2011. január 31., hétfő

Sinead Moriarty: Babablues

"Azt mondják, egy nő két dologért képes mindent megtenni: hogy legyen gyereke, és hogy ne legyen gyereke. Emma az előbbin dolgozik. Azt hiszi, egyszerű lesz, csak akarni kell. Valamiért azonban mégsem megy olyan könnyen. Vége tehát a dorbézolásnak és a spontán szexnek, jön a zöld tea és a kézenállás házasélet után. Meg a jóga, meg a termékenységi tesztek. Ha természetes úton nem megy, segít a modern orvostudomány. Emma szerencsére mindvégig egészséges humorral viseli a megpróbáltatásokat, de mielőtt a hormonkezeléstől és a szorongástól végképp megőrülne, valamint környezetét is halálra gyötörné, barátkozni kezd az örökbefogadás gondolatával."

A rengeteg krimi után rettenetesen jól esett egy olyan könyvet a kezembe venni, ami sokszor megnevettetett. Annyira jó kedvem lett tőle, hogy vasárnap szinte egész nap mosolyogtam, annak ellenére hogy a könyv témája szívszorító. Ahhoz, hogy ilyen könnyedén vegyünk egy komoly témát, úgy kell megírni ahogy azt Moriarty tette, szellemesen és viccesen, hogy mi is képesek legyünk a saját hülyeségeinken nevetni, főleg akkor, ha jártunk már hasonló cipőben. Itt halkan megjegyzem, hogy én bizony egy-egy szituációban magamra ismertem. :D

A könyvvel nagyon gyorsan haladtam, hiszen egy nap alatt már be is faltam minden egyes sorát. A szereplőket nagyon hamar megszerettem, hiszen mindannyian humorral próbálnak túljutni a problémáikon. Ott van Emma, aki minden erejével azon küzd, hogy kisbabája lehessen, miközben barátnőije, Lucy szeretné élete szerelmét megtalálni, valamint Jess, aki az anyaság minden egyes örömét és szomorúságát próbálja meg egyedül feldolgozni. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy egyik sem túl egyszerű, főleg ha az ember teljesen magára van utalva.

Sajnos mostanában egyre több nőnek kell szembesülnie azzal, hogy valami oknál fogva nem tud teherbe esni, emiatt sokan orvoshoz vagy más módszerekhez fordulnak. Az írónő remekül egyensúlyoz a humor és komolyság határán, így ahol kell ott az ember mosolyog, vagy éppenséggel egy könnycsepp gördül ki a szeméből. Ez a könyv remek példája lehet annak, hogy a komoly dolgokat is néha lazábban kell kezelnünk. :)

Most, hogy már én is kismama vagyok már csak nevetek a sok őrültségen, amit elkövettem, így külön öröm volt számomra, hogy a kezembe került ez a könyv. Úgy gondolom, hogy minden leendő anyukának, kismamának érdemes legalább egyszer elolvasni ezt a könyvet, hogy lássák nincsenek egyedül és néha igenis képesek vagyunk önmagunkból kifordulni, még ha nem is vesszük észre. :)

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Amadea:
ITT
Olvassok: ITT

2011. január 29., szombat

Matti Rönkä: A határjáró

"Ez a sajátos világú krimi napjaink Helsinkijében játszódik, ahol az alvilágot a szovjet utódállamokból érkező bűnözők uralják. Nem piti alakok, legális fedőtevékenység mögé bújva folytatják üzelmeiket. Az egyik keresztapa egy Oroszországból áttelepült finn származású férfi, Viktor Kärppä kisebb-nagyobb szolgálatait is igénybe veszi. Ártalmatlannak tűnő ügyek ezek, de a rendőrség figyelmét nem kerülik el. Kärppä, aki magándetektívként dolgozik, nem csak kényelmetlen üzletfeleitől, de a múltjától is szeretne elszakadni, amire igencsak jó oka van. Ebbeli fáradozását egyáltalán nem segíti elő, amikor egy férfi eltűnt feleségének felkutatásával bízza meg."

Matti Rönkä egy igazán feszes tempójú, humoros krimit rakott le az asztalra, ami egy elsőkönyves írótól kezdésnek egyáltalán nem is olyan rossz. A szerző hivatására nézve zsurnaliszta, ami szerintem érződik a regényen, tényszerű és sallangoktól mentes.

A történet nem az a klasszikus egy-két szálon futó detektívsztori, hiszen a főszereplőnek nem csak egy ügyet kell felgöngyölítenie, hanem más megbízásokat is el kell vállalnia a különböző nációjú megrendelőktől. Engem személy szerint ez idegesített a legjobban, hogy túl szerteágazó volt a történet, valahogy jobban szeretem ha egy könyvben a nyomozásé a főszerep. Szeretem, ha elmerülhetek az ügy felgöngyölítésében, ezáltal is megdolgoztatva az agytekervényeimet. Ráadásul a megoldás is annyira egyszerűre sikeredett, ahelyett hogy jól meglepődtem volna, majdhogynem fel is nevettem.

A sokszálú történetet a helyszín csak feldobja, ugyanis megismerhetjük az orosz-finn-észt határkörzetet, amiről én még sok mindent nem olvashattam. A főszereplő éppenséggel nem
egy szentéletű egyén, hiszen vannak ám a kapcsolatai az alvilággal is. Néha bizony a jó és a rossz közötti határmezsgyén mozog, így számomra a cím két értelmet is nyert ezzel. Ha elképzeljük magunk elé egy egyszerű fickót láthatunk, ám ha még mélyebbre ásunk akkor sok titkot megismerhetünk.

Jó - jó, de ebből ki lehetett volna hozni egy sokkal jobbat is. Egy kicsit több odafigyeléssel és egy kicsit több ráfordítással egy hatalmas sztorit kaphattunk volna. De hát mint tudjuk a "remény hal meg utoljára", így lehet hogy a szerző következő könyve már meghozza a várva várt sikert a számára.

Értékelés: 5/3

Mások is olvasták:

2011. január 28., péntek

2011. január 26., szerda

Sóvári Mónika: Szerelmem, Sanghaj

"Búcsúzóul, visszanéztem Sanghajra. Semmit sem változott, mióta idejöttem. Az emberek tömött sorokban lépkedtek a járdán, mellettük ócska biciklik hömpölyögtek, az autók megmerevedtek a dugóban. A szag is a régi volt: büdös, keserűen fanyar és ételszagú, de immár otthonos. Én változtam meg három év alatt, nem Sanghaj. Lehet valaki szerelmes egy városba? Erre a kérdésre még adható nemleges válasz. Lehet valaki szerelmes Sanghajba? Nos, aki elolvassa Sóvári Mónika első, élénk és vibráló színekkel festett, minden fejezetében magával ragadó regényét, már biztos abban, hogy erre a kérdésre az egyetlen helyes válasz: IGEN!"

A Szerelmem, Shanghaj egy önéletrajzi ihletésű könyv, melyben megtudhatjuk, hogyan sikerült Sóvári Mónikának beilleszkednie egy idegen országban. A szerző remek humorral és öniróniával adja vissza nekünk a városban töltött mindennapjait.

A kiadó ötletes borítóval látta el a könyvet, hiszen az olvasó a könyv kinyitásával valóban átlép egy shanghaji kapun, ami után elénk tárul egy vadidegen ország a vadidegen kultúrájával és lakosaival.
A könyv megmutatta, hogy nem elég csak átutazóban lennünk, igenis ott kell tölteni hónapokat, hogy megismerjünk és megérthessünk egy másik kultúrát. A szerző olyan jól tárja elénk az illatokat, a színeket, a tájakat, hogy szinte mi is vele együtt létezünk Sanghajban. Az író kíváncsi, próbálja megérteni az idegen kultúrát, az ebből eredő érzéseket tárja elénk ebben a könyvben. Nem fogja vissza magát, minden oldalról körbejárja és megvizsgálja a dolgokat - legyen az rossz vagy jó - és bizony kifejti a véleményét a maga szókimondó stílusában.

"Láttuk a nyüzsgő piacokat, régi házakat, gyönyörű parkokat és párás ködbe vesző felhőkarcolókat. Mire a hatalmas kovácsoltvas kapun át behajtottunk a lakóparkba, már eggyé váltunk, nem is tudtam, hol végződőm én, és hol kezdődik Ő.Minek is tagadjam, beleszerettem Sanghajba.”

Mindig is tudtam, hogy nekem egyszer el kell jutnom Kínába, többek között ezért is választottam ezt a könyvet, valahogyan éreztem, hogy kendőzetlenül fogom megismerni az ottani embereket, az ottani kultúrát még ha csak más szemén keresztül is. Örülök, hogy szembe jött velem ez a regény, remélem másnak is akkora élmény lesz, mint nekem. :)



Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2011. január 23., vasárnap

Camilla Läckberg: A prédikátor

"A helyszín ezúttal is Fjällbacka, ez a szép fekvésű, csendes városka, ahol húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt két fiatal lány. Véletlen-e csupán, hogy csontjaik most épp azon a helyen kerülnek elő, ahol egy játszadozó kisfiú egy nő ruhátlan holttestére bukkan? Az eset mélyen megrázza a városka lakóit. Patrik Hedström nyomozó figyelmének középpontjába egy különös család kerül. A Hultok között összeférhetetlen alakok, vallási fanatikusok de bűnözők is akadnak. A gyanúsítottak listája hosszú, ám az idő kevés. Vajon melyik sötét családi titok vezet el a tetteshez?"

Egy újabb svéd krimit sikerült a kezembe vennem, és azt kell hogy mondjam nem hiába. Ezek a svédek aztán tudnak valamit. :) Nem csak hogy kezdem megszeretni őket, hanem egyszerűen elkezdtem rajongani az Animus kiadó által kiadott skandináv sorozatokért. :)

A borítón lévő felirat szerint egy krimit tart a kezében a kedves olvasó, de ez ne tévesszen meg senkit sem. Ugyanis ez olyan mint egy kettő az egyben kávé, egyszerre krimi és családregény, ez a két irány pedig remekül harmonizál egymással. Ráadásul mindez végig remekül működik, mondhatni a legvégére ezt a két műfajt szépen össze is házasítja az írónő. Fantasztikus. Azt hiszem pont ezért kezdem megszeretni a skandináv írókat, mert nem egyszerűen egy bűnügyi regényt alkotnak meg, hanem annál sokkal többet.

Nem csak egy remek történetet kapunk, hanem betekintést nyerhetünk Svédország világába, ahol nem csak fagyos hideg van, hanem akár olyan meleg amitől az ember izzad mint egy ló és nem bír öt percig megmaradni a napon. Ugye milyen hihetetlen így első hallásra. :) Szerencsés vagyok, mert jártam már ebben az északi országban, így könnyebben el tudtam képzelni a történet helyszíneit. Az se keseredjen el, aki még soha nem járt ezen a gyönyörű helyen, mert a szerző remekül festi le ezt is az olvasónak, így könnyen magunk elé tudjuk képzelni. A fantáziánk amúgy is határtalan, nem igaz?

Rengeteg szereplővel ismerkedhetünk meg a történet során, folyamatosan bővítve ezzel a potenciális gonosztevők listáját. Az agytekervényeink csak úgy kattognak mivel folyamatosan azt keressük, vajon ki lehetett olyan alávaló, hogy elkövette azokat a gyilkosságokat. Mindenki megkapja a maga kis mellékszálát is, bepillantást engedve ezzel a magánszférájába, mellesleg színesebbé téve a regényt ezzel.

Camilla Läckberg elsősorban azokat az olvasókat célozta meg, akik valamivel többet várnak egy krimitől és nem akarnak leragadni a CSI típusú könyveknél. Ugyanis itt nem csak egy bűntény pörgős felfedezése történik, hanem egy család évszázados múltja bontakozik ki előttünk, meglepetésekkel és fordulatokkal megfűszerezve.

U.I.: Szerintetek mi legyen a következő skandináv krimi, amivel meg kéne próbálkoznom?

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

2011. január 20., csütörtök

Patry Francis: Egy hazug nő naplója

"Te meddig mennél el, hogy megvédd a családod? Hogy megvédd a gyermeked? Hány hazugságot mondanál? Lenne merszed beismerni a legsötétebb titkokat - legalább magad előtt? Jeanne Cross hétköznapi kertvárosi feleség és anya, aki látszólag tökéletes életet él, amikor feltűnik a színen Ali Mather, egy hegedűtanárnő, aki felrúg minden szabályt, s bár jócskán elmúlt negyven, sorra töri a férfiszíveket. Jeanne-t szinte akarata ellenére mágnesként vonzza ez a rendkívüli asszony, s az igézet hamarosan megfertőzi Jeanne férjét és tinédzser fiukat is. Bár a két nő barátsága szokatlannak, sőt veszélyesnek tűnik közös ismerőseik szemében, Alit és Jeanne-t összekötik a mélyen rejlő érzésekből fakadó szükségleteik, sebezhetőségük és a titkok, amelyeket Ali naplóba zár. A napló egy fenyegető titok kulcsát rejti. Bár bizonyítani nem tudja, Ali szentül hiszi, hogy valaki bejár a házába, amikor ő nincs otthon és szándéka nem sok jót ígér. A betörő nem kevesebbet akar, mint egy darabot Ali lelkéből. Az Egy hazug nő naplója zavart elmék hátborzongatóan gyönyörködtető története. "

Világ életemben rajongtam a thillerekért. Az Egy hazug naplója kiváló példánya ennek a műfajnak, minden egyes sorával az idegeket borzolja. A történet lassú mederben folyik, ám azt olyan feszültség ötvözi, amitől az ember folyamatosan libabőrös lesz. Ráadásként a szerző olyan csavarokat tett bele, amitől a kedves olvasó tutira nem bírja majd letenni a könyvet. Egy kedves ismerősöm azt állította, hogy ő nem bírta kiolvasni, mert véleménye szerint unalmas volt. Hát én itt ezt most megcáfolom, egyáltalán nem unalmas, sőt, izgalmas és hátborzongató :).

A történetet végig az egyik főszereplő szemszögéből ismerhetjük meg, rajta keresztül pedig a többi karaktert. Mindenkinek van valami vaj a füle mögött, így sose tudhatjuk kiről mi fog kiderülni a következő oldalakon. Azt hiszem elmondhatom, hogy a szerző megpróbált minden cselt bevetni, hogy az olvasó ne bírja letenni a könyvet. ;)

Egyetlen gondom volt csak, mégpedig a cím. Annak ellenére, hogy az angol kiadás is ezt a címet kapta, nekem mégsem illik a tartalomhoz. Habár szó esik egy bizonyos naplóról, de teljesen más vonatkozásban jelenik meg a történetben. Engem egy picit összezavart, mert vártam volna valamit a végére, amit végül nem kaptam meg. Sajnos ennél többet nem mondhatok, mert akkor az egy hatalmas SPOILER lenne. De ez csak egy kis apróság és ettől függetlenül is egy nagy élményben lesz részed, ha úgy döntesz ezt a könyvet veszed meg. :)

U.I.:
A kiadónak külön köszönet, mert mind a borító mind a fordítás remekre sikeredett. :)

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:

2011. január 16., vasárnap

Felhívás! Felhívás! Felhívás!

"Top 5 avagy a 2010 legjobb könyvei"


Már csak egy heted van, hogy SZAVAZZ a 2010-es évben megjelent legjobb könyveire! Gyere és írd meg nekem minél hamarabb! :)

Gondolom minden olvasómnak van egy kis személyes toplistája amit fejben összeállított az előző év befejeztével, ezért arra gondoltam, hogy általunk kialakulhatna a mi kis saját toplistánk. Sok teendőtök nincsen, csak megírni nekem a csanadik kukac gmail pont com címre, én pedig egy összegzés után majd kihirdetem az oldalon, ha kellő mennyiségű választ kaptam erre a felhívásra.

A listában öt mű szerzőjét és címét várom, fontos kikötés, hogy mind 2010-es megjelenésűek legyenek!

Határidő: 2010. január 23. 24:00

2011. január 14., péntek

Brent Weeks: Az árnyak útján

"A tökéletes gyilkosnak nincsenek barátai csak célpontjai. Egy fehér kígyó puffant az asztalra. Kylarnek alig jutott ideje megállapítani, hogy mi az, mielőtt a kígyó az arca felé csapott volna. Látta a nagyra tátott száját, benne csillogó méregfogakkal. Hátrahőkölt, de túl lassan. Aztán a kígyó eltűnt, Kylar pedig hanyatt esett a székről, de ugyanabban a pillanatban talpra is ugrott. Blint az állatot a feje mögött megmarkolva tartotta a kígyót. A levegőben kapta el, amikor támadott.
- Tudod, hogy mi ez, Kylar?
- Fehér áspisvipera. - A világ egyik leghalálosabb kígyója volt. Kicsik voltak, ritkán nőttek nagyobbra, mint egy ember alkarja, de akit megharaptak, másodperceken belül meghalt. - Nem, ez a kudarc ára."

Az árnyak útján című regény jelenleg egy féltéglával vetekedik, ugyanis egy 670 oldalas könyvről beszélünk éppen. Ha esetleg valaki szeretne gyúrni, akkor máris jól járt, mert biztos hogy e mellé már nem kell súlyzót venni. Annak ellenére, hogy vaskos mégis nehéz letenni, hiszen az események csak pörögnek, a csavarok pedig ütősek. Egyetlen egy gondom volt, az elején annyi szereplő lett felvonultatva, hogy először azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Ezért kénytelen voltam sokszor visszalapozgatni, mert néha elfelejtettem ki kicsoda, vagy ki hogyan keveredett ide, de természetesen egy idő után minden kis részlet a helyére kerül.

A regény két meghatározó karaktere Durzo és Azoth. Durzo minden kapcsolatot feléget maga körül, szerinte nem szabad szeretni. Személyisége oldalról oldalra bontakozik ki előttünk, sose tudjuk mit rejt a valódi énje, hiszen még az utolsó oldalakon is megdöbbentő meglepetésekkel vár bennünket. Azoth teljes mértékben az ellentettje, sokkal kiismerhetőbb, emberségesebb, mint a mestere és mindent megtesz azért, hogy barátai is megmeneküljenek.
Hogy ezen kívül mire számíthatsz még? Hát gyilkosokra, őrült királyokra, csúnya lányokra, nemesekre, és varázslókra. Na meg persze sok-sok mágiára, mindezt egy lélegzetelállítóan jól megírt köntösben. Hisz egyik pillanatról a másikra máris azon kapod magad, hogy ott vagy a szereplőkkel, szinte érzed a bűzt ami árad a Telephelyről, vagy részese lehetsz a palota fényűzésének is.

Ha valaki vérbeli fantasy könyvet szeretne, akkor emellett a regény mellett el ne merjen menni, muszáj lesz elolvasnia. Most már csak abban bízhatok, hogy a kiadó csipkedi magát és nem kell sokat várni a folytatásra. :)

A könyvet Borostyánnak szeretném megköszönni, aki felhívta erre a fantasztikus regényre a figyelmemet. :) Ha van még ilyen könyved, ne rejtsd el előlem. :D

Értékelések: 5/5

Mások is olvasták:
Olvasónapló:
ITT
Nima: ITT

Borostyán: ITT


2011. január 12., szerda

2011 megjelenései

A mai napon bukkantam erre a kis szösszenetre, ami szerintem titeket is érdekelni fog. A cikkből megtudhatunk egy pár titkot azzal kapcsolatban, milyen könyvekre számíthatunk az idei év első félévében. Persze nem az összes könyv van feltüntetve, de így is érdekes lehet. :)

2011 legjobban várt könyvei

És hogy ezek közül mit várunk a legjobban? Íme:

Kondor Vilmos: Budapest Romokban
Baráth Katalin: A fekete város 2 (munkacím)
J. R. R. Tolkien: Az elveszett mesék könyve
Dan Simmons: Hyperion bukása

2011. január 8., szombat

Richelle Mead: Véreskü

"Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt... Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágusárnyék csókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?"

Nagyon rossz kislány voltam, ugyanis elfelejtettem megírni a bejegyzéseket Richelle Mead könyveiről, pedig már olvastam őket. Ejnye-bejnye! De mivel emlékeztettek rá, így most azonnal meg is írom őket. :) Egy kicsit fel fogom cserélni a sorrendet, mert a negyedik kötet jobban él bennem, mint a harmadik ezért kicsit fel kell frissíteni az emlékeimet. :)

Az írónő legnagyobb hibájának a néha túlzásba vitt ismétléseket tartom. Ezt a kezdetben elnéztem neki, de később egyre inkább zavart. Lehet, hogy azért bosszankodom emiatt, mert egyszerre olvastam el mind a négy kötetet, de rettenetesen frusztráló tud lenni, hogy szinte mindent megismétel. Minden egyes kötetben elmondja, hogy mi történt az előző részben, amivel még meg is birkóznék, de azzal már nem hogy olyat is leír, amivel már az elején is tisztában volt a kedves olvasó.

A szerző hatalmas változáson esett át az első kötethez képest, mert a Vámpírakadémiában sohasem tudhattad, hogy mi fog várni a következő oldalon, viszont a többi kötetre ez már nem mondható el. Valamiért megmaradt annál a szokásánál, hogy egy lassú felvezető után egy hihetetlen izgalmas végkifejlettel búcsúzzon az utolsó oldalakon, amitől izzadság ül ki a homlokunkra és nem bírjuk letenni a könyvet. Persze ennek is meg van a maga jó és rossz oldala, ennek ellenére szerintem az a jobb, ha nem csak utolsó száz akárhány oldalon történik valami izgalmas.

A szereplők közül talán Adrian személyiségén érezhető a legnagyobb változás. Christian mellett - aki sajnálatomra ebben a részben sokkal kevesebbet szerepelt - a rejtélyes Abe személyében újabb kedvencre leltem. Kezdem megszeretni Rose és Lissa kisasszonyt is ;). A szerző remekül alakítja a szereplők sorsát, nincsenek meggondolatlan lépések, mindig minden a helyére kerül. Ilyenkor gondolkodom el azon, hogy a hernyóba csinálhatja egy író: először kigondolja a fejében az egész hat kötet, vagy a folyamatos írás közben visszatekint egy-egy előző kötethez? Nem tudom, de mindenesetre érdekelnének ezek a kis műhelytitkok. :)

Összességében elmondható, hogy jó kis sorozat ez, apró-cseprő hibákkal megfűszerezve, de emiatt semmit sem veszít az élvezhetőségéből. Richelle Mead még mindig jól ír, csak így tovább! :D Jöhet a folytatás. :)

A könyvért köszönet az Agave kiadónak!

U.I.: Nekem még mindig a második kötet borítója tetszik a legjobban. :)

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Könyvgalaxis: ITT
Amadea: ITT
Gigi: ITT