2010. június 4., péntek

Cassandra Clare: Csontváros

"Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon."

Igazán szerencsésnek érzem magam, hiszen mostanság jobbnál jobb könyvekkel akadok össze. :) Először Anna Gavalda varázsolt el a maga stílusával, most meg Cassandra Clare vitt el az ő álomvilágába. Remek dolog amikor az ember megtalálja a hozzá illő regényeket. :)

Azt kell mondanom, hogy a regény szenzációsra sikeredett. A szerző egy csodálatos álomvilágot hozott létre, ahol érdekesebbnél-érdekesebb lények kerülnek a szemünk elé. Mindezek mellett a szereplők ábrázolása is remekül van tálalva, senki sem tökéletes, mindenki annyira emberi. Eleinte azt gondolhatjuk, hogy egy kukkot nem értünk a történetből, mert elég széleskörű világot mutat be nekünk a szerző, de aztán lépésről lépésre összerakjuk az elszórt puzzle darabokat (már csak ezért is érdemes volt elolvasni), illetve az írónő olyan csattanót rittyentett a végére, amitől az egész történet átértékelődik, minden amit gondoltunk, vagy feltételeztünk hamissá válik. És ha ez a kedves olvasónak még mindig nem lenne elég, akkor ott van Cassandra Clare humora, aki egy éles, izgalmas helyzetbe is képes belecsempészni egy kis iróniát, ami miatt az olvasó kénytelen egy-egy halkabb kacajt elereszteni. :)

"– Mi ez? – robbant ki belőle, miközben Claryről a társaira pillantott, mintha ők tudnák, hogy került oda.
– Egy lány – mondta Jace, aki lassan összeszedte magát. – Nyilván láttál már lányokat, Alec. A húgod, Isabelle is lány."

A szereplők közül számomra Luke lopta be magát a szívembe. Nem tehetek róla, de
élek-halok a vérfarkasokért. Na persze nem csak ezért lett ő kedvencem, hanem azért, mert olyan tulajdonságokkal ruházta fel az írónő amik miatt kifejezetten imádtam. Hiszen ki ne szeretne egy olyan embert, aki elszántan védelmez egy olyan lányt aki nem is a saját lánya. Mivel Luke úgy szerette Clare-t mintha a sajátja lenne, úgy bánt vele mintha ő lenne az apja és én emiatt a tulajdonsága miatt kiemeltem a többiek közül.

Egyetlenegy dolgot sajnálok, hogy a Libri még mindig nem küldte a levelet, hogy átvehetem a második kötetet, ezért egy kis időre ki kell lépnem ebből a világból nagy bánatomra.

U.I.: Rájöttem, hogy utálok fülszöveget írni ezért úgy döntöttem, hogy inkább az eredeti szöveget fogom nektek mindig bemásolni. :P

Értékelés: 5/5***

Mások is olvasták:
Amadea: ITT
Gigi olvasmányai: ITT
FFG: ITT
Sorozatfüggő: ITT

5 megjegyzés:

Asteria írta...

Még nekem sem írt a Libri, pedig a Csitt, csitt-ért már mehetnék.. :(( Én is olvasni akarom a másodikat! :)

Christina alias Pöfivonat írta...

Most jöttem a könyvhétről és ott megtudtam volna venni a könyvkiadótól, de hát már megrendeltem. Mindegy most türelmesen várok addig is mást olvasok. :D

Névtelen írta...

Szia!:)
Egy ideje nem írtam neked, pedig itt vagyok "veled", csak valahogy most visszavonultam a partvonalra!:) De mondom, itt vagyok, rendületlenül, és ezt a könyvet nagyonnagyon hozzámpasszolónak érzem! Ezt jólmegaszondtam, a lényeg, hogy köszke az ajánlást, hasznosítani fogom!:)) Bár azt kell mondjam, mostanában visszaesett az olvasási lázam, gondokbajok kínoznak (nem vészes, csak mindig van valami) és kevesebb az időm. Mert egy könyv teljes embert kíván ám!:)
Amit azért mégis olvasok így közbe-közbe, Vavyan Fable Mesemaraton folytatása. Ajánlom neked, nagyonnagyokat lehet rajta nevetni, annak ellenére, hogy a nagy elődöt nem szárnyalja túl! De méltó az utódlásra!:) Mariann voltam:) (nemtok google-on küldeni üzenetet, nemtom miért!)?

Unknown írta...

Jaj, most látom, hogy sehogy nem került oda a nevem a hozzászóláshoz!:( Valami nem stimmelt a rendszerrel, nem is küldte el rendesen a dolgot, szal, Mariann voltam a névtelen:D)!

Christina alias Pöfivonat írta...

SZia!

Ne a haragudj, hogy most reagálok a kommentedre, de valamiért nem jelent meg kint az oldalon. :S Ha lesz időm akkor utána nézek mi lehet a gebasz. Sajnálom, hogy kevesebb időd van, remélem hamar megoldódnak. :) Vavyan Fable könyveitől kicsit gélek, mert amiket régen írt azok ezerszer jobbak mint amiket mostanában kiad. Legalábbis ezt olvastam róla. Jelen pillanatban a Vis Major sorozat van a polcomon, egyszer majd annak fogok neki esni. :D

Köszi, hogy írtál. ;)