2011. szeptember 30., péntek

Emily Giffin: Szerelem kölcsönbe

"Rachel tehetséges, fiatal ügyvédnő, New York egyik legjobb jogi cégénél dolgozik. Karrierje sikeres, de szerelmi élete nem alakul valami rózsásan: közeledik a harmadik X-hez, de még mindig szingli. Korábbi nagy szerelme, Dex éppen arra készül, hogy elvegye a legjobb barátnőjét, Darcyt. Rachel megbízható barát, sosem ártott másoknak, így esze ágában sincs keresztbe tenni a házasulandó párnak, azonban amikor harmincadik születésnapján egy kicsit többet iszik a kelleténél, bevallja Dexnek, mit érez iránta. Döbbenten állapítják meg, hogy a férfi is szereti őt. Közeledik az esküvő napja, és Rachel egyre erősebben érzi, választania kell, el kell döntenie, hogy a lelkiismeretére hallgat, vagy inkább a szívére. Megérti, hogy a jó és a rossz között sok esetben nincs világos határvonal, és az embernek időnként mindent kockára kell tennie azért, hogy önmaga lehessen."

Annyira jó lett volna valami könnyed olvasmányt olvasni Deborah Harkness regénye után. Az a tömény 700 oldal eléggé lefoglalt jó pár napra, ezért azt gondoltam, hogy ha romantikus könyvet olvasok, akkor sikerül elszakadnom a boszorkányok világából. Ám ahelyett, hogy kikapcsolt volna, jól felbosszantott.

A történet egy harmincéves nőről szól (Rachel) aki egyik pillanatról a másikra hirtelen rájön, hogy szerelmes a barátnője vőlegényébe. Miközben ők az esküvőjüket szervezik, addig Rachel és A vőlegény folyamatosan összejárnak, persze nem azért, hogy bélyeggyűjteményt nézegessenek. Ezzel idáig nincs is probléma, de kérdem én hol érdekel engem, hogy a csaj mennyire szenved? A könyv első 30 oldalán azt kell olvasnunk, hogy Rachelnek milyen élete volt, majd a következő 400 oldalon milyen élete van. Azaz neki semmi nem sikerül és mindig csak a második a barátnője után és ezt hol valamelyik barátjával beszéli meg, hol pedig velünk az olvasóval. De efölött még talán képes vagyok szemet hunyni, ha legalább a történet vicces lenne vagy érdekfeszítő, de NEM. Egyik sem. Kérdem én: miért nem lehetett ezt megírni ennél szórakoztatóbban? Nem lenne ez rossz, ha egy kicsit feldobta volna a történetet egy kis színnel, konfettivel. Roppant szomorú vagyok, hogy erre pénzt és időt szakítottam.

De ez még semmi, hisz itt van nekünk Rachel a főszereplő, aki idegesítő és nyámnyila. Brr. Nem képes kiállni önmagáért, folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő mindig csak a második és második. De ha így érzi akkor miért nem szól be a barátnőjének, miért nem tesz azért hogy ne csak második legyen a ranglétrán. Nem értem. Aztán ott van a munkahely, amit szintén utál, de akkor miért nem próbál változtatni. Azt hiszem Rachel mazochista, vagy legalábbis szeret szenvedni különböző formákban. Hát ez szuper. De legalább A vőlegényt képes magának megszerezni. Remek!

Összességében rém unalmas könyv volt, és higgyétek el ebben a műfajban van ennél sokkal, de sokkal jobb is. Úgyhogy lehetőleg ezt kerüljétek el messzire vagy csak a filmet nézzétek meg, mert ott legalább bele lehet pörgetni, nem úgy mint a könyvben. Ezen kívül még egy Emily Giffin könyv van a polcomon, ha az is ilyen lesz akkor a tűzbe dobom őket, az egyszer biztos.

Értékelés: 5/2

Most biztos azon gondolkodtok mire föl a kettes értékelés. Azért mert annyira gonosz nem vagyok, hogy egyest adjak neki. :)

Mások is olvasták:

2011. szeptember 28., szerda

Gondolatébresztő 2. fejezet


Avagy, hogyan menjünk könyvesboltba egy csöppséggel...


Gondolom számtalanszor megfordult a fejedben, miközben otthon ringatod következményed popsiját, hogy milyen jó lenne elszaladni valamelyik üzletbe, mondjuk egy könyvesboltba. Megsúgom neked, nincs lehetetlen. Te is ugyanúgy megteheted mint bárki más, csak komoly előkészületek szükségesek. A legeslegfontosabb az etetés: enélkül el ne merj indulni, különben egy bőgő csomaggal kell rohangálnod valamelyik áruházban, amely komoly következményekkel járhat.
Cumi: ami mindjárt második a fontossági sorrendben. Arra az esetre, ha a babád úgy döntene hogy elkezd nyafizni, vagy sírni, ilyenkor jól jönni a cumi, amit a szájába lehet adni.
Pelus csere: habár nem garantált, hogy útközben nem fog becsinálni, de azért érdemes egyet megejteni otthon indulás előtt. Illetve fontos, hogy magaddal is vigyél legalább kettő darab pelenkát, végszükség esetére.
Textilpelenka: na ennek a szerepe igencsak fontos lesz az út során, mert előfordulhat hogy csemetéd szájából bőséges mennyiségben és esztétikusan távozik nyál. És tudom, hogy mindent meg fogsz tenni azért hogy szép legyél ezért kerüljük el, hogy a ruhádon mindenféle foltok jelenjenek meg.
Hordozóeszköz: érdemes kenguruban vagy kendőben cipelni gyermeked. Egyrészt sokkal kényelmesebb, másrészt kisebb helyen is elfértek a közlekedési eszközön. Nem hiszem, hogy lelkileg felkészültél volna egy 15 kilós babakocsi ide-oda cipelésében, ráadásul biztos hogy valamelyik utas lábán átfogsz menni minimum háromszor.

Ha úgy érzed, hogy mindent megtettél azért, hogy elindulhassál, akkor érdemes lesz lelkileg is felkészülnöd, hiszen hosszú útnak nézel elébe. Mert természetesen mindenki a te csemetédben fog gyönyörködni. Megnézik milyen cuki az orra, a keze, azon fognak sápítozni milyen pici a lába vagy csodálkozva merednek a hosszú hajára. Szóval nem lesz egy rövid menet. De ha bejutottál a könyvesboltba, akkor ezt a sok borzalmat máris el fogod felejteni, hiszen végre egy üzletben vagy, ahol emberek vannak. Emberek, akik hozzád beszélnek, nem gügyögnek, nem sípitoznak, nem áhítoznak, hanem beszélnek. Hozzád, emberi nyelven. Ugye milyen jó érzés?

2011. szeptember 26., hétfő

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

"Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra. A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. "

Vannak könyvek amik akarják, hogy megvegyük. Vannak könyvek amik akarják, hogy egyből elolvassuk. Deborah Harkness regénye számomra pontosan ilyen volt, ezért abban a pillanatban ahogy megjelent, már másnap mentem is érte.

A történet igazán combosra sikeredett, mivel közel 700 oldalon keresztül merülhetünk el ebben a különös világban, ahol vámpírok, démonok és boszorkányok élnek. De én valahogy nem éreztem a könyv tömörségét, számomra érdekes és olvasmányos volt. Nem mondom, hogy nem voltak hibái a történetnek, de sokkal több pozitívumot tudok felsorolni, mint negatívumot. Ahogy elnéztem a többi könyvesbloggert - ugyanis a molyon nyomon követem a többieket - sokan fogják az ellenkezőjét írni annak, amit én most elregélek nektek. :)

Mindjárt az első oldalakon magával sodort ez a különös történet, ezért igyekeztem minden alkalmat kihasználni, hogy hamar a végére jussak. Igazán összetett, hiszen a mágián kívül találkozunk még benne történelemmel, tudománnyal, genetikával és romantikával. Az utóbbit igazán elhanyagolhatna volna az írónő, mivel egyáltalán nem illett bele a történetbe. Sokkal érdekesebb volt a rejtély megfejtése, mint arról olvasni hogyan csöpögnek benne a főszereplők (ami néhol nevetségesre sikeredett). Ezenkívül izgalmas, fordulatos, helyenként egy kis meglepetéssel fűszerezve. És ha ez még mindig nem lenne elég ott van a jógázó vámpír, vagy a szereplők bor iránti szeretete, ami első olvasásra furcsa lehet, de aztán rájössz hogy ez is beleillik a történetbe.

Diana Bishop olyan boszorkány, aki nem hajlandó használni a képességét, ám az mégis fel-feltör benne. Számomra érdekes volt, ahogy megpróbál ellenszegülni a saját erejével, miközben az megpróbál kiszabadulni belőle. Furcsának hathat, de számomra viccesek voltak azok a jelenetek, amikor a mágia különböző formában jelent meg, pedig Diana nem hogy nem akarta, de nem is tudta, hogy ilyenre is képes. Na és itt van nekünk Matthew, az 1500 éves vámpír, aki különös módon vonzódik a jógához és a borhoz. Ő az a férfi, aki majd segíteni fog a boszorkány hősnőnknek, hogy megtalálja önmagát. Bár eleinte csak barátként kezelik egymást később szerelem lesz ebből. Ez az a pont, amire én csak a szememet forgattam és azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy miért? Ezért az egy dologért kár, mert ha ez nem lett volna számomra tökéletes lett volna az egész történet.

A regény utolsó sorait olvasva rájöttem, hogy ennek a könyvnek lesz még folytatása, amit most sajnálattal vettem észre. Hogy mikor jelenik meg a következő rész, arról halvány lila gőzöm sincs, de remélem minél hamarabb. Vagy legalábbis bízom benne, hogy nem lesz úgy elodázva, mint Patrick Rothfuss A szél neve című könyve.

Deborah Harkness könyve igazi bestseller lehet, de hát miért is ne lenne másképp, hiszen a regény tele van megnyerő elemekkel: Oxford, rejtett titkok, titkos társaságok, mágia és még sorolhatnám, de ennek ellenére mégis úgy érzem sokan lesznek azok, akik másképp fognak erről vélekedni. :)

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:

2011. szeptember 20., kedd

Kívánságlista


avagy mi kerül egy molyoló virtuális kívánságlistájára.


Mostanában igencsak nehéz helyzetben vagyok, mert havonta csak egy könyvet vehetek így nagyon meg kell gondolnom mi kerüljön a kosaramba. Emiatt egyelőre csak egy virtuális polcra kerülnek azok a könyvek amiket előbb vagy utóbb, de meg szeretnék vásárolni.

Íme a szeptemberi kívánságlista:

Julie Orringer: Láthatatlan híd

"András építészhallgatóként éppoly hirtelen csöppen a ’30-as évek Párizsi bohéméletébe, amilyen önkéntelenül ragadja később magával a századközép világégése, hogy munkatáborról munkatáborra sodródva, küszködve kapaszkodjon az egyetlen szerelembe: élete legnagyobb ajándékába…
Klára még szinte gyermek, mikor az erősödő szélsőséges eszmék Magyarországáról – saját sorstragédiája után – Párizsba kénytelen menekülni, egyik pillanatról a másikra felnőtté válva, hogy ott megismerje Andrást, és életük egymáséba gubancolódjon…

Tamás és Ibolya a háború gyerm
ekei; miközben szüleik a földi poklokkal csatáznak értük és egymásért, mindnyájuk túléléséért, ők olyan emlékekre tesznek szert, melyek generációk sorsában hagynak kitörölhetetlen nyomot, amit nem moshat el sem az óceánnyi távolság, sem a részvétlen idő…"

Rebecca James: Gyönyörű bajkeverő

"Katherine Patterson egyedül neveli kislányát. Csak pár év telt el azóta, hogy középiskolásként, a sajtó zaklatásai elől menekülve, nevet változtatott, s nagynénjéhez költözött. Az új iskolában igazi kívülállóként mozog, de barátokra vágyik. Az iskola nagyhangú, életvidám sztárja Alice, Katherine legnagyobb meglepetésére, elhívja őt a szülinapi bulijára. Hamarosan elválaszthatatlanok lesznek, s ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a lány elmeséli Alice-nek, hogy kicsoda is ő valójában: évekkel korábban húgát, aki nagy zenei tehetségnek számított, és aki a család kedvence volt, brutálisan meggyilkolták, s Katherine felelősnek érzi magát húga haláláért. Ám amikor újdonsült barátnője együttérzés helyett manipulálni kezdi őt és az érzéseit, Katherine felfedezi: a lány nemcsak nagylelkű és elbűvölő tud lenni, hanem kifejezetten durva és aljas is. Egyre több furcsa titokra derül fény Alice-szel kapcsolatban. Mikor pedig Katherine más barátokat is talál, sőt, új párjával családalapításba kezdenek, megtapasztalja, hogy Alice nem tűri, ha kihagyják valamiből, s a bosszúja halálos is lehet…"

Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol


"A kissé önbizalom hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról – elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról – tudósít, éjszaka ír: álnéven „Cicamaca” botrányos kalandjait szövi… és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját. Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában, és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint azt első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön…"


Allison Pearson: Csak tudnám, hogy csinálja

"Ismerjék meg Kate Reddyt, aki befektetésialap-kezelő, két kisgyermek édesanyja. Öt különböző időzónában kilencféle devizát tud átszámítani, és képes fél óra alatt megfürdeni, felöltözni, s gyerekeket megmosdatni, felöltöztetni és elindulni otthonról. Kate krónikus időhiányban szenved, úgy számolja a másodperceket, mint más a kalóriákat. Folytonosan rohan egyik értekezletről a másikra, észben kell tartania a jelentéseket az ügyfeleknek, a gyerek születésnapi tortáját, a tengerentúli telefonhívást, a betlehemes játékot, megnézni a Dow Jones-indexet, intimtornát végezni, időt szorítani a szexre. Mindehhez adjunk még hozzá egy számító nevelőnőt, aki úgy bámulja Kate mellét, mint árut a kirakatban, egy szenvedő – valóban szenvedő – férjet, egy csöndesen rosszalló anyóst, két követelőző gyereket és egy elektronikus szerelmet. Kate annyi labdával zsonglőrködik, hogy valamelyik egy napon elkerülhetetlenül leesik a földre."

2011. szeptember 14., szerda

Gondolatébresztő 1. fejezet

Avagy tippek és trükkök arra, hogyan olvasson egy kismama egy örökmozgó baba mellett...

Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor először vettem kezembe könyvet a kislányom születése után. Ráadásul pont egy félbemaradt olvasmányomat kellett befejezni, úgyhogy minél előbb szerettem volna pontot tenni a végére. A kisasszony már az ágyban, gondoltam lesz egy lélegzetvételnyi időm arra, hogy azt a hátralevő harminc oldalt gyorsan átrághassam. Hahaha, jó vicc volt. Rimánkodtam, hogy most az egyszer ne ébredjen fel, azt a félórányi időt még bírja ki. Egyébként Melissa Marr könyvét olvastam akkor mikor kórházba kerültem, így sajnos nem volt időm befejezni, eddig. Itt volt a lehetőség, úgyhogy gyorsan lekaptam a polcomról. Kellemes csend, nyugalom, az uram mellettem fetreng, könyv a kezemben, elnyúlok az ágyon közben sikeresen túljutottam az első mondaton. És akkor abban a pillanatban egy halk nyöszörgésre leszek figyelmes, természetesen a kis hölgy úgy gondolta, hogy a sziesztámnak itt és most vége. Anya gyorsan a kiságyhoz rohan, cumi be a szájába, egy kis buksisimogatás, hatalmas vigyor a képemen amikor látom, hogy visszaszenderedik. Kéz a könyvben és olvasok tovább. :) Azóta persze már tökélyre fejlesztettem az olvasási képességemet. :)

Ágyban: eleinte örülünk, ha testünk minden porcikája vízszintesbe kerül, ám a későbbiekben kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az esti órákban mélyebben belemerüljünk egy-egy könyvbe. Ne lepődjetek meg, ha férjetek néha nehezményezi, hogy egy könyvvel bújtok ágyba, nem pedig vele. :)

Alvás közben: igyekezzünk minden lehetőséget kihasználni, ezért mindig kéz közelben legyen az aktuális olvasmányunk. Így ha csöppségünk bármikor álomba szederül, mi csak gyorsan előkapjuk és már olvashatunk is.

Fürdőben: ooohh igen (*hatalmas sóhaj*). Imádom. Na ilyenkor jön a férj, aki őrködik a csöppségünk álma felett. Mi pedig végre vehetünk egy kellemes meleg fürdőt könyvvel a kezünkben, ennél nincs is jobb a világon.

Babakocsi tologatása közben: eleinte remekül beválhat, de a csöppség növekedésével egyenes arányban nő a kíváncsisága is. Előfordulhat, hogy alvás helyett inkább a borítót figyeli nyitott szájjal és árgus szemekkel.

Evés közben: valószínűleg az első hetekben örülsz, ha egy-két falatot le tudsz majd nyelni úgy, hogy közben nem kell öt percenként rohannod egy üvöltő csomaghoz, ám hidd el, később evés közben is képes leszel olvasni.

Szoptatás közben: azt hiszem egy könyvfüggő igen hamar rájön arra, hogy a babája ilyenkor a legnyugodtabb. Úgyhogy érdemes ezt a pillanatot is kihasználni kedvenc időtöltésünkre. :)

Keresd az Olvasószoba oldalán kéthetente szerdán. :)

2011. szeptember 11., vasárnap

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

"Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd."

Valójában Passuth László egyik könyvét kezdtem el olvasni pár nappal ezelőtt, amivel nem is volt problémám, érdekes regénynek tűnt az is. Ám az élet néha közbeszólhat, akár örömöt vagy bánatot hozva. Nálunk most az utóbbi szólt közbe, ezért a hangulatom miatt valami borúsra vágyakoztam, így esett a választásom Zafón könyvére.

A történet fantasztikus, már akkor elrabolta a lelkemet, amikor beléptünk az Elfeledett könyvek temetőjébe. Izgalmasnak és ötletesnek találtam a bevezetést, különlegesnek éreztem, hiszen ki ne vágyna egy olyan helyre, ahol egyedi regényekre lelhet. Mindeközben úgy éreztem, hogy egyszer valahol, valamikor megtalálom a nekem szánt könyvet. Ám ahogy haladtunk a sorokkal, és elértem a történet feléig azon kaptam magam, hogy néhol unom a könyvet és csak azért olvasom, hogy eljussak a végére. Olyan érzés kerített a hatalmába, mintha az író maga se tudta volna mit tegyen, ezért megpróbálta kitölteni a hiányzó sorokat. A vége újra pörgős lett, tele lendülettel, izgalommal és élettel. Úgyhogy most már biztos vagyok abban, hogy az eleje és a vége született meg először a könyvnek, a közepét pedig úgy ahogy összerakta az író.

Fura, hogy szinte az összes könyvesblogger odáig meg vissza volt tőle, én meg nem éreztem azt, amit a többiek. Zafón  valóban gyönyörűen ír, de nekem valami hiányzott belőle a fent említett hibákon kívül. Lehet, hogy egyszerre túl sokat akart, túl sok mindent szeretett volna belevegyíteni a történetbe, hiszen volt benne krimi, romantika, humor, azaz szinte minden.  Még most is, ahogy írom a sorokat azon töprengek, vajon valóban megéri-e azt a négyest, de azért bízom benne hogy a következő regényében sikerül az általam felfedezett hibát kiküszöbölnie.

A szereplők közül nekem Fermín volt a kedvencem. Olyan férfi volt aki fittyet hányt mindenféle rosszra és képes volt mindent optimistán nézni. Ráadásul a megjegyzései is szórakoztatóak voltak. A többiekről nem tudok nagyon nyilatkozni, a főszereplőbe nem tudtam beleélni magam, nagyon távol álltam tőle.

"A két ködalak, apja és fia, lassan belevegyül a Rambla forgatagába. Lépteik zaját örökre elnyeli a szél árnyéka."

Carlos Ruiz Zafón könyve a hibái ellenére is elgondolkodtató és szórakoztató volt, kiváncsian várom mit alkotott az Angyali játszmában.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Stippi: ITT
Katamano: ITT
Joeymano: ITT
Miestas: ITT
F-Andi: ITT
Nima: ITT
Zakkant: ITT
Amadea: ITT
Lobo: ITT
Zenka: ITT

2011. szeptember 3., szombat

Joanne Harris: Kékszeműfiú

"Élt egyszer egy özvegyasszony, akinek három fia volt: Fekete, Barna és Kék.
Fekete volt a legidősebb: mogorva és agresszív. Barna volt a középső gyerek: félénk és lassú felfogású. De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos." 

Minden akkor kezdődött amikor port törölgettem otthon. Gondoltam beleolvasok némelyik szerzeményembe, vagy csak elolvasom a fülszöveget, de a Kékszeműfiú első pár sora arra késztettet, hogy kiolvassam ezt a könyvet. Igazság szerint nem vagyok egy nagy Harris rajongó, sőt, eddig egy regénye sem tetszett, nem is értem miért vásároltam meg ezt tőle. 

A történet sokkal többről szól, mint amit a rövid fülszöveg sejtet. Sajnálom, hogy a kiadó csak ennyit hintett el belőle, na nem mintha nem lenne figyelemfelhívó, de a történet jóval többel kecsegtet mint amit ebből  a megtudunk. BB, azaz  a kékszeműfiú, - ahogyan ő hívja magát rosszfiukrock@webjournal.com blogos oldalon - életét ismerhetjük meg az általa írt bejegyzésekből. Megismerjük az életkorát, munkahelyét és azt is, hogy még mindig az édesanyjával él, aki röviden szólva igencsak nem normális. BB első ránézésre normálisnak tűnhet, szolid, egyszerű és visszahúzódó, ám ahogy haladunk a történetben rájövünk, hogy sokkal több van benne, mint amit eredetileg gondoltunk. A fikcióiból az olvasónak kell kitalálni, hogy mennyi a valóság és mi az igazság, a kérdés csak az, hogy képesek vagyunk rájönni hol a kettő között a határ.

A Kékszeműfiú súlyos, nagyon súlyos könyv. Olyan amit nem lehet egyszerűen megemészteni és elfelejteni. A hangulat, a történet, minden rátelepszik az emberre és hiába próbálsz tőle elszakadni, egyáltalán nem megy könnyen. Hiába nem akarsz többet és többet megtudni mégis valami arra késztet, hogy ne tedd le a könyvet. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mi lesz ebből a végére, hiszen mikor már azt hittem mindent tudok, akkor mindig történt valami meglepő, ami teljesen felborította az általam összerakott képet. Rengeteg fordulat van benne, azt hiszem talán egy kicsit túl sok is, véleményem szerint ennyire nem kell megcsavarni egy történetet. Igaz, hogy a kirakós játék összes darabja a helyére került, de vajon a miértre kapott válasz az teljes mértékben kielégíti az olvasót? Mert azért bennem maradt még egy-két megválaszolatlan kérdés.

Néhány blogger véleményét elolvastam, miután befejeztem a könyvet, mert kíváncsi voltam arra, hogy más is hasonlóképpen érzett, őket is felkavarta vagy csak én voltam ennyire érzékeny. Ami meglepett, hogy sokan unalmasnak vélték, ami enyhén szólva is érdekes, mert szerintem nem volt olyan pillanata a könyvnek, ahol ne lett volna történés. Én inkább az utolsó oldalakra mondanám, hogy az írónő időhúzásként berakott egy-két felesleges blogbejegyzést. És mégis ezek ellenére is azt tudom mondani, hogy ez  a könyv kiváló a maga műfajában. Nem is emlékszem mikor volt olyan utoljára, hogy képes voltam sötétben egy olvasólámpával a kezemben éjfélig fennmaradni csak azért, hogy megtudjam mi a sztori vége.

Na és a szereplők, akikről illene néhány szót ejtenem, de ezekről nem lehet, hiszen mindegyik valamilyen formában elmebeteg. A kékszeműfiútól egyenesen kirázott a hideg, Albertineról nem is beszélve. De ez a történet nem is arról szól, hogy megkedveljük a főszereplőket.

"Beteg virág vagyok…
Mindazonáltal nem azok vagyunk-e mind?"

Joanne Harris első olyan regénye, ami tényleg sikert ért el nálam. A kérdés már csak az vajon találnék-e még hasonlót az általa írt könyvek közül. :)

Értékelés: 5/5
Mások is olvasták:
Nita: ITT
Cseri: ITT