2011. augusztus 30., kedd

Karen Marie Moning sorozat

"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta. A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába..."

Annyi mindent hallottam már erről a sorozatról a moly nevezetű bolygón, hogy úgy éreztem sokat veszítenék azzal, ha kimaradna az életemből. És valljuk be azért nem álltam messze az igazságtól. :) A végén már Nima egekbe magasztaló bejegyzései tették fel az i-re a pontot, így hamarosan az én kezembe is odakerült a sorozat első-két kötete. Megsúgom, azóta már a harmadik részt is megvettem. :)

A történet igazán különleges, hiszen hol hallottunk vagy olvastunk olyat, hogy egy könyvben nincsen jó, csak gonosz tündér. Igen kedves olvasóim jól olvasták, egyszerűen az írónő megfeledkezett a jó tündér szerepéről. Itt zárójelben meg is jegyzem, hogy V'lane a kedvencem aki szexszel öli meg az embereket, számomra annyira bizarr, hogy már vonzó is egyben. Na de visszatérve a történetre, a szerző stílusa gördülékeny, a könyv olvasmányos és letehetetlen. Persze nem szabad megfeledkezni a humorról sem, ami szintén felejthetetlen a könyvben. A szerző elrepít minket Írországba, lehetetlen nem érezni és látni, szinte a szemünk előtt lebeg. Ráadásul annyira valós a történet, hogy az ember egy pillanatra elgondolkodik azon vajon nem-e valóssággal áll szemben. Karen Marie Moning hihetetlenül jól osztja a lapjait, semmit sem kapunk meg egyszerre, mindenből egy kicsit, hogy az olvasónak legyen min agyalnia. Persze egy öt kötetes sorozat esetében ezt el is várja az ember.


A helyszín mellett természetesen nem szabad megfeledkezni a főszereplőről sem. Kérem szépen ez a nő már annyira kiborító, hogy pont ettől lesz kedvenc. Borzasztó a hülye rózsaszín és öltözködési mániájával, sikítófrászt kaptam amikor azt ecsetelte éppen milyen ruhadarab van rajta és hogyan illeszkednek egymáshoz. Ilyen idegesítő, frusztráló nőszeméllyel még nem találkoztam egy könyvben sem. :D De ahogy minden ez is elmúlik egyszer, hiszen a történet haladtával Mac személyisége szépen lassan megváltozik, már nem az lesz akit az elején megismertem. De erről ne is beszéljünk többet, mert a végén még elmesélek mindent. :) És itt van még Jericho Barrons, a fickó, akiről azt hisszük, hogy ismerjük, de végül kiderül hogy mégsem. Titokzatos, sármos, olyan férfi akitől a nők egy része biztos, hogy szívéhez kap.

A lényeg, hogy ebben a sorozatban valahogy passzol minden mindennel. A helyszín tökéletesen illik a hangulathoz, hiszen a történet amellett hogy humoros mégis szürke és borongós, mint úgy általában Írország. Mac ahogy az esetlenségével átveszi maga is az írek stílusát és a tündérek akik szépen beleolvadnak ebbe az egészbe. Nagyszerű, nagyszerű kérem szépen. Ha ajánlom kellene valamit valakinek ez a sorozat biztos, hogy benne lenne. :)

"
– Azt szeretném, hogy… hogy is mondjátok ti ezt… legyünk barátok.

– Az elmebeteg erőszakoskodóknak nincsenek barátaik.

– Nem ajánlottam volna fel, ha tudom, hogy elmebeteg erőszakoskodó vagy.
"

Karen Marie Moning tud valamit, írni
legalábbis biztosan. :) Na meg persze feldobni az unalmas szürke hétköznapokat. Használata: szürke esős időben, de mondhattam volna depresszió ellen is, egy a lényeg: szórakoztat teljes mértékben. És ha az én ajánlom nem lenne elég olvasd el a többiekét is. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Katamano: ITT


2011. augusztus 26., péntek

Jennifer Donnelly: A tearózsa

"A regény a XIX. század végi London szegénynegyedébe kalauzolja az olvasót, ahol Fiona Finnegan és népes családja kemény munkával próbál előrejutni. A lány közben saját vállalkozásról, szerelmével közös életről álmodozik. Mikor úgy tűnik, nincs menekvés Fiona tizenhét évesen új életet kezd Amerikában, és munkájába hatalmas lelkesedéssel veti bele magát. Hamarosan mindent elér, amiről csak álmodni lehet, de rá kell ébrednie, hogy senki sem menekülhet el a múltja elől."

Lassan vége a nyárnak, elmúlnak a nyaralós-napozós napok, ami azt jelenti, hogy újra bejegyzések tömkelege fog várni titeket. Remélhetőleg. Jelen pillanatban négy darab könyv bejegyzésével vagyok elmaradva, amit igyekszem mihamarabb pótolni. :)

A Tearózsa már nagyon régóta várta, hogy elolvassam de valahogy sosem érkezett el a megfelelő pillanat egészen mostanáig. Nem is értem miért pont ezt vettem le a polcról, hiszen abszolút nem erre vágytam, nem is erre volt szükségem, mégis ez maradt a kezemben.

A történet a 19. századi Angliában és Amerikában játszódik, ahol egy különös lány, Fiona Finnegan életét ismerhetjük meg. A történet az első oldalakon még lassú mederben csordogál, ezért számtalanszor megfordult a fejemben, hogy abbahagyom itt és most, ám valahogy mégse tettem mert a regény hangulata és a színhelyei viszont varázslatosak. Eleinte nem érdekelt a lány és családja sorsa, nem értettem hova akarunk majd kilyukadni a végére, emiatt kezdett egy kicsit felbosszantani. De ahogy haladtunk hirtelen minden borongóssá és szürkévé változott, már semmi sem volt olyan tökéletes, minden összezavarodott és ez volt az a pillanat amire végig vártam, innentől kezdve tudtam hogy az írónő levett engem a lábáról. Végre sikerült magam beleélni a történetbe, most már én is izgultam. Izgultam, hogy Fiona megvalósíthassa az álmait és rendeződjön a sorsa. Ám, az utolsó száz oldalra elfogyott a lendület, mintha az írónő már nem tudta volna hogyan folytassa, ezért hibát hibára halmozott. Kiszámítható és összecsapott lett, amit rettentően sajnáltam, mert majdhogynem tökéletes lett.

Mint ahogy írtam az írónő remekül visszarepített a XIX. századi Angliába. Érezhető az aprólékos háttérmunka, szinte semmi kivetnivalót nem találtam benne. A szereplők is jól illeszkednek ebbe a történetbe. Ha a romantika nem kapott volna akkora hangsúlyt (amit néha erőltetettnek éreztem), akkor mint csupán történelmi regény is simán megállta volna a helyét. Sőt, lehet, hogy akkor eléri nálam a tökéletes szintet. Ritkán szoktam kifogásolni a romantikát, aki ismer tudja, hogy ez a műfaj a szívem csücske, de ebben a könyvbe valahogy nem illeszkedett be.

Szerencsémre nem számítottam semmire, - egyszerűen csak kezembe akadt és ott is ragadt egy időre -, így nem csalódtam, sőt, kifejezetten felüdülés volt a múltban lézengeni, sétálni és érezni a kor hangulatát. A történet izgalmas, fordulatos, igaz hogy néha kiszámítható, de ez most valahogy nem érdekelt, csak egyet akartam, hogy nekem is legyen egy saját Teaházam.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Olvasokkk: ITT
Amadea: ITT

2011. augusztus 13., szombat

Libba Bray: Az az édes, távoli harang

"Gemma Doyle élete fenekestől felfordult, mióta belépett a Spence Akadémia baljós falai közé. Meggyilkolták az anyját, az apja az ópium rabja lett. Gemma soha nem sejtett erőt fedez fel magában, amelynek segítségével szembeszáll a csípős nyelvű és rosszindulatú iskolatársnőivel, és hűséges barátnőt farag belőlük. Eközben megnyílik előtte egy elvarázsolt világ, a birodalmak, amelyben elszabadult a fekete mágia. Gemma a fenyegető veszélyek ellenére uralma alá hajtja a varázserőt, és páratlanul izgalmas kalandok során szokatlan szövetséget köt az akaratos Felicityvel és a félénk Ann-nel. Valami vonzza Kartikban. Az egzotikus fiatalember egy titkos társaság tagja, akit a szigorú viktoriánus társadalom szabályai eltiltanak tőle, de akihez mégis gyengéd szálak fűzik. Gemma kettős élete most ér a fordulópontjához: egyszerre készül elhagyni a Spence Akadémiát, hogy első londoni báli szezonja alkalmával bevezessék a társaságba és férjet keressen. Ugyanakkor rendet kell teremtenie a birodalmakban, ahol szövetségük negyedik tagja, a gyönyörű Pippa élőhalottként megrekedt, és ahol titokzatos erők támadása fenyeget. Veszélyekkel dacolva, két ellentétes világ határmezsgyéjén egyensúlyozva próbálja a maga és barátnői életét megmenteni és a boldogság útjára terelni."

Ez a kötet is azok közé tartozik, amit már nagyon régóta vártam/vártunk, hiszen ez az egyik legjobb sorozat befejező része. Egy kicsit aggódtam is , hiszen az előző kötetet valamikor másfél évvel ezelőtt olvastam, így fogalmam sem volt mennyire fogok emlékezni a részletekre. Szerencsére nem volt gondom. :) Nem tudom ki mennyire van tisztában a könyv méreteivel, de azért elmondanám, hogy ez egy FÉLTÉGLA! Szó szerint hatalmas. De hála a Könyvmolyképző kiadónak olyannyira remek a kivitelezése, hogy akárhogy csűrőd-csavarod a könyvet nem esik szét, nem törik meg a gerince. Hihetetlen. Ennek köszönhetően gyönyörűen és hibátlanul áll egymás mellett a trilógia összes része.

A történet olvasásával szépen lassan kell haladni, oldalról oldalra. Ki kell élvezni minden sorát, hiszen tele van szebbnél szebb gondolatokkal. Pont ezért kivételesen nem igyekeztem azzal, hogy minél hamarabb befejezzem, sőt, most kifejezetten lassan haladtam, hogy ne fogyjon el. Nem akartam, hogy az a varázs megszűnjön, ami körbelengi a történetet. Ha valamihez hasonlítani kellene a könyvet, akkor a legegyszerűbb ha megkeresed számodra a legízletesebb bort, melynek illata és zamata egyszerűen felejthetetlen. Ezért ha egyszer belekóstolsz már nem tudsz tőle csak úgy egyszerűen elszakadni, kénytelen vagy újabb és újabb kortyot inni belőle. Na hát ez a könyv is valami hasonló módon hatott rám. Ám ahogy mindent úgy ezt is meg lehet unni egy idő után, ezért lehet hogy az utolsó csepp már nem fog annyira jól esni, unod már hogy mindig ugyanazt érzed. Sajnos bizonyos oldalak elhagyása után valami hasonló érzés kezdett el a hatalmába keríteni. El akartam szakadni, de nem engedett mert a befejezés meg roppantul érdekelt, ezért kénytelen voltam átrágni magam rajta, de nem is baj, mert a befejezés viszont ott volt a szeren.

A szereplők igazi jellemfejlődésen mennek keresztül, hiszen a történet végére mindenki valahogyan, valamilyen módon, de felnő és minden szereplő a végére megtalálja a maga boldogságát. És ez egy sokat jelentő üzenet lehet a mai fiataloknak, az álmainkat meg kell valósítani, még akkor is ha ezért keményen kell küzdeni.

"A rózsakertbe botorkálok, és végighúzom a kezem a szunnyadó bimbókon. Ott ahol a kezem végighúzom, a virágok soha nem látott színszimfóniában bomlanak szét: mélyvörös, tüzes rózsaszín, krémfehér és a nyári naphoz hasonló sárga tombol előttem. Mire befejezem, a tavasz minden rózsát megérintett. És engem is, mert fenségesen érzem magam: erősnek és élettel telinek. Színek bomlanak ki bennem, újonnan felfedezett öröm jár át."

Hosszú ideig voltam a Birodalmakban, most hogy újra kint vagyok a szabadban, egyszerre önt el a szomorúság és a boldogság, Szomorú vagyok, mert vége de egyben boldog is, hiszen egy újabb regényt vehetek a kezembe. Libba Bray méltó módon fejezte be a történetet, csak kár hogy ennyire bő lére eresztette.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták
Joeymano: ITT

2011. augusztus 10., szerda

Cally Taylor: A mennyország várhat

"Lucy Brown repes a boldogságtól. Álmai férfijával - a kedves, jóképű, szellemes Dannel - már az esküvőt tervezgetik, és minden, amire a lány valaha vágyott, hirtelen kézzelfogható közelségbe kerül. Az esküvő előestéjén azonban Lucv halálos balesetet szenved. Két lehetősége van: hagyja, hogy elszakítsák élete szerelmétől, és a mennybe megy, vagy örök életére Dannel marad... szellem képében. Lucy egy percig sem habozik a válasszal: nem akar megválni Dantől. De azért semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Ha Lucy szellem akar lenni, társat kell találnia egy vadidegen embernek. És amikor rájön, hogy Anna, akit a barátnőjének hitt, bármire képes, hogy megszerezze magának az összetört és kiszolgáltatott Dant, hirtelen felgyorsulnak az események."

Nagyon régóta kerülgettem már a könyvet. Először nem igazán voltam benne biztos, hogy nekem ezt a regényt feltétlenül el kellene olvasnom, főleg hogy olvastam róla egy pár negatív kritikát is. Ám a megérzésem mást sugallt és a kíváncsiságom nagyobb volt, így hamarosan a könyvespolcomon tudtam ezt is.

Az első oldalakba beleolvasva azonnal tudtam, hogy nem döntöttem rosszul, hiszen nagyon hamar mosolyt csalt az arcomra, sőt, egyszer hangosan fel is kacagtam. Azonnal elvarázsolt, szinte alig bírtam letenni. Számomra szórakoztató volt és abszolút nem éreztem idegesítőnek, esetleg gyerekesnek. Az én lelkemnek pont megfelelő volt most, hogy itthon ülök egy kis csöppséggel.

Lucy Brown imádni való, nagyon hamar sikerült belebújnom a bőrébe. Együtt éreztem vele örömében és bánatában. Drukkoltam, hogy végül minden jól süljön el, hogy happy end legyen a vége.

Érdekesnek tartottam a megvalósítást és a történetet, amiben csak rövid ideig merülhettem el, szívesen olvastam volna többet és többet. Ráadásul
volt egy elképzelésem és ehhez az elméletemhez nagyon ragaszkodtam, akartam hogy így fejeződjön be a történet. Már csak azért is, mert a romantikus énem biztos, hogy nem fogadta volna el, ha esetleg minden másképp történik. Sajnos az elméletem nem jött be, de így is meglepetés lett a vége és itt azt kell hogy mondjam, hogy egy kicsit ez a élvezhetőség rovására ment számomra.

Ha végül erre a könyvre esik a választásod, biztos lehetsz benne, hogy egy különös ám szórakoztató és humoros történetet kapsz cserébe.

Cally Taylor regénye habkönnyű olvasmány, mely elvarázsol és elrepít addig míg olvasod. Tökéletes, ha unod már a munkás napokat, ha nem bírod a főnököd süketelését, vagy csak egyszerűen nem bírod a világ zaját.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Francica: ITT
Niki: ITT