2014. július 29., kedd

Nyrae Dawn: A játszma


"A tizenkilenc éves Cheyenne megpróbálja tökéletesnek mutatni az életét, hogy elfedje múltja emlékeit. Amikor első főiskolás évében belefut a barátjába, aki egy másik nővel van, e tökéletes kép veszélybe kerül. A huszonegy éves Colt sosem akart főiskolára menni, és sose számított rá, hogy viszi valamire az életben, de mivel haldokló anyjának az a kívánsága, hogy végezze el a főiskolát, nincs más választása, mint úgy tenni, mintha ezt szeretné. Cheyenne-nek szüksége van egy álbarátra, hogy visszaszerezze volt fiúját, Coltnak pedig pénz kell, hogy gondoskodjon a mamájáról, úgyhogy alkut kötnek, amely mindkettőjüknek előnyös. De mi van, ha Cheyenne múltja nem olyan, amilyennek gondolja? Nemsokára már egy másik játszmát játszanak – belegabalyodnak egymásba, hogy elfeledjék fájdalmukat. Minél jobban játsszák a játszmát, annál inkább érzik az egyetlen valóságos dolognak. Cheyenne is, Colt is tudja, hogy az élet sosem könnyű, de egyikük sem számít a tragédiára, amely azzal fenyeget, hogy véget vet játszmájuknak, és örökre elválasztja őket."

Még mindig a romantikus énem van előtérben és egyelőre nem is látom, hogy ennek a korszaknak valaha vége lesz, ám nem bánom. Legalábbis még. Most Nyrae Dawn regénye került terítékre, ami kellőképpen romantikus és komoly ahhoz, hogy idősebb, felnőtt nők is megfelelően élvezzék. Az írónő hátrahagyva a kliséket, komoly történettel rendelkező könyvvel rukkolt elő, amit mindenképpen ajánlok elolvasásra. 


„Vannak helyzetek, amikor annyira súlytalanok a szavak. Nem jelentenek semmit, de mindössze ennyi eszközünk van kifejezni magunkat.”

Cheyenne egy nap ágyban találja a barátját (Gregoryt) egy másik nővel, amitől darabokra hullik az eddig jól felépített élete. Mivel szeretné őt visszaszerezni, ezért mondhatni az első srácot aki szembejön vele megpróbálja rábeszélni arra, hogy legyen az álbarátja. És itt jön képbe Colt, a szexi, tetkós rosszfiú, aki ráadásul Gregory legnagyobb ellensége, ezért tökéletes arra, hogy Cheyenne tervében segédkezzen. De vajon hova fajul a kettősük kapcsolata? És milyen titkokat rejthet kettejük múltja? 
A játszma legnagyobb erőssége, hogy a szereplők nem ugranak azonnal egymás karjaiba, hanem játszanak, mégpedig kiválóan. Repesett a szívem, mert végre egy olyan történet, ahol a szereplők nem nyalják-falják egymást az elejétől kezdve, sőt kifejezetten bosszúsak tudnak lenni ha együtt vannak, ami bizonyos helyzetben még komikusnak ishat. De ez ne tévesszen meg senkit sem, ugyan vannak benne jelenetek amik mosolyt tudnak csalni az arcunkra, azért a háttérben komoly kérdésekkel és problémákkal van tele a történet. Sőt, helyenként igazán szívszorító is tud lenni.

A játszma nem csak szerelemről és játékról szól, hanem elvesztésről, megbocsájtásról és emberi kapcsolatról is. A regény olvasmányos, lendületes és letehetetlen, nagyon szerethető karakterekkel, bár nekem a könyv feléig nem alakult ki semmilyen kapcsolatom a szereplőkkel. Ez az egyetlen egy gyenge pontja a regénynek, hogy amíg a Rule című könyv esetében a szerző a karakterekre fókuszál, addig itt inkább a cselekmény kerül a középpontba. De ettől függetlenül is IMÁDTAM. 
Ezen a könyvön lehet sírni és nevetni, és talán pont ettől lesz olyan igazán jó ez a regény. És bár olvastam már ennél sokkal jobbat is, mégis olvastatja magát és a végére érve egyenesen rajongtam a könyvért. A romantikus énemnek pedig igazi csemege és a legjobb, hogy végre egy olyan sorozat, ahol minden kötet önálló, ezért külön-külön is olvashatjuk őket. Végre. 

"Kurvára nem hiszem el, hogy ezt művelem.
Itt ülök a kolesz előtt, Cheyenne-re várva, hogy induljunk meglátogatni az anyámat. Nem viccelek, az anyámat. Még Adrian is csak egyszer találkozott vele. Nem gondoltam komolyan, de anya kiszekálta miatta a lelkemet az elmúlt három napban. Nem okozhatok neki csalódást egy ilyen hülyeséggel kapcsolatban."

A lényeg itt a nagy összevisszaságban, hogy romantikus lelkű nőknek kötelező, mert ez egy jó, nagyon jó regény. És ha nem hiszel nekem, akkor vedd a kezedbe és győződj meg róla, hogy bizony néha nekem is lehet igazam. Szóval hajrá!


Értékelés: 5/4,5

Mások is olvastál:
SzAngelika: ITT

2014. július 27., vasárnap

A La Mere De Famille - Lemon Cake


Imádom a citromos finomságokat, legyen szó sütiről, fagyiról vagy éppen nápolyiról, teljesen mindegy, csak citrom legyen benne és ezért esett a választásom a Lemon Cake nevű egyszerű francia finomságra. Mivel minimum négy citrom kell bele, ezért biztos voltam benne, hogy kellően citromos lesz, ahogy azt szeretem. Ráadásul röpke húsz percet alatt össze lehet dobni, ami miatt különösen megkedveltem. Gyors és finom. :)

Hozzávalók:

A tésztához:
4 citrom
280 g cukor
4 tojás
100 g 30%-os tejszín
220 g finomliszt
6 g sütőpor
70 g olvasztott vaj
kandírozott citromhéj díszítésnek

A sziruphoz:
100 g cukor
250 g víz
25 g citrom leve

Lépések:
1.  Előmelegítem a sütőt 200 fokra.
2. Keverőtálba öntöm a cukrot és négy citrom lereszelt héját, majd hozzáadom a tojásokat és addig keverem amíg szép sűrű masszát nem kapok.
3.  A tejszínt felmelegítem egy serpenyőben éppen csak forrásponting -  nem szabad forrnia! - majd hozzáöntöm a tésztához.
5.  Beleszitálom a lisztet, a sütőport és az egészet újra elkeverem.
6. A végén hozzáöntöm az olvasztott vajat és addig kevergetem, míg szép fényes nem lesz a tésztám.
7. A kenyérformát (ebben az esetben én 18 cm tortaformát használtam) kibélelem sütőpapírral, beleöntöm az elkészült masszát. A formát beteszem a sütőbe.
8. 200 fokon csak 5 percig sütöm, aztán kiveszem a formát,  megszurkálom a süti tetejét és lejjebb veszem a hőfokot 155 fokra. Ezután visszarakom és addig marad a sütőtérben, amíg tűpróbával jónak nem ítéljük (nem ragad rá a tészta, ehhez cca. 40 perc kell).

A szirup elkészítése:
1. A cukrot, a vizet és a citromlevét beleteszem egy serpenyőbe, majd forráspontig melegítem. 
2. Amikor lehűlt, akkor kenőecsetet használva bekenem az elkészült sütemény tetejét és mindkét oldalát. 
3. Díszítésként ráhelyezzük a kandírozott citromhéjat (ezt a lépést én most kihagytam).

Tipp: A mázat nem muszáj ráönteni a süteményre, nyugodtan használhatjátok mártogatósnak is. A sütemény mellé ajánlok jóféle eperlekvárt is, a citrommal nagyon jól kiegészítik egymást. 


2014. július 23., szerda

Georgia Cates: A fájdalom szépsége


"Jack McLachlan iparmágnás a borászat nagyágyúja, egyben Ausztrália legkapósabb agglegénye. Sikerei és vagyona miatt nem ismeretlenek számára a romantikus kapcsolatok bonyodalmai, a zűrös helyzetek elkerülése érdekében extrém szabályok szerint randevúzik. A maga egyszerűségében, kötöttségek nélkül élvezi a gyönyörű hölgyek társaságát. Kapcsolatait üzleti megállapodásként kezeli, minden egyes alkalommal ugyanolyan feltételek szerint. Nincs hosszú távú kapcsolat. Nincs valódi személyazonosság.

Az ő játéka, az ő szabályai. Többnyire elégedett a megszokott játszmával, ám amikor Laurelyn Prescott belép az életébe, muszáj stratégiát váltania. Az új játékos ugyanis minden korábbitól különbözik. Jack világa a feje tetejére áll, amikor három hónapig tartó viszonyba bonyolódik a gyönyörű, amerikai zenésszel. Semmi sem a tervek szerint történik, és Jack egyre több és több szabályt áthág a lány kedvéért. Laurelyn nem is tudja, milyen kivételesen közel kerül ahhoz, hogy olyasmivé váljon, amelynek lehetőségét a férfi elképzelni sem merte. Miatta borul minden játékszabály.

A fájdalom szépsége felnőtteknek szóló kortárs regény, a fiatalabb olvasók számára a felnőtt tartalom miatt nem ajánlott."

A fájdalom szépsége véleményem szerint teljesen kívül esik a komfortzónámon, de úgy éreztem meg kell próbálnom hogy tudjam mennyire jönne be nekem az erotikus műfaj. Hogy miért pont erre a történetre esett a választásom? Mert a fülszöveg alapján arra számítottam, hogy egy könnyű nyári olvasmányt kapok cserébe. Hogy valóban igazam volt-e, arra máris fény derül.

Laurelyn a barátnőjével három hónapra Ausztráliába utazik, hogy maguk mögött hagyják a problémáikat és a nyüzsgő amerikai életet. Az érkezésük napján a két jó barátnő beül egy kocsmába, ahol Jacknek azonnal szemet szúr Laurelyn szépsége és mindent bevet, hogy azonnal megszerezze magának és birtokba vegye három hónapra.
A könyv váltott szemszögből meséli el a történetet, hol Laurelyn, hol Jack narrálja az eseményeket, ami nem minden esetben szokott működni, de itt most teljesen elfogadható volt. Sőt, mindkét felet megkedveltem és megszerettem. Teljes mértékben elfogadtam Laurelyn döntéseit, aki okosan és helyenként megfontoltan viselkedik. Bírtam, hogy nem dőlt be egyből Jack csábításának, képes volt ellenállni az ő támadásainak. Jackről már nem tudom ugyanezt elmondani, mivel neki meg kellett küzdenie az én kegyeimmel is. Elsőre nem fogadtam el azt a játékot amit űz, idegenkedtem, de ugyanakkor érdekelt, hogy mi vezérli a cselekedeteit, mi a motivációja. Na meg ahhoz túl szexi és sármos, hogy egyáltalán ne is érdekeljen.

Georgia Cates regényére első blikkre azt mondanám, hogy olvasmányos, ugyanakkor kiszámítható, ami egyáltalán nem lep meg egy romantikus regénytől, hiszen ilyenkor az olvasó általában happy endre számít, vagy legalábbis valami ahhoz hasonlóra. És bár olvasmányos, mégis helyenként úgy éreztem hogy megakad a történet, ami vagy a nem túl gördülékeny fordításnak köszönhető, vagy maga a szerző nem tudta pontosan mit is akar. Hiszen vannak benne fordulatok, érdekességek, amik fenntartják a figyelmet, de ugyanakkor ezek néha olyan hirtelenséggel jöttek, mintha az írónő csak úgy belevágta volna a történetbe. Természetesen a végére minden a helyére kerül, de ezek az apróságok elbizonytalanítottak abban, hogy én most szeretem-e ezt a könyvet vagy sem. Merthogy romantikusnak romantikus, a szereplők normálisak és még a történet is a helyén van, de mégis volt bennem egyfajta kettős érzés, ami miatt nem tudok rajongani a könyvért, de az biztos, hogy a folytatásokat viszont szeretném. 

A fájdalom szépségében meg van minden, amire egy nő vágyhat: szerelem, romantika, egyszerre sármos és okos férfi, érdekes történet, azonkívül a befejezés is hűbamegre sikerült, ami miatt azonnal kellene a folytatás és még az erotika is normál szinten marad, de mégsem lett kedvenc. Ez van. Majd talán a második rész, mert hogy arra befizetek az biztos. Ettől függetlenül ajánlom minden kedves női olvasómnak, mert Jack McLachlan  személyével ajánlatos megismerkedni.

Értékelés: 5 / 3,5 :)

Mások is olvasták:

A képek a pinterest.com oldalról vannak.

2014. július 20., vasárnap

A La Mere De Famille - Chocolate Cake


Az első választásom Julian Merceron: A La Mere De Famille: Artisanal Recipes könyvéből erre a gyönyörű csokoládés süteményre esett. Amikor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy elkészítem az összeset ami megtalálható benne, magam sem gondoltam végig mire is vállalkozom, hiszen rengeteg olyan hozzávaló és konyhai eszköz kell, ami az itthoni kellékeim között nem található meg, legalábbis még. :) De ez sem fog megállítani abban, hogy eleget tegyek az eredeti elképzelésemnek, maximum a konyha egy kicsit kifordul a sarkaiból, de ennyi azt hiszem még belefér. :D

Úgy érzem totál hülye vagyok, hogy harmincakárhány fokban nekiálltam beizzítani a sütőt, de szerintem megérte. Az a csokoládéillat ami az egész lakást bejárja maga a mennyország, de tényleg. És bár koszos a konyha azért azt hiszem az íz majd cserébe kárpótol. ;) Azt meg már el se mesélem, hogy milyen ideges voltam, hogy elkészíthetem nektek az első francia süteményemet a fantasztikus könyvemből, ezért alig bírtam ledarálni a mandulát, de szerencsére itt van férj aki ilyenkor átveszi az irányítást. :P A lényeg, hogy a receptet lefordítottam, elkészítettem és még meg is kóstoltam. :) Jah és pontosan úgy néz ki, mint ahogy a könyvben van. :)

Hozzávalók:

3 tojás
100 g cukor
60 g méz
110 g 30%-os tejszín
45 g 75%-os csokoládé
100 g finomliszt
6 g sütőpor
60 g őrölt mandula
16 g kakaó
60 g olvasztott vaj

Lépések:
1.  Előmelegítem a sütőt 200 fokra.
2. Beleteszem a tojást, a cukrot és a mézet egy keverőtálba és addig keverem, amíg a massza sűrű és krémes nem lesz. Ajánlom a kézi habverő használatát fakanál helyett, mert azzal hamarabb készen van. :)
3.  A tejszínt felmelegítem egy serpenyőben éppen csak forrásponting -  nem szabad forrnia! - majd az apróra tört csokit belerakom és addig kevergetem még teljesen el nem olvad.
4.  A tejszínes csokit beleöntöm az előzőleg elkészített masszába.
5.  Beleszitálom a lisztet és a sütőport, majd hozzáadom a kakaót és az őrölt mandulát. Az egészet újra elkeverem.
6. A végén hozzáöntöm az olvasztott vajat és addig kevergetem, míg szép fényes nem lesz a tésztám.
7. A kenyérformát kibélelem sütőpapírral, beleöntöm az elkészült masszát. A formát beteszem a sütőbe.
8. 200 fokon csak 5 percig sütöm, aztán kiveszem a formát,  megszurkálom a süti tetejét és lejjebb veszem a hőfokot 155 fokra. Ezután visszarakom és addig marad a sütőtérben, amíg tűpróbával jónak nem ítéljük (nem ragad rá a tészta, ehhez cca. 40 perc kell).

Tipp: Ajánlom fagyival vagy tejszínhabbal tálalni, de valamit mindenképpen egyetek hozzá mert az egész egy tömény csokoládé. Nálunk pont csak kávéfagylalt volt a mélyhűtőben ami túl karakteres volt a csokoládé mellé, vaníliával biztosan tuti párosítás. Nyamm. 



2014. július 17., csütörtök

Leigh Bardugo: Árnyék és csont



"Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt."

Nem olyan régen még hemzsegett az internet a könyvről szóló bejegyzésektől, hiszen rengetegen előolvasták, ezért sokan felfigyelhettek erre a történetre, többek között én is. Azon olvasok közé tartozom akik előrendelték a regényt arra számítva, hogy az eddig olvasott regényekhez képest valami másban lesz részem, valami újat kapok. Nem állítom, hogy teljesen lenyűgözött az Árnyék és csont, de mindenképpen elszórakoztatott.

A történet roppant egyszerű: adva van egy lány, aki árva és szegény, ám egy nap kiderül hogy olyan képességekkel rendelkezik, amikre már évek óta várnak, ezért hirtelen a figyelem központjába kerül. Grisa lesz, ráadásul a legerősebbek közül való és innentől kezdve jelentősen megváltozik az élete. Namost ez így nagyon egyszerűsített kivonata az egész könyvnek, mivel azért ennél jóval többről szól, de miért is lőjem le a poént, nem igaz?
Sokakkal ellentétben engem nem varázsolt el elsőre Alina élete, bár azt nem tagadom, hogy nagyon is olvasmányos, hiszen a regény felét egy nap alatt faltam fel és azért ez már jelent valamit. Viszont. Ott az a fránya DE. Én arra számítottam, hogy kapok valami újat a megszokotthoz képest, amit végül meg is kaptam, de nem úgy ahogy én gondoltam. A háttér, a környezet valóban új, ám az alapszituáció az nekem sablonos volt. Mert ilyet olvastam már, nem is egyszer. De ezt leszámítva nagyon is szerettem a könyvet. 

A háttérre visszatérve még egy kicsit. Sok helyen azt olvastam, hogy nagyon oroszos mind a háttér, mind a hangulat, amivel nem értek teljesen egyet. Valóban sok hasonlóság mutatkozik meg, de szerintem nem lehet megbélyegezni a könyvet ezzel és nem is ez az ami engem teljesen lenyűgözött, hanem a grisák, az Árnyzóna, az Éjúr, és ezenkívül sok minden mást megemlíthetnék, egyszóval a történet alapkövei. Az atmoszférája komor, sötét, és hideg, ami szintén elvarázsolt hiszen totál elkapta a jelenlegi hangulatomat. És hát a romantika. Na igen. Mostanában valahogy erre vagyok teljesen rákattanva és ezt meg is kaptam az Árnyék és csonttól, amit úgy helyezett el a történetben az írónő, hogy az ember ne akarjon szétfolyni a sok csöpögéstől. Mondhatni tökéletes. A befejezés természetesen függőben marad, hogy az ember egyből a következő kötetért nyúljon, ha lenne, de az sajnos még nincsen. Nehéz kilépni ebből a világból még ha számomra nem is volt tökéletes, de értem hogy a többiek miért rajonganak annyira.


És akkor beszéljünk egy kicsit a szereplőkről. Először is itt van Alina, aki a könyv elbeszélője és a hősnőnk is egyben. Ő tipikusan az a lány, aki utál a figyelem középpontjába lenni, néha túl őszinte és nyers, de ahogy az ilyen könyvektől elvárnánk, elkezd fejlődni és felnőni, megismeri önmagát és a saját korlátait. Mal, na igen. Ő az, akit azonnal meg lehet szeretni. Humoros, kedves, kemény, ugyanakkor hűséges és rendületlen, mind-mind olyan tulajdonságok ezek, ami miatt azonnal megkedveljük. És akkor ott van ő, az Éjúr, a kiismerhetetlen. Akiről nem tudtam eldönteni, hogy kedvelnem vagy éppen gyűlölnöm kéne, hiszen az elején szinte lekenyerezi az embert, ám a végére nem is lehet eldönteni hogy akkor éppen hányadán is állunk vele, de mindenesetre érdekes személyiség.

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a könyv végül négy vagy négy és fél csillagot ért, mert azért voltak benne hibák és az elején még nem szippantott be, de mégis azt érzem elvarázsolt és megragadott olyannyira, hogy legszívesebben a folytatást olvasnám. Mindenesetre azért jó volt elmerülni a grisák világába és nagyon várom a következő részt, ami ki tudja mikor érkezik majd meg.  

Értékelés: 5/4 -4,5

Mások is olvasták:

2014. július 14., hétfő

Jan-Philipp Sendker: Hazatérés, avagy a szívdobbanás meghallásának művészete


"Olyan regény ez, mely örökre beégeti magát az ember szívébe. Történet egy olyan szerelemről, amely legyőzi az időt, a távolságot és a kételyt. Egy olyan szerelemről, melyet nem köt semmilyen feltétel, s melynek lényege a megrendíthetetlen hit és bizalom.


A sikeres New York-i ügyvéd rejtélyes körülmények között eltűnik. Négy év múlva lánya, Julia egy szerelmes levelet talál a padláson, melyet apja egy Mi Mi nevű burmai nőnek írt sok-sok évvel ezelőtt. Julia Burmába utazik, az isten háta mögötti kis faluba, hogy fényt derítsen apja múltjára. Bár az apját reméli megtalálni, egészen másra lel.


A regényt átszövi a miszticizmus és spiritualitás, a babonák és az asztrológia, melyek szervesen épülnek bele a délkelet-ázsiai emberek mindennapi életébe, akik szentül hiszik, hogy a lényeges dolgok láthatatlanok."

Jan-Philipp Sendker nevére teljesen véletlenül figyeltem fel és azóta is csak nézegettem, amíg egy napon úgy nem gondoltam hogy ideje lesz elolvasnom tőle valamit. Mikor kézhez kaptam mindkét regényét, fel se merült bennem,  hogy ennyire szeretni fogom majd a történetet, de amint az első oldalt elolvastam teljesen bűvkörébe vont.

Julia négy év után elindul hogy megkeresse az édesapját, aki egy napon mindent hátrahagyva eltűnik úgy, hogy senki sem tud róla semmit. A lánya egy megtalált levél után érzi, hogy utána kell járnia az igazságnak, ezért indul el Burmába, hátha megtalálja a kérdéseire a választ. Ám az igazság mellett valami teljesen más nyomára bukkan, ami alapjaiban határozhatja meg az egész életét.
A történet elején még én magam sem tudtam, hogy mit fogok kapni ettől a regénytől, mivel a szerző úgy vezeti fel az eseményeket, mintha egy nyomozás venné kezdetét, ezért magamat is abba tévhitbe ringattam, hogy egész végig így is marad. De tévedtem. Nemcsak egy szerelem történetét ismerhettem meg, hanem bepillantást nyerhettem Burma életébe, megismerhettem az ottani lakosok gondolkodását, életvitelét és mindemellett két ember igaz szerelmét. A mai világban az emberek rohannak és rohannak, ahelyett hogy megállnának egy pillanatra és éreznének. Éreznék a szeretet, a szerelmet amit a másik ad. Néha elfelejtjük az élet értelmét. Elfelejtünk érezni. Pedig az élet annál sokkal többről szól, hogy csak teszünk-veszünk, mérgelődünk, de ezeket mindig elfelejtjük. A Hazatérés egy kicsit ráébreszt arra, hogy az életünk valójában miről is szól, mi az amiről megfeledkezünk és néha kell egy-egy ilyen olvasmány, hogy mi olvasók emlékezzünk erre.

A Hazatérés egy gyönyörű történet, amin el lehet merengeni, el lehet gondolkodni. Ne várjuk, hogy az események pörögjenek, bár én néhol úgy éreztem, hogy már több ezer lap is elfogyott a könyvből, mert néha olyannyira sikerült elmerülnöm benne. Ám ez egy lassabb folyású történet, ami a végére egy eszméletlen jó befejezéssel ér véget. Merthogy a szerző ennél tökéletesebb végkifejletet nem is rittyenthetett volna, így téve fel arra a bizonyos i-re a pontot. Olvasmányos, lendületes, fantasztikus történet. Bár vannak hibái, mert néhol bizonyos helyeken úgy éreztem, hogy túlzásba esett az író, de ezeken túl lehet lendülni, hiszen nem akasztja meg az olvasást. Mindezek mellett betekintést nyerhetünk a burmai életbe, az ott élő emberek élet szemléletébe. Nem ad teljes képet, de amit mutat az arra tökéletes, hogy észrevegyük mekkora különbség van közöttünk.

Ebben a regényben nem Julia a főszereplő, annak ellenére sem, hogy vele indul el a történet, hanem Mi-Miről és Tin-Vinről van szó. Mit is lehetne róluk mondani? Szerethetőek, kedvesek, de ezek így leírva csak szavak lennének. Ők egy teljesen más világban, más kultúrában nevelkedtek, ami számunkra furcsa, az számukra teljesen elfogadott. Meg kell őket ismerni, el kell olvasni a történetüket. Julia számomra csak egy közvetítő volt, aki elindította az eseményeket, ezért nem mondhatom azt hogy megismertem volna, mert egyáltalán nem.

Jan-Philipp Sendker Hazatérés című regénye meglepetés volt és nagyon érdekes történetet nyújtott számomra, amit bár megpróbáltam de szerintem nem lehet szavakkal leírni. Megindító, megható, elgondolkodtató, olyan amit minden nőnek ajánlok elolvasásra, mert biztos vagyok benne hogy szeretni fogjátok. 

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2014. július 10., csütörtök

Az új süteményes könyvem


A tegnapi nap folyamán megérkezett az akciósan rendelt francia süteményes könyvem (Julian Merceron: A La Mere De Famille: Artisanal Recipes), ami egyrészt gyönyörű, másrészt adott egy zseniális ötletet amivel fel tudom dobni a blogomat. Mondhatni inspirációt kaptam. :)
Maga az ötlet annyiból áll, hogy szeretném lefordítani a könyvben található recepteket, elkészíteni, és erről bejegyzés formájában be is számolnék nektek. A képeket mi magunk fogjuk csinálni, ezzel is dokumentálva a készítés folyamatát és látható lesz az is, hogy valóban én készítem őket. :) A könyvben sütemények, nyalókák, csokoládék, cukorkák, lekvárok, kekszek, fagylaltok és szirupok receptjei találhatóak meg, amiről mind szó lesz majd itt is. Terveim szerint minden héten egy recepttel fogok előrukkolni, persze nyilván előfordulhat, hogy valami aprócska csúszás közbejön, mindenesetre nagyon eltökélt vagyok.



A szakácskönyv egy létező francia bolt titkos receptjeit osztja meg olvasójával, gyönyörű képekkel tarkítva. Az érdekessége, hogy magát az üzletet 1761-ben nyitották meg Párizs szívében és még a mai napig is üzemel.

                                     A la Mere de Famille


Remélem csatlakoztok hozzám és szívesen olvassátok majd a recepteket! ;)

2014. július 7., hétfő

Jennifer McVeigh: Afrikai akác


"Frances Irvine, a középosztálybeli angol úrilány egyetlen fillér nélkül marad apja hirtelen halála után, és kénytelen választani: vagy rosszindulatú nagynénje házába költözik dadának, vagy elfogadja az ellenszenves fiatal orvos, a Fokföldön dolgozó Edwin Matthews házassági ajánlatát. A kétségbeesett lány végül úgy dönt, férjhez megy, s követi a férfit Dél-Afrikába. A hajóúton azonban megismerkedik a rendkívül vonzó, ambiciózus William Westbrookkal, s szenvedélyes viszonyba bonyolódik vele. 

Frances a két egymástól nagyon különböző férfi közt őrlődik; míg Williamet a becsvágy és a pénz utáni vágy hajtja, addig Edwin az eszményeit akarja megvalósítani, s méltóbb körülményeket szeretne kiharcolni a dél-afrikai gyémántbányákban agyongyötört őslakosoknak. 
Francesnek döntenie kell. Vajon képes lesz-e a sok hányattatás után meghozni a megfelelő döntést és meglelni a boldogsághoz vezető utat?"

Több mint egy hete kiolvastam már az Afrikai akácot, de még mindig élénken él bennem ez a történet. Jennifer McVeigh könyve bár fantasztikusra sikerült, nem érzem úgy, hogy szívesen olvasnám el még egyszer, mert néha túlságosan fájdalmas volt.

Frances az apja hirtelen halála miatt kénytelen sietős döntést hozni: elfogadja nagynénje ajánlatát, vagy kénytelen hozzámenni egy olyan emberhez, akit nem szeret és nem is ismer, ráadásul Fokföldön lakik. Végül a mérleg Fokföld oldalára billen, ezért útnak indul a számára antipatikus férfihez. Az útja során azonban megismerkedik a jóképű és vonzó William Westbrookkal, aki megmutatja Francesnek a szenvedélyt és a szerelmet. A kérdés csupán az, hogy vajon ki nyeri el végül Frances szívét és vajon sikerül-e a lánynak beilleszkednie egy teljesen idegen környezetbe?
Maga a történet engem nehezen tudott magába szippantani, ennek egyik oka, hogy Frances személyisége engem nem nyűgözött le, sőt néhol még idegesített is. Rengeteg olyan döntést hozott meg, amivel én egyáltalán nem értettem egyet, ennek oka pedig az, hogy Francesnek még sokat kellett változnia, hogy megértsen és elfogadjon dolgokat. Bizonyos helyzetekben naivan és gyerekesen viselkedik, emiatt sokszor észre sem veszi az értékes dolgokat ami szinte az orra előtt van. Természetesen az idő előrehaladtával megváltozik, átalakul és ezért egyfajta fejlődésregénynek is felfoghatjuk az Afrikai akácot, de nyilván azért ez a regény ennél sokkal többről szól.

Maga a cselekmény olvasmányos, főleg miután útra kell a hősnőnk, onnantól kezdve viszont már egyszerűen képtelen voltam tőle elszakadni. A regény erőssége Afrika, ahogy mindenféle túlzó sallang nélkül tárul elénk, az a fajta nyersesség amit ilyenkor kiéreztem a könyvből teljesen lenyűgözött. Ugyanekkor viszolyogtam is tőle, nem akartam tudni milyen ott élni, milyen nehéz a sorsa az embereknek, milyen az amikor nincs pénzed és meg kell küzdened mindenért. Egyfajta kettős érzés alakult ki bennem a történet iránt, de ez nem jelenti azt hogy maga a könyv összességében nem lenne jó, hiszen  a hatása alatt vagyok mióta csak letettem, szinte minden egyes apró mozzanatra, cselekményre emlékszem és ez a sikerkönyvek egyik ismérve. Innentől kezdve meg már teljesen mindegy, hogy én mit írok, mert az Afrikai akác biztosan sokak kedvence lesz.

Első pillanattól kezdve szimpatizáltam Edwinnel, annak ellenére is, hogy Williamshez képest sokkal kevesebbszer bukkan fel a történet során. Szerintem nagyon erős karakter, olyan ember akivel a valós életben is egészen biztosan nagyon jól kijönnék, ezzel ellenben Williamsszel, akit az első pillanattól kezdve megvetettem, olyan ellenérzésem volt az irányában, hogy azt leírni nem tudom. Ezért nagyon drukkoltam Edwinnek, nagyon akartam hogy végül ő kerüljön ki győztesként, a végső reakciójával pedig teljes mértékben egyetértek. 

Az Afrikai akácot négyesre értékelem,  egy nagyon erős, mély történet ami képes sokáig az olvasójával maradni. Mindenképpen ajánlom az összes női olvasómnak - annak ellenére is, hogy nem egy habkönnyű nyári olvasmány - illetve azoknak akik szeretnék közelebbről megismerni a tizenkilencedik századi Afrikát. 

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Szilvamag: ITT

2014. július 5., szombat

Nyári olvasmányok,


avagy engem is elért a nyári szünet. Az utóbbi időben kevesebb lehetőségem van arra, hogy bejegyzéseket irkáljak, ráadásul szeptemberben valószínűleg még inkább megsűrűsödnek a teendőim, mert a Nagy óvodába megy. Igen, már itt tartunk! Így az is megfogalmazódott bennem, hogy esetleg bezárom a blogot hiszen ha nincs időm rá akkor minek, de ez még nagyon képlékeny. Egyelőre nem érzem azt, hogy nekem ezt folytatni kéne, vagy ha igen akkor van-e értelme annak hogy heti egy poszttal előrukkoljak. Na mindegy. Valójában nem is erről akartam írni, hanem arról hogy miket tervezek a nyáron olvasni.

Ez az időjárás totál összezavar, mert nekem a nyár arról szól hogy megdöglünk a melegben, locsoljuk magunkat vízzel és strandolunk a gyerekekkel a kertben. Erre hol fázunk, hol megsülünk és ettől olyan érzésem van, mintha ősz felé közelednénk erőteljesen. De szerencsére nem így van. :) Ráadásul a kertünkben most fog virágozni minden, így olyan színpompa van hogy azt leírni nem lehet, ezért most inkább már kint üldögélek és gyönyörködök benne. Könyv szempontjából az idei nyarat leginkább a romantika jellemzi, egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy más fajta műfajt is a kezembe vegyek. Falom a szebbnél szebb romantikus könyveket, legyen az komolyabb, humorosabb, tök mindegy, csak szerelem legyen benne. Emiatt most a többi stílus (fantasy, krimi) teljesen háttérbe szorul és van egy olyan érzésem, hogy ez egy darabig nem is fog változni. Ezért a nyári olvasmányaimat is leginkább ebből a műfajból válogattam ki. 


Ezeket a regényeket mindenképpen szeretném elolvasni az elkövetkezendő hónapokban, de lehet hogy valami még becsúszik közben, szerencsére azért van miből válogatnom. :) Hogy mindről fogok-e írni? Fogalmam sincs, viszont az érdekelne, hogy titeket ezek közül mely könyvek érdekelnek. :)


2014. július 2., szerda

William G. Winkler: A 210-es izotóp


"Sir Alex Cramer, a tenger alatti olajkutatás világszerte elismert szakértője egy bécsi konferencián ismerkedik meg Kathy-vel, a tolmácsnővel és az egyéjszakás házasságtörő kalandból életre szóló szerelem lesz, mely tele van nosztalgiával és bizonytalansággal, ahogy Sir Alex különös karrierje is, mely már egészen fiatalon a Royal Dutch Shell olajkonszern amerikai vállalatának igazgatói posztjáig repíti. 

A felfelé ívelő pálya azonban elszántabb versenytársak ambícióiba ütközve egyszer csak abbamarad. És ekkor kezd érdeklődni Sir Alex a nagy oroszországi változások és a még nagyobb szibériai olajlelőhelyek iránt. Első moszkvai útján ismerkedik meg Vlagyimir Golubenkóval, a KGB majd az FSZB ügynökével, aki megpróbálkozik a neves olajkutató beszervezésével. Sok évvel később Londonban találkoznak újra, de Golubenko hamarosan egy radioaktív izotóppal végrehajtott gyilkosság áldozatául esik. 

Egy szenvedélyes szerelem és egy végzetes nagyhatalmi intrika története ez a thriller, melyben a nagysikerű A pénzváltó szerzője Sir Alex Cramer életútját követve tárja fel a hírhedt londoni polóniumos gyilkosság hátterét."

William G. Winkler neve nem volt ismeretlen számomra, mert a Pénzváltó című könyvéről már hallottam korábban, bár még nem volt szerencsém elolvasni azt. Mivel azonban a krimi az egyik kedvenc műfajom ezért már akkor biztosra vettem, hogy előbb vagy utóbb valamit mindenképpen olvasni fogok tőle. Így esett most a választásom erre a könyvére, ami a fülszöveg alapján nagyon ígéretesnek tűnt, ám hogy tetszett-e az mindjárt kiderül a bejegyzésemből.

A történet születése pillanatától fogva végigköveti Sir Alex Cramer életét. Bár sok nehézség éri őt a kezdetekben, a sors később mégis olyan pályára sodorja hogy onnantól nem lesz gondja semmire, hiszen a Shell egyik kulcsfigurájává válik és ugyan nem sikerül a vezérigazgatói pozícióig jutnia, mégis meg van elégedve az eredményeivel.

Egy napon aztán titokban Moszkvába utazik, hátha sikerül valamilyen jövedelmező üzleti kapcsolatot kiépítenie az oroszokkal, ám ehelyett a KGB figyel fel az ő személyére és ennek köszönhetően belekeveredik egy sokkal nagyobb ügyletbe. A könyv olvasmányos volta ellenére mégis úgy érzem, hogy az író túl sok tényre és dátumra hivatkozik, ami miatt egyértelmű, hogy rengeteg kutatómunka előzte meg a történet papírra vetését, de így elveszi izgalmat és a feszültséget a történettől. Ráadásul a cselekmény szálai lassan bontakoznak ki, amiatt számomra nem volt olyan nagy hatású a befejezés. Emiatt többször volt olyan érzésem, mintha egy alapos életrajzot olvasnék. Jobban szeretem az olyan krimiket, ahol tombol a feszültség, a gyomrom remeg és alig várom már hogy a végére érjek, azért hogy fény derüljön az igazságra, de ebben a kötetben ezt a fajta légkört nem kaptam meg.


Ugyanakkor mégis volt valami a szerző írásában - hiszen valamivel azért csak megfogott - mivel azon kaptam magam, hogy egyre kíváncsibban várom a végét. Bár sok benne a tény, azért az író Alex és Kathy kapcsolatát nagyon szépen kibontotta, amit először úgy érezhetünk hogy felesleges a téma szempontjából, de valahol tudjuk, hogy ez később fontos lehet még. Emiatt a kidolgozottság miatt aztán egyre inkább érdekelt a sorsuk és a köztük kibontakozó szerelem. Szerintem az író legnagyobb erőssége a karakterek ábrázolásában van, Alex és Kathy már szinte kézzelfoghatóak, olyannyira valóságosra és emberire sikerült mindkettő főszereplő, ellenben a mellékszereplőkkel szemben akik szinte elvesztek az események közben.

William G. Winkler könyve nem sistereg a feszültségtől, nem rágtam le az összes ujjamról a körmömet, ami nekem rettentően hiányzott, ezért csak hármasra értékeltem a 210-es izotópot. Sajnálom, mert a téma nagyon érdekes, de kevesebb ténnyel szerintem ezerszer jobb lett volna, mert szerintem nem kell minden esetben visszamenni a múltba és minden egyes mozzanatot feltárni csak azért, hogy megszakítsa az események láncolatát és mi olvasok kizökkenjünk belőle. Ezért elsősorban azoknak ajánlom, akik a lassabb sodrású, sok ténnyel, történelmi háttérrel és politikai játszmával operáló történeteket kedvelik.

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták: