2010. november 23., kedd

Brenna Yovanoff: Az elcserélt


"Mackie Doyle igyekszik úgy élni az életét, mint mindenki más Gentry tökéletes kisvárosában: gondtalanul, boldogan, és egyezményes hallgatásban arról, hogy miért nem történik ebben a városkában soha semmilyen szerencsétlenség. Pedig lenne miről beszélni.
Mackie-nek is van egy sötét titka. Ő egy elcserélt, tizenhat évvel ezelőtt hagyták ott egy igazi kisbaba helyett a bölcsőben. Most azonban a város alatt élő lények visszavárják, neki pedig döntenie kell arról, hogy hová akar tartozni. Egy hónappal ezelőtt még őt sem érdekelték a titkok, a normális, emberi élet reményében el is küldte volna a lényeket. Most azonban, hogy feltűnt a színen a furcsa, szép és megbántott lány, Tate, már túl sok minden forog kockán. Mackie úgy érzi, meg kell tudnia, hogy miért él az emberek között, és hogy képes lesz-e valaha is arra, hogy valóban közéjük tartozzon…"

A visszatérésem egy igazán érdekes ifjúsági regénnyel ünnepelném. :) Sajnos mostanában időhiányban szenvedek - ezt majd később kifejtem egy másik bejegyzés alkalmával - így kicsit lassabban jönnek majd a bejegyzések. Ezt kéretik elnézni. Köszönöm. :) Na de térjünk vissza a maga műfajában sajátos és izgalmas könyvre.

Elsősorban a regény atmoszférája fogja elkapni a kedves olvasót, szürke és hátborzongató. Ráadásul a szerző mindezt megfűszerezi egy kis esővel, köddel és még a főszereplő ízlése is ez irányba hajlik, hiszen imádja a rock zenét és a sötét ruhákat. Az első pár oldal után úgy éreztem, hogy én ezt gyerek kezébe nem adnám, ugyanis olyan horrorisztikus jelenetekkel van tarkítva, hogy még az én hajam is égnek állt tőle. Ám ahogy haladtam a sorokkal ez az érzés elmúlt, sőt, valahol a közepe fele ez a borús hangulat megenyhült köszönhetően a szereplők hangulatváltozásának. Mindemellett folyamatos titokzatosság lengi át a történetet, hiszen nagyon sokáig nem tudjuk kivel állunk szemben, sőt még magáról a főszereplőről is csak mozaikdarabkákat kapunk. Ez a fajta titkolódzás kifejezetten kínzást jelent egy olyan embernek, mint amilyen én vagyok. Néhol majd meghaltam már a kíváncsiságtól, hogy derüljön már ki, mi merre hány méter. :D De pont ez volt amiért egyszerűen nem bírtam letenni a könyvet. ;)

Te mit tennél, ha az életed más lenne, mint a többiekké? Hogyan próbálnál meg beilleszkedni a többiekk közé, ha te magad egy furcsa szerzet vagy? Ez a világ Mackie Doyle számára nem éppen leányálom, ám ő mégis megtesz mindent azért, hogy senki ne fedje fel a titkát. Egyedül otthon érzi magát biztonságban, ahol önmaga lehet. Mackie pont azért lesz szerethető, mert nem csak beilleszkedni szeretne, hanem egyszerűen normális szeretne lenni. Azt hiszem ő az egyik színfolt ebben a szürke történetben akit különleges kötelék fűz össze egyetlen nővérével. Ez a kapcsolat igazi testvéri kapcsolat, mert képesek egymásért akár még tűzbe is menni.

A pro mellé egy kis kontra, azaz mi nem tetszett, mert hogy olyan is van. Szóval a fejezetek címének betűtípusát elrontották, mert olvashatatlan. Némelyik címet úgy kellett kibogoznom, hogy mit is takar valójában és ez néhol több percet is igénybe vett az életemből. A másik a fordítás, merthogy találkoztam egy-két olyan mondattal, ami kicsit értelmetlenre sikeredett. Persze ez a néhány mondat igazán elveszik a sorok között, de az én sasszemem még ezt is kiszúrta. Hehehe. Ja és a borító, hát az valami fenomenálisra sikeredett, rettenetesen passzol a történethez. :)

A regényt ajánlom minden olyan olvasónak, aki imádja az idegeit borzolni egy kis sötét fantasyvel. ;) Én szerettem, és a többi könyvét is szeretném Brenna Yovanoffnak. :)

U.I.: Érdemes meglesni a regény trailerét, egész jól sikerült.

A könyvért köszönet az Egmont kiadónak és Borostyának! :)

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Lobo: ITT
Nancy: ITT

2 megjegyzés:

Lobo írta...

Szerintem ha a YA korosztályt nézzük 14 éves kortól, oda már simán belefér.
De a fejezetcímekkel egyetértek:)

Christina alias Pöfivonat írta...

Na jó egye fene. :D De az eleje szerintem ijesztő volt, legalábbis nekem. ;)