Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

"Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat? A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a New York-i repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még sohasem találkozott. Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.

A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőzi az olvasót arról, hogy az igaz szerelem akkor bukkan fel, amikor a legkevésbé számítunk rá."

Rájöttem, hogy néha túl sokat gondolkodom azon, hogy mi legyen a következő olvasmányom, ami teljesen felesleges. Hagyni kell, hogy egy-egy könyv befészkelje magát a gondolataimba, mert az biztosan jó választás lesz. Jennifer E. Smith regényét úgy kerülgettem mint a forró kását, de végül vasárnap úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz én bizony belecsapok. És bár nem én vagyok a célközönsége, mégis elképesztően jól szórakoztam rajta, márpedig szerintem csak ez a lényeg. 

Számára nem létezett köztes megoldás: mindent vagy semmit akart, logikátlanul és irracionálisan, bár a szíve mélyén tudta, hogy a semmi túl nehéz, a minden pedig lehetetlen.

Hadley a repülőtéren épp azt nézi, ahogy felszáll az a repülő ami elvitte volna Angliába. Pontosan négy percen múlott, hogy elérje, de a sors úgy döntött jól megtréfálja. Miközben a következő gépre vár egy kedves fiatal srácot tekint meg a szemközt lévő ülésen, aki természetesen segítségére siet mikor épp arra lenne szüksége. Vajon a végzet akarta hogy ők találkozzanak vagy valami más lehet a dologban? Ebben a történetben pont az a jó, hogy olyan könnyed és romantikus, és bár teljesen kiszámítható a vége, mégis van benne valami varázslatos, ami miatt szeretni lehet ezt a könyvet. Igaz, hogy nálam jóval fiatalabbaknak íródott a történet, ám ez engem egy csöppet sem zavart, mivel az a báj és az a könnyedség nekem maradéktalanul elég volt ahhoz, hogy remekül szórakozzak. Olvasmányos, fiatalos és lendületes, olyan kérdésekkel megspékelve amikről kell, hogy a fiatalok beszéljenek vagy legalább elgondolkozzanak rajta.

Eleinte nem értettem meg Hadleyt, képtelen voltam az ő fejével gondolkodni,

de rá kellett jönnöm, hogy addig nem is fogom, amíg nem vagyok képes az ő szemével látni. Tizennyolc évesen az ember még teljesen másképp látja a világot, sértődékeny, türelmetlen, tüzes és kiszámíthatatlan, ugyanakkor még formálható és alakítható, amit idősebb korban már nehezebben lehet megtenni. A szerző teljesen valósághűen adja vissza ezt a korosztályt, de ami legjobban tetszett a történetben, hogy Hadley tényleg változik. Tanul és formálódik. Rájön dolgokra, megérti és el is tudja fogadni őket. Véleményem szerint ez az egyik kulcspontja a regénynek, ha nem így történtek volna a dolgok, akkor talán feleannyira se szerettem volna meg a könyvet. De így majdnem kedvenc lett.

Jennifer E. Smith regénye most csak azért kapott négy és fél csillagot, mert bár elvarázsolt, azért néhány apró hiba így is feltűnt számomra, még ha ezt nem róttam fel neki komolyabban. 

Olyan, mint egy dal, ami nem megy ki a fejéből. Akármennyire is igyekszik elfelejteni, megállás nélkül találkozásuk dallama szól a fejében, amint véget ér, újra kezdődik, és meglepően édes minden egyes alkalommal, akár egy altatódal, akár egy himnusz, és Hadley úgy gondolja, soha nem unná meg.

Vigyázat, mert ezek után az írónő többi könyvét is el fogom olvasni, amit elsősorban fiataloknak, másodsorban a fiatalos felnőtteknek ajánlok. ;)

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:
Anni_olvas: ITT
Miamona: ITT