2009. augusztus 17., hétfő

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Annyira hihetetlenül sok dolgom volt a hétvégén, hogy sajnos csak most volt időm arra, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Elnézést kérek mindenkitől, habár tudom hogy sokakat ez nem érdekel. :)

A könyvet az Online Könyvklub keretein belül olvastam el, habár már régóta szerettem volna a kezembe venni, de valahogy a motiváció mindig elmaradt. :) Azt hiszem az időzítés most sem volt a legjobb, nem azt mondom hogy abszolút nem tetszett nekem ez az olvasmány, de annyira depis mű, hogy én teljesen magamba fordultam. Jó oké, tényleg klassz és fantasztikus, de de de de én nagyon kész lettem tőle.
Sokszor, sok helyen szinte összefacsarodott a szívem, brrrr. :(

Képzeljetek el egy olyan világot, ahol előfordulhat hogy valaki egy genetikai rendellenesség miatt az időben utazhat. A könyv főszereplőjével Henryvel pontosan ez történik, azaz képes az életének bármely szakaszában megjelenni, legyen az a felnőttkora vagy a gyermekkora. Hozzátenném, hogy ez néhol igencsak érdekes szituációkat eredményezett. :D Miközben Henry ide odautazgat, egyszer csak valahogyan valamikor megismerkedik egy hatéves kislánnyal, akihez majd többször is visszatér. Ez a kislány (Clare) türelmesen várja, hogy Henry újra és újra megjelenjen az életében egészen addig, amíg ugyanabban az idősíkban egymásra nem találnak.

Egy jó pár blog bejegyzést elolvasgattam, ahol jeleztétek hogy milyen rossz megszokni az ide-oda ugrálást az időben, engem például ezt pont nem zavart, SŐT! Számomra kimondottan felüdülést jelentett ez a mű, mert nem szokványos lány regényről beszélünk, hanem egy igazán megindító olvasmányról, csak kár hogy most olvastam. A hangulatom most nem ezt kívánta és nem igazán voltam erre felkészülve, lehet hogy kicsit jobban utána kellett volna néznem. Emiatt veszített az értékéből a könyv és néha egy icipicit szenvedtem is rajta. :(

Két dolog ami hihetetlenül ötletes a műben:

- az egyik, hogy úgynevezett narrátorok vannak a könyvben. :) Akár hívhatjuk őket mesélőnek is, hiszen néha Clare máskor Henry oldaláról ismerhetjük meg a dolgokat, attól függően hogy éppen kibeszél.

- a másik a Clare és Henry összekapcsolódása. Hiszen amikor Henry először találkozik a jövendőbeli asszonykájával akkor negyven év körüli (bocs de pontosan nem jegyeztem meg :)), de mikor a valós idősíkban találkoznak akkor még csak huszonnyolc. Így Henry nem nagyon emlékszik azokra az időkre, amikor gyerekként találkozik a feleségével. Ez a része néhol még engem is összezavart nem csak Clare-t.

Annyi minden miatt lehetne szeretni ezt a regényt és megértem miért vagytok annyira odaérte, de ez nekem most nem jött össze. Majd valamikor, valahol újra elolvasom amikor erre lesz szükségem, de ez most nekem csak egy hetest ért meg.

Értékelés: 10/7

Mások is olvasták az OKK-n belül:
Fairybug: ITT
Joeymano: ITT


7 megjegyzés:

Joeymano írta...

Vigyázz, mert te is ki fogsz kapni a csajoktól, amiért nem tetszett. :DDDD
Nem ám!:)
Hát elég depis, az egyszer biztos, de sztem egy hirtelen eltűnős élet nem feltétlenül szolgál happiséggel sztem. Akkor nem lett volna ilyen életszagú.

Christina írta...

Hát az biztos. Nagyon szomorú..... Azt hiszem ezután mindenféleképpen valami vidámra lesz szükségem. Mondjuk Vaszary? :D:D Ha jól emlékszem te is azt fogod olvasni. :)

Remélem azért nagyon nem fognak rám haragudni. :)

Joeymano írta...

Igen, én is jelentkeztem Vaszaryra. Már elkezdtem, de az első fejezetig sem jutottam. Kicsit fura stílusa van. De megpróbálom még egyszer, csak előbb befejezem az Austen könyvet.:)
Nem, nem fognak rád haragudni.:I

Amadea H. írta...

Jesszusom tőlem nem kapott ki senki:S Csak szomorú vagyok h nektek nem tetszett annyira.

Christina írta...

Nem az a baj hogy nem tetszett Am, de én annyira depi lettem tőlem. Annyira szomorú, hogy ez már borzalmas. Szerintem ebben a könyvben mind rossz dolog megtörténik ami megtörténhet. :( És a legrosszabb, hogy a végét végig bőgtem. Talán majd egyszer újra elolvasom, de nem most.

Joeymano írta...

Azért remélem Am, h már túlléptél rajtunk, és nem vagy szomorú miattunk.:DD Nem bántottál, tudom én. Inkább mi bántottunk, h nekünk nem tetszett annyira.:DDD Miután oda-vissza bántottuk egymást, kezdjünk új lapot!:))))

Nima írta...

ez egy csodaszép, gyönyörű és nagyon szomorú szerelmi történet.
érdekes, hogy az egyébként életvidám, energikus csajok depisek lettek tőle, és engem, aki zsenge ifjúságomtól kezdve küzdök a depivel, nem terített le túlzottan, nem lettem szomorúbb vagy sötétebb hangulatú.:))
az a helyzet, hogy van, hogy az élet ilyen szemét. nem pont így, hanem úgy általában. de ettől még tudni kell mosolyogni, és azt hiszem, ez ebben a könyvben nagyon átjött. voltak benne napfényes részek, és ettől az egész valahogy nem is olyan nagyon depis.