"Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak." Most, hogy kiszakadtam Ókanizsáról és visszatértem a jó öreg Pestre, ideje lenne elmondanom nektek, hogyan is éreztem magam ott. Igaz, hogy jó kis krimiben volt részem, és az is igaz hogy nem sikerült kiderítenem magamtól, hogy ki volt a tettes, nekem mégis hiányzott belőle valami. Baráth Katalin remekül játszik a szavakkal, nagyon szórakoztatóan ír és volt mikor mosolyra ferdült a szám, mégis valahol valami nem stimmelt. Nem kötött le, nem volt meg az a fajta érzésem, hogy azonnal olvasnom kell és nem éreztem azt sem, hogy odaszegezett volna a székhez. Nem akartam Veronikával együtt kitalálni ki a gyilkos, ami azt hiszem nagy problémát jelent, pedig maga a történet, és az ötlet remek.
Olvasása közben megismertem a várost, az embereket, sőt együtt járhattam velük felolvasóestre, vagy akár belehallgathattam a helyi pletykákba is. Mindezt olyan hangulat itatta át, ami egyszerre visszaadta nekem a fekete-fehér filmek hangulatát, kicsit zajos, kicsit poros. :) Ráadásul még Ady Endrét is belekeverte a szerző ebbe a történetbe, akit különösen szeretek. Imádtam a verseit, ezért különösen élmény volt olvasni, amikor maga is megszólalt a történetben. :) Összességében tényleg jó regény, mert van hangulata, szaga, és íze, de ezek most engem elkerültek messze.
A történet legszimpatikusabb szereplője Veronika, aki igazán kitűnt a többi hajadon lány közül. Sokkal életrevalóbb, mint a többiek és nem csak azért mert önálló és dolgozni jár, hanem a gondolkodásmódja is merőben más. Ha Veronika kisasszony a huszonegyedik században élne, akkor nagy valószínűséggel remekül megállná a helyét bárhol a világban. A legtitokzatosabb figura Remete Pista, aki végig szálka volt a szememben. Valami nem tetszett a karakterében, olyan kis sunyinak tűnt nekem, aztán jól pofára estem a végére. Mikor már azt hittem mindent tudok róla, akkor a következő oldalán kiderült, hogy mégsem úgy van ahogy azt gondoltam. :)
Remélem senki kedvét nem szegtem eme bejegyzésemmel, mert higgyétek el tényleg jó regény, igazi századelős hangulattal. Így aki szeret visszarepülni az időben az mindenképpen vegye kezébe.
Egy valamit viszont megígérhetek, ha Baráth Katalin egy újabb könyvet ad ki a kezei közül, én biztosan ott leszek az elsők között, hogy átvehessem.
Értékelés: 5/4,
Mások is olvasták:
Nima: ITT
Cseri: ITT
Tessa: ITT
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése