Egy szép derűs napon...

Ma reggel arra keltem fel, hogy besüt a nap az ablakomon és végre sikerült magam igazán kialudnom. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy írok mindegy hogy miről csak írjak, de persze nem arról akartam írni, amiről végül is most írni fogok. 

Sajnos elkövettem azt az óriási hibát, hogy beléptem a molyra, merthogy az a rossz szokásom van, hogy egy kávéval a kezemben végig olvasom az aktuális frisseket. És akkor jött velem szemben egy megjegyzés az én értékelésemhez. Tudniillik egy pár napja félbehagytam eme remekművet: W.W. Hallway: Sebző vágyak mondván, hogy nekem nem tetszik a stílusa, és ezt értékelésben meg is fogalmaztam, hogy ne legyen sértő senki számára. Ja csak én azt elfelejtettem, hogy mindig akad egy troll, aki valamilyen formában de sajnos megtalál. Először csak finoman közölte a nem tetszését, majd elkezdett privát üzenetben is megkeresni, ahol szépen megbeszéltük hogy mindenkinek más az ízlése és pont. Pont lenne, ha nem szólt volna hozzá újfent az értékelésemhez, hogy én "bunkó" vagyok. És itt szakadt el a cérna, mert hogy én minden vagyok csak bunkó nem és ezt a megjegyzést ki kérem magamnak.

Eddig abban a hitben éltem, hogy a moly arra van, hogy a saját gondolatainkat, saját értékeléseinket megfogalmazhassuk, de tévedtem. Mert ha csúnyát mersz írni egy könyvről, akkor kikapsz, ha mindezt meg is írod egy karcban akkor is. És akkor kérdem én, hol is van ITT a szólás szabadság? Miért nem írhatom le a saját véleményemet, úgy hogy ne kössenek bele, mert neki más a véleménye. Nem értem.

És mindehhez jön, hogy olyan embereket tiltottak ki ugyanerről a közösségi oldalról, akik szívemnek kedvesek. És miért? Mert megmerték mondani a véleményüket, ráadásul nem is a molyon tették mindezt, hanem a saját oldalukon, ami személyes és ahhoz senkinek semmi köze. 

És most itt ülök értetlenül és már nem értek semmit sem. Volt egy közösségi oldal, ami jó volt és szép volt, élveztem minden percét, hiszen olyan emberek között voltam, akiket kedveltem és akikkel lehetett könyvekről beszélgetni, de most csak azon gondolkodom, hogy megéri-e egy olyan helyen maradni, ahol figyelik minden rezdülésemet. De egy biztos, hogy ez nekem nem tetszik, NAGYON NEM!

Read More

Hello World!

Újra itt! :) Még fogalmam sincs, hogy hogyan lesz mint lesz, de eldöntöttem, hogy írni fogok, mert hiányoztok! ;)

Addig is elmegyek vasalni (ja mert hogy azt is valakinek meg kell csinálni).

Read More

Karen Marie Moning: Iced - Megnyílik az ég

"Teljesen megdöbbentő új felfedezést teszek. Meghalni könnyű. Visszajönni az életbe - na az a szívás."

Ezidáig kétszer olvastam el Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatát, ami az egyik nagy kedvencem lett. Mind a világ, mind a szereplők a szívem csücskei, ezért is örültem annyira, hogy itthon magyarul is megjelenik az Iced. Amint lehetőségem adódott mindjárt bele is kezdtem az olvasásába, de hogy őszinte legyek egy kisebb csalódás ért a végére.

"A vén boszorkány állandóan pszichoanalizált engem (ő volt a pszicho, engem meg analizált)."

Rengeteg ömlengő értékelést olvastam róla, sokan dicsérték, hogy mennyire fantasztikus ez az új Moning könyv, de olvasás közben én ebből semmit sem éreztem. A történet még érdekes is lenne, de a főszereplő konkrétan az őrületbe kergetett engem, ráadásul az elbeszélő stílusától a falra másztam volna, de azt a végére azért még meg tudtam szokni. Nem hiszem, hogy túl sokat vártam volna Moningtól, mégis úgy raktam le a könyvet, hogy nem laktam jól és éhes maradtam a végére, úgyhogy szükségem volt egy kis desszertre. A történet kezdetben lassan csordogált, haladtunk ugyan valamerre és néha kaptunk egy-egy elejtett részletet, amiből amiből kikövetkeztethető volt, hogy azért itt még izgalmasabb dolgok is lesznek, de igazából csak az utolsó száz oldal volt érdekes számomra. Sőt, egy-egy részt simán is ki is hagyhatott volna az írónő, mert teljesen feleslegesnek éreztem.

Azért ne csak a negatív oldalt nézzük, hiszen azért van itt pár dolog ami a másik oldalt erősíti. Ami maradt az a humor, enélkül már el se tudnék képzelni egy Moning kötetet sem, illetve Ryodan személyisége egy erős pont a történetben. És ha már szereplőknél tartunk, akkor meg kell említenem, hogy Danit – aki a könyv narrátora – nem sikerült megkedvelnem még a könyv végére sem. Lehet, hogy egy tizennégy éves így viselkedik, de hogy engem roppantmód frusztrált a belőle áradó önteltség, az is biztos. Nem hiszem el, hogy ez másoknak nem volt antipatikus. Szerencsére azért akadnak a kötetben olyan szereplők, akiket meg lehet kedvelni és később még érdekesebbek lehetnek, mégpedig Ryodan és Táncos. Ryodan humora verhetetlen (IMÁDOM!), Táncos pedig eléggé titokzatos és ez az ami vonzó benne.

Szerencsére azért az ötletességben nincs hiány, az írónő még mindig eszméletlen dolgokat talál ki, és befejezésnek is olyat rittyentett hogy az mindjárt a folytatásért kiált, így azért vannak dolgok amik nem változtak. Ha most nem is lett a szívem csücske az Iced, azért bízom benne, hogy a folytatásokban már nem fogok csalódni és  Dani karaktere még fejlődni fog.

"Ha elgyengülsz, én erős leszek. Ha elveszel, leszek a hazafele vezető utad. Ha elcsüggedsz, felvidítalak. Az idők végezetéig szeretni foglak."

Összességében egy hármasra értékelném, hiszen azért a humor ott van és Ryodan egyszerűen fantasztikus, no meg a befejezés is arra késztet, hogy tovább olvassam. Remélem nem vettem el senkinek sem a kedvét az olvasástól, hiszen sokkal többen vannak azok, akik odáig meg vissza voltak érte, úgyhogy mindenki szűrje le magának a megfelelő következtetést. 

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

Read More

Júniusi zárás

Kicsit megkésve ugyan, de talán még aktuális lehet, hogy mit szereztem be az előző hónapban. Mint tudjátok júniusban volt a könyvhét, amire végül kijutottam az utolsó pillanatban és mindjárt nyolc darab könyvvel jöttem haza. Emellett azért még vásároltam is, illetve még egy kis csere is belefért, így végül összesen 16 szépség került a polcomra. ;) Azért ez így leírva egy kicsit soknak tűnhet, de mivel a legtöbbet akciósan szereztem be, sőt van közöttük ajándék, recenziós könyv és csere is, annyira nem is érzem magam rosszul. :D

A legtöbbet ezek közül már olvastam és a bejegyzéseket is megírtam, csak meg kell keresnetek az oldalon. :P A Donna Tartt könyvet vateráztam, mert már nagyon régóta érdekel, a Soha határát az Ulpius akciójában szereztem be. Az Egyszervolt akciós recenzió, az Isabel Wolff, Karen Marie Moning, Jasper Fforde és Anthony Capella könyve szintén recenzió. A Pokoli szolgálat, az Észak és Dél ajándék, valamint Rachel Joyce könyve csere útján került hozzám. :) A többit mind akciósan vettem vagy a könyvhéten, vagy valamelyik online könyvboltban. Így leírva annyira nem is szörnyű. :)

 

Read More

Boris Vian: Tajtékos napok

"Íme egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti.A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét.Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia."

Boris Vian regényei mindig is vonzottak engem, állandóan kacérkodtam velük, de valahogy sohasem akaródzott bármelyikbe is belekezdeni. Ám mióta láttam a Tajtékos napok című film bemutatóját, azóta érdekel, hogy pontosan mit is tud nyújtani az olvasóknak, miért is szeretik ezt a könyvet annyian.

"Kiléptek. A kék-zöld ég majdnem egészen a kövezetre lógott, és nagy, fehér foltok jelezték a földön, hogy hol zúzódtak össze a felhők."

Boris Vian

Megvallom, amennyire kíváncsi voltam erre a könyvre, annyira féltem is tőle. Sokan sokféleképpen értelmezik, valakinek könnyebb, másnak nehezebb olvasmánynak számít, ezért megpróbáltam figyelmen kívül hagyni mások kritikáit, mert szerettem volna megszeretni. Boris Viannak érdekes elképzelése van a szerelemről és a halálról. Története tele van képtelen és szürreális gondolatokkal, ami úgy simul bele a cselekménybe, hogy igazán észre se vesszük azt, hogy valami nem stimmel. Sőt, teljesen helyénvalónak érezzük mindezt, hiszen már az első gondolatoktól kezdve érezhető, hogy nem egy szokványos művel van dolgunk. Talán pont emiatt lehet első alkalommal nehéz a mű, hiszen bele kell szokni, rá kell hangolódni az író szemléletmódjára, és ha nem sikerül, akkor sajnos teljesen el tud veszni a regény varázsa. Mert a könyv egyébként varázslatos, ahogyan az író a sajátos megközelítéssel ábrázolja a szerelmet és a tragédiát, ami mindennek nevezhető csak éppen hétköznapinak nem.

A könyvön érezhető, hogy két nagy részre van tagolva, és bár nincs a műben konkrétan kimondva, de mégis hatalmas a kontraszt a szerelem és a dráma között. Gyorsan jön el a változás, szinte egyik pillanatról a másikra, ezért elsőre nem is fogjuk fel, hogy mi is történik. Az olvasó még bizakodik, mert elsőre nem is akarja elhinni, hogy egy szempillantás alatt így megváltozhat minden. A váltás nem csak a történetben, hanem a leírásokban is megmutatkozik, hiszen egyre komorabbá, szomorúbbá válik a cselekmény. Ami miatt mégsem vagyok maradéktalanul elégedett az a befejezés. Számomra furcsa volt ez a vég. Megfogalmazhatatlan, hogy mit éreztem közben, talán nem is értettem meg teljesen, de mégis úgy érzem hogy túl hatásos befejezést akart az író.

A megszokotthoz képest talán rövidebb lett ez a bejegyzésem, de ez a könyv nem arra született, hogy hosszú értékeléseket írjanak róla, és bár lehetne elemezgetni, hogy mit, miért és hogyan írt meg az író, de ez most nem erről szól, hanem arról, hogy olvassuk, élvezzük és értékeljük a saját gondolataink szerint.

"Olyan aranyos volt, hogy látni lehetett kék és mályvaszín gondolatait, amint ide-oda járnak a kezén az erekben."

Mindezek után érdekelne a szerző többi műve is, sőt, szeretném a Tajtékos napokat majd egyszer újraolvasni, amikor idősebb és (remélhetőleg) érettebb leszek, mert nem vagyok benne biztos, hogy mindent maradéktalanul megértettem. Mindettől függetlenül nagyon élveztem, sőt kifejezetten üdítően hatott rám az író különös szemléletmódja, és ez az ami miatt ajánlanám figyelmetekbe, mert ebbe egyszer bele kell kóstolni, ha még nem tetted volna. ;)

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

Read More