Lakatos István: Lencsilány

Vannak olyan könyvek, melyeknek már a borítója is beszédes. Hiszen egy-egy gusztusos borító számunkra akár ínycsiklandó is lehet, amitől úgy érezzük hogy egyből bele akarunk kóstolni, érezni-élvezni akarjuk. Valami effélét éreztem Lakatos István képregényével kapcsolatban is, hiszen ez a borítórajz egyszerűen magával ragadó.

A történet a mondókákból ismert Lencsilányról és játékáról, Lencsibabáról szól, ami első hangzásra egyszerűnek tűnhet, de ez tévedés. Ez a pár rövidke történet kissé talán szomorkásabb és groteszkebb is, mint amire az olvasó eredetileg számít. Habár nem leszünk boldogok egy-egy történet után, de grafika kárpótol bennünket mindenért. Én egy-egy képkockán csak ámultam és bámultam, annyira mesések. A karakterek nagyon jól eltaláltak és a rajzok remekül visszaadják a szereplők érzelmeit. A Lencsilányon kívül az egyik legjobban megrajzolt szereplő a bánatos óriás (persze a méltóságteljes kapibarát is nagyon szerettem :) ).



Igaz, hogy Lakatos István rajzai valamennyire emlékeztetnek Tim Burton képi világára (valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy a Batman visszatér plakátja figyel a kísértetmozi falán :)) , de a történetszövés teljes mértékben különbözik, hiszen a képregény fejezetei szinte mindig szomorúan végződnek. Kicsit be is csap néha a szerző, mert néhány oldalon keresztül azt hisszük, hogy most valami jó dolog fog történni a szereplőkkel, aztán az utolsó képkockákban minden megváltozik. Mindezek után egy kicsit bizakodom, hogy a következő képregényeiben egy kicsit vidámabb történeteit is megismerhetjük az alkotónak. :)

Összességében azt gondolom, hogy kötelező mindenkinek otthonra egy Lencsilány, mert enélkül nem alkot teljes egészet a könyvespolcunk. :)

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:
Joeymano: ITT