ő az akinek igazán szüksége lenne egy terapeutára, hogy túljusson a nehézségeken. Nagyon hatásos, hogy Sirit úgy mutatják be mint egy esendő embert, aki eleinte harcol az ellen, hogy beismerje, egyszer az életben ő is lehet préda, de a történet előrehaladtával lehullik az álca róla. Siri karaktere abszolút emberi, jól megírt és összetett egyéniség, ellenben a többiekkel akik valóban csak töltelékszereplőként jelennek meg a könyvben.

A terapeuta tipikusan az a könyv, ami a történet lassúsága ellenére bekúszik az ember elméjébe, hogy minden sorával feszültséget és kérdéseket hagyjon. Igazi nyalánkság a pszichothriller kedvelőinek, amit semmiféleképpen sem szabad otthagyni a könyvesboltok polcain.

"Elhallgatott, majd megint rám nézett. Azután lassan és nyomatékosan megismételte az utolsó mondatot.
- Szerintem meg akar ölni!"

Egyértelműen öt pontos egyrészt mert azt kaptam tőle amit ettől a műfajtól elvárok, másrészt végre egy terapeuta életébe is bepillantást nyerhettem, ami különleges csemege volt az olvasmányaim között. Így egyértelmű, hogy ajánlom minden kedves olvasónak, mert nem fognak egy pillanatra sem unatkozni. 

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2014. március 27., csütörtök

A fogadalom és annak megszegése


Mint tudjátok volt egy fogadalmam január elején amit hónapról - hónapra sikerült is betartanom, egészen ama bizonyos napig. Egyik reggel felkelve, levelek hada lepte el a fiókomat, többek között mindenféle reklámok arról, hogy melyik online könyvesboltban milyen akciók vannak. Kérem szépen én nem tehetek semmiről, csak a Szukits. Meg a levele. Pontosabban az a levele, ahol azt hirdették, hogy olcsóbban lehet náluk előrendelni bizonyos könyvekre. Én naiv pedig azt gondoltam, hogy mindenféle következmény nélkül képes leszek, úgy végig nézni az oldalt hogy nem vásárolok semmit. Aha. Ezt buktam. Teljesen. És innentől kezdve csak csúsztam lefele... 

Íme a bűnös lista:


Így közel három hónap után bűnbe este és elbuktam a saját fogadásomat. De tanultam belőle, sokat is és azt hiszem ez a legfontosabb. :)

2014. március 21., péntek

George R.R. Martin: Lázálom


"Abner Marshra, a balsorstól hajszolt hajóskapitányra végre rámosolyog a szerencse, amikor egy titokzatos idegen segítségével megépítheti álmai gőzösét, amely a legjobb istenverte hajó lesz az egész Mississippin. De mi álmaink ára? Mit akarhat a távolról érkezett Joshua York és nála is különösebb barátai, akik csak éjjelente tűnnek elő a Lázálom fedélzetén? 1857 fülledt nyarán a vén folyamördög hullámai a vér ízét sodorják magukkal…

A Trónok harcával világhírűvé vált George R. R. Martin korai regénye nem csupán nagyszerű – eredetiségével, zseniális történetével, utánozhatatlan stílusával mindent felülmúl, amit eddig a vámpírokról írtak.

A Lázálom úgy tűnik ki ragyogó mivoltában a többi rémregény közül, ahogyan a hold tündököl a Mississippi hullámai fölött. Elegáns, izgalmas, a klasszikus regényírás legjobb hagyományait felelevenítő mű, amelyet képtelenség letenni."

George R.R. Martin nevét először a Tűz és Jég dala című sorozatával ismertem meg és ezidáig más regényéről nem is hallottam egészen addig, amíg az Alexandra honlapján nem találkoztam a Lázálommal. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet és nem csupán azért mert Martin írta, hanem azért is mert számomra egy teljesen új, vadidegen területen mutatkozik be.

"Mindig is úgy tartotta, hogy szép dolog hajóskapitánynak lenni, de semmi öröm nincs benne, ha az ember időnként nem küldhet el valakit a pokolba."

A történet az első perctől kezdve vízen játszódik, pontosabban egy hajón melynek tulajdonosai Abner Marsh és társa Joshua York. Mikor Marsh megkötötte a szerződést Yorkkal fogalma sem volt arról, hogy pontosan mibe is fogja beleártani magát, hiszen ő semmi mást nem akart csak egy hajót amivel legyőzheti a Mississippi legerősebb gőzősét, a Napfogyatkozást. Ám ahogy telnek a napok egyre több furcsasággal kell szembesülnie, míg végül egy napon fény nem derül a rettentő igazságra. Az író a cselekményt a XIX. század közepére helyezte, a gőzhajók aranykorába, a helyszín pedig a Mississippi folyó és vidéke. A korra jellemző sajátosságokat remekül átadta a szerző, szinte magunk is érezhetjük a folyó illatát, a bűzt ami a városokból árad, halljuk a hajó padlójának recsegését a talpunk alatt, azt a fajta misztikumot és titokzatosságot, amit a város falai elrejtenek. Hitelesen ábrázolja a fehér- és színesbőrű lakosság között lévő szakadékot, a társadalmi különbségeket, egyszóval mindazt ami a XIX. századra olyannyira jellemző.

A könyv legnagyobb erőssége egyértelműen a hangulat megteremtésében van, hiszen a cselekmény igazából lassan halad előre és bár érezhető egyfajta feszültség a sorok között, a befejezés nem okozott akkora meglepetést mint amire számítottam. Viszont az a fajta misztikum ami átjárja az egész regényt, az valami zseniális. A könyv kinyitásakor azonnal megcsapja az embert és szinte végig árad ki belőle a sejtelmesség, ami miatt az ember egyből beleszeret a történetbe. Stílusilag nagyon nehéz behatárolni a Lázálmot, hiszen ez a könyv nem csak egy egyszerű vámpírregény, hanem egy megfogalmazott társadalomkritika és hiteles történelmi regény is egyben.


A történet első fele két szálon fut, az egyikben megismerhetjük Abner Marsh és Joshua York személyiségét, a másikban Damion Julian és csapata kerül előtérbe. George R.R. Martin kiváló jellemábrázolást végzett, mindegyik karakter mélyen kidolgozott, hihetetlen erős személyiséggel bír mindegyik, amitől még valószerűbb lesz az egész történet. Egy idő után természetesen elkerülhetetlen a két csapat egymásnak feszülése, ami egyértelműen kikövetkeztethető a cselekmény előrehaladtával, így nem is okozott óriási meglepetést. Nyilvánvalóvá válik az is mely karakterek lesznek azok akiket meg lehet kedvelni, illetve akik már az elején ellenszenvessé válnak. Az író ebben az esetben is kiváló munkát végzett, hiszen a szereplői valósak, élnek és mozognak, a cselekedeteiket sem lehet egyetlen pillanatra sem megkérdőjelezni. Ami még igazán tetszett, hogy a vámpírokat sem a hagyományos értelemben ábrázolja - egy kicsit módosított rajtuk - a szerző, ezért a Lázálom kiemelkedik a szokványos vámpír regények közül. A megszokotthoz képest ebben a regényben a vámpírok egy teljesen más élőlényként vannak feltüntetve, testfelépítésük teljes eltér az emberi testfelépítéstől, sőt arra vannak rendeltetve, hogy az embereken élősködjenek, azaz jószágként kezelnek minket. Ha kilépnek a fényre nem égnek azonnal porrá, sőt egy jól irányzott fejlövéstől azonnal meghalnak és ezenfelül plusz képességgel is rendelkezhetnek. Mindemellett a z ő társadalmukban is  létezik hierarchia, vagyis a többi vérszívónak alá kell rendelnie magát a vámpírmesternek.

Ebben a történetben a vérszívók egy teljesen új oldalát ismerhetjük meg és bár az eleje lassan indul be a cselekmény aprólékossága miatt, de higgyétek el, totálisan megéri a várakozást, mert felülmúlja minden elvárásunkat. Igazság szerint a vámpírok annyira nem is hiányoztak volna a történetből, mert nélkülük is eszméletlen jó lett volna, de természetesen így is kiválóra sikerült. 

"Ahogy a nap eltűnt a fák és a felhők mögött, a baljós szín rohamosan tovább sötétedett, előbb barnára, majd feketére váltva, az alvadó vérhez hasonlatosan, s végül fekete lett, halálos fekete, fekete, akár a sír."

Végül a négy pontot azért kapta, mert az elején nagyon-nagyon lassan indul be a történet, de ettől függetlenül számomra megérte azt a pár napot, amit az olvasásával töltöttem. A fanatikusoknak és a vámpírregény kedvelőinek mindenképpen ajánlott a beszerzése. :)

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Shanara: ITT
Profundus Librum: ITT

2014. március 18., kedd

Cynthia Lord: Rules


"Twelve-year-old Catherine just wants a normal life. Which is near impossible when you have a brother with autism and a family that revolves around his disability. She's spent years trying to teach David the rules from "a peach is not a funny-looking apple" to "keep your pants on in public"---in order to head off David's embarrassing behaviors.
But the summer Catherine meets Jason, a surprising, new sort-of friend, and Kristi, the next-door friend she's always wished for, it's her own shocking behavior that turns everything upside down and forces her to ask: What is normal?"

Többek között ez az első angol olvasmányom, amit majdnem végig is olvastam, ha a felénél nem éreztem volna úgy, hogy folyamatosan ugyanazokat a köröket futják a regényben.  De ennyire ne is szaladjunk előre.

A történet a tizenkét éves Catherineről szól - ő a könyv narrátorra - és a testvéréről Davidről, aki autizmusban szenved. Catherine saját oldaláról mutatja be milyen érzés egy ilyen testvérével együtt élni, azokat a nehézségeket amik napról - napra felbukkannak az ő életünkben. Milyen elvárásokat támasztanak vele szemben a szülei és azt hogy valójában miért is szeretne normál életet élni. A téma valójában roppantul érdekes, legalábbis az én kíváncsiságomat felkeltette, ráadásul az angol szöveget sem mondanám annyira borzasztóan nehéznek. Eleinte nagyon érdekes volt, ahogy Catherine bemutatja a testvérét, önmagát és a szabályokat amiket ő maga alkotott meg, hogy Davidnek könnyebb legyen az élete. Mindemellett bekukkantást nyerhetünk egy olyan klinikára, ahol nap mint nap Davidhez hasonló gyerekek fordulnak meg, de sajnos ez önmagában nem volt elég ahhoz hogy az érdeklődésemet végig fenntartsa. Egy idő után önismétlésbe csapott át a dolog, emiatt kezdett érdektelenné válni az egész olvasmány.

Viszont Catherine személyisége teljesen el van találva. Végig érezhető, hogy ő tizenkét éves, az írónő nagyon jól átadja az ő problémáit: azt hogy mit szeretne az élettől, mennyire elege van a mindennapos nehézségekből és mit jelent számára a normális élet. Tipikus  tinédzser, aki semmi mást nem akar, csak egy lányt a szomszédban akivel naphosszat csevegnek, úsznak a tengerben, egyszóval csupa olyan dolgot ami az ő korukban minden gyermek szeretne. 

Ám Catherine karaktere sem volt elég ahhoz, hogy továbbra is szenvedjek vele, mert nem éreztem úgy, hogy a történet teljes mértékben kielégítene. Igazság szerint hol a klinikán voltunk, hol épp az otthonukban és mindig ugyanazok az események ismétlődtek meg, ami egy idő után valljuk be unalmas lesz. Borzasztó nagy reményekkel estem neki egyrészt mert megértettem a szöveget, másrészt nagyon érdekelt mit lehet kihozni ebből a témakörből, de végül csalódottan kellett letennem. A külföldi oldalakon ugyan tizenkét éveseknek ajánlják a történetet, de én úgy gondolom hogy elsősorban a felnőttek azok akiknek élvezetet nyújthat, mert inkább ők azok akiket jobban érdekel az autizmus, mint téma, nem pedig a fiatalokat. De javítsatok ki ha tévedek. :)  

Értékelés nincs, mert nem olvastam végig és nem lenne fair a részemről, ha így pontoznám.

Értékelés: nincs

Mások is olvasták:

2014. március 14., péntek

Vegyesen


Az utóbbi időben kevesebb lehetőségem adódott arra, hogy megírjak egy - egy bejegyzést, viszont olvasni olvastam. Ezért most összeszedtem azokat a könyveket amiket már kivégeztem, de néhány szó erejéig mindenképpen szeretném megemlíteni nektek. 

Kevin Hearne: Hexed - Megátkozva

"Atticus O’Sullivant nem izgatják túlságosan a boszorkányok. Most mégis arra készül, hogy egy mindkét fél számára előnyős, kölcsönös megnemtámadási egyezményt írjon alá velük, amikor napjaink arizónai Tempéjének boszorkánynépessége hirtelen megnégyszereződik. Ám az új lányok nem csak gonoszak, de a második világháború alatt meglehetősen sötét szerepet töltöttek be a németek oldalán.
Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünknek ki kell vennie részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak."

Valójában a Hexedet még év elején olvastam, de csak most jutottam el odáig hogy említést is tegyek róla. Hozta azt a színvonalat amit már az első kötetben is nyújtott, ezért csalódást egyáltalán nem okozott. A történet izgalmas, sőt talán valamivel komolyabb is volt, mint az első kötet, de ez számomra egyáltalán nem okozott problémát. Itt már jóval többet nevettem, a szereplők sem változtak, sőt Atticust egyre jobban kedvelem, viszont még mindig van valamilyen hiány érzetem a sorozattal kapcsolatban, amit nem tudok megfogalmazni. És pont emiatt a hiány érzet miatt nem tudok neki négyesnél jobbat adni, egyelőre várok egyfajta változást a sorozattól, ezért mindenképpen folytatni fogom.

Értékelés: 5/4

Kenneth Oppel: Az élet víze

Veszély, merészség, szenvedély – ebből lesz a megszállottság? Victor és Konrad Frankenstein ikertestvérek, csaknem elválaszthatatlanok egymástól. Ahogy növekednek, életüket képzelet szülte kalandok sorozata szövi át… mígnem vakmerő játékaik véres valósággá válnak.
Véletlenül bukkannak a Sötétség könyvtárára, ahol az ősi orvoslás és az alkímia titkos könyveivel ismerkedhetnek meg. Apjuk eltiltja őket e sötét irodalomtól, de amikor Konrad súlyosan megbetegszik, Victor mégis visszatér a könyvtárba, és felfedezi az egyik könyvben az élet vizének receptjét. Távoli unokahúga, Elisabeth és barátja, Henry segítségével felkutatják azt a híres és hírhedt alkimistát, aki segíthet nekik a varázsszer előállításában.
A három barát, hogy megmentse Konradot, az elixír összetevőinek megszerzése érdekében a Viharerdő legmagasabb fáját is megmássza, lemerül a legmélyebb tó fenekére, sőt még más elképesztő áldozatok vállalásától sem riad vissza. Megpróbáltatásaikat csak tetézi a szeretet és a szerelem szálainak összekuszálódása, ami tragédia bekövetkezésével fenyeget.

Többek között ez az egyik könyv, amit karácsonyra kaptam mégpedig Pupilla barátnémtól és már baromira érdekelt hogy vajon milyen lehet. Frankestein előélete ez csak jó lehet. Viszont azzal nem számoltam, hogy ez akár túlságosan is ifjúsági lehet a számomra, ami miatt veszíthet az értékéből. Nem azt mondom hogy nem volt jó, csak én már ebből kinőttem. Valahogy jobban szeretem az izgalmas, borongós, baljós hangulatú könyveket, amibe bele lehet borzongani. De a tizenéveseknek kiváló olvasmány, mert rengeteg érdekes dolog van benne és számukra biztos vagyok benne, hogy érdekfeszítő olvasmány lesz. Nekik ajánlom, de csak nekik! :)

Értékelés: 5/4


Tamara Ireland Stone: Elválaszt az idő

"Szeretni valakit nehéz.
De még nehezebb, ha nem csak a távolság áll közétek, hanem az IDŐ is.
FELEMELEM A FEJEM, ÉS EGYENESEN RÁNÉZEK. Most még félszegebben mosolyog, de ugyanolyan kedvesen. Mintha tudná, ki vagyok. Őszintén. Ettől olyan érzésem támad, hogy talán érdemes lenne megismerni, és önkéntelenül visszamosolygok rá.
Még akkor is vigyorgok, amikor befordulok a következő kanyarban. Aztán – mielőtt végiggondolhatnám, mit csinálok – félúton hátrafordulok, és ismét rápillantok.
Eltűnt.
Megpördülök, és a futópályát pásztázom a tekintetemmel. Aztán a padokhoz futok. A lépcső aljánál egy pillanatra megállok, és eltűnődöm, vajon ott volt-e egyáltalán. De végül csak összeszedem a bátorságom, és megiramodom felfelé.
Nincs ott, de biztosan tudom, hogy ott volt. Otthagyta a nyomát: a friss hó összepréselődött azon a helyen, ahol ült. Alul pedig ott a két lábnyom.
És akkor feltűnik még valami.
A saját lábnyomaim egyértelműen kivehetőek körülöttem a porhóban, az ő nyomai azonban nincsenek sehol. Pedig ott kellene lenniük, kétszeresen is – hiszen egyszer odament a padhoz, aztán pedig elment onnan. De sehol semmi, csak a vastag, szűz takaró." 


Hát ööööö.... Ez a könyv egyáltalán nem valósította meg a hozzá fűzött reményeimet, sajnos. Olvasás közben végig azt éreztem, hogy ezt már olvastam, hogy ezt már valaki valamelyik könyvben megvalósította, képtelen volt bármi újat nyújtani. Ráadásul semmilyen szenvedélyt vagy szerelmet nem éreztem kiáradni a regényből, ami legalább valamit javított volna a történeten. Ettől függetlenül azért egyszeri olvasmánynak elment, de nem hiszem hogy a közeljövőben szeretném a folytatást is olvasni.

Értékelés: 5/3

2014. március 10., hétfő

Sárga cetli 4.


A március sem múlhat el anélkül, hogy ne nézzek ki számomra érdekesnek tűnő könyveket, úgyhogy íme azoknak a jóságoknak a listája amit én biztos, hogy megvásárolnék:

Stephanie Barron: Egy boszorkány portréja

"1804 karácsonya táján Miss Austen, aki meglehetősen unalmasnak találja Bath városát, végre érdekes megbízást kap régi ismerősétől, Lord Harold Trowbridge-től. Az úriember arra kéri, hogy tájékozódjon unokahúga, Lady Desdemona esetleges szívügyei felől, a hölgy ugyanis megszökött és nagyanyja védőszárnyai alá menekült kérője, a kétes hírnévnek örvendő Lord Swithin elől.
A hölgy diszkrét szemmel tartása az özvegy hercegné házában megrendezett estélyen venné kezdetét, amikor azonban váratlan esemény kavarja fel a város nyugalmát: mialatt a társaság szórakozik, az egyik szobában holtan találják a helyi színtársulat vezetőjét. Lord Harold és Jane, akit segítségül hív a nyomozáshoz, egyetlen nyomon tud elindulni - meg kell tudniuk, kinek a szemét ábrázolja az a titokzatos miniatúra, amelyet gyilkosa a leszúrt férfi mellkasára helyezett. Az idő pedig igencsak sürgeti őket: ha nem bukkannak a gyilkos nyomára, a lord ártatlanul gyanúba keveredett unokaöccsét vonják felelősségre a tettért.

"Akik sajnálták, hogy Jane Austennak oly rövid élet adatott, vigaszt meríthetnek a tudatból, hogy kedvencük e lapokon tovább él." (Drood Review of Mystery) "

Lauren Weisberger: Az ördög Pradát visel

"Andrea Sachs friss diplomásként olyan állást kap, "amelyért lányok milliói az életüket is odaadnák". A Runway divatlap főszerkesztője, Miranda Priestly asszisztenseként egy számára teljesen új világban találja magát, ahol csakis Pradát, Versacét és Armanit hordanak. A nők elképesztően ápoltak és tűsarkakon tipegnek, a férfiak pedig izmosak és elbűvölők. De Miranda mindnyájukat képes hisztérikus kisgyermekké változtatni.
Andrea megpróbál alkalmazkodni és megfelelni. Zokszó nélkül és legjobb tudása szerint teljesíti Miranda minden óhaját. Megszerzi a még meg sem jelent legújabb Harry Potter regényt, és különgéppel elküldi Párizsba, hogy Miranda lányai elsőként olvashassák. Felkutatja a közelebbről meg nem nevezett régiségkereskedést Manhattanben, ahol Miranda látott egy jópofa tálalót. Pontosan azon a hőmérsékleten tálalja Miranda ebédjét az irodában, ahogy a főnökasszony megköveteli. És szinte éjjel-nappal csörög a telefonja, mert Mirandának minden percben újabb és újabb lehetetlen kívánsága támad. De Andrea mindent elvisel, mert egyetlen cél lebeg a szeme előtt: ha kibír egy évet Miranda mellett, az ő ajánlásával utána akármelyik szabadon választott hetilapnál vezető beosztásban dolgozhat. Ám egy idő után Andrea kezd rádöbbenni, hogy a munka, "amelyért lányok milliói az életüket is odaadnák", őt akár meg is ölheti.

A regény A főnöknőm egy boszorkány címmel 2005-ben jelent meg először magyarul."
 
Lauren Weisberger: A bosszú Pradát visel
 
"AZ ÖRDÖG PRADÁT VISEL FOLYTATÁSA!
VISSZAJÖTT...
ÉS ÖRDÖGIBB, MINT VALAHA...
Amióta otthagyta a Runway magazinnál az állását, "amelyért lányok milliói az életüket is odaadnák", Andyvel igazán jól bánt az élet. Jelenleg, tíz év elteltével az esküvőjére készül, és a saját, sikeres magazinját szerkeszti.
De akkor miért nem bír aludni az esküvő előtti éjszakán? Csak ideges lenne, vagy komoly kételyei vannak? És miért kell örökösen a volt főnökére, Mirandára - vagyis az Ördögre - gondolnia?
Nagyon úgy tűnik, hogy Andy erőfeszítései, amelyekkel az új áloméletet építgette magának, egyenesen odavezették az Ördög útjába, aki bosszúra szomjazik...
MERT A VISSZAVÁGÓ SOSE MEGY KI A DIVATBÓL!"
 

Julia Quinn: Lent délen, édes... 

"Egy szívtiprót csak egy nádi boszorka csábíthat el...
Henrietta Barrett soha nem követte a társasági etikettet. Ő igazgatja idős gyámjának a távoli Cornwallban lévő birtokát, női ruha helyett nadrágban jár, és az egyáltalán nem kisasszonyos Henry névre hallgat. Ám amikor gyámja meghal, Henry szeretett otthona egy távoli unokatestvér tulajdonába kerül. És a kisasszonyt csak egy szívtipró szelídítheti meg.
William Dunford, London legjobb partinak számító agglegénye meglepődik, amikor megtudja, hogy birtokot és nemesi címet örökölt... valamint egy gyámleányt, aki azon mesterkedik, hogy a birtokra tett első látogatása egyben az utolsó is legyen. Henry elhatározza, hogy a nagyon jóképű fiatal lord nélkül fogja tovább vezetni Stannage Parkot, de Dunford ugyanilyen biztos abban, hogy változtathat bizonyos dolgokon... és a változtatásokat zabolátlan fiatal gyámleányával kezdi. Azzal, hogy Henryt igazi hölggyé okíttatja, nemcsak az előkelő társaság kedvencévé teszi, de ellenállhatatlan kísértéssé is annak a férfinak, aki úgy gondolta, őt női báj és kellem soha nem kísérti meg."
 
Albert Sanchez Pinol: Pandóra Kongóban
 
"Tommy Thomson tizenkilenc éves árva gyerek - és egy néger négerének a négere: azaz fillérekért, névtelenül ír népszerű, Afrikában játszódó regényfüzeteket.
Az első világháború idején járunk, Londonban, és Tommynak meg kell élnie valamiből. Így hát elvállalja, hogy megírja egy börtönben sínylődő fiú regényes történetét, akit gyilkossággal vádolnak, miután egyedüli túlélőként visszatért egy afrikai expedícióról. Az ügyvéd szerint ezzel megmentheti az életét: a bíróság talán megérti, hogy a fiú igazat mond, nem ő gyilkolta meg az expedíció vezetőit, sőt...
Tommy lelkesen végzi a munkát, amely hihetetlenül izgalmasnak bizonyul: a fiú, Marcus Garvey nemcsak hogy gyilkos nem volt, hanem ő mentette meg az emberiséget a föld alatt élő kegyetlen lények, a tektonok támadásától.
És közben szenvedélyes szerelem szövődött közte és egy tekton lány között...

A katalán irodalom sztárja ezzel az agyafúrt módon megszerkesztett kalandregényével világszerte lebilincselte a műfaj kedvelőit - s ugyanakkor vájt fülű kritikusok is hozsannáznak róla. Mert olyan olvasmányos, mint egy Verne-mű, s helyenként mégis olyan mélységekbe hatol, mint Conrad remekműve, A sötétség mélyén."
 
Saskia Sargonsan: Ikrek
 
"Isolte és Viola ikrek. Gyermekkorukban elválaszthatatlanok voltak, felnőttként mégis nagyon különböznek egymástól: Isolte sikeres újságíró egy divatmagazinnál, Londonban él, a barátja fotós; Viola pedig eltökélt boldogtalanságában az egész életét beárnyékoló táplálkozási zavarral küzd.

Mi történt oly sok évvel ezelőtt, ami ilyen messze ágazó ösvényekre terelte az ikrek életét? Miközben mindketten elkezdik felfejteni annak a réges-régi, félig elfeledett nyárnak a tovagyűrűző tragédiáit, a múlt rémisztő titkai visszatérnek és azzal fenyegetnek, hogy ellehetetlenítik az életüket...

Mágikus tájak, vadregényes gyermekkori kalandok és egy szörnyűség, amely fokozatosan lopózik elő a múlt árnyai közül. Az Ikrek részben szerelmi történet, részben lélektani feszültséggel teli krimi."
 
 

2014. március 6., csütörtök

William Landay: Jacob védelmében


"Andy Barber több mint húsz éve megyei helyettes kerületi ügyész. Köztiszteletben álló férfi, szorgalmas munkaerő és boldog családapa. De amikor sokkoló bűncselekmény történik a New England-i kisvárosban, és Andy tizennégy éves fiát vádolják az osztálytársa meggyilkolásával, a férfit teljesen elvakítják az események.

Andy foggal-körömmel próbálja védeni a fiát. Jacob váltig állítja, hogy ártatlan, és Andy hisz neki. Hiszen ez a kötelessége. Ő Jacob apja. De miközben egyre több terhelő bizonyíték és megdöbbentő titok kerül napvilágra, Andy házassága összeomlással fenyeget, a per egyre gyorsabban halad fenyegető végkifejlete felé, és a válságos események tükrében az is kiderül, milyen kevéssé ismeri az apa a fiát, Andy a saját lelkiismeretével is összeütközésbe kerül: hűség és becsület, igazság és hamisság, a mélyen eltemetett múlt és az elképzelhetetlen jövő között őrlődik.
 

William Landay tökéletes regénye egy válságba került családról szól – izgalmas, karakteres krimi, amely egyben lebilincselő történet bűntudatról, árulásról, és arról, milyen félelmetes sebességgel tud félresiklani az életünk."

Az élmény még nagyon friss, hiszen nincs még egy napja se, hogy elolvastam a könyvet, de folyamatosan vissza-visszatér a gondolataimban. Ritka dolog amikor egy egy történet ennyire belefészkeli magát a fejembe, de a Jacob védelmében olyan nagy hatással volt rám, hogy nem is biztos hogy szavakba tudom önteni. Ez a könyv nem csupán krimi, sőt, ez nem is igazán krimi, hanem inkább lélektani dráma
, ami mély, nagyon mély nyomott hagy az emberben. 

"Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor már nem a szüleink gyerekei vagyunk, hanem a gyerekeink szülei."

A könyv egy fiúról, egy gyilkosságról és egy összeomlott családról szól. Megtapasztalhatjuk milyen érzés lehet a vádlottak oldalán lenni, milyen érzés amikor az egyik családtagunkat, szerettünket gyilkossággal gyanúsítják. Felvetődik egy csomó kérdés nem csak a regényben, hanem bennünk is arról, hogy meddig mehetünk el, mi az a határ amikor megbízol még a szerettedben vagy elkezded őt távolról figyelni, mint egy kívülálló és elkezded elhinni, hogy van igazságalapja a vádnak. A regény kérdések és gondolatok hadát zúdítja az olvasóra, olyan mély hatással van az emberre, hogy automatikusan kivetíti saját magára és a környezetére. Az a közel ötszáz oldal olyan intenzív, átható és feszültséggel teli, hogy a cselekmény észrevétlenül bemászik minden egyes gondolatodba és azon kapod magad, hogy újra a könyvet olvasod. Bár nem az első pillanattól, de azért sikerült belemásznom olyannyira a könyvbe, hogy egy percre sem tudtam elszakadni tőle. A feszültség amit megteremtett a szerző egyszerűen szétfeszíti az olvasót, többször is azon kaptam magam, hogy legszívesebben hátralapoztam volna a végkifejletet miatt, amit végül nem tettem meg. Iszonyatos energia árad belőle elejétől a végéig, amit egyszerűen képtelenség szavakba önteni. Ez egyszerűen eszméletlen.

A hangulata nyomasztó, de érezhető, hogy a szerző elsősorban a cselekményre fektette a hangsúlyt, ami nem csak fordulatokban bővelkedik hanem egyszerre olvasmányos és erőteljes is egyben. William Landay könyve egyszerűen pazar, az általa kigondolt történeten keresztül, ha nem is teljesen de közelebb kerülünk egy széthullott család életéhez. Talán a vége az, ami ellen szót emelhetek, mivel nagyon hirtelen és gyorsan lett befejezve, amitől olyan érzésem volt egy pillanatra mintha nyakon öntöttek volna egy vödör hideg vízzel.

A szerző elsősorban a szereplők oldaláról közelíti meg az eseményeket, azon
belül is Andyn van a hangsúly, aki a gyanúsított édesapja. Rajta keresztül érzékelhetjük egy ember és egy család széthullását, ezért is írtam az elején, hogy elsősorban lélektani és csak másodsorban krimi a könyv műfaja. Ettől lesz olyannyira hatásos, hiszen az író teljesen közel engedi az olvasót a szenvedő alanyhoz, az apához aki bízik a saját fia ártatlanságában. Küzd és folyamatosan harcol, azért hogy nemcsak önmagával, hanem másokkal is elhitesse a fia ártatlanságát. Lenyűgöző és tiszteletreméltó az a harciasság ami Andyben jelen volt, egy pillanatra sem ingott meg a hitében és elszántan folytatta a küzdelmet mindenkivel szemben. 

Tudom, hogy tele van közhelyekkel az írásom és nem először írok hasonló véleményt egy általam kedvelt könyvről, de higgyétek el erre a regényre érdemes időt és pénzt pazarolni. Nyomasztó, megdöbbentő, fordulatos, egyszerűen zseniális és remélem átjön ha csak egy pillanatra is, hogy én miért is kedveltem annyira. 

"– Meddig vagy hajlandó elmenni érte?
– A pokolba és vissza."

 

Egyértelműen hat csillagos és az idei év egyik kedvence lett, most már csak abban bízom, hogy előbb vagy utóbb, de a szerző többi regénye is megjelenik majd magyarul. Figyelmébe ajánlom azoknak, akik imádják a krimit vagy a lélektani regényeket, mert nekik tuti hogy a szívük csücske lesz. :)

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
 

2014. március 3., hétfő

James Dashner: Az útvesztő


"Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…

…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.
James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.

„Üdv a Tisztáson!”"


A Sötétség városa után teljesen rákaptam az úgynevezett disztópiákra. Az okát nem tudom megmondani, hogy mi ez a hirtelen nagy szerelem e műfaj iránt, de most úgy érzem el kell olvasnom az összes ilyen könyvet, mert eddig még egyikben sem csalódtam. Az Útvesztő felülmúlta az elvárásaimat, mert nem érezni rajta, hogy ifjúsági regény, másrészt nem csupán kellemes meglepetés volt, de óriási élményt is nyújtott.

"– Tizenhat körül. És mielőtt megkérdezed, olyan százhetvenöt centi. A hajad barna. Ja, és rusnya vagy, mint a rántott máj."

A történet ott kezdődik, amikor Thomas, a főhősünk megérkezik a Tisztásra. Nem tud semmit, nem ismer senkit és nem ismeri a szabályokat. Minden rejtve van előle és előlünk is. Információt pedig egyelőre senki nem akar vele megosztani, ezért minden homályos még az olvasó előtt is. Abban a pillanatban, ahogy elkezdtem a könyvet kíváncsivá tett, tele van kérdésekkel, rejtélyekkel, ami csak fokozta az érdeklődésemet. Borzasztóan jól mozgatja  a szerző a szálakat, mivel mindig annyi információt csepegtet el, ami továbbra is fenntartja az emberben a kíváncsiságot. Fordulatokban gazdag, pörgős és letehetetlen, pontosan olyan ami az én szívem csücske. Az egész koncepció zseniálisan volt felépítve: a háttér, a Tisztás, az Útvesztő, a Siratók, mind - mind jól voltak beleépítve a történetbe. Valójában ennek a könyvnek a legnagyobb erőssége maga a cselekmény lesz, nem pedig a hangulat. A szerző a feszültségre és a történetre fektette inkább a hangsúlyt, ami az elejétől a végéig érezhető volt az egész könyvben. 

James Dashner eszméletlen nagyot alkotott az első kötetben, - merthogy egy trilógia elő részéről beszélek - azért volna egy aprócska észrevételem, ami miatt végül nem kapta meg az elvárt csillagos ötöst, ez pedig a végkifejlet. A befejezésben a megoldás bár sejthető, valójában csak akkor válik biztossá előttünk amikor a srácok megoldják a feladatot, addig viszont az olvasó is csak ködben tapogatózik és találgat. Ez teljesen rendben is lenne, ha nem lett volna benne az a banális félrelépés, amit beleírt a szerző. A mai napig nem fér a fejembe, hogy lehetett egy ilyen egyszerű lépést belerakni, amikor az egész cselekmény olyan zseniálisan volt felépítve, hogy csak tátogni tudtam, erre egy ilyen jelentéktelen, hülye megfejtéssel áll elénk a szerző. Bahhh. A vége sokkal ütősebb lehetett volna, ha nem így zárja le az egészet, de ezen valószínűleg csak én fogok puffogni. Legalább az epilógus kiköszörülte azt a csorbát ami a befejezés okozott nálam, hiszen újabb kérdéseket vet fel, így mindenképpen kelleni fog a folytatás úgy kábé most azonnal. 


Hozzám egyelőre egyik szereplő sem került túl közel, aminek egyik oka, hogy a szerző a cselekményre összpontosított, ezért bízom benne hogy a folytatásokban, sokkal többet látunk majd a hőseink lelkivilágából, mint most az Útvesztőben. Persze valamilyen szinten azért betekintést nyerünk az érzelmeinkbe, a gondolatainkba és az egymáshoz való viszonyukba, de nekem ez vajmi kevés volt ahhoz, hogy el tudjam dönteni kifelé húz a szívem. Nyilván Thomas kapta a fő szerepet, hiszen ő a központi alakja a regénynek, mégsem tudtam eldönteni a regény végére, hogy most szeretem-e vagy sem és azért egy ilyen könyvnél szerintem fontos lehet. Még van hátra két rész, úgyhogy bármi történhet.

James Dashner egy feszültséggel teli, fordulatos, elgondolkodtató első kötetet adott a kezünkbe, ami bár nem hibátlan, mégis megérdemli, hogy nagyobb figyelmet kapjon. Nagyon jó könyv és a folytatásoktól ugyanezt várom, úgyhogy hajrá. 

"Thomasnak végül sikerült elfojtania a könnyeit. A Tisztáson Chuck egy jelkép volt számára, egy iránytű, ami azt mutatta, hogy a világot újra jobbá lehet tenni. Hogy lehet ágyban aludni, jóéjtpuszit kapni, tojást és szalonnát reggelizni, iskolába menni. Boldognak lenni."

Sajnos a folytatások ezidáig nem jelentek meg, de mivel nemsokára az első részt a mozikban is láthatjuk (szeptemberben), ezért remélem a kiadó majd úgy dönt végül, hogy hozza az elmaradt részeket. Addig is nézzétek a trailert:


Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

2014. március 2., vasárnap

Könyvajánló


Muszáj erről a könyvről beszélnem / beszélnünk és nem csak azért mert jó, hanem azért is mert rengeteg gondolatot ébreszt az emberben. Folyamatosan azon kattogok, hogy vajon én hogyan és minkét próbálnám segíteni a gyermekeimet egy hasonló helyzetben. Letehetetlen, izgalmas és elsősorban nem csak krimi, hanem lélektani regény is, ami miatt kiemelkedik a hozzá hasonló regények közül. Olvassátok, mert baromira jó, nálam az év regénye lesz ha marad végig ez a színvonal. Már kiadtam férjnek is olvasásra, hogy valakivel meg tudjam beszélni a témát, mert itt motoszkál bennem folyamatosan és tutira felrobbanok, hanem adom ki magamból sürgősen. :D

William Landay: Jacob védelmében

"Andy Barber több mint húsz éve megyei helyettes kerületi ügyész. Köztiszteletben álló férfi, szorgalmas munkaerő és boldog családapa. De amikor sokkoló bűncselekmény történik a New England-i kisvárosban, és Andy tizennégy éves fiát vádolják az osztálytársa meggyilkolásával, a férfit teljesen elvakítják az események.

Andy foggal-körömmel próbálja védeni a fiát. Jacob váltig állítja, hogy ártatlan, és Andy hisz neki. Hiszen ez a kötelessége. Ő Jacob apja. De miközben egyre több terhelő bizonyíték és megdöbbentő titok kerül napvilágra, Andy házassága összeomlással fenyeget, a per egyre gyorsabban halad fenyegető végkifejlete felé, és a válságos események tükrében az is kiderül, milyen kevéssé ismeri az apa a fiát, Andy a saját lelkiismeretével is összeütközésbe kerül: hűség és becsület, igazság és hamisság, a mélyen eltemetett múlt és az elképzelhetetlen jövő között őrlődik.
William Landay tökéletes regénye egy válságba került családról szól – izgalmas, karakteres krimi, amely egyben lebilincselő történet bűntudatról, árulásról, és arról, milyen félelmetes sebességgel tud félresiklani az életünk."